Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-27 / 98. szám
1965. április 27. lOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG i 5 Lesz-e vízmű Borjúdon? Előítéletek nélkül Borjád a megye egyik legkisebb települése. Az ország másik felében csak annyit tudnak róla, hogy megfordult itt a nemzet nagy költője Petőfi Sándor, s borjádi látogatásainak emlékét tábla, s egy méhes őrzi. A hajdan nagyobb nevezetességű község Kölesdhez tartozik, s amint az már lenni szokott: igen gyakori a féltékenység a nagyobbal szemben. Gyakori a felvetés, miszerint Kölesd még azt is elszívja Borjád elől, ami joggal járna neki. Ezért kap kevesebbet a községfejlesztési alapból, s minden másból. így van-e valóban ez a helyzet? Csak két évre visszamenően forgattuk át az emlékeket, s most cáfolhatjuk a fenntebbi állítást. Mert Borjád méreteihez képest megkapta ami neki dukál. Két esztendeje több mint 50 ezer forintért bővítették a villanyhálózatot, járdát kapott 30 ezerért, 40 ezer forintot pedig közegészség- ügyi célra költött a községi tanács. Az idén sem lesznek mostohagyerekek a borjádiak. A tervek már készen állnak, s ameny- nyiben a lehetőségek engedik az év végéig autóbusz-várótermet kap, s újabb utcákban készítik el a járdát. Tehát nincs elhanyagolva Borjád. A dolognak azonban van egy érdekessége: ami történik az majdnem a helybeliek tudta nélkül lesz. Tanácstagjaik ugyanis nem valami jó gazdái településüknek. A választások idején hat borjádit választottak be a tanácsba, de a munkában, a közös ügyek intézésében alig-alig vesznek részt. Van olyan tanácsülés amikor a hatból fele sincs jelen. Pedig most nagy szükség lenne az ő tevékenységükre. A borjádiak ugyanis régen áhítoznak már arra, hogy hasonlóan a megye sok községéhez, ők is jó ivóvizet kapjanak: törpevízművet épitsenek. Ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha összefognak, vízműtársulást alakítanak. A tanácstagokra sok munka vár a szervezés, az építés során. Ha teljesíteni akarják választóik kívánságát, dologhoz kell látniok. Nem kis részben tőlük függ ugyanis, hogy lesz-e vízműve Borjúdnak? Egészségügyi világnap Az Egészségügyi Világszervezet 1965. április hó 7-én, megtartott egészségügyi világnapon, felhívta az egész emberiség figyelmét a hólyagos himlő (variola) betegségre, amely még napjainkban is fenyegető veszélyt jelent az egész földkerekség lakóira. Az Egészségügyi Világszervezet tervbe vette, a himlő betegség teljes felszámolását, a védőoltások bevezetésével. Az első oltást Eduard Jenner végezte 1796-ban, teljes sikerrel. Hazánkban az 1876. XIV. törvénycikk a himlőoltást kötelezővé tette. Ma már, amikor szuperszonikus repülőgépeken közlekedünk, a betegség órák alatt behurcolható, az olyan államokból (India, Pakisztán, Indonézia, Afganisztán, Nepál, Kongó, Nigéria, Észak- Rhodézia, Máli Köztársaság, Tan- ganyika, Brazília, Columbia, Ecuador ... stb), ahol előfordulása állandó. Hazánkban, dacára a kötelező védőoltásoknak, vannak oltatlanok. Az egészségügyi dolgozók, orvosok országszerte felvilágosító előadásokat tartanak, hogy a társadalom segítségét megnyerjék e veszélyes betegség felszámolása érdekében. í) lyan falu ez is, mint a többi. A környékbeliektől talán csak abban különbözik, hogy terjedelmes erdőségek ölelik körül és csendesebb amazoknál. Nappal mintha teljesen kihalt lenne, csak néhány ember látható az utcán. Aztán azért egyben megint csak különbözik Bikács a környező falvaktól: sem a tolnai, sem pedig a Fejér megyei oldalon egyetlen községben sincs annyi cigány, mint itt. Számuk meghaladja a százhúszat. Valamikor teknő- vájásból éltek, ahogy éltek: ilyenkor, tavasszal felkerekedtek, kocsira rakták, amijük éppen maradt még a télről, s aztán ki erre, ki arra, ahol jobbnak látszott a nyárfa. Hogy ez milyen élet lehetett, arról nehéz lenne számot adni. Leginkább az mutatja, hogy nem kedvelhették túlságosan, hogy abbahagyták. A régi mesterségnek már csak két művelője van: Száraz Béla és Orsós Ignác Péter. A többiekkel könnyebb dolga van tanácsnak, s mindenki másnak. Ott élnek a faluban, közel azokhoz, akik néhány évtizede még a saját szegénységükben is megvetették barnább bőrű társaikat. Valamennyire is óvható értéküket úgy védték tőlük, mint az aranyat. Nem is véletlenül. Most, ismerve a bikácsi helyzetet, inkább emlékeztetőül mondjuk el: nem nagyon tettek különséget a sajátjuk és a másé között, az utóbbi rovására. Érdeklődéssel hallgattam Domonkos József, községi tariács- elnök véleményét. Summázta tapasztalatait, s amikor a lopásról esett szó, élénk tiltakozással ingatta a fejét. Amióta eltűntek az utolsó lovak — mondta —, nem lop itt közülük senki. Az erdő- gazdaság, az állami gazdaság üzemegysége, a termelőszövetkezet mindenkinek tud munkát adni. De vajon élnek-e ezekkel a lehetőségekkel? Az elején jócskán volt velük baj: vándormadarak voltak. Hol dolgoztak, hol pedig egy időre odébbálltak. A régi felfogás, amelyik szerint keveset törődtek a holnappal, a családdal, akkor még osztatlanul uralkodott. Az igénytelenség volt valójában az igényük. Többre, ha akartak volna, sem nagyon juthattak, hiszen a cigány nem volt szívesen látott vendég sehol sem. S aki ki akart törni a régiből, annak sokféle előítélettel kellett megküzdeni. Erről alighanem Nyerges Lajos mondhatna legtöbbet. Ö most már az erdőgazdaság nyugdíjasa, de a kezdés nem volt számára könnyű. Amikor indult, akkor a rokonság nézett rá furcsa szemmel: szinte kinézték maguk közül a keveredni akarót. Aztán, amikor már úgy- ahogy megbarátkoztak Nyerges Lajos szándékaival, akkor meg azok fogadták nem kevés előítélettel, akiknek a biztató segítségére szorult volna. Mit mutat ma a kép? A le1,1 telepedés mértékét egyebek között az is mutatja, hogy jelenleg kétszobás lakásban 10 család, 1 szoba-konyhásban 11 család lakik, s csupán 5 család nem tudott még szakítani a régi földkunyhóval. A szándék meglenne az előrelépésre, de az erő még kevés hozzá. Sok viszont még mindig a gyerek: a 124 bikácsi cigány közül 14 éven aluli 49. Az azonban már önmagában is jelentős eredmény, hogy a tankötelesek közül mindegyik pontosan jár iskolába. A rendszeres életmód tehát mind jobban létjogosultságot nyer: amitől idegenkedtek, az mindinkább életfelfogássá válik. Persze nem megy ez simán. Az a sodrás, ami eddig 36 bikácsi cigányt késztetett arra, hogy állandó jellegű munkát vállaljon, nem ért még el mindenkit. Főleg az asszonyok azok, akik a nagyobb családfa hivatkozva nehezen mozdulnak. Szóban megfogadják: változtatnak, de aztán minden marad a régiben. Itt van például Balogh István családja. Van egy nagyocska fia, nyolcadikos. Úgy beszélnek róla, hogy hallatára is irigye támad. Éles felfogású, fürge észjárású gyerek. Harmadszor is kiválók Pedig nem is tanul, ott még nem tart a család, hogy tudatosan irányítsa valamilyen pályára. Inkább csak dicsekednek vele, de keveset törődnek: majd csak lesz valahogy. És a tisztaság, az egészséges életmód... Az előbbiekben már számot adtunk arról, hogy a családok többsége rendes lakásban lakik. Ez azonban nem jelenti mindjárt a közösséghez igazodó életmódot, a környezethez való alkalmazkodást. Ilyen vonatkozásban inkább csak kezdeményezők vannak, még mindig. Nyerges János, vagy Balog István portáján szinte katonás a rend. A szépen berendezett lakásban gondos gazda és gazdaasszony keze- vonásával találkozik a látogató. M ásóknál azonban még a régi iT1 szemlélet szabályozza a rendet, s a kereset beosztását is; Mennyi érdekes ellentét hat az életükben. Itt van például Száraz István. Életerős, s a maga módján törekvő ember. A télen elvégezte a traktorostanfolyamot, Becsületére szolgál ez. Az azonban már kevésbé, hogy elhanyagolja a családját, s még a gyerektartás bizonyos részét is inkább a falu kocsmájába hordja. Vagy a következő: Nyerges János, ö is a télen szerezte meg a szakmunkásbizonyítványt. Nem is lenne vele különösebb baj, ha nem kerülne a bor közelébe. Ha odakerül, mindjárt lerontja a korábbi becsülés értékét. Mert akkor övé a kocsma, övé a falu. Mindez a bikácsiak szeme előtt történik. Alig hihető, pedig igaz, hogy a cigányoknak minden tettét számon tartják: a jót is, a rosz- szat is. Néha kiabálnak velük, de ez nem mindig baj, sőt hasznos. Az azonban még a hangos szóból is kitűnik, hogy befogadták őket, s ha dolgoznak, szorgalmuk, törekvésük még azt az előítéletet is eltörli, amit időnként lehet tapasztalni. Akkor is, ha váltig mondják: előítélet nélkül kezelik a községben élő cigányokat. Sz. I, F iatal mama húzza maga után vonakodó kisfiát. A kicsi még a nyíló üzletajtóba is belekapaszkodik, any- nyira fél belépni a helyiségbe. Csak akkor merészkedik elő az anyja kabátszárnya mögül, amikor megpillantja a számára kikészített játszókötényt. Engedelmesen tűri, hogy a kiszolgálónő eléje próbálja. A szekszárdi 127-es számú gyermekbolt forgatagában először nem is fedezzük fel, hogy hol vannak az elárusítónök. Beleolvadnak a vásárlók színfoltjába. Hangjuk csendes, türelmes. — De ne is válasszon kereskedőpályát, akiben nincs türelem. — mondja az üzlet vezetője: Bors Józsefné. A gyerekek közt erre kétszeresen szükség van. Egy édesanya a tükör előtt már a hatodik zakót próbálja fel a kisfiára. Egyik sem elég szép, egyik sem elég jó minőségű. Az elárusítónő nem csügged, feláll a létrára, a magasból újabb darabokat szed elő. A próbák alanya hallgatag gyerek. Hozzászokhatott, hogy mindenben a szülök döntenek helyette, mert meg sem kísérli hogy valamelyik kabátra rámutasson: — Ez tetszik! Ezt vedd meg, édesanyám! Pedig szelíd arcához, hullámos szőke hajához majdnem mindegyik öltöny illik. Egy sötét színűben meg különösképpen jól mutat. Az egyik szemlélő nem állja meg szó nélkül, biztatná a mamát: — Ugye, milyen csinos ebben a gyerek? Az asszony fanyalogva elhúzza a száját: — Valami drágább kellene. Nem vesszük meg. Férje szégyenkezve odébbhúzódik, ha rajta múlna, akármelyik öltönyt becsomagoltatná, annyira kellemetlenül érzi magát. Az üzlet eladói győzik türelemmel, nem erőltetnek senkit akarata ellenére a vásárlásra. így is nagy a forgalom, tegnap új áru érkezett. A modern fazonú lányka ballonkabátokból már csak egy-két darab szomorkodik a fogason. A pénztár mögött sárga tábla, rajta a bolt dolgozóinak névsora. Négyen vannak. A négy név felett négy oklevél. Évenként kettő, az 1964-es még nem került melléjük. Legutóbb egy kislány azt kérdezte: — Édesanya, hol lehet olyan oklevelet venni? A mama zavarba jött. mosolygott. A gyerek szavaival kérdezzük a háromszoros kiváló bolt dolgozóit, akik az idén harmadszor nyerik el a szocialista brigád címet. Mit tettek érte? Válasz helyett piros kiskönyvet kapunk kézhez, ez a brigádnapló. Három év alatt még feléig sem telt meg. Tények vannak rögzítve benne. Teljesített és túlteljesített vállalások. Rideg, látszatra érzelemnélküli szavak. A naplóban például csak ennyi áll: „Dömötör Irén vállalja, hogy meglátogatja kórházban fekvő kolléganőnket.” A teljesítést nem jegyezték be, annyira természetesnek tartják, hogy megtette. 1963. A brigád Martos Flóra nevét választotta. Utána rövid életrajza a névadónak. Folytathatnánk a feljegyzések boncolását, kiderülne, hogy mind a négy brigádtag többet tett a kollektív szellem kialakításáért a bejegyzettnél. Elsők közt alakultak meg, akkor még mindent saját maguknak kellett kitapasztalniuk, hogyan jobb. Most harminc versenytársuk van, de folytatják „haladó” hagyományaikat, állandóan képezik magukat. Ketten esti technikumba járnak, az üzlet vezetője beiratkozott a marxizmus— leninizmus előkészítő tanfolyamra. a negyedik dolgozó is politikai oktatásra jár. A három év alatt az üzlet kollekciója, és a munkaidejük is változott. Az utóbbi nem is olyan régen, és számukra hátrányosan. — A bolt érdeke elöbbrevaló — mondják. Aztán sok vevőnk dicséri az új nyitvatartást, nőtt a forgalom is. Ez sem utolsó szempont. Ebben egyetért Orbán Jánosné és Wellisch Pétemé pénztáros is, akik nevét eddig elhallgattuk. Pedig a győzelmei négyen szerezték, őket is említenünk kell. M. I. i Gazdasági alapfogalmak KOOPERÁCIÓ A kooperáció kialakulása a legszorosabban összefügg a munka- megosztás, a specializáció (szakosítás) fejlődésével. Régen elmúlt már az az idő, amikor egy-egy vállalat, a nyersanyagoktól a fogyasztásra kész végtermékig mindent maga állított elő. A technika fejlődésével specializált vállalatok, sőt iparágak alakulnak ki, és egy vállalat, vagy iparág termelése sok más vállalat és iparág együttműködésétől is függ. A termelés specializálódásával párhuzamosan természetesen specializálódtak a szakmák is és szinte minden termék, sok, különböző szakmájú munkás munkájának eredménye. Ez azt jelenti, hogy a vállalatokon belül is egyre szélesebbé válik és állandóan fejlődik a kooperáció, (együttműködés). Szőkébb értelmében a vállalatok közötti termelési kapcsolatoknak azt a típusát nevezzük kooperációnak, amikor a szokásos kereskedelmi kapcsolatnál sokkal szervezettebben, szerződések alapján működnek együtt egy bizonyos termék elkészítésében. Az ilyenfajta kooperáció a gépiparban a leggyakoribb, s ez természetes is, hiszen általában a gépipar termékei igénylik a legtöbb fajta, néha egymástól alapvetően eltérő jellegű munkát Egy-egy bonyolultabb műszer, szerszámgép, vagy közlekedési eszköz gyártása olykor 40—50 vállalat közreműködésével történik. Közülük, ha csak egy is nem szállít az előírt időben, súlyos fennakadás támadhat a termelés folyamatában. Rendkívül fontos tehát, hogy a kooperációs kötelezettségeiket a vállalatok pontosan és megfelelő minőségben teljesítsék, mert egyébként más vállalatok munkáját és esetleg fontos exportkötelezettségek teljesítését akadályozzák. Egyes vállalatok gyakran idegenkednek a kooperációtól, éppen a viszonylag gyakori hibák, pontatlanságok miatt. Olyan alkatrészeket, termékeket is maguk gyártanak, — többnyire kezdetleges módon és drágán, — amelyek gyártására specializált vállalatok rendezkedtek be, s így magas termelékenységgel, olcsón termelnek. Az ilyen gyakorlat nagyon káros, drágítja a termékeket, mert a szükségesnél több munkabefektetést kíván. A korszerű termelés magas fokú, jól szervezett kooperációt követel, hiszen csak így lehet termelékenyen felhasználni a társadalmi munkát, biztosítani a termékek magas műszaki színvonalát. E. (ifa
