Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-04 / 284. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPŰJSÁG 1964. december 4. Ördögszekér JORZY EDIGEY 1964. december 5-én, szombaton este, kerül bemutatásra a Magyar Televízió „Ördögszekér” című 35 perces dokumentumfilmje. Irta és rendezte Kende Márta, szerkesztette Koós Béla. A cigánykérdés mai forrongó, átalakuló helyzetéről tudósít, rokon a „Bognár Anna világa” című filmmel, mely a tanyai változásokról adott képet. Székpusztán, Devecser- ben. Badacsonytomajban, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Adorjánházán forgatták a mintegy 4000 méternyi anvaeot Az összeállításnál az alkotók arra töreked-1§ ♦ek, hogy mea-É őrizzék a valósáé § izgalmát, hitelességét. íme egy töredék a filmben elhangzó beszélgetésből: — Nagymama, aztán mit szeretne az unokájából? — Hogy ne legyen CigányMélyről jövő keserűség és vágy keveredik egy élete delén már jóval túlhaladt asszony szavaiban a jelenről és a jövőről. Cigányok, akik szokásaik és életmódjuk' ősz szes terhével, — a cigányság nem kis csoportjának elmaradottsága oly mérvű, melyet százévekkel, korokkal lehet csak mérni — és minden önmagukban, valamint köztük és az őket körülvevő társadalom ellentmondásaival együtt „valamivé már szeretnének alakulni”. Igen, emberekké, de mindenek- edőtt és elsősorban magúinknak, a mi társadalmunknak kell őket emberré alakítani. Ezt a problémát, amely évszázadokon át úgyszólván megváltoztathatatlannak tetszett, a két év előtti állami határozat mozgásba, hozta és ma 'rilár fellelhetők a gyökeres változás tendenciái. E változás izgalmas viták, szenvedélyes összecsapások kíséretében zajlik. A film alkotóit elsősorban az a szemlélet izgatta, amellyel egyesek még ma is vallják a cigányok „determinált faji alacso- nyabbrendűségét, megkülönböztetésüket másoktól”. ük könyvespolca Mit nyújt és hogyan csatlakozhatunk az akcióhoz? ifjúsági és szépirodalmi művek is. Egyre növekvő könyvkiadásunk sok olyan könyvet hoz forgalomba, amely különösen a nők érdeklődését vonzza. Gyermeknevelési, háztartási, szabás-varrás-kézimun ka, egészségügyi művek nagy számban jelennek meg hazánkban. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok nő azért nem vásárolja meg ezeket a könyveket, mert nem is tud a megjelenésről. Ezt a hiányosságot kívánja megszüntetni a „Nők könyvespolca”. Néhány hónappal ezelőtt indult meg kísérletképpen és máris bebizonyította életrevalóságát. A „Nők Lapjá”-ban megjelent csatlakozási felhíváshoz máris több mint 3000 leány és asszony jelentkezett, nagyobbrészt vidékiek, falusiak. A jelentkezők közül sokan igénybe vették a folyószámlára történő vásárlás nyújtotta részletfizetési kedvezményt is. A rendelésekben szép számmal szerepeltek a fent felsoroltakon kívül A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres szakképzett kerékpár- és varrégépmüszerészt. Szállást biztosítani nem dunk. Jelentkezés: Mun ügy, Rákóczi u. 13. (30) ■ A kezdeményezők az elért ered- | mények alapjan most elhatározták a „Nők könyvespolca” kiterjesztését. Több könyvkiadó válla- : lat jelentette be, hogy támogatja a kezdeményezést, a Szépirodalmi Kiadó pedig már meg is jelentette az első kiadványát, Tamási Áron: Czímeresek című regényét sorszámozott, különleges kötésű kivitelben, a szerző aláírásával, kizárólag a résztvevők számára. Előkészületben van Sásdi Sándor Egy asszony elmegy című regényének hasonló kivitelű különleges kiadása is. Tervezik a többi között olcsó kézimunka- és szabásminták forgalombahozatalát is. Minden asszony és leány részt vehet az akcióban. Bármely levelezőlapon megírja adatait a „Nőik könyvespolca” címére. (Budapest, VI., Népköztársaság útja 21.) Onnan megkapja majd a leg- ; újabb kiadványokat tartalmazó, kéthavönként megjelenő Képes jegyzéket, a megrendelőlapot és a csatlakozási nyilatkozatot. A résztvevők egy sor további kedvezményhez is jutnak. így 400 forint értékig résztletfizetési kedvezményt kaphatnak, 4 havi törlesztésre. A postai szállítás 50 forint értéken felül díjtalan. A „Nők könyvespolca” lehetővé teszi, hogy az akció résztvevői 50 százalékos kedvezménnyel fizethessenek elő A könyv című folyó- !ratra és hasonlóképpen féláron riogathatnak sok könyv és ki’vány közül. 15. — De hiszen ott meg lehet sülni! — mondta a kapitány. — Nem is bírta sokiáig! Amikor a hajó elindult, és a fűtők egy jó adag szenet dobtak a kazánba, bizony félholtan mászott Iá a fedélzetre. A kapitány káromkodva ment ki a kabinból. A fedélzeten kezes-lábas munkásruhában egy hatvan év körüli ember állt. Néhány napja már nem borotválkozott, és piszkos is volt. Amikor megpillantotta a kapitányt, tört németséggel megszólalt: — Megszöktem a kommunistáktól. Halál fenyegetett. Mentsen meg. Jól megfizetek, ha a skandináv parton, vagy az NSZK valamelyik kikötőjében letesz. A kapitány kicsit már tudott lengyelül, elmosolyodott. — Beszéljen csak lengyelül. Hogy került a hajómra? És miért? — Hát ez nem svéd hajó? — a potyautas hangjából félelem érződött. — Az „Upsala” svéd lobogó alatt fut. AZ ismeretlen elbeszélte, hogy gazdag földbirtokos családból származik; Lublin környékén hatalmas vagyonuk volt. A kommunisták brutálisan kidobták a feleségét egy kisgyermekkel, ö maga tizenegynéhány esztendeig bújkált, és részt vett a kommunisták elleni partizánhorcokban. Később, amikor a partizánosztagot szétverték, álnéven élt, és kommunistaellenes szervezetben dolgozott; sok merényletben is részt vett. A végén a kommunista hatóságok a szervezet nyomára bukkantak; a harcosok egy részét letartóztatták, a többit egyszerűen lelőtték. Ö könnyen megsebesült, s valahogy sikerült megmenekülnie abban a pillanatban, amikor a rendőrség éjszaka betört a lakásába. A jóindulatú emberek segítségének köszönheti, hogy gyalog eljutott Gdyniába. Helybeli munkások segítették, hogy a hajóra kerüljön és elrejtőzzön a kémény melletti szellőztető nyílásban. De ott nagyon meleg volt, és ő nem tudott tovább a rejtekhelyén maradni. Számít arra, hogy a kapitány, mint egy semleges állam képviselője, menedékjogot ad neki és Svédországba juttatja. Az ő szervezetének minden európai kikötőben képviselője van, és busásan megfizet a hajó tulajdonosának meg a legénységének is. Olaf Atterbom figyelmesen végighallgatta az elbeszélést. Nem szakította félbe egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal sem. Az ismeretlen hadd beszélje ki magát kedvére, akkor könnyebben ki lehet hámozni, hogy történetében mi az igazság és mi a hazugság. A kapitány a gyanús potyautast körülvevő matrózok egyikének megparancsolta: j — Kísérje le ezt az embert a fürdőszobába, hadd mosakodjon ; meg. Később a szakács adjon ne- I ki ennivalót. Amikor az ismeretlen eltűnt a fedélzetről, a kapitány visszatért a kabinjába. Jókedve, amely reggel óta vidámmá tette, nyom- ■ talanul szertefoszlott. Az ügy kellemetlen volt, és nem tudta, mit tegyen. Talán az illető valóban „politikai”, aki mögött német, vagy amerikai kémszervezet áll. Az ilyenekkel jobb elkerülni az összeütközést. Megvan a maguk módszere. Nem is olyan régen az egyik barátja kitett a partra egy matrózt, egy németet az NSZK-ból, aki fellopakodott az egyik szovjet kikötőbe siető svéd hajóra. A kapitány a matróznál sok precíziós felvevőgépet talált. Nem akarta vállalni a kockázatot; a matrózt, csomagjával együtt kitette az egyik kanális zsilipjénél. Amikor visszatért Hamburgba, fényes nappal, a népes utcán, egy „részeg” leszúrta. A kikötői hatóságok pedig rögtön ezer márka pénzbüntetésre ítélték, mert patkányok voltak a hajón. A rakományra több mint tíz napig várt és végül valósággal megszökött a barátságtalan kikötőből. Eltekintve attól, hogy ez politikai, vagy közönséges tolvaj, aki külföldre akar menekülni; ha elviszi a szökevényt Svédországba, ez azt jelenti, hogy magára haragítja a lengyel kikötői hatóságokat. Atterbom kapitány jól tudta azt is, hogy Svédországban sem szeretik az ilyen utasokat. Jegyzőkönyv, nyomozás, kihallgatás... — Kellett ez nekem — mondta önmagának. És szokásához híven, ha „lengyel” gondjai" voltak, elhatározta, hogy a műszaki tiszttel, Oskar Borggal beszéli meg a potyautas ügyét. A hajó- telefonon utasítást adott: Oscar Borg azonnal jöjjön a kabinjába. — Tudod már, hogy potyautas van a fedélzeten? — ezekkel a szavakkal üdvözölte kapitány a kabinba belépő műszaki tisztjét.— Hogy az ördög vigye el!... — Vigye el., — helyeselt Borg. — Most mit csináljunk? — Az a kérdés, hol vagyunk? — Félóra múlva Hell magasságában leszünk — tájékoztatta Borgot a kapitány. — Tehát még lengyel vizeken — jegyezte meg nyugodtan a műszaki tiszt — a nemzetközi előírás szerint kötelesek vagyunk értesíteni a lengyel hatóságokat, hogy potyautasunk van, és vigyék el. — De ez politikai menekült — a kapitány nem tudta, hogy mit tegyen, és elismételte Borgnak a lengyel elbeszélését. Oskar Borgból kirobbant a nevetés. — Hazudik ez a pasas, mint a vízfolyás. Az évi fizetésemet feldobom, hogy egyszerű tolvaj. Még hogy birtokai voltak Lublin mellett.:. Ugyan! Bankpénztáros, vagy üzletvezető volt, és megszökött a kasszával. Mit mondhatott volna a kapitány úrnak? Hogy körözőlevelet adtak ki ellene lopásért? Hazudnia kellett, hogy szökik, hogy politikai, hogy harcol a kommunisták ellen. Szerencsére nem mai gyerekekre akadt. Hogy hívják? — Mindjárt megtudjuk — a kapitány csöngetett, és az egyik matróznak megparancsolta, hogy hozza be a potyautas iratait. Az előkerült lengyel személyi igazolványából kiderült, hogy a potyautas Andrzej Mys- linski, 58 éves lakatos szakmunkás, N.-ben lakik, az ottani cementgyárban dolgozik. Nős, két általános osztályt végzett. A kapitány nem töprengett tovább. Rövid táviratot írt az esetről, és megkérte a tisztet, — Fordította: BÁBA MIHÁLY aki az „Upsalán” a rádiómechanikai funkciót is betöltötte, hogy azonnal továbbítsa a kikötő révkapitányságához, Gdyniába. A rádiókabinban hárman vártak a válaszra. Tízegynéhány perc múlva meg is érkezett. A kikötő révkapitánysága kérte, hogy a hajó ne változtassa meg irányát, csak öt mérföldre csökkentse a sebességét. A helli kikötőből a határőrség járőrhajója odaúszik, és az illegális utast leszállítja a fedélzetről. Hamarosan három katona, sötét színű egyenruhában, az „Upsala” fedélzetén volt. — Kapitány úr — jelentkezett az egyik — a 125-ös határőrpont parancsnoka jelentkezem az illegális utas ügyében. — Tessék, itt van az igazolványa — üdvözölte a kapitány a fedélzetmestert. — Vezessék elő a „vendégünket” — fordult embereihez. A potyautas megjelent a hajó belsejébe vezető lépcsőn. A csoportokban állókra tekintett, és amikor megpillantotta a határőrség egyenruháját viselő matrózokat, mindent megértett. Még néhány lépést tett előre, aztán hirtelen .megfordult, öt méternyit rohant a hajóperemig, majd átugrotta a fémkorlátot és eltűnt. — Riadó! Egy ember a vízben! Leállítani a gépeket! — vezényelt a hajó parancsnoka. A hajó gyorsan lassított, mert úgysem volt nagy sebessége. — Csónakot a vízre! Az egyik határőr szempillantás alatt odaugrott, ahol a szerencsétlen szökevény eltűnt.. . A víz felszínén megjelent a határőr szőke hajtincse. Látszott, hogyan harcol a hullámmal, de a motorcsónak, meg a vízre bocsátott csónak már közeledett felé. Az úszó ismét felszínre bukkant. — Rudat — kiáltotta, s erős lábmozgásokkal igyekezett fenntartani magát a víz felszínén. Az egyik svéd, az ő csónakuk volt közelebb, az evezőt nyújtotta neki. Az úszó félkezével megragadta, de a zsákmányát sem engedte el. A potyautast sikertelen öngyilkossági kísérlete után felhúzták a motorcsónakra; mögötte a megmentője. — Az ördögbe is! — káromkodott —, de jól teleszívtam magam vízzel. A potyautast lefektették a motorcsónak fedélzetén. Két matróz löttyintette belőle a vizet, aztán mesterséges légzést alkalmaztak. A szökevény néhány perc múlva kinyitotta a szemét. A motorcsónak parancsnoka a hajóra ment, hogy megköszönje a vízbe merült megmentését; egyidejűleg bizonyos formalitásokat is elintézett a lengyel állampolgárságú Andrzej Myslinski ügyében. A hajó kapitánya a fedélzetmesternek a hivatalos papírokkal együtt egy üveg konyakot is átnyújtott. — Köszönöm, kapitány úr! Szolgálatban vagyunk. Semmire sincs szükségünk — szabódott a fedélzetmester. — Orvosság ez! — nevetett a kapitány — annak, aki a vízbe ugrott, hogy meg ne fázzon. De másoknak sem árt meg néhány csepp ebből a medicinából. Drága kincs az egészség! Vigyázni kell rá! (Folytatjuk)
