Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-05 / 3. szám

1905. január 5. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 7 A nyurgái fin Á sár szent lóri iiíi út a nagydorogi kastélyba veze­tett. A nyurga, csengő hangú fiút apja vitte egylovas kocsijával. Anyja is a kocsin ült, elkísérte fiát a nagy útra. Nem a távolság volt nagy — mindössze néhány kilométert kel­lett döcögni a háborúszántotta kövesúton. Az út tulajdonképpen itt nem ért véget, de aztán végül is ide kanyarodott vissza. Az élet sok mindent produkál. A kastélyról mindenki tudta, hogy a Széchenyi-család tulaj­dona, s benne lakik a család utolsó sarja, gróf Széchenyi Do­mokos. De azt is, hogy a kastélyt körüvevő magas téglafal már annyi mint ha ott sem lenne. Ka­puján éppúgy ki-be mászkálnak a falu felnőtt lakói, mint a másik oldalon, a bedöntött kerítésen a gyermekek. A kocsi megállt a kastély fő­bejárata előtt, az évszázados éperfa árnyékában. Sütött a szep­temberi nap, jólesett egy kis ár­nyék. Ágyneműt, kosarakat, táskát szedtek le a kocsiról, s az egész cókmókot bevitték a kastélyba. A hallban — amelyet megannyi vadásztrofea, nemesi címer díszí­tett — idősebb uriasszonyféle állt, s figyelmeztetett: — Kérem, ha lehetne egy kicsit csendesebben, mert a gróf urat zavarja a zaj, éppen most tért ebéd utáni pihenőre. Lábujjhegyen mentek az eme­letre a falépcsőn, hogy minél ki­sebb legyen a zaj. Az emeletről viszont bíztatás hallatszott: — Jöjjenek csak, egész nyugod­tan. A következő percben egy tágas szobába vezették őket: — Válasszanak egy ágyat és ké­szítsenek kényelmes helyet a fiú­nak! Térmeg Sándor igazgató tanító még meg is simogatta a nyurga gyermek fejét. Megmutatták, hol lesz majd a mosdó, hol kell lejárni a tan­terembe, az ebédlőbe, elmondták, milyen lesz a házirend, s a szü­lők megnyugodva búcsút vettek fiuktól, felültek a kocsira és hazamentek. Somogyi György ezzel a nagy­dorogi diákotthon lakója lett, amelyet az évben szerveztek, hogy megteremtsék a lehetőséget a Szót érteni „Szót érteni a világgal” — így lehet a hírt, a Művelődésügyi Minisztérium most befejezett is­koláztatási statisztikájának egy mérföldkövet jelentő adatát össze­foglalni. Szerény, egyszerű megjo- galmazás: több mint 700 ezer ál­talános iskolás tanul idegen nyel­vet. Hadd mondjak el egy történetei ezzel kapcsolatban. Egy hófúvásos téli estén Vásá- rosnaményben szálltam ki, eddig visz a vonat, végállomás, innét — ,.a világ háta mögé” —, Jándra gyalogosan juthat csak el az em­ber. (Busz is jár, ha jár, de oly nagy volt a havazás, a hóakadály, még a lovasszán is nehézen vág­hatott volna át á hó fagyos sán­cain.) Pedig Jánd volt az úticél, hajdani iskolatársam meghívására indultam: elkerülve a pesti Lász­ló gimnáziumból a kis, tiszaháti Jándra került, családja van, 25 éve nem láttuk egymást, már rég itt az ideje, hogy felkeressem. Eyféí utánra érkeztem meg. Lehunyt szemű ablakok, alvó. ál­modó kis falu. Csak vendéglátóm ablaka volt világos. Nem, nem azért, mert várt. — le is mondott A Tolna megyei Tanács Kór­háza felvesz 3 vizsgázott fű­tőt. Jelentkezés a kórház műszaki irodájában. (11) érkezésemről —, hanem mert le­velet, leveleket írt Párizsba. Prá­gába, Düsseldorfba, Weimarba, Leningrádba. Képzeljem — meséli — a falu iskolásainak legújabb szenvedé­lye: a levelezés. Úttörők, akik az NDK-ban nyaraltak, barátságokat kötöttek: francia diákokkal, velük nyáron, a Balatonon ismerked­tek meg, címet és jelvényt cserél­tek. aztán az ifjúsági lapok segít­ségével — mert láz lett a levele­zés —, mindenki címet, levelező- partnert keresett. „S mindezt ne­kem kell lebonyolítanom. Nekem hozzák a leveleket, fordítsam le, s megkérnek, válaszoljak is ne­kik.” Jándról, ebből a világ háta mögötti kis faluból száz és száz baráti szót, s szívet visz a posta szerte a nagyvilágba. Mindez öt esztendeje volt. Most nyáron — a Tiszáháton tutajoz- tam lefelé —. ismét betértem a kis Jándra. Panaszkodik-e még barátom, tart-e még az a nagy le­velezési láz? A láz talán meg magasabbra szökött. „De már nem jönnek annyian hozzám, képzeld, az isko­la elvette a kenyerem, ezek a fiúk. lányok már maguk olvassák külföldi postájukat, és írják oro­szul. németül, franciául levelei­ket!” környékbeli falusi gyermekek to­vábbtanulásához. Úgy is mondhatnám: „társ­bérlője” lett a grófnak abban a kastélyban, amely fölött immár — ha nem is teljesen —, a nép­hatalom rendelkezett. 1947-et írtak. aA£S,ypm« is megosztott volt, kijelölték, hogy meddig az intézeté, hol játszhat­nak a gyerekek, s hova nem me­hetnek. Dehát milyen a gyerek! Az első nap senki sem merészke­dett a „határon” túl, másnap azonban már „véletlenül” be­gurult a labda a grófi területre, harmadnap még messzebb poty- tyant a labda, s így fokozatosan a gyermeksereg „tulajdonába” ment át a gróf részére meg­hagyott parkrész is. Nem múlt el egy év, oktatási intézmény lett az egész kastély. Amikor eljött az ideje, a nyurga sái'szentlőrinci fiú leérettségizett. Egy szép napon vonatra ült, s mint ösztöndíjas, a Szovjetunióba utazott. Itt végezte el az egyete­met. A nagydorogi kastély pedig — továbbra is így nevezték —, élte a maga új életét. A későbbi lakók már csak a történelemkönyvekből és szüleik elbeszéléseiből ismer­kedtek meg e kastély, meg a I többi kastély egykori uraival és ’ azzal a világgal, amelyet ők kép­viseltek. Ha valaki szóba hozta a 47-es év különös „társbérletét”, csodálkozó izgalommal hallgatták, mint valami kalandregényt: „Jé, ilyen is létezett?”. Aztán falakat raktak odébb, ajtókat bontottak ki, építettek más helyekre, vagyis az épületet idomították az okta­tás újabb és magasabb követel­ményeihez. Másfél évvel ezelőtt új gimná­ziumok kezdték meg működésü­ket Tolna megyében, ezek közt volt a nagydorogi is. Egy első osz­tállyal indultak és természetesen a kastélyban kapott ez is helyet, azzal a perspektívával, hogy a régi kastélyépület .mellé egy újat is emelnek. Egy alkalommal bekopogtattam, hogy valamit írjak erről az új intézményről. Az igazgatói iro­dában magas, középkorú férfi fo­gadott: Somogyi György, az igaz­gató. A majd két évtizeddel ez­előtti nyurga fiú. A kastélyban megszervezett oktatási intézet első diákjainak egyike. A grófi „társbérlet” részeseinek egyike. Sőt... A sors úgy hozta, £££,! lakást a kastélynak abban a sar­kában jelölték ki, ahol annak idején a gróf lakott. A grófi szo­bába tehát Somogyi György köl­tözött be, családjával együtt. Boda Ferenc Felveszünk azonnali belépés­sel, változó munkahelyre (Dombóvár környékére) villa­moshálózat-szerelő munká­hoz villanyszerelő szakmunkásokat, betanított munkásokat, és segéd­munkásokat Munkabéren felül külszol- gálati átalányt és szállás- költséget fizetünk. 6 hónapos munkaviszony után áramdíj-kedvezményt adunk. Jelentkezés: Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat Üzemvezetősége Dombóvár. (4) ... Apróhirdetések.» Az apróhirdetés díja; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap” és ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. Épületfa, 2 szoba, konyha, előszo- bás, éléskamrás ház beköltözhetően eladó. Bartina 71. Szíj jártó. (17) Szekszárdi MÉH-telep állandó mun­kára felvesz férfi rakodó- és udvari munkásokat: munkabér a kollektív szerződés szerint. (16) Keltetőgép 250-es 2000 forintért eladó. Dombóvár, Bartók Béla u. 4. (170) 1964. december 26-án éjjel 10—11 óra között, Ady Endre utcától Széchenyi utcáig elveszett egy nyakravaló szőr­me. Becsületes megtaláló jutalomban részesül. Széchenyi utca 45. I. em. | (H)1 Ételszállítót motoros kulira azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés a ni. sz. általános iskola igazgatójánál, j Szekszárd, Kadarka utca. (19) Kisvendéglő vezetését vállalom, földművesszövetkezeti gyakorlattal. Cím a Hirdetőben. (18) Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet közület és lakos­ság részére rövid határidő alatt cserépkályha-építés, -át­rakás és -javítási munkákat vállal. Megrendelést a szö­vetkezet telephelyén Szek­szárd, Rákóczi u. 15. szám alatt lehet leadni. (126) Ez az év jól kezdődik ! 2 jutalomsorsolás a januári lottó- szelvények között. 2 000 értékes nyeremény! $ Most vásároljon lottószelvényt! 05) Össsecsendül két pohár... Egészségére 1 — Prosit! — Nazdrowie! — A su salud! — Your bealth! —a koccan össze a jókívánságok közben sok-sok -pohár. A kristály poharakba a világ minden táján szívesen töltik a magyar föld aranyló, aromás, gyön­gyöző borait: a tokajit, a borok királyát, a somlait, a királyok borát, no, meg a badacsonyit, a füredit. Máshol a vörös borokat kedvelik, a bikavért, az egrit, a soproni kékfrankost, a szekszárdit, a villányit. Ezzel köszöntik egymást az emberek Londonban és Moszkvában, Prágában, New Yorkban; és Budapesten egyaránt. A világ minden tájára, harmincnyolc országba szállítjuk a magyar borokat. A magyar bor nem mennyiségével, — hiszen a világ bortermelői sorá­ban e tekintetben csak a tizedik helyen vagyunk, — hanem elsősorban minőségével, nemes fajtáival, finom illatával, zamatával, tüzével vívta ki magának a világ megbecsülését. Különösen palackos boraink népszerűek világszerte, hiszen így a fogyasztó biztos lehet abban, hogy azt kapja amit kíván. A magyar állam minden külföldre kerülő palackos bor eredetiségéért, minőségéért, állóképességéért szavatol. Az ország híres borvidékeinek borait a Budafoki Állami Pince- gazdaság exportüzemében palackozzák. Egész évi gondos kezelés, ápolás után kerül a bor a palackokba. Betöltés után az utolsó ellenőrzés gyertyafény mellett történik. Nincs tő* rés, a bor tiszta, világos, exportképes. A palackokra felkerül a kupak, a címke, a felirattal: „Export: Monimpex —Budafok”. A palackokat gondosan dobozokba csomagolják. Irány: a nagyvilág! (Szöveg: Gáti István » MTWotók — Bajkor Józstf felvételei.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom