Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-02 / 78. szám

6 TOI.NA MEGYEI VfPÜJSAO 1963. április 2, 13 ♦. q Csak közös összefogással A járási TS kísérletei eredménytelenek maradtak — Nem hajlandók tisztséget vállalni Bölcskén — A tanács vb is tárgyalta a sport helyzetét Bölcskén 1962-ben a községi sportkört a Rákóczi Termelő- szövetkezet vette át. A községben, — de nem utolsó sorban a járási és a megyei sportvezetők — azt várták, hogy fellendül a sportélet. A vezetőség nagy terveket szőtt, de amikor végrehajtásra került volna a sor, nem volt kivitelező végrehajtó. Közben Tilinger Sán­dor az elnöki tisztségről lemon­dott — munkahelyváltozás miatt, — de a megüresedett elnöki tiszt­séget nem vállalta senki. Azóta nincs a sportkörnek elnöke. A ve­zetőségben mindössze egy-két ve­zetőségi tag dolgozik. Simon Lajos testnevelő a kézi­labda-szakosztály edzéseit vezette és a szakosztály ügyes-bajos dol­gait rendezte. Január 19-én fel­szólították, hogy vegye át a sport­kör gazdasági ügyvitelét, mivel Csernyánszki Károly Dunaföld- várra költözött és így ezt a tiszt­Nagykónyiban a Szigeti-testvérek az asztaliteniszsportnak hódolnak. A két fiú és Klára hosszú évek óta versenyeznek, bármilyen szintű aszíalitenisz-verseny legyen is az. A közelmúlt napokban a Szek- szárdon megrendezett spartakiád asztalitenisz megyei döntőn vet­tek részt. Képünkön Szigeti Klá­ra, verseny közben. séget tovább nem tudja vállalni, így lett Simon Lajosból gazda­ságfelelős és a sportkör minde­nese. Hosszú hónapok óta úgyszól­ván teljesen magára maradva küszködik, szélmalomharcot folytat. Közben a leigazolt labdarúgó-játékosok egymás után igazoltatták át magukat a környező községek csapa­taiba, mert vezetés hiányában még az edzések sem kezdőd­tek meg Bölcskén. Az elmúlt évek során Szilágyi Gyula, a labdarúgó-szakosztály vezetője fáradhatatlanul dolgo­zott a csapat érdekében, de né­hány hónapja ő is inkább a le­mondást választotta, mint foly­tatni a kilátástalan küzdelmet. Pedig Bölcskén az adottságok semmivel sem rosszabbak, mint más községekben. Ha visszamenő­leg vizsgáljuk a bölcskei sport­kör eredményeit, megállapíthat­juk, hogy biztosította a falu fia­talságának a sportolást. Labda­rúgócsapatuk több ízben közel volt a megyebajnokságba jutás­hoz, tömegjellegű versenyeken — elsősorban spartakiádokon — a bölcskei sportolók a járás legjobb­jai között voltak; röplabda- asz­talitenisz- és sakkversenyeken is részt vettek és mindig jó ered­ménnyel szerepeltek. A bölcskei fiatalok tehetségesek és ha az adottságok, a feltételek ehhez biz­tosítva vannak, ezt eredménnyel is igazolták. A község lakói is sze­retik a sportot, hiszen bármilyen sportrendezvényen nagy számmal vesznek részt, bár az utóbbi más­fél-két év alatt náluk is éreztette hatását a vezetőség elégtelen munkája. A Paksi járási TS is sok időt. energiát fordított a bölcskei sportkör megerősítésére. Ezek a kísérletek azonban ered­ménytelenek maradtak. ígéret minden esetben volt: „Majd megpróbáljuk”, „Mindent elköve­tünk, hogy helyreállítsuk az egész­séges sportéletet”. „Két héten be­lül rendet teremtünk!”, stb. A közelmúlt napokban a községi tanács végrehajtó bizottsága is tárgyalta a sportkör helyzetét, ahol Simon Lajos testnevelő fel­tárta a jelenlegi helyzetet, amely szinte egyedülálló az egész me­gyében: Az emberek közömbösek Bölcskén, hogy van-e a sportkör­nek vezetősége, vagy sem. Egyszerűen nem hajlandók tisztséget vállalni és heten­ként néhány órát áldozni an­nak érdekében, hogy a szak­osztályokon belül a fiatalság ismét sportolhasson, verse­nyezhessen. Jelenleg is, úgyszólván napok alatt meg lehetne szervezni a lab­darúgócsapatot, felszerelés és meg­felelő pálya van, a férfi kézilabda­csapat szintén versenyre kész — Simon Lajos testnevelő jóvoltá­ból —, de a többi sportágakban is részt vehetnek a fiatalok a rö­videsen meginduló Falusi Dolgo­zók Spartakiádjának nyári ver­senysorozatában. A községi tanács állást foglalt a sportkör ügyében és határozatot hozott, hogy meg kell teremteni a feltételeket a sportkör működéséhez. A községi tanács vb-határo- zata azonban egymagában nem elég. Az egész község­nek össze kell fogni, hogy a jelenlegi helyzet megszűnjön. Az egyszerű emberek munkájára éppúgy szükség van, mint a köz­ségi tanács, a gépállomás, vagy a termelőszövetkezet erkölcsi és anyagi segítségére, mert csak így lehet végrehajtani a célkitűzése­ket. Sokat javult, fejlődött Szekszárdon a városi TS munkája — állapí­totta meg a közelmúltban a megyei TS elnöksége. Az elért eredmé­nyekben nagy részük van azoknak a társadalmi munkásoknak, akik a különböző szövetségekben tevékenykednek. Képünkön Klézli Fe­renc (jobbról), a városi röplabdaszövetség tagja, akinek jó munká­ja elismeréséül Páli György, a városi TS elnöke jutalmat adott át a közelmúltban tartott TS-Ulésen. Járási úttörő mezei futóverseny Bátaszéken Az Általános Iskolai Sportta­nács a szekszárdi járásban va­sárnap Bátaszéken rendezte az úttörők mezei futóversenyét. Eredmények: Lányok: 1. Felföldi (Bátaszéki Il-es számú Iskola), 2. Makk (Báta­széki Il-es számú Iskola), 3. Lu­kács (Bátaszéki Il-es számú Is­kola), 4. Tibai (Tengelic), 5. Si­mon (Tengelic), 6. Rank (Pörböly). Csapatban: 1. Bátaszéki Il-es számú Iskola A csapata, 2. Ten­gelic, 3. Bátaszéki Il-es számú Iskola B. csapat, 4. Pörböly, 5. Alsónána. Fiúk: 1. Keszthelyi (Bátaszéki I-es számú Iskola), 2. Ruppert (Báta­széki I-cs számú Iskola), 3. Ku- tasi (Tengelic), 4. Kurcinák (Bá­taszéki Il-es számú Iskola), 5. Bovánovics (Bátaszéki I-es számú Iskola), 6. Harsányi (Tengelic). Csapatban: 1. Bátaszéki I-es szá­mú Iskola A. csapata, 2. Tengelic, 3. Bátaszéki Il-es számú Iskola, 4. Alsónána A. csapata, 5. Báta­széki I-es számú Iskola B. csa­I pata, 6. Alsónána B. csapata. i Dózsa és az ITSK versenyzői indultak Szekszárd város mezei futóbajnokságán A városi sporttelepen nagy szél­ben rendezte meg a városi At­létikai Szövetség Szekszárd 1965. évi mézei futóbaj nokságának küz­delmeit. Kellemes lett volna az idő, de a nagy szél igen zavarta az eredményeket. Mintegy 30 in­duló állt rajthoz. így a verseny­számok zömében kevés volt az indulók száma. A felnőtt baj­nokságot — egyetlen induló lé­vén — éppen ezért az ifjúságiak­kal együtt rendezték meg azonos távon. Úgyszintén egyedül indult Cseke is a női 800 méteren. Va­lamennyi versenyszámban a Dó­zsa versenyzői végeztek az első helyen. Részletes eredmények a következők: Nők: Serdülők: (Táv 400 m) 1. Deé Szekszárdi Dózsa 78.4. 2. Máthé Szekszárdi Dózsa 79.2, 3. Famadi Szekszárdi D izss 79.4. Rendkívül szoros verseny után alakult ki a végeredményi Ifjúságiak: (Táv kb. 600 m) 1. Bendes és Mocsári Szeksziárdi Dózsa 2:10,2. A két versenyző teljesen azonos testhelyzetben ért a célba. Felnőttek: 1. Cseke Szekszárdi Dózsa 2:57. A táv kb. 800 m volt. Férfiak: Serdülők: (Táv kb. 1100 m) 1. Málinger Szekszárdi Dózsa 3:17,7, 2. Görbéi Szekszárdi Dózsa 3:27,6, 3. Garbacz Szekszárdi ITSK 3:30,3. Itt a legifjabb Garbacz. A leg­idősebb testvér az Újpesti Dózsa élvonalbeli atlétája, a másik a Pécsi Urán labdarúgócsapatát erősíti. Ifjúságiak: (Táv kb. 2200 m) 1. Seres Szekszárdi Dózsa 7:01,6, 2. Novikov Szekszárdi Dózsa 7:19.3. 3. Horváth Szekszárdi ITSK 7:26. Felnőttek: (Tlív kb. 2200 m) 1. Zsedényi Szekszárdi Dózsa 7:11, A megyei kéxilahda-bajnokság sorsolása Keleti csoport Nők: Április li: Tolnai Vörös Lobogó- Máj os, Nagy dörög II—Szedres, Bőr­díszmű—Nagydorog I. Bonyhádi Spar­tacus—Bonyhádi Cipő, Dunaiöldvór— Mözs. Április 18: Szedres—Tolnai Vörös Lobogó II, Nagydorog I—Nagydorog II, Bonyhádi Spartacus—Bőrdíszmű, Mözs—Bonyhádi Cipő, Dunaföldvár— Máj os. Április 25: Tolnai Vörös Lobogó II —Nagydorog I, Nagydorog II—Bony­hádi Spartacus, Bőrdíszmű—Mözs, Du­naföldvár—Bonyhádi Cipő, Majos— Szedres Május 2: Bonyhádi Spartacus—Tol­nai Vörös Lobogó II, Mözs—Nagy­dorog II, Dunaföldvár—Bőrdíszmű, Bonyhádi Cipő—Majos, Nagydorog I— Szedres. Május 9: Tolnai Vörös Lobogó II— Mözs, Nagydorog II—Dunaföldvár, Bőrdíszmű—Bonyhádi Cipő, Szedres- Bonyhádi Spartacus. Majos—Nagy­dorog I. Május 16: Dunaföldvár—Tolnai Vö­rös Lobogó, Bonyhádi Cipő—Nagy­dorog II, Majos—Bőrdíszmű, Mözs— Szedres, Bonyhádi Spartacus—Nagy­dorog I. Május 23: Tolnai Vörös Lobogó- Bonyhádi Cipő, Nagydorog II—Bőr­díszmű, Nagydorog I—Mözs, Szedres —Dunaföldvár, Majos—Bonyhádi Spar­tacus. Május 30: Bőrdíszmű—Tolnai Vörös Lobogó II, Nagydorog II, Szedres- Bőrdíszmű, Nagydorog I—Bonyhádi Cipő, Bonyhádi Spartacus—Mözs. Június 6: Tolnai Vörös Lobogó II— Nagydorog II, Szedres—Bőrdíszmű, Nagydorog I—Bonyhádi Cipő, Bony­hádi Spartacus—Dunaföldvár. Mözs— Majos. Június 13: Majos—Tolnai Vörös Lo­bogó II, szedres—Nagydorog II, Bony­hádi Cipő—Bonyhádi Spartacus. Mözs —Dunaföldvár. Június 20: Tolnai Vörös Lobogó II —Szedres, Nagydorog II—Nagydorog I, Bőrdíszmű—Bonyhádi Spartacus, Bonyhádi Cipő—Mözs, Majos—Duna­földvár. Férfiak: Április 11: Tolnai Gimnázium—Szed­res, Szekszárdi Honvéd—Nagydorog, Fadd—Bonyhádi Cipő, Dunaföldvár— Mözs, Tolnai Vörös Lobogó szabad. Április 18: Szedres—Tolnai Vörös Lobogó, Nagydorog—Tolnai Gimná­zium, Fadd—Szekszárdi Honvéd, Mözs —Bonvhádi Cipő, Dunaföldvár szabad Április 25: Tolnai Vörös Lobogó— Nagydorog, Tolnai- Gimnázium—Fadd, Szekszárdi Honvéd—Mözs. Dunaföld- vár—Bonyhádi Cipő, S^e^res szabad. Május 2: Fadd—Tolnai Vörös Lobo­gó. Mözs—Tolnai Gimnázium. Duna­földvár—Szekszárdi Honvéd, Nagy­dorog—Szedres, Bonyhádi Cipő sza­bad. Május 9: Tolnai Vörös Lobogó— Mözs, Tolnai Gimnázium—Dunaföld- vári Gimnázium, Szekszárdi Honvéd- Bonyhádi Cipő, Szedres—Fadd, Nagy­dorog szabad. Május 16: Dunaföldvár—Tolnai Vö­rös Lobogó,, Bonyhádi Cipő—Tolnai Gimnázium, Mözs—Szedres, Fadd— Nagydorog, Szekszárdi Honvéd szabad Május 23*: Tolnai Vörös Lobogó­Bonyhádi Cipő, Tolnai Gimnázium- Szekszárdi Honvéd, Nagydorog—Mözs, Szedres—Dunaföldvár, Fadd szabad. Május 30: Szekszárdi Honvéd—Tol­nai Vörös Lobogó, Bonyhádi Cipő— Szedres, Dunaföldvár—Nagydorog, Fadd—Mözs, Tolnai Gimnázium sza­bad. Június 6: Tolnai Vörös Lobogó- Tolnai Gimnázium, Szedres—Szekszár­di Honvéd, Nagydorog—Bonyhádi Cipő, Fadd—Dunaföldvár, Mözs szabad Június 13: Szedres—Tolnai Gimná­zium, Bonyhádi Cipő—Fadd, Mözs— Dunaföldvár, Tolnai Vörös Lobogó szabad. Június 20: Tolnai Vörös Lobogó- Szedres, Tolnai Gimnázium—Nagy­dorog. Szekszárdi Honvéd—Fadd, Bonyhádi Cipő—Mözs, Dunaföldvár szabad. Nyugati csoport Nők: Április 11: Simontomya—Dombóvár, Nak—Máza, Kisdorog—Gyönk, Szakcs —Hogyész, Kocsola—Kurd. Április 18: Máza—Simontornya, Gyönk—Nak, Hőgyész—Kisdorog, Kurd —Szakcs,. Kocsola—Dombóvár. Április 25: Simontornya—Gyönk, Nak—Hőgyész, Kisdorog—Kurd Szakcs —Kocsola, Dombóvár—Máza. Május 2: Hőgyész—Simontornya, Kurd—Nak, Kocsola—Kisdorog, Szakcs —Dombóvár, Gyönk—Máza. Május 9: Simontornya—Kurd, Nak —Kocsola, Kisdorog—Szakcs, Máza— Hőgyész, Dombóvár—Gyönk Május 16: Kocsola—Simontomya, Szakcs—Nak, Dombóvár—Kisdorog, Kurd—Máza, Nagymányok—Gyönk. Május 23: Simontornya—Szakcs, Nak —Kisdorog, Gyönk—Kurd, Máza—Ko­csola, Dombóvár—Hőgyész. Május 30: Kisdorog—Simontornya, Nak—Dombóvár, szakcs—Máza, Ko­csola—Gyönk, Hőgyész—Kurd. Június 6: Simontornya—Nak, Máza —Kisdorog. Gyönk—Szakcs, Hőgyész —Kocsola, Kurd—Dombóvár. Június 13: Dombóvár—Simontornya, Máza—Nak. Gyönk—Kisdorog, Hő­gyész—Szakcs, Kurd—Kocsola. Június 20: Simontornya—Máza, Nak — Gyönk, Kisdorog—Hőgyész. Szakcs —Kurd, Dombóvár—Kocsola. Férfiak: Április 11: Simontornya—Dombóvári Gimn. Dombóvári Spartacus—Máza, Bonyhádi Vasas—Gyönk, Szakcs— Nagymányok, Kocsola—Kurd. Április 18: Máza—Simontornya, Gyöhk—Dombóvári Spartacus, Nagy­mányok—Bonyhádi Vasas, Kurd— Szakcs, Kocsola—Dombóvári Gimn. Április 25: Simontornya—Gyönk, Dombóvári Spartacus—Nagymányok. Bonyhádi Vasas—Kurd, Szakcs—Ko­csola, Dombóvári Gimn.—Máza. Május 2: Nagymányok—simontor­nya, Kurd—Dombóvári Spartacus, Kocsola—Bonyhádi Vasas, Szakcs— Dombóvári Gimn., Gyönk—Máza. Május 9: Simontornya—Kurd, Dom­bóvári Spartacus—Kocsola, Bonyhádi Vasas—Szakcs, Máza—Nagymányok, Dombóvári Gimn.—Gyönk. Május 16: Kocsola—Simontornya, Szakcs—Dombóvári Spartacus, Dom­bóvári Gimn.—Bonyhádi Vasas, Kurd —Máza, Nagymányok—Gyönk. Május 23: Simontornya—Szakcs, Dombóvári Spartacus—Bonyhádi Va­sas, Gyönk—Kurd, Máza—Kocsola, Dombóvári Gimn.—Nagymányok. Május 30: Bonyhádi Vasas—Simon­tornya, Dombóvári Spartacus—Dom­bóvári Gimn., Szakcs—Máza. Kocso­la—Gyönk, Nagymányok—Kurd Június 6: Simontornya—Dombóvári Spartacus, Máza—Bonyhádi Vasas, Gyönk—Szakcs, Nagymányok—Kocso­la. Kurd—Dombóvári Gimn. Június 13: Dombóvári Gimn.—Si- 1 montornya, Máza—Dombóvári Spar­tacus, Gyönk—Bonyhádi Vasas. Nagy­mányok—Szakcs, Kurd—Kocsola. Június 20: Simontornya—Máza, Dombóvári Spartacus—Gyönk. Bony­hádi Vasas—Nagymányok. Szakcs— Kurd, Dombóvári Gimn.—Kocsola. HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban !

Next

/
Oldalképek
Tartalom