Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-15 / 12. szám

1965. jannär iS.

tOLNA MEGYEI NÉPÜJSAC

Punaföldvór

a realitások tükrében

A PAKSI JÁRÁS legnagyobb, s kimondottan városias külsejű községe Dunaföldvár, fontos átkelőhely. A Duna—Tisza közét híd köti össze a Dunántúllal. A maga módján Dunaföldvár mégis afféle egyedülálló szigetnek tekinthető, a benne rejlő ellentmondások miatt. Talán sehol nem burjánzik ugyanis ma már oly mértékben a kizsákmányolásra, a kupeckodásra való hajlandóság, mint itt. Egy talaját veszített életforma úgy rúgja az utolsókat, hogy ellenszenves makacssággal saját magát injekciózza, s nem képes felismerni, hogy ezek az injekciók mégiscsak a pusztulásához vezetnek, mert szocialista közegen másként nem, kizárólag szocialista módon lehet élni és dolgozni.

Viszonylag jól megismerhettem a községet, mert sokszor volt alkalmam életét tanulmányozni. Megfigyelhettem, hogy a belső ellentmondások pontosan az által hegyeződnek időnként ki, mert Dunaföldváron — a meglévő alaphelyzet miatt — a lehető legkíméletlenebb az új és a régi harca. Ez alatt a következőket kell érteni: Évekkel ezelőtt, a mezőgazdaság átszervezésekor a haladást képviselő erők felülkerekedtek, győztek és a visszahúzó erők alulmaradtak. A legyő- zöttség tényét viszont a most már formailag, számszerűségében is évek óta kisebbségben lévő kizsákmányolásra, kupeckodásra hajlamos réteg nem hajlandó tudomásul' venni: helyet követel, életteret kér, holott sem helye, sem élettere a mi napunk alatt nincs. Ennek a rétegnek az egyetlen lehetséges választása kézenfekvő: bele kell illeszkednie a lehető leggyorsabban a község haladást szolgáló rendjébe, annál is inkább, mert ez a lehetőség adott. . Magyarán: a becsületes

közös munka mindenki számára biztosítva van.

Viszont, mert vonakodva illeszkednek bele az új életformába, ügyködésüket ellenszenvvel és haraggal figyelik a dolgos szövetkezeti gazdák. Főleg ebből származnak az éles ellentétek. A tsz-ben dolgozó tagok azt mondják: gyorsabb lenne a gazdaságok megszilárdulása, sokkal jobban ki tudnánk használni a nagyüzemben rejlő lehetőségeket, ha kivétel nélkül mindenki beleadná tudását és . a tehetségét. Azt is hangoztatják, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Miért? Azért, mert a veit falusi kizsákmányolok döntő többsége hazánkban az átszervezés óta megtalálta helyét a termelőszövetkezetekben, dolgozik, és két keze munkájával keresi kenyerét. Ez a mindenki által ismert történelmi tény Dunaföldváron esetenként úgy móso- sul, hogy a volt kizsákmányolok egy része ott még ma is munka nélkül, dolog nélkül szeretne jól

élni, s hogy e törekvésüknek valamiféle emberi jogalapot adjanak, arra hivatkoznak: a tsz-ben nem lehet megélni. A becsületes szövetkezeti gazdák viszont erre így válaszolnak: aki nem dolgozik, annak persze hogy nem lehet.

A KÖNNYEN ÉLNI és jól élni illúziókat néhány emberben felszínen tartja egy egészen sajátságos dunaföldvári jellegzetesség. Mik ezek? Az fmsz kebelén belül működik egy szakcsoport. Mindenki tudja. Kertész Ferenc, a községi tanács vb. elnökhelyettese meg is mondja: Ennek a

szakcsoportnak a tagjai között élethivatásszerű földműves még talán kettő sincs. A zöm élethivatásszerűen mással foglalkozik. Ez tény, és talán szükségtelen részletezni ennek a lélektani kihatásait. Vannk ' ,

pesti „gazdák”, akik a fővárosból úgy gazdálkodnak, hogy a dunaföldvári földjeiket bérbe adják. Ilyen budapesti maszek gazda például Szilasi Györgyné, Öchler Antalné, Böde Józsefné. Időnként leveleivel zaklatja a községi tanácsot egy volt tábornok is — követeli a jussát. Ez mind ébren- tartja a heves nosztalgiát, a régi életforma konzerválására.

Dunaföldváron a törvények be nem tartása miatt az egészségesnél jóval töményebb a létezése, a jelenvalósága annak, ami fertőzi és visszafelé kacsingatásra ingerli azokat, akik kupeckodás- ból, kizsákmányolásból éltek. Valahogy így: „Ha másnak még

mindig lehet, akkor neke^n miért

látják ezt a tsz-ek vezetői és tagjai is, de nem vesztik el egyensúlyukat, mert ha valahol, akkor ebben a községben a szokásosnál is jobban megfigyelhető az új élet és gazdálkodási forma lehengerlő vitalitása.

Ha ugyanis a tsz-mozgalom nem rendelkezne kellő életenergiával, akkor Dunaföldváron valósággal megfulladna. Ennek viszont éppen az ellenkezője történik: a nagyüzemek vezetői és tagjai kitartó szívóssággal, határozott, egyértelmű tendenciával, minden energiát a megszilárdításra fordítanak. Ebben a községben el lehet mondani, hogy tűzben edzik az acélt, másszóval: hogy a nagyüzemi gazdálkodás éppen a nehézségek ellenhatásaként erősödik, és fejlődik. Sima úton persze könnyebb lenne a tagok dolga. így nehezebb. Ám a munka, amit végeznek, nem meddő. Volt rá eset, hogy az egyik közös gazdaságban a tagok bizalma a kertészet élére állított egy volt nagygazdát. Előlegezték neki a bizalmat, visszaélt vele. Gyomtenger lett a kertészet. Az ilyen és az ehhez hasonló buktatók gyakoriak. De a szövetkezetek hűséges emberei i r '"gednek.

■> SW?

4 fi

HELYTÁLLÁSUKAT néhány szemléltető adattal szeretném bizonyítani: Az Aranykalász Tsz- ben a kötelező munkaegységet a nyugdíjasokon kívül 1964-ben a tsz-tagoknak mindössze 56 százaléka teljesítette. Az Alkotmány Tsz-ben mindössze 57 százaléka. Ez azt jelenti, hogy szinte heroikus munka hárult azokra, akiknek a tsz-ből kell és akik a tsz- j bői akarnak megélni. Gyakran két-három ember munkáját egy tag végzi. S ez nem a hitet rendíti meg az új életforma igen- j léiben, ellenkezőleg: méginkább megnő bennük a tenniakarás vágya, megmutatni, hogy igenis boldogulnak. S megmutatják. Bölcskéről Dunaföldvárra visz az út: közel a községhez, a falu alatt hatalmas korszerű szőlőültetvény, amely az új gazdálkodási forma alkotásaként már imponálóan bizonyít. Nem sok idő múlva milliókkal fog bizonyítani. De bizonyítanak a tavalyi termelési eredmények is. Ebben az esetben ismét a számokat hívjuk segítségül: Az Aranykalász Tsz-ben a munkaerőgondok ellenére 19,1 métermázsa májusi morzsolt kukoricát termeltek holdanként a tervezett 14 mázsával szemben. A Dunagyöngye Tsz-ben a 15 mázsás tervvel szemben 19,73 métermázsát. A Virágzó Tsz-ben a 14,5 mázsával szemben 20,1 métermázsát. Az Alkotmány Tsz-ben ben a tervezett 14 mázsa helyett 19,24 métermázsát. A fontosabb növényféleségek úgyszólván

mindegyikéből túlteljesítették a tervet. Ne feledjük a munkaerőgondokat, és mégis ez van. A' dolgos tsz-tagok nagyszerű helytállására tehát nem lehet nem oda figyelni. Dunaföldvár ellentmondásos község, de máris bizonyos, hogy a ki kit győz le, végérvényesen eldőlt akkor is, ha időnként a halódó, régi életforma még okvetetlenkedik.

Szekulity Péter

Mintegy tizenkét féle takarmánykeveréket készít a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat decsi takarmánykeverő üzeme, Wéber Péter molnár a „henger” működését ellenőrzi, amely óránként harminc mázsa magot őröl.

(Bakó Jenő felvétele)

Ülést tartott a Szekszárdi Járási Pártbizottság

Az MSZMP Szekszárdi Járási Bizottsága ülést tartott január 14- én, csütörtökön délelőtt a városi tanács nagytermében.

Az ülésen a Központi Bizottság 1984. évi december 10-i határozatából adódó feladatokat ismertette Hornok István elvtárs, a járási pártbizottság első titkára. Foglalkozott az ipar, építőipar, a közlekedés 1965. évi beruházásaival, a tervfeladatofckal. A járás jellegéből adódóan a mezőgazdaságra háruló feladatokat ismertette,

majd a munka termelékenységének növelésére, a munkafegyelem megszilárdítására, s a takarékosság fokozásával kapcsolatos tennivalókra irányította a figyelmet. Ezzel kapcsolatban az állami és gazdasági vezetők, valamint a pártszervezetek további munkájához adott útmutatást a beszámoló.

A beszámolót vita követte. A vitában számos jó javaslat hangzott el -a feladatok megoldására.

Több mint 150 ezer forint értékű szakkönyv

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan az idén is február hónapban rendezik meg országszerte a mezőgazdasági könyvhónapot. A szakkönyvek e kitűnő sergszem- léje az idén is azzal a céllal kerül sorra, hogy minél inkább fokozódjék a mezőgazdasági szakmai műveltség, többen férjenek hozzá az értékes tanácsokat tartalmazó szakirodalomhoz. A földművesszövetkezetek könyvterjesztési munkájuk legfontosabb részének tartják a mezőgazdasági könyvhónap megrendezését.

Az idei hónap során a szokásosnál is bővebb választékot kínálnak: több mint 150 ezer forint értékű, s a mezőgazdaság minden ágára kiterjedő szakirodalmat bocsátanak a vásárlók rendelkezésére. A szokásnak megfelelően minden községben árusítanak szakkönyveket úgy, hogy a vásárló helyébe viszik. A házról házra történő árusítás mellett a becsületkosár is útra indul 40 községben. Ez alkalommal nem szépirodalom, hanem elsősorban a növénytermesztés és állat- tenyésztés legfontosabb kérdéseire válaszoló könyvek közül válogathatnak benne a falusi vásárlók. Nem maradhak el az ugyancsak szokásos szakíró—elvasó találkozók sem. Megyénkben 8 helyen rendeznek ankéto!, amelyen neves szakírók tartanak ismertetőt a legfontosabb mezőgazdasági kérdésekről. Az ankétok mellett megyebeli előadók részvételével 12 községben rendez ismeretterjesztő előadásokat a földművesszövetkezetek és a mezőgazdasági könyvhónap szervezésével, lebonyolításával foglalkozó megyei bizottság,

Húsz esztendővel ezelőtt:

Másodszor is pénzkibocsátó város

lett Szekszárd

Úgy mondják, mintegy másfél évtizeddel ezelőtt tekintélyes ösz- szeget ajánlott fel egy külföldi annak, aki az 1945 januárjában a megyeszékheiyen kibocsátott szekszárdi pengőkből összegyűjti a teljes sorozatot, és azt átadja neki. Ma már nem lehet teljes hitelességgel megállapítani, létezeti-e valaha is olyan személy, aki valójában a szekszárdi pénzre volt „éhes”, vagy csupán mese-e az egész, annyi azonban bizonyos, hogy 1945 januárjában, a város felszabadulása után alig két hónappal pénzt adtak ki Szekszárdion. S ezzel Tolna megye székhelye ismét feliratkozott a pénzkibocsátó magyar városok listájára. Ezúttal másodszor.

Az első szekszárdi pénzkibocsátás ideje egybeesik a Magyar Tanácsköztársaság időszakával. 1919- ben jó minőségű papírból, művészien megrajzolt koronát adtaik ki a megyeszékhelyen. a munkás— paraszt—katonatanács városi intéző bizottságának utasítására. A koronát az akkor állami tulajdonba került Molnár-féle nyomdában állították elő. A papírpénz azonban az első magyar proletá •diktatúra idején nem kerülhetett forgalomba. Erről tanúskodnak a kutatások eredményei, és a Tanács- köztársaság veteránjainak visszaemlékezései is. Az 1919-es szekszárdi koronának egy példányát a Szekszárdi Állami Levéltár őrzi.

Más volt a helyzet 1945-ében. Akkor a forgalomba hozott pengőn mindenki azt vásárolt, amit akart, — vagy amit kapott. (A háború után ugyanis igen sok áru szerepelt a hiánylistán, vagy csak jegyre lehetett kapni.) A szekszárdi pengőkön, amelyeket 1, 2, 5, 10, 20 és 50 pengős címletekben bocsátottak ki, a következő felirat olvasható:

„Szekszárd m. város által kibocsátott utalványjegy, melyet kívánatra a város pénztára 1945. december 31-ig törvényes pénzre beváltani köteles.

Elfogadása Szekszárd m. város területén minden fizetésnél kötelező”.

A város lakossága kezdetben vonakodott az „utalványjegy” elfogadásától. Nem bízott annak értékállóságában. Esetenként csak a szigorúbb fellépés eredményeként voltak hajlandók elfogadni. Később azonban már minden zökkenő nélkül betölthette az általános csereérték szerepét.

Miért kellett Szekszárdon 1945. januárjában pénzt kibocsátani, amikor országosan egyre gyorsabb ütemben mélyült el az infláció? Senye Sándor polgármester, akinek neve ott szerepel a város címerével ellátott pengőn, a többi között a következőket mondja:

„A város a felszabadulás után aprópénz-hiányban szenvedett. Előfordult. hogy valaki egy skatulya gyufát akart venni, 10 pengővel fizetett, és nem tudtak visz- szaadni belőle. Ezt a kérdést úgy

akartuk megoldani, hogy a megyeszékhelyen pénzt bocsátunk ki A képviselőtestület egyhangúlaí, megszavazta annak végrehajtását. 300 000 pengő értékben bo csátottunk ki szükségpénzt. A pénz gyártásának ellenőrzésére t képviselőtestület egymást váltó, . tagú bizottságokat jelölt ki, akii állandóan a nyomdagép melleti álltak és ellenőrizték az elkészült bankjegyeket. Amikor a: utolsó széria is elkészült, a klisé átadták a képviselőtestületnek akik azokat megsemmisítették.”

A visszaemlékezésben szó vaj arról is, hogy a pénzkibocsátás hoz az illetékes központi szervek tő! az engedélyt szóban megkapták.

A szekszárdi pengők egy idei( eredményesen segítették a várói gazdasági életének megindítását jó eszköznek bizonyult az áruforgalom lebonyolításához, az adósságok törlesztéséhez, az adófizetéshez, stb. 1945. december végén a kibocsátott összegnek körülbelül egyharmadát nyújtották be átváltás céljából. I

1940-ban, az infláció végén a százmillió milpengőkkel, a B-pen- gökkel, az adópengőkkel együtt a sok jó szolgálatot tett szekszárdi „utalványjegy”, azaz pengő is a lomtárba került. Nem tudunk arról, hogy valakinek is birtokában lenne a szekszárdi pénz teljes sorozata.

K. BALOG JÁNOS