Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-21 / 17. szám

£ LIEN A SZTRIPTÍZ SZTÁR! kitűnő BRAVO ÍRNA TURNER! TOLNA MEGYEI VEPÜ.TSAG 1965. január 21. md- mnmus KisReaew­íi. Kicsi Biri nem tudta mit csi­náljon. Kapkodott az asztalon, felmarkolta az újságokat, és azo­kat hajigálta a közbiztonsági fe­jéhez. Közben káromkodott ve­szettül. A röpcédulák után kozák­sapkáját vágta Biharihoz. — Azonnal kerítsétek elő Mi­hályit! Azonnal kerítsétek elő... Bihari szipogva felelt: — Nem lehet! — Micsoda? — Nem, mert Debrecenbe me­nekült, a rokonaihoz. Kicsi Biri a haját tépte. — Kérész, Kérész! Becsukni ezt a gazembert. Azonnal, mert ki­taposom a belét. Kéré-ész! Az „ezredes” kétségbeesve ro­hant be á szobába. Az elnök to- porzékolva megismételte a pa­rancsot: — Becsukni! Becsukni! A fe­jeddel felelsz érte. Kérész csodálkozva bámult, nem is sejtette, miről van szó De azért kihúzta forgópisztolyát, meglökte vele a fiút, és vitte k- telé a börtönbe. A többiek közé.. * Csípősen fúj a téli szél, dudál a fák között. A havas esőt hord­ja. keveri, szembecsapkodja a va­cogó fogakkal baktatp közbizton­ságiakat. Négyen vannak járőrben. Az elnök parancsára a határkarókat vizsgálják végig a megnagyobbí­tott ország határán. Az a helyzet ugyanis, hogy hiába vezényeltek ki a minap harminc embert ha­tárcölöpöket leásni, a békéshá­ziak felhuzigálták a nehéz verí­tékkel odacsákányozott jelzőkaró- kat. Még a földet is elegyenget­ték, ,a „lyukak helyén, és beszór­ták hóval. Ezzel tiltakoztak a Liesthein-uradalom erőszakos be­kebelezése ellen. A közbiztonságiak éppen azt vették számba, hogy hány helyen kell pótolni a jelzéseket. Sajnos, majdnem mindenütt. Vagyis le­het újabb harminc embert kive­zényelni közmunkára. Ez pedig nem megy könnyen mostanában. Hétfőn is, amikor a békésházi ha­tár felé elindították azt a bizo­nyos harmincat csákánnyal, ásó­val, valaki elhíresztelte, hogy Szibériába mennek, odahajtják Biriék az emberek színejavát. Még azt is tudták, hogy fejenként tíz liter bort kaptak az első transzportért. Létt is belőle nagy feljajdulás, az asszonyokat alig lehetett lecsendesíteni. Csak ké­sőn este, amikor az emberek a cövekásásból hazatértek, hallgat­tak el. A hír kapóra jött a pa­rasztoknak, erre hivatkozva nem jönnek közmunkára a szentnek se. Hiába dobolnak nap nap után, s hiába megy értük a kisbíró. Ha a közbiztonságiaknak mégis si­kerül néhányat összeszedni utat javítani, árkokat tisztítani, nincs abban semmi köszönet. Csak lö­työgnek az emberek egy-két óra kabát mögött cigarettára gyújta­nak. Alig szusszannak azonban egy kicsikét, máris készültséget kiált Molnár Anti, mert fekete autó közeledik feléjük az úton. Orosz tisztek szoktak ilyen kocsin utazni. Most is azok lesznek, úgy gondolják, ezért félreállnak az útból. A kocsi, ahogy közeledik, las­sít. A helységjelző táblánál fé­kez, s megáll. Két civilruhás száll ki az autóból. Odamennek a táb­lához, csodálkoznak. A magasabb fekete képű ember megszólal, méghozzá magyarul: — Hát ez mi? — Köztársaság, valódi, össz­komfortos köztársaság — mondja az alacsonyabb és nevet. Elolvas­sák a feliratot háromszor is, és egyre jobban nevetnek. Ismétlik a szöveget, egymással szembefor­dulva. „Itt kezdődik a Biharbe­rr hosszat, mímelik a munkát, és az első adódó alkalommal eltűnnek. Na mindegy. A holnapi har­minc embert előteremtik, azok, akik szolgálatban lesznek. Nekik éppen elég ez a határjárás, átfá­zik itt a lélek is. Sajnos, menni kell, mert az elnök nem ismeri a tréfát. Hogy mennyire komoly államérdek ez, amit most csinál­Í nak. mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Molnár Anti, a i „százados” vezeti az őrjáratot. J Legnagyobb boldogságukra már J közelednek a kövesúthoz. Az \ utolsó száz métereket bukdácsol­ják a havas tarlón. Szántáson \ irt PR EG E N Y VA LTOZAT jönnek keresztül, aminek egyálta­lán nem örülnek, mert a hó be­lepte a gödröket, sima a föld, mint a nyújtódeszka, s így nem tudja az ember, mikor esik has­ra egy gödörben, vagy vakbaráz­dában. Az utolsó métereket kü­lönösen szaporázzák, s megköny- nyebbülten érnek ki a kövesút­hoz. Itt nincsen semmi baj. He­lyén van a tepsiforma, újonnan felállított helységjelző tábla. Topognak, megdörzsölik elgém- ,lberedett kezüket, és kigombolt rettyói Köztársaság területe”. Molnár Anti szigorú tekintettel nézi őket. Amikor tisztán érti, hogy magyarul beszélgetnek, int a többieknek. — Kéznél legyen a puska, s nem megijedni! A figyelmeztetés éppen jókor történik. A civilek elindulnak fe­léjük a túlsó oldalról. Mielőtt megszólalhatnának. Molnár Anti előlép és rájuk szegezi a géppisz­tolyt. — Sztoj! Hová tartanak! A két idegen nem lepődik meg. Barátságosan mosolyognak. A fe­kete képű a tábla felé int, s mondja: — Engedelmével Debrecenbe tartunk. De most már megnézzük ezt a Köztársaságot közelebbről. Molnár Antira hiába mosolyog­nak, nem lehet kedvességgel le­venni a lábáról. Durván kérdezi: — Van dokument? — Igazolványt gondol? — kér­dezi a kisebbik civil és előhúz­za az iratait. A magasabbik, a fekete képű úgyszintén. Az mu­tatja először a papírjait a „szá­zadosinak. (Folytatjuk) Réger Antal: 99 A „császárváros“ mai szemmel 1. A kedélyes bécsiek „Wien ist die Stadt der Schram­melmusik, des guten Weines und der Gemütlichkeit” — Bécs a sramlizene, a jó bor és a nyu­godt kedélyesség városa — így jellemezték Bécset néhány év­tizeddel ezelőtt, és ilyennek vé­lik városukat még ma is az idősebb bécsi tükék, a „császári” generációhoz tartozók. Hogy ez ma már mennyire nem így van, hogy a modern kor min­dent magával ragadó áradata és lendülete Bécset és a bécsieket sem kímélte meg, ezt a Magyar- országról Bécsbe érkezett látoga­tóknak mindenekelőtt bizonyítja a Westbahnhof hatalmas, modern, ízlésesen színpompás építménye, csarnoka, szüntelenül lüktető in- ternacionális forgataga. Itt a kül­földi látogatóknál csak a külön­böző üzletek és áruházak fürge, beszédes ügynökei vannak töb­ben, akik reklámcédulákkal, a te­kintélyesebb cégeket képviselők pedig meghívókkal invitálják az embert üzleteik felkeresésére. A Geszti-kávészaküzlet meghívója például nemcsak hogy a már ele­ve „kedvezményes kereskedelmi árakból külön árengedményt” ígér, hanem ráadásul „Feljogosít egy ingyenes bécsi Mocca-kávé- ra”, amivel minden bizonnyal nem kevesen élnek, hiszen egv szimpla bécsi Mocca-kávé 6—8 sil- ling. A látszólag jó emberismerettel rendelkező könyvügynökök a nagy csomagokkal érkező, tehát sok pénzt sejtető külföldi üzlet­emberekre csapnak le, a turistá­kat irigylésre méltó érzékkel fel­ismerve és kikerülve. A könyvek általában nagyon drágák Bécsben, a szakkönyvek pedig mintha csu­pán elérhetetlen remekművek­ként,' vagy árumintaként lenné­nek kiállítva a kirakatokban. Nem ritka a 400—600 sillinges szak­könyv. Ez persze már nem tartozik az első benyomások közé, hiszen az árakról az ember csak a West- bahnhofot elhagyva, a Gürtelen és a Mariahilferstrassén sétálva sze­rezhet tudomást a rengeteg kisebb és nagyobb üzlet gazdagon és íz­lésesen berendezett kirakatait né­zegetve. „Ha kevés a pénze, ne vásároljon a belvárosban”, aján­lotta nekem egy idősebb bécsi úr. Ezt a tanácsot meg is fogadtam, és igen jól hasznosítottam a ké­sőbbiek folyamán. És most hadd mondjam el első benyomásomat magukról a bé­csiekről. Talán ez volt számom­ra a legnagyobb, s egyben igen kellemes meglepetés. Miután ugyanis már kissé felocsúdtam az utazás okozta kábulatból, figyel­memet a Mariahilferstrasse járó- kelőira fordítottam. Jólesően álla­píthattam meg, hogy, ha ezek az emberek nem németül beszélné­nek, akár Budapesten is érez- hetném magam. Arcvonásaik, mozgásuk, mimikájuk, és egyál­talán külsejük, tehát mindaz, amit v az ember először észrevesz, ami­nek alapján igen sokan hajlamo­sak vagyunk valakiről vagy vala­kikről megalkotni első, sok eset­ben maradandó véleményünket — mindezekben a külső tulajdon­ságokban a bécsiek az itthon meg­szokott arcokra, emberekre emlé­keztettek. Hogy belső tulajdonságaikban a bécsiek igen sokban különböznek tölünk, magyaroktól, azt szívé­lyes és nagyon kedves vendég­látóim révén még az első napon megtudhattam. Ez a különbség abban áll, hogy bár életszínvonal tekintetében nincsenek sem előt­tünk, sem mögöttünk, alig látni Bécsben komor, gondterhelt arcot. Lehet, hogy ez jellegzetesen bécsi tulajdonság, jellemvonás, annyi azonban bizonyos, hogy a bécsi ember kedélyesen, és mindig a helyzethez illő humorral, sok esetben pedig egyszerű kézlegyin­téssel intéz el olyan dolgokat, melyek nálunk gondot okoznak, vagy bosszantóan hatnak. Legyen az kétnapos kemény kenyér, egy balul sikerült utazás, áramszü­net, vagy más kisebb-nagyobb ügy. Nem sorolom az átlag-bécsiek közé azokat az öregurakat, akik­kel este 5 és 7 óra között talál­kozhat az ember a Volksparkban, az egykori császári várkertben, amint mindennapi sétájukat te­szik, elmélkedve a régi szép idő­kön, majd miután egy napra meg­teltek „császári” levegővel, ba­rokkveretű sétabotjukra támasz­kodva méltóságteljesen hazabal­lagnak. Ennyit a bécsiekről. Bár a bécsi ember kedélyességének látszólag ellentmond az a sztrájk és tünte­tés, melynek szemtanúja voltam, a hazautazásom előtti napon, és amelyről a bécsi újságírók is úgy írtak, hogy ilyen nagy politikai megmozdulás csak egy volt az Osztrák Köztársaság fennállása óta. Ez azonban az embereket ke­vésbé érintette, legfeljebb annyi­ban, hogy a szóban forgó napon déli 12 órától délután 3 óráig gyalog, vagy taxin voltak kény­telenek közlekedni azok, akiknek valami sürgős dolga akadt ebben az időben. A villamosok ugyanis három órán át nem közlekedtek. HIRDESSEN Népújságban! a TOLNA MEGYEI C34K bA RÖVID INTERJÚT* NYILATKOZZON MŰVÉSZNŐ.. CSAK AZ ÉJSZAKAI MULATÓKAT, A YAO ZENÉT, 4 RIKÍTÓ KÉNYT ÉS MINDENEKELŐTT A BÉREI- ARAT SZERETEM..!-JLNEM-MINDENNAPI NYILATKOZAT, NEM MARADT HA­TÁS NÉLKÜL. EEYCSAPÁSRA NÉPSZERŰ LET. ORGIÁK, BOTRÁNYOK UTÁN AZ ALVILÁG HÍRHEDT GENGSZTERÉVEL, STOMPANATQ-VAL VALÓ KAPCSOLATA AMERIKA TEVE... URAIM... MIT SZAM/T LA NA TŰKNEK KARRIERJE MY KEZDOtOP^ ÍJOW 1ZZ R/GHTI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom