Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-05 / 3. szám

6 TOJNA MFCYF1 VPPtf JSAO 1965, január 5. Máza-Szászyár másfél év után ismét búcsút mondott az NB Ill-nak A szépszámú Tolna megyei csa- a csapat szekerét a lejtőn. Egy csai Kinizsi ellen megszerzett ,at közül Máza-Szászvár volt a ideig úgy látszott, hogy ez az győzelem már csak gyógyírt je- .legifjabb". A bányászcsapat az igyekezet sikerrel is jár. A csapat lentett a kiesésre, mert a csapat 962 _63. évi megyei bajnokság ugyanis a Kalocsai Honvéd ellen első kiesőként a 13. helyen vég­n egnyerésével harcolta ki a fel- a 22. fordulóban megszerezte el- zett 23. ponttal, de 5 ponttal le- ebbjutást és számukra éppen ső őszi győzelmét, aztán döntet- maradva a 12. helyezett Mohács- apóra jött, hogy a tét nélküli lenül játszott Dombóvárott a baj- tói. igyícrdulós bajnokságban szók- nokság 4.^ helyén végzett vasuta- jgy másfél évi vendéges­.tátják. meg az NB III. légkörét, sokkal, sőt a listavezető Kapos- kedés után ismét búcsút kellett Akkor elfogadhatóan is szere- vári Kinizsi is csak egyetlen gól- mondania a csapatnak az NB III. jelt a csapat. Mindössze négy lal tudott^ győzni a lelkesen bar- küzdelmeinek. Úgy hírlik azonban, alkalommal szenvedett vereséget, coló és főleg -a védelmét erősítő hegy Mázán és Szászvárait már gaz hogy ugyanakkor még ke- bánjtoszcsapattal szemben-. A len- napirendre tértek az esemény resebb. győzelmet aratott (2) és a dület á következő fordulóban is VaUiák hoev k-rek mérkőzések zöme döntetlenül tartott, hiszen a Szekszárdi Dó- íol°?,e* aZt valljak> ^ k"pek /égződött. Ebben az egyfordulós zsa is vereséggel volt kénytelen a borlabda a megyei bajnokság- bajnokságban azonban ez az ered- távozni a szászvári sporttelep- bán is, ahol ugyanolyan éles küz- nény a csapat, számára a 10. he- ről. Ekkor már Máza-Szászvár- delem várja a csapatot mint yet jelentette és ezért Mázán nak IS ponfia volt és mindössze ^ éles küzdelmet hozott az >izakodva várták afz 1964. évi két pont választotta el a benf- . ,. , bajnokság küzdelmeit. Amikor a maradást jelentő 12. helytől, ami NB m- hajrája. Mázán azt mond- bányászcsapat az 1964. évi NB annál is kecsegtetőbb volt, mert ják, hogy nehéz lesz, de meg- II. első mérkőzésén Szekszárdon hiszen hátra volt még a Nagy- próbálják. Éppen ezért tovább i Dózsa ellen 4:0 arányban alul- mányok ellen elmaradt mérkőzés. erősítik a csapatot hogy a megyei naradt (csak az utolsó negyed- Ezután azonban Nagykanizsán .... .... , ' órában dőlt a mérkőzés ilyen sorsdöntő vereséget szenvedett a bjka" küzdelmeiben helyt inányhan a szekszárdi csapat csanat, ahol 4:0 arányban ma- tudjon állni. avara), akkor úgy láttuk, hogv radt alul a Nagykanizsai Dózsa- . . ., _ . , . l csapat jól felkészült a bajnoki val szemben és ez a súlyos ve- Maza-Szaszvar tehat Bonyhad, küzdelmekre és a folytatás lénye- reség egyszeriben lelohasztotta a bimontomva, a Szekszárdi Peto- lesen jobban sikerül majd. Nem mázai reményeket. Már a követ- fi és a többiek ellen akarja tehát s csalatkoztunk ebben a jósla- kező mérkőzésen látszott ennek kiharcolni a bajnokság megnye- ;unkban. mert a csapat zömmel a súlyos vereségnek a nvoma, rését h „ harmadszor i 9—10. helyen szerepelt a tava- hiszen az utolsó helyezett Taszár . S , pat r ;zi idény folyamán és az első ellen is csak kínos-keservesen, lS vis-5zaverckedhesse magát az 15 mérkőzés lejátszása után a 11. egyetlen góllal győzött a csapat, Ill-as csapatok közé. Ehhez helyen kötött ki 13 ponttal, lé- ugyanakkor azonban a 12. he- az igyekezethez minden bizonnyal ayegében teljesítve az előiránv- Ivezettől 3 pontra távolodott el. !esz ma,;d hoz-rszólása a ríván zatot Ezúton következett' a nagvmá- . ' , oa1noc az Őszi folytatás már nvo,d mérkőzés hét közben. soknak 1S' eppen ezert erdekes és nem'Vikerüh: Az első 3 mérkő- Nagymánvoknak Is nagyon kel- színvonalas küzdelmet várunk az zést elvesztette a csapat. Köztük lett a bajnoki pont. aztán éppen 1S65- év‘ megyei bajnokságtól, a Szekszárdi Petőfi, a PEAC és a legnagyobb riválisról volt szó az Ny TE elleni hazai találkozó- ígv aztán pwn csoda. ha nem kát is. Ezután maradt, el a Nagy Kilenc felnőtt- és hat ifjúság i csúcsot javítottak atlétáink tavaly Világviszonylatban is szédületes j az ő remek futásával dőlt meg mértékben fejlődik az atlétika. A ezekben a versenyszámokban is a teljesítőképesség felső határának régi csúcs. kikiáltott csúcsokat rövid idő le-1 Rajta kívül, nem számítva a forgása alatt a még kiemelkedőbb váltókat Cseke Gizellával, Bendes képességekkel rendelkezők a múlt- Ilonával, Szabó Miklóssal, Tóth nak adják át. így volt ez az 1964- es esztendőben is. A megyei atlétikai élet is fej­lődött az elmúlt esztendő folya­mán is. Arról már beszámoltunk hogy az egyesületi bajnokságban j sportköreink milyen sikerrel vet- j tek részt, most arról adunk szá­mot, hogy 1964-ben hány új csúcs- eredmény született és. kik azok, akik feiratkoztak eredményükkel a csúcslistára. A felnőtt csúcseredmények mu­tattak nagyobb fejlődést. Nem kevesebb, mint 9 versenyszámban született új rekord. Ezek közül a nők 5, a férfiak pedig 4 csúcs- eredményt mondhatnak a magú­kénak: Az ifjúsági versenyzők 6 esetben adtak át a múltnak csú­csot. Itt is a nőké az elsőség, sőt az ifjúsági csúcseredmények el­érésében a lányok a fiúk felett elsöprő győzelmet arattak, mert 5 női csúcseredmény mellé a fiúk csak egyetlen ifjúsági csúccsal tudtak hozzájárulni az idei csúcsterméshez. A sportkörök közül a Szekszár­di Dózsa mutatkozott a legered­ményesebbnek. Hiszen 15 ver­senyszám között csak két olyan versenyzőt találunk, aki nem a Szekszárdi Dózsa atlétája. Tehát 13 csúcs a Szekszárdi Dózsa ver­senyzőinek nevéhez fűződik, míg egy-egy alkalommal szerepel a listán bátaszéki ‘és dunaföldvári versenyző. A versenyzők közül Krassay .Tu dit bizonyult a legeredményesebb nek, hiszen nemcsak a 100 és 200 méteres női síkfutás ifjúsági és felnőtt versenyszámában javított az elmúlt esztendőben rekordot, Ferenccel, Halmosi Jánossal és Hortobágyi Lászlóval, valamint Szabópál Bálinttal találkozunk az új csúcslistán, amelyet az aláb­biakban közlünk: Felnőtt nők: 100 m síkfutás: Krassay Judit. (Szekszárdi Dózsa) 12.2 (régi 12.4). 200 m síkfutás: Krassay Judit. (Szekszárdi Dózsa) 25.7 (régi 26.4). Távolugrás: Cseke Gizella, (Szekszárdi Dózsa) 540 (régi 527). 4x100 méteres váltófutás: Szek­szárdi Dózsa (Bendes, Virág, Bár­dos, Krassay) 50.4 (régi 50.7). 4x200 méteres váltófutás: Szek­szárdi Dózsa (Cseke, Bárdos, Ha­mar, Krassay) 1:47.5 (régi 1:54.4). Ifjúsági nők: 100 m síkfutás: Krassay Judit, (Szekszárdi Dózsa) 12.2 (régi 12.4). 200 m síkfutás: Krassay Judit. (Szekszárdi Dózsa) 25.7 (régi 26.4). Távolugrás: Cseke Gizella, (Szekszárdi Dózsa) 540 (régi 527). 4x100 méteres váltófutás: Szek­szárdi Dózsa (Bendes, Virág, Bár­dos, Krassay) 50.4 (régi 50.7). Hárompróba: Bendes Ilona. (Szekszárdi Dózsa) 1990 pont (régi 1921 pont). Felnőtt férfiak: 110 méteres gátfutás: Szabó Miklós, (Szekszárdi Dózsa) 14.3 (régi 15.6). 5000 méteres síkfutás: Halmosi János (Bátaszéki VSK) 16:22.4 (régi 16:24.2). Rúdugrás: Hortobágyi László (Dunaföldvári V. L.) 330 cm (régi 340 cm). Tízpróba: Tóth Ferenc (Szek­szárdi Dózsa) 3920 pont (régi 3737 pont). Ifjúságiak: 110 méteres gátfutás (91.4 cm de tagja volt a női 4x100-as és magas gátak) Szabópál Bálint. 4x200-as váltónak is és elsősorban (Szekszárdi Dózsa) 15.7 (régi 16.4). mán vök elleni mérkőzés. A ve­termoit babér a máza-szászvá­zetőség is látta, bogv tragédia riakoak Nagymánvokon. A hét­veti előre árnyékát. PHaMnusz közi vereség után nem várt si- edző felbontotta szerződését, 43 ma győzelmet aratott a szintén éves fei.jel ismét csatasorba állt Lég fontosabb: a terv teljesítése bajokkal küzdő Mohács. is a be­igazolták a komlói Kanizsait és a pécsi 'Gyürkét és komoly <n-”sí- nvászcsapat ellen és ígv a b-jai lésekkel próbálták megállítani gól nélküli döntetlen és a Kalo­Tslna megyei pályázók a Népsport Sportolj velünk” rejtvénypályázatén zett a szerencse a Tolna megyei pályázóknak, is, akik közül Ru- bold Ödön, az ismert.tolnai sport­ember fődíjat nyert, Kardos György, a megyei TS főelőadója pedig dijat. Rubold Ödön fődíj­ként külföldi utazást nyert a ber­lini ökölvívó Európa-bajnokságra, Kardos György pedig a Sportélet egy évi előfizetését nyerte. J» A Kisstadion halijában kedden rendezték meg a Sportolj velünk rejtvénypályázat sorsolását. Mint ismeretes, az első héten 347, a másodikon 375, míg a harmadik héten 417 hibátlan megfejtés ér­kezett be. Ezért hetenként 69 dí­jat, az összesített versenyben sze­replők számára pedig 20 fődíjat sorsoltak ki. A sorsoláson kedve­A fiatal és csinos titkárnő a vállalat postáját bontotta, amikor ; az egyiken megakadt a szeme. j Stencilezett levél volt, a felsó jobboldalon ez állt: Tárgy: Kiké­rés. A szövegből kitűnt: A Munka | Törvénykönyv ilyen és ilyen pont­ija alapján kérjük az igazgató elv- j társat, hogy egy dolgozót 2 hetes tanfolyamra feltétlen engedjen el. Olvashatatlan aláírás, körbélyeg­zővel. A titkárnő az asztalon lévő dossziék közül kiválasztotta az „Igazgató” feliratot, és abba tette a kikérct. Néhány perc múlva a dosszié már az igazgató asztalán volt. — Mi van a mai postánkban? — kérdezte az igazgató. — Nincs különös. A Nemzeti Bank értesítése a sorbanállásról, A Dombóvári Spar­tacus megyebaj­nokságot nyert labdarúgócsapata, amely az idei év­ben már az NB III-ban képviseli a Spartacus szí­neit. A csapat tag­jai. Álló sor, bal­ról jobbra: Gaál, Vida, Strasszer, Gallósi, Berki, Arató, Miklós, Do­bos. Alsó sor: "chmelz edző, Ré- Ary, Csutorás, Hor­váth, Tamás. a minisztérium kér igazoló jelen­test, es néiiány apró úgy. Az igazgató közben nyúlt a dossziéért, es elsőnek a Kikét o került a kezébe. — Már megint kikérés. Nem tudom, mit képzelnek egyesek, hogy állandóan viszik dolgozóin­kat különböző tanfolyamokra. De talán Lassúval kellene beszélni. — De igazgató elvtárs, hiszen Lassú Géza tavaly úgyszólván alig volt az üzemben. — Igen, tudom. De nézzük, mi­lyen tanfolyamokon volt. tavaly? Kérem, egy óra múlva hozzon er­ről kimutatást a személyzeti osz­tályról. Egy óra múlva az asztalán fe­küdt a kimutatás. — Ide nézzen, Giziké — mu­latott a kimutatásra, majd ol­vasni kezdte: Januárban kéthetes TIT-tanfolyam, februárban há­romhetes munkavédelmi tanfo­lyam, március 1-től 16-ig kultúr- felelősök tanfolyama, március 20- tól május 10-ig bélyeggyűjtő-szak­kör vezetőinek továbbképzése. Május 15-től 30-ig sportvezető- jcépző tanfolyam, Június 10-től június 23-ig KISZ-íábor. Július 2-től július 20-ig rendes fizetett évi szabadság. Augusztus 6-tól 20- ig segédoktatói tanfolyam. Szep­tember 10-től 24-ig túravezeők tanfolyama, október 2-től egyhe­tes jutalomüdülés. Október 15-iöl kéthetes tanfolyam a bábjáték­vezetők részére. November 3-tól önkéntes tűzoltó-továbbképzés, két héten át. November 20-tól decem­ber 4-ig sítanfohiam december 10-től december 20-ig MHS moto­rostanfolyam. — Igazgató elvtárs, mikor dol­gozik ez az ember? — Amint látia. semmikor. Te­gyen szives, küldje be hozzám Lassú Gézát. — Hívatott, igazgató elvtárs? — Lassú elvtárs, a vállalatnak kéthetes t/rvfolvamra kell rnu dolnnzót küldeni. * vállalatveze­tőség magára gondolt. — De igazgató elvtárs, tavaly egész évben mást sem csináltam, csak tanfolyamra jártam. Felesé­gemmel és a gyermekemmel alig töltöttem néhány napot. — Nézze, elvtárs, ezt meg kell csinálnia. Tudjuk, hogy nehéz ál­landóan távol lenni, de a vállalat érdekét is szem előtt kell tartani. — Anyagilag sem találom meg a számításom, ha állandóan "sak tanfolyamra járok. — Mi tudjuk ezt is, éppen ezért a vállalat vezetősége ezer forint célprémiumot utalt ki magának, amit -holnap reggel felvehet a pénztárban. — Látom, igazi elvtársakkal van dolgom. Tehát vállalom az újabb tanfolyamot. — Tudtam, hogy maga nem hagy cserben. Az igazgató nagyot sóhajtott, amikor Lassú Géza kiment, majd a titkárnőjének csengetett. — Látja elvtársnő, sikerült el­intézni ezt is. — Igazgató elvtárs, miért ép­pen Lassú Gézát küldjük minden tanfolyamra? Amit a tanfolyamo­kon tanul, nem tudja hasznát venni, hiszen nincs ideje tovább adni. — Aranyos Giziké! Ezt én is tudom. Elárulok egy titkot: a kü­lönböző szervek állandóan kér­nek bennünket, hogy küldjünk a tanfolyamaikra hallgatót. Mi három évvel ezelőtt ezzel a gon­dolattal''vettük fel Lassú Gézát, hogy vele megoldjunk minden ilyen problémát. És tervünk be is vált. — De hát akkor mi értelme van a tanfolyamoknak? — A különböző szerveknek tervükben szerepel bizonyos lét­szám továbbképzése. 4 tanfolya­mokra a pénz is megvan, és azt el kell költeni. A vállalatiknak, nem érdemes a szervekkel ujjat húzni. Higgye el Giziké, jobb a békesség. — Most már értem: fontos a tervteljesítés!

Next

/
Oldalképek
Tartalom