Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-23 / 45. szám
4 TOr.ffÁ STCCYEt mPtJJSAG :iSG5. február 23. . TELJES PÁN/KURALKODÓT A DLVERZA'w- SOK HIÁBA HÍVTÁK- MAJNA -PRAAJKFLJK. T > AAEGe>ízÁ>ll<LAT A2 BTEFL AVEMA MARADT NYUGALOM. l/RAl/V\ EZ nr SZEAAENKÓ <yV A J'ZALLAi ADÓM . Ó A LEENDŐ rar - WÁISSUCSOLATVA/IC' A* BAJ TA'GSA T rS ■ «O MÁSNAP Deieton GUBÁNOV HOVA JÁBAN JJjiASjm 1ALLO !.- ta BESZÉL ? A A HOLTAK ■&m VALLANAK 13. Régebben, amikor az orvostudomány még gyermekcipőben járt, megtörtént, hogy halottnak hitt személyek életre keltek. A történelem feljegyezte, hogy IX. Lajos francia királyt egy tíztagú orvosi testület halottnak nyilvánította, s megállapította, hogy halálát vérhas okozta. Díszesen felravatalozták, és az ösz- szesereglett főpapok éppen megkezdték a gyászszertartást, amikor a „halott” király felült koporsójában és csodálkozva nézte, mi történik körülötte A nagy kolerajárványok idején Is bizonyára megtörtént, hogy olyan embereket is a halottak közé tettek, akikben még volt szikrányi élet, s később magukhoz tértek. De mindez nagyon régen történt, amikor az orvostudomány még csak a kezdet kezdeténél tartott... Dr. Wagner a halottra pillantott, s már az első pillantás megrendítette meggyőződésében Az előző napon, amikor először megvizsgálta, még halálsápadt volt az arca most kékes színűrvk tűnt, mint olyan betegé, aki légzési zavarokkal küzd, aki ful- doklik, mert nem kap elég levegőt. Megtapogatta pulzusát, s újra megállapította, amit előző nap már megái lapított: az ismeretlen leány halott. Ugyanis nem észlelt érverést. A teljes biztonság kedvéért mégis elővette táskájából sztetoszkópját. A leány mellére helyezte. Figyelmesen hallgatózott. kételkedve a fejét rázta, újra hall gatózott. Mintha gyenge szívhangokat hallana ... Vagy őt Í6 hatalmába kerítette a laikusok képzelődése ...? Elgondolkodva visszatette táskájába a műszert és így szólt: — Rögtön mentőkocsit hivok. Kórházba kell szállítani a leányt. Délelőtt tíz órakor a mentők megérkeztek a kórházba a halottnak hitt lánnyal. Kórlapjára a következőket jegyezték : ,.A beteg halálsápadt, eszméletlen Érverése nincs, nem lélegzik. A mellcsontjára helyezett sztetoszkóppal percenként 30—40 alig hallható szívhang észlelhető. Testén a bőr sápadt, ajka teljesen színtelen, arca halványan kékes színű.” ' A szívműködés élénkítésére kámfort és koffeint fecskendeztek a bőre alá. Gyomormosást alkalmaztak, gyomortartalmának egy részét vegyvizsgólatra a kórház laboratóriumába küldték. Azután forróvizes kádba fektették, durva kefékkel dörzsölték és masszírozták a testét. Hiábavalónak bizonyult, érverését azután sem észlelték. — Mesterséges lélegzést! Oxigént — rendelkezett az orvos. Közben a laboratóriumból megérkezett a vegyvizsgálat eredménye. A vegyészek morfiumot és Veronáit találtak a gyomortartalomban. — A pontos mennyiséget még nem állapítottuk meg — üzenték —, de a szerencsétlen lány kétségtelenül annyit vett be, amennyi akár öt embernek is elegendő. Tizenegy órakor diadalkiáltás hallatszott: Dr Moeves főorvos gyenge érverést észlelt. A halottnak hitt lány lélegzeni kezdett... Tizenkét órakor a következőket jegyezték fel kórlapjára: „Testének és végtagjainak merevsége csökkent. Bőre vörös színt öltött Érverése: percenként 50—60. Lélegzése rendszertelen.” Másnap egész Berlin erről az esetről beszélt. Az emberekben feléledt az élve eltemetéstől való lappangó félelem. A lapok felelevenítették, hogy a közeli és távoli múltban milyen intézkedések történtek „a tetszhalottak megmentésére”. Többek között megírták, hogy Nagy Frigyes idején a berlini halottaskamrákat biztonsági csengővel látták el. A halottak egyik ujjára' vékony zsineget kötöttek. A zsineg a halottas kamra kapuja fölött lógó ezüstcsengőhöz vezetett, amelynek hangja messzire elhallatszott. Azaz elhallatszott volna, de két évtized alatt egyszer sem szólalt meg vagyis egyetlen halott sem volt tetszhalott... A múlt s7jázacknyolcvanas évedben két berlini feltaláló szabadalmat kért és kapott a császári szabadalmi hivataltól „biztonsági koporsóra”, és eltemetett tetszhalottak megmentésére szolgáló készülékekre. El szászban még századunk elején is villamos riasztócsengő- szerkezettel szerelték fel a hullaházakat. A Villanycsengő gombját a halott kezeügyébe helyezték, hogyha netán feléledt, mozgósíthassa a halottaskamra őrét — Vajon csakugyan fölöslegesek az ilyen biztonsági intézkedések? — kérdezték sokan Berlinben 1919 októberéből. A lapok szigorúan bírálták és ostorozták Dr. Wagner községi orvost, aki halottnak nyilvánított egy élettelennek látszó, de élő leányt... — A halálnak nincs megbízható, biztos tünete, ha csak néhány órával előbb következeit be — írja feljegyzéseiben dr. Wei marni törvényszéki orvosszakértő. — A tapasztalt orvos számára elsősorban a halott különös, részleteiben leírhatatlan arckifejezése a legbiztosabb jel. Ha nem észleltem ezt a kifejezést. sohasem bíztam meg a pe- csétviasz-próbában, hanem élesz- tési kísérleteket végeztem mindaddig, amíg a halottnak hitt személy újra életjelt adott, vagy pedig bekövetkezett a teljes hullamerevség, és megjelentek a halál kétségbevonhatatlah jelei, a hullafoltok. — Valahányszor bűntény színhelyére rendeltek ki, mindig igyekeztem megkönnyíteni a nyomozó közegek munkáját, és megóvni az esetleges nyomokat. De kérlelhetetlen voltam velük szemben, ha csak a legkevésbé is kételkedtem a bűntény áldozatának halálában. Ilyenkor hiába utasítottak, hogy ne mozdítsam el eredeti helyzetéből. A nyomozás érdekei háttérbe szorultak, az élet megmentése volt a legfőbb parancs. A civilizált világban nem kell attól tartani, hogy bárkit is élve eltemethetnek. Minden országban törvényes rendelkezések szabályozzák, hogy hány órának kell a temetésig eltelni. Ez idő alatt pedig fellépnek a halál kétségtelen jelei, amelyeket nemcsak a szakértő orvos, hanem a laikus halottkém is felismer. De térjünk vissza a berlini tetszhalotthoz. Október 30-án a következőket jegyezték fel a kórlapjára: — Huszonnégy órával kórházba szállítása után a beteg magához tért. Testhőmérséklete 39 fokra emelkedett. Tüdőgyulladástól kell tartani.” A november 3-i feljegyzés: „Két nap után a beteg láza 37 fokra csökkent, a tüdőgyulladás veszélye elmúlt.” Közben a beteg személyazonosságát is megállapították: Minna Braun 24 éves kórházi .ápolónő. A lapok természetesen beszámolták az eset minden mozzanatáról. Minna Braun még a kórházban kosárszámra kapta a leveleket az ország minden részéből — köztük sok házassági ajánlatot is. Ám neki egyelőre elege volt a férfiakból. Ugyanis szerelmi csalódása miatt akart megválni életétől. Szerelmes volt egy fiatal orvosba. S azt hitte viszontszeretik. Október 27-én azonban megtudta, hogy az orvos nősül, mást vesz feleségül. Kétségbeesésében 50 köbcentiméter 3,5 Százáfékos morfiumoldatot és tíz Veronái tablettát vett magához a gyógyszerszekrénykéből. Egész délután a városban bolyongott, késő este a grunewaldi erdőbe ért. Teljesen átázott; át- fázott. .Már hajnalra járt az idő, amikor végső lépésére elszánta magát. Megitta a morfiumoldat egy részét, majd bevette a tíz veronál tablettát és megitta a maradék oldatot; Mivel az erdő mellett vezető úton bukkantak rá, valószínűnek látszik, hogy tette után felébredt benne az életösztön. Az erdő sűrűjéből az út felé törekedett, ott elhagyta ereje és eszméletlenül összesett. MI OKOZTA TETSZHALÁLszerű Állapotát? Mind a két méreg, a morfium és a veronál is, az úgynevezett bénító mérgek közé tartoznak. Hatásukkal megbénítják az ideg- rendszer működését. A veronál — nagy mennyiségben — elsősorban légzést szabályozó idegekre hat, a morfium hatása ennél jóval nagyobb. Megbénítja az enu béri szervezet automatikus működését. Amikor a második morfiumadaggal bevette a Veronáit, egész szervezete már a bódult- ság állapotában volt. Gyomrának nyálkahártyája már csak annyi mérget vett fel. hogy szervezetének minden életműködése a legminimálisabbra csökkent. Érverése elhalt, szívhangjai elnémultak. Szíve mégsem állt le teljesen. Szívizmai lassan, észrevétlenül összehúzódtak és kitágultak, és fenntartották vérkeringését éppen csak annyira, hogy agyműködése nem bénult meg teljesen. Tizenkét óra hosszat lebegett abban az élet és halál közötti állapotban, amit az emberek általában tetszhalálnak neveznek. Szive valószínűleg nem sokáig bírta volna, és megmenekülését valóban csak a szerencsés véletlennek köszönhette. Ha ugyanakkor nem tűnt volna el Berlinben négy leány, és hozzátartozóik nem mentek volna a Névtelenek Temetőjébe, hogy megtekintsék az ismeretlen „halottat”, délutánig; a boncolásra kitűzött időpontig bizonyára elköltözött volna az élők sorából. Minna Braun teljesen felépült. Két évig eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Akkor újra a lapok első oldalán szerepelt a neve... Felgyógyulása után állást vállalt egy ideggyógyintézetben. Egy fiatal finn tudós ápolásával bízták meg, aki elvonókúrára került a gyógyintézetbe. Morfinista volt. Minna Braun gondosan, türelemmel ápolta — és bel és ze retett. Ápoltja látszólag viszonozta érzelmeit. felgyógyulása után azonban búcsúszó nélkül visszautazott hazájába. Az ápolónő ezt nem tudta elviselni. Újra méreghez nyúlt, s hogy ne legyen újra tetszhalott, feloldott ötven veronál tablettát, s megitta az oldatot. *. (Folytatjuk.)
