Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-01 / 281. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. december 1. Tolna megye brigadérosa Háromszáz éve született Balogh Ádám Törökbársony süvegéről nóta szól, Szekszárion egy vén fát hoz összefüggésbe vele a legend'ate remtő képzelet, nevét a megye- székhely egyik termelőszövetkeze­te viseli, és a megyei múzeum. Szobra még nincs a megyében, pedig a legtöbbet itt harcolt a szabadságért és itt is esett csá­szári rabságba: — tehát megér­demelné. Balogh Ádám 1664. körül szüle­tett Vas megyében. Már a török ellen is harcolt, éppúgy, mint ősei, akik már a XVI. században várkapitányok voltak, („még tö­rök ellenségünk idején is tapasz­taltam azt alkalmas harcokon” — írja egy helyütt.) Apai hagya­tékból Tolna megyei birtokos lett, méghozzá egyáltalán nem a jómódúak közül való. Faddi jó­szága a XVIII. század forduló­ján huszonhat jobbágyat szám­lált, akik hat házban laktak és százötven hold földet műveltek. Jószág alig volt, a rossz rétek nem adtak többet negyven bog­lya szénánál. Csak a dunai ha­lászat jövedelmezett évi 80—100 forintot. Rövidesen közhivatalt vállalt, szülővármegyéjében lett főszolgabíró. A Rákóczi-szabad- ságharc kezdetekor a jóhírű vi­tézt Bercsényi ezredesi rangra emelte és már 1704-ben elfog­lalta csapataival Kőszeget, már­ciusban pedig Ausztriában por- tyázott. A hagyományos rajtaütő magyar hadvezetés művésze volt. Amikor a szabadságharc elején a császári túlerő szétszórta a du­nántúli kuruc hadakat, bevette magát a Bakonyba és — mai szóval élve — partizánhadvise­lést folytatott. „Böcsületemért nem szánom mindenemet is el­vesztenem, csak böcsületem ma­radhasson meg” — írta a feie- delemnek. Bár apósa, Festetich Pál — a későbbi hercegi család megalapítója — császárhű volt, ő haláláig kitartott Rákóczi mel­lett. 1705-ben már Vak Bottyán parancsnoksága alatt szolgált. Szi­gorú és igazságos vezér volt. „Ré­szeg, maradozó katonáimat jó for­mán megverettem.” Ugyanezeket a katonákat leveleiben azonban általában nagy szeretettel „sze­génylegény katonáim”, „jó és de­rék katonáim” névvel illette. Vak Bottyán nagy dunántúli hadjá­rata idején Tolna megye volt tá­borozókerülete. Részt vett Si- montornya véres elfoglalásában, amiről a korabeli nóta így em­lékezett: „Híres generális az öreg Vak­Bottyány; Vagyon véle mastan sok de­rék kapitány: Vitéz Bezerédi, jó Ebeczky István. Kisfaludi László, seríny Ba­logh Adány” Körülzárta Székesfehérvárt, győzött Pákozdnál, majd 1706. no­vember 7-én fergeteges lovasro hamával eldöntötte a győztes győrvári csatát, ahol háromezer császári esett el. Itt: „Magát is Balogh uram, ot fő­ben alkalmasint megvagdalták: mert ember módjára, sullyára ment az ellenségnek.” A dicséretekkel igencsak taka­rékos Bottyán így írt róla: „Balogh Ádám Uram valóban dicséretesen viseli magát a sok portázással.” 1707-ben Kenésénél szétverte Rabutin generális seregét, nem sokkal később azonban Sitkénál súlyos sebet kapott és hónapokig az ágyat nyomta. Közben Vas megyei jószágai elpusztultak, csa-1 ládja nyomorgott. Rákóczihoz for­dult, hogy „véghső képpén meg rontott szegény öregh eözvegy asszony anyámat s úgy testvér ha­sonlóképpen özvegy hughomat s velek s feles árváikkal megh szaporodott magamnak és azon kívül nyolcz gyermekimmel való családomat táplálhassam.” „kinek nincsen mássa activi- tásra ezen darab földön” Rákóczi a harcoktól kíméltebb helyen házzal jutalmazta hű ez­redesét. Felgyógyulva még azon esztendőben Németkereszturnál és Mosonszolnoknál is győzelmet aratott, a következő év szeptem-1 herében pedig Kölesdnél, a Ta- bódi mezőn egyenlő erejű csapa­taival szinte egy szálig elpusztí-1 tóttá Pflueg ezredes 1503 szerb' gyalogosát és 1000 lovas határ-j őrét. Rákóczi ekkor úgy véleke-! dett róla, hogy: 1709-ben ismét Ausztriában portyázott, de mivel a Dunántúl ebben az évben a kurucok részé­re elveszett, Érsekújvárra vonult. Innen kelt át kis csapatával 1710- ben a Dunán, hogy még egyszer i megtegye ami tehető. A kuruc lovasteljesítményekre jellemző, hogy míg szeptember 27-én még Kőszeget égette fel, két nappal később már Szekszárdnál keve­redett csapatai maradékával harc-' ba. Itt Petrasch császári ezredes! szétszórta a kurucokat és Balogh Ádám Szekszárd mellett, lovával i egy mély árokba ugratva, ahon­nan nem tudott kikeveredni, ra­bul esett. Fogságában is hű ma­radt a fejedelemhez, mondván: I „Inkább akarok Rákóczinál dir.znópásztor, mint a császárnál magas hivatalnok lenni.” Előbb Eszékre vitték, majd sai- kán, bilincsben Budára. Kivégzé­sét halogatták, mert féltek, hogy Rákóczi a fogságban lévő császá-1 ri tiszteken áll majd bosszút. A magyar Pálffy azonban követel- ■ te halálát és így 1711. február 6-án Budán lefejezték. (ordas) JORZY EDIGEY 12. Megjelent a Jelenkor decemberi száma Színes és változatos tartalom­mal jelentkezik a Pécsett meg­jelenő Jelenkor c. folyóirat új száma. A lap Bertha Bulcsu, _Bé- kés Sándor és Végh Antal elbe­széléseit közli. Verssel — többek között Dudás Kálmán, Keresztúry Dezső, Mátyás Ferenc és Takáts Gyula jelentkezett. A Horizont rovat két angliai tárgyú írást közöl, a Hagyomá­nyok közül kiemelkedik Siptár Ernőnek Az ember tragédiája a bécsi Burgtheáterben c. írása. Pé- czely Oldódás és kristályosodás címen verstani tanulmányt kö­zöl. A Művészet rovatban Szíj Rezső Képzőművészeti őrjárat Dunaújvároson című írása mellett Ámos Imréről és Farkas István- j ról olvasható megemlékezés. A Jegyzetek közül kiemelkedik | B Nagy Ernő tanulmánya Balázs . Béla A fából faragott királyfi c. I művéről. A Szemle rovatban kri­tikák jelentek meg Lengyel Jó-1 zsef, Kamondy László, Győri De­zső és Szabó György új könyvei­ről. A számot Kelle Sándor, Lantos Ferenc és Pálfalvi János rajzai színesítik. Walicówon, a rendőrség kerü­leti parancsnokságán. Rajski fő­hadnagy kissé csodálkozott, hogy a főkapitányság Kahátújj után ér­deklődik. Ilyen „jómadár”-nak, aki még a legfelsőbb hatóság fi­gyelmét is magára vonja, senki nem hitte volna. De jól ismerték, és azonnal megadtak róla minden felvilágosítást. — Kabátujj tulajdonképpen Jan Napiórkowski — közölte a fő­hadnagy anélkül, hogy aktát is elővett volna, — tizenegyszer volt büntetve. Legutóbb öt esztendőt kapott. Két hónappal a büntetési idő letelte előtt szabadult, jó vi­selkedéséért. A börtönben min­dig megbecsüli magát. Ha vi­szont szabadon van, annál „nehe­zebb” fickó. Visszaeső tolvaj. Két­szer rábizonyították, hogy áldo­zatát, akit megtámadott és egy ütéssel elnémított, kirabolta... — Kedves főhadnagy — sza­kította félbe az őrnagy — mind­ezt körülbelül tudom, de most nem a Kabátujj múltja érdekel engem. Mit tudnak róla, amióta kijött a börtönből? — Eljött hozzám és pártfogáso­mat kérte, azt mondta: szakít a múltjával, és dolgozni akar. Meg­ígérte. hogy nem hallunk róla többet. A „Kasprzak” gyárhoz irá­nyítottam, biztos ott dolgozik ma is. Különben jó precíziós csiszoló. Szakmájába ! többet keresne, mint a homokkal megtöltött kabátuj- jal. A háború előtt Grochówban dolgozott, az Állami Mérnöki Mű­szerek gyárában. Csak a megszál­lás és a pálinka vitte lejtőre. — össze van zúzva az egyik füle? — kérdezte az őrnagy. — Úgy van. Látom a főkapi­tányságon mindent tudnak, még a gondjainkra bízott emberek kü­lönleges ismertető jeleit is szá­mon tartják. — Mitől olyan a füle? Bokszo­ló volt? — Nehéz erre válaszolni. Ka­bátujj sokszor hencegett azzal, hogy a háború előtt az „Okecié- ben” bokszolt. Még magát Kolc- zynskit is kiütötte, ami nyilván­való hazugság. De egyszer meg­kérdeztem a „varsói gyereket”, — Tolus Komudát, és ő valóban emlékezett Kabátujjra, mint bök - szolóra. Kabátujj különfélekép­pen mesélte el fülsérülése törté­netét. Egyszer úgy, hogy Walerek Karpinski zúzta szét, amikor a „Varsó győztese” címért küzdött, aztán meg úgy is. hogy a meg­szállás alatt, a hitleristák elleni harcban egy golyó letépett egy darabot belőle. A legvalószínűbb, hogy valahol, amikor berúgott, egy üveggel szétzúzták. — Főhadnagy úr, szeretném, ha, természetesen úgy, hogy ne ijesszük meg Kabátujjt, óvato­san kinyomoznák, hogyan megy most sora, és hogy a múlt hét keddjén dolgozott-e. Nagyon ké­rem, tegye ezt meg. Sürgősen szükségem van ezekre az adatok­ra. — Kevés emberem van, mert szabadságon vannak. A munka is több, mint máskor, a főkapitány­ság meg segítség helyett újabb munkával halmoz el — panasz­kodott Rajski. — Ez nem a főkapitányság ké­rése, hanem az enyém — magya­rázta az őrnagy — egyszerűen erről van szó: az egyik barátom­nak Kur ügyésznek sok kellemet­lensége van, és azt gyanítom, hogy éppen Kabátujj miatt. Sze­retnék segíteni a barátomnak, és ezért kértem, hogy ne adják át ezt az ügyet a Mostowski Palotá­nak, hanem személy szerint csak nekem. Itt az őrnagy elmesélte Rajski főhadnagynak a merénylet törté­netét. • Kur ügyész dolgozószobájában, — az őrnagy egyenesen Waliców- ról ment oda, — síri hangulat uralkodott A főnök idegeskedett, hogy az ügy, véleménye szerint, nem halad elég gyorsan előre. Az ügyészségen ott voltak azok az emberek is — mint általában mindenütt — akik irigykedtek, hogy az aránylag fiatal, harminc­öt éves jogász ilyen karriert futott be. Most ezek a „jóakarók” igye­keztek Kur körül megfelelő han­—- Fordította: BÁBA MIHÁLY Rajski főhadnagy megtartotta szavát. Másnap értesítette az őr­nagyot, hogy nagyon sok híre van Kabátujjról. Krzyzewski azonnal Walicówra sietett. — Azt hiszem őrnagy úr, hogy a helyes nyomon vannak. Kabát- újj „Kasprzak”-nál dolgozik, de kedden csaknem három órát ké­sett. Kilenc óra előtt ért be munkahelyére. És ami még érde­kesebb, mostanában megint kocs- mázik. Pénze van, és fizet bol­dog-boldogtalannak. — Ki kellene hallgatni, persze ügyesen, hogy ne tudja, voltakép­pen miről van szó, ellenkező eset­ben nemcsak őt, másokat is el­riasztanánk. — Házkutatást tartsunk nála? gulatot teremteni: lám másként nem is történhetnek a dolgok, ha a felelős állásokat tapasztalatlan fiatalokkal töltik be. Jerzy Kur fájdalmasan érezte át ezt a mér­gezett hangulatot. Még Wilska sem tudta megvigasztalni, pedig ő igazán együttérzett az ügyésszel. — Ne aggódj, Jerzy — az őr­nagy optimistábbnak tetette ma­gát, mint amilyen valójában volt. — Amíg nem vették fel a pénzt a Donau-bankból, addig nincs vesz­ve semmi. Kabátujj egy-két nap múlva a kezünkben lesz. Ha be­bizonyítjuk bűnösségét, akkor úgy megszorongatom, hogy min­denről „köp”, amiről tud. Kabát­ujj után sor kerül Macioszkára és a „fehér gengszterek” egész üzér­hadára is. Biztos egyikőjüknél van az az átkozott csekk, amely olyan zűrzavart csinált körötted. Mi van Lisewskivel? Aláírta a meghatalmazást? — Képzeld, nemcsak aláírta, de még a különféle megjegyzé­sekkel sem fukarkodott, hogyan lehet a legjobban megkapni ezt a pénzt. — Ahogy feltételeztem, még semmit sem tud a lopásról. Ma- cioszek nélküle követhette el. Mi­lyen híred van Kalinkowskiról? — kérdezte az őrnagy. — Kalinkowski már sokkal jobban van. Holnap elhagyja a kórházat és négy nap múlva jön dolgozni. — Már holnap? — az őrnagy kinyitotta noteszét és valamit fel­jegyzett. — Ez érdekes. De sem az ügyésznek, sem Wils- kának nem magyarázta meg, hogy mi érdekes lehet abban, hogy a joggyakornok a kórházból haza­tér, aztán meg dolgozni jön. — kérdezte a főhadnagy. — Nem — döntötte el az őr­nagy. — Nála nem találnánk sem­mit. Hogy az ügy nem az ő ötle­te volt, arra a legjobb bizonyíték: még Kalinkowski óráját sem csa­tolta le. Nem is szólva a pénztár­cájáról, amiben néhány száz zloty volt. — Számomra tulajdonképpen ez a legfurcsább az ügyben. Me­rőben eltér Kabátujj szokásától — jegyezte meg Rajski —. Ami pedig Kabátujj lebuktatását il­leti, ne féljen őrnagy úr, művé­szien hajtjuk végre. Csak men­jen el valamelyik kocsmába és egy kicsit igya le magát. Az egyik emberünk némi zűrzavart csinál, beveri a kirakatüveget, vagy valami hasonlót követ el. A másik ezalatt kiugrik a kocs­mából és elkiáltja magát: „rend­őr, segítség”. A kocsi természe­tesen a közelben lesz, és a kocs­mából mindenkit behozunk, a verekedés miatt. Reggel aztán sorban kiengedjük őket. Kabát­ujjt utoljára visszük fel. Senki nem gyanakodhatik, hiszen a ml kerületünkben nincs olyan este, hogy valamelyik kocsmá­ban ne robbanjon ki kisebb vagy nagyobb verekedés. Sajnos, így van. Az ügyeletesnek meg­hagyom, hogy amint Kabátujj a kezünkbe kerül, azonnal értesítse az őrnagy urat. Ezért arra ké­rem, adja meg az otthoni tele­fonszámát, mert az értesítésre feltételezhetően késő este, vagy éjszaka kerülhet sor. Reggel az­tán eljön az őrnagy úr és ket­ten „megdolgozzuk” az embe­rünket. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom