Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-14 / 88. szám

4

TOLNA MEGYEI NEpOJSAÖ

19E5. április 14;

Túl a megyehatáron N

Turisták tízezrei keresik fel Seprőn városát. Képünkön: osztrák vendégek a várostorony előtti téren.

(MTI foto — Fényes Tamás felvétele.)

A mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia az impozáns várban talált helyet. — Részlet a várból.

(MTI foto — Járai Rudolf felvétele.)

Győr. Öt országút találkozópontja. Háttérben a városi tanács

székháza.

(MTI foto — Fényes Tamás felvétele.)

32.

Clark kiengedte a motorból a forró vizet, húzott a kútból egy vödör hideget, beöntötte a gépbe, aztán visszatért a cseréptetős tornácra. Fehér cipót, kolbászt és egy üveg vodkát hozott magával.

— Na, tudja már, papa, milyen szerencse ért bennünket? Itt a természetbeni fizetség a vízért. Igyon Iván és Vaszilij egészségére, meg arra, hogy még egy kötvényünk nyerjen.

— Minek nektek még egy! — mondta Pevcsuk őszinte irigységgel. — Huszonötezer! Ha nekem az életben csak egyszer is ilyen szerencsém lenne ...

— Mit csinálna ekkora tőkével? — kapott a szón Clark.

— Oh, tudnék vele gazdálkodni!

— Mégis, mit csinálna?

Pevcsuk behajlította a hüvelykujját.

— Először is kicserélném a tehenemet, másodszor — Pevcsuk behajlította a mutatóujját — új ruhába öltöztetném tetőtől talpig az egész Pevcsuk famíliát, Ivánt, Petrót, Máriát, Galinát, Javhodát, Sztyepánt, Nyikolájt és Verát.

— Ez a Pevcsuk família?

— 'A fiaim és a lányaim, hála isten, van belőlük nyolc, és már jön a kilencedik is.

— Ez már igen! — kiáltotta lelkesen Clark. — így hát maga nem is egyszerűen papa, hanem hős papa! Na, mondja csak tovább, mit csinálna még a tőkéjével?

— Harmadszor, kelengyét vennék a kilencedik gyereknek.

— És még? — kíváncsiskodott Clark, hamiskás mosollyal.

— Megtartanánk Galina lakodalmát.

— És még?

— Ez az egész! Igaz, van még egy vágyam. — Tarasz Kuzmics megvakarta a tarkóját. — Rendelnék egy családi órát, olyan pontosat, hogy minden mozdony- vezető nálam ellenőrizné az időt.

— Pevcsuk elhallgatott, szerényen elmosolyodott. — Most már mindent elmondtam.

— Na jól van, papa. — Clark hamiskásan rákacsintott Vaszilij Gojdára —, legyen úgy, ahogy te akarod, mint a mesében! — Kihúzott zsebéből egy köteg százrubelest és a pályaőr elé tette:

— Cseréld ki a tehenet, tartsd meg Galina lakodalmát, és öltöztesd fel tetőtől talpig a Pevcsuk famíliát. Rendelj magadnak egy pontos családi órát, te kapitalista! De aztán ne fecsegj a mi ajándékunkról, mert akkor nem lenne nyugtunk az emberektől.

Clark megveregette a csodálkozástól elképedt Pevcsuk vállát, megragadta Vaszilij Gojda karját, és maga után húzva a fiatal mozdonyvezetőt, a kocsihoz szaladt. Egy perc múlva a Pobjeda eltűnt a sziklák mögött. De dudájának hangját a pályaőr még sokáig hallotta a hegyi szerpen- tinútt fordulói felől.

*

Clark és Gojda az egész napot

hegyekben töltötték. Késő este fáradtan tértek vissza Jávorba. A Pobjeda megállt a Vasút utcában. A fiatal mozdonyvezető imbolygó léptekkel szállt ki a kocsiból:

— Nem. testvér, meggondoltam a dolgot. Mégsem változtatok szakmát — mondta búcsúzóul Clarknak. A mozdonyon mégis csak nyugodtabb.

Vaszilij Gojda fáradtsága egy csapásra eltűnt, mihelvt átlépte háza küszöbét. Azonnal az asztalhoz ült. elővett egv vastag füzetet, és részletesen leírta vasárnapi kirándulását. Pontosan feliegyezte, merre járt Belograi lakatossal, s mi iránt érdeklődött, miről beszélgetett vele az újdonsült gépkocsitulajdonos.

Gojda másnap korán reggel,

mielőtt munkába ment volna, betért a belügyminisztérium városi kirendeltségére, és kérte a szolgálattevőt, hogy jelentse be az osztályvezetőnél.

Vaszilij Gojda és Zubavin őrnagy régóta, még a partizánidőkből ismerték egymást.

A háború után útjaik elváltaik, de a régi barátság nem tűnt el nyomtalanul.

Zubavin őrnagy felállt asztalától, és tárt karokkal sietett a belépő Gojda felé.

— Te vagy az Furulyás? (Ez volt Gojda partizánneve.) Miért nem mutatkoztál ilyen sokáig, Vaszilij Ivanics? Három hónapja nem láttalak. Talán nem akartál leereszkedni hozzám?

— Ugyan, Zubavin elvtárs! — mosolygott Gojda. — Mozdony- vezető lettem! — Már a harmadik hete önállóan vezetem a vonatokat a Kárpátokba és külföldre.

— Hallottam róla. Gratulálok! Ülj le, meséld él, hogy vagy.

— Majd máskor elmondom. Most másról szeretnék beszélni...

Gojda kigombolta köpenyét, és elővett egy hervadt orgonacsokrot, melyen még mindig ott fityegett a Belograj által feltűzött moáré szalag. Azután előkerült zsebéből a viaszosvászon fedelű vastag füzet is.

— Uj barátom van. Zubavin elvtárs. Csupa szív, gárdista. Any- nyi a kitüntetése, hogy tíznek is elég. Vidám, nótás, bőkezű. A lányok mind belébolondulnak, de én ... Nekem valahogy gyanús. Persze, lehet, hogy tévedek.. • Nézze csak meg.

Gojda az asztalra tette az orgonát, és kinyitotta füzetét annál a lapnál, ahol részletesen leírta, mikor és hogyan találkozott először Iván Belograjjal.

Zubavin őrnagy szótlanul olvasta végig Gojda feljegyzéseit, közben egyszer sem nézett a fiúra. Vaszilij azonban le nem vette a szemét az őrnagy arcáról, szerette volna kitalálni, vajon tévedett-e. Zubavin arca azonban semmit sem árult eh

— Mit szól hozzá? — kérdezte Gojda, aki már nem bírta tovább az őrnagy hallgatását.

Zubavin nem felelt. íróasztalának fiókjából nagyító üveget vett élő, gondosan megtörölte, és a csokor fölé hajolt. A virágok között nem talált semmi feltűnőt. Ekkor a szalagot vette szemügyre.

— Mindjárt gondoltam — kiáltott fel, és hálásan nézett Gojdára. — Ügyes fiú vagy, Vaszilij!

— Mi az, mit látott?

— Rögtön tisztázzuk a dolgot, várj egy kicsit.

Zubavin sokáig forgatta kezében a szalagot, aztán szekrényéből egy folyadékkal telt poharat vett elő. és megmártotta benne.

— Rejtjeles levél! — jelentette ki, s nagyítóval közelebbről is megnézte az anyagon megjelent apró számokat.

— Szóval a barátodat, mindenekelőtt a vasúti alagutak és hidak érdekelték? — folytatta az őrnagy Gojdához fordulva.

— Igen, óvatosan, különböző ürügyekkel érdeklődött, dehát én megértettem.

— Mi célból tette ezt, mit gondolsz?

— Azt hiszem, egyelőre csak tájékozódott, hogy majd később kiválassza a robbantásra alkalmas objektumokat és a segítőtársakat. Dehát téved! Egyet sem fog találni.

— Na és ez a pályaőr, Pevcsuk?

— Pevcsukért a fejemmel felelek.

— A te fejed pedig ér valamit! — Zubavin barátságosan megtépázta a mozdonyvezető göndör szőke haját. — Köszönöm Vaszilij, okos fiú vaev. Ilyen voltál, és ilyen maradtál*

Egyik hétköznap Zubavin őrnagy Groncsak kíséretében a jávori fűtőházba kocsizott, és az ejtőernyőssel együtt észrevétlenül bement a fűtőház vezetőjének szobájába.

A szoba ablakából jól láthatták. mi történik a fűtőházban. Az első vágányon dolgozott Belog„ raj. A kék munkaruhás, szőke, vidám legény gondtalanul fütyörész- ve dolgozott a mozdony tetején. Zubavin nem tudta róla levenni a szemét. Mindent megnézett már rajta, és mégis egyre tovább figyelte, mintha ennek a kémnek valamennyi titkát ki akarná fürkészni. Hosszú nyomozás után* nehéz akadályok leküzdésével találta meg Zubavin ezt a szőke „kutyafejű” legényt:

Dzuba pusztulásával és Szkiban sofőr eltűnésével elszakadt az a fonál, amely a kémek főnökéhez vezetett. Ismét vissza kellett térni az események forrásához, 9 elölről kellett kezdeni a nyomozást.

Zubavin alaposan ellenőrzött mindenkit, aki a határsértés napja után jávorban telepedett le* Zubavint mindenekelőtt hat ember érdekelte, azok, akik a fűtőházban és a vasúton kaptak munkát: két mozdony lakatos, egy fűtő, egy váltó, egy kocsirendező és egy távírász.

Az ellenség tapasztalt és óvatos volt — nem esett bele a csapdába, nem ment el a kórházba „beteg” segítőtársához.

Iván Fjodorovics Belograj, leszerelt törzsőrmester, mozdonylakatos, semmivel sem volt gya- núsabb, mint a másik öt. Papírjai teljesen rendben voltak, az okok is elfogadhatóknak látszottak, amelyek miatt Jávorba érkezett. Belograj nem dolgozott rosz- szabbul, mint a többi lakatos, szorgalmas és ügyes volt.

Egy körülmény azonban felkeltette Zubavin gyanúját. Amikor utánanézett, hogyan került Belograj a fűtőházba, megtudta, hogy Pirozsnyicsenko őrnagy ajánlotta, mint frontharcos bajtársát. Zubavin meglátogatta az őrnagyot, hogy ellenőrizze Belog- rajról kapott jó értesüléseit. Pirozsnyicsenko azonban nem nyugtatta meg Zubavint, sőt ellenkezőleg. Kiderült, hogy Belograj és Pirozsnyicsenko egyáltalán nem voltak a fronton barátok, sőt Jávor előtt nem is találkoztak.

Zubavin türelmesen folytatta a fűtőház és a vasútállomás megfigyelését. Belograj lakatost külön tanulmányozta. Tudta, hogy az ellenség előbb-utóbb meg fogja kísérelni, hogy felvegye a kapcsolatot cinkostársaival. Zubavin várta ezt a kísérletet. És nem is kellett soká várnia: az orgona- csokor és a rejtjeles levelet tartalmazó szalag lebuktatta „Iván Belograj t”.

Szmoljarcsuk gyanúja is beigazolódott. Zubavin egymás mellé tette Terézia Berlinből kapott leveleit Iván Belograj sajátkezűleg írt kérvényével, amelyben felvételét kérte a fűtőházba, s minden nehézség nélkül megállapította, hogy a két kézírás különböző. Ezt a véleményt Terézia Szimak és a szakértő is megerősítette.

Zubavin magához hivatta a lányt és megmutatta neki az ál- Belograj kérvényét.

— Ismeri ezt a kézírást? Ez Belograj írása?

Terézia tagadólag rázta a fejét, és tenyerével eltakarta az arcát.

Vaszilij Gojda sem tévedett, amikor Zubavinhoz ment. A rejtjeles levelet tartalmazó éremszalag, a Pobjedán megtett vasárnapi kirándulásról készült feljegyzés. a Pevcsuk pályaőrnek ajándékozott pénz szintén fontos bizonyítékként került az ötödik határsértő aktái közé.

(Folytatjuk)