Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-04 / 284. szám

>964. december 4. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 750 gyermek gondviselője | Még maga is íiatal néhány hónapja született az első gyermekük, de máris 750 gyermek gondviselőjének mondhatja magát Kemler András igazgatóhelyettes a gyönki gyermekotthonban. Gyünk a szülőfaluja, itt járt gim­náziumba, és itt atyáskodik most ifjú fejjel e nagy család felett. — Intézetünk az árván maradt gyermekek részére biztosít ott­hont., De nemcsak a valóságos ár­vák kerülnek hozzánk, hanem az olyan gyermekek is, akiknek él ap­juk, anyjuk, csak éppen hiányzik belőlük az apai, anyai érzés, s nem törődnek gyermekükkel. Az ilyen gyermekeknek a tár­sadalom viseli gondját Tolna me­gyében, pontosabban a társada­lom megbízásából Kemler András a nevelőtársaival. Ahány gyermek, annyi regényes élettörténet. Tíz-tizenkét évük mögött öt évtizedre szóló kaland, szenvedés, sivárság húzódik meg. — Ebből következik — mondja az ifjú nevelő — hogy itt nem alkalmazhatunk nevelési sablono­kat, nálunk minden gyermek más pedagógiai módszereket igényel, aszerint, hogy milyen volt az az életút, amelyen végül is idekerült. Dobrovics János még &z általá­nos iskolás korban van. Egy al­kalommal valahol Szekszárd kör­nyékén találtak rá. Iskolatáská­jával a kezében bandukolt a 6-os műúton, jóformán maga sem tud­ta, hogy hova igyekszik. Amikor kérdezték tőle, hova tart, valami olyasfélét mondott, hogy Pécsre megy, mert ott, úgy hallotta, van valami gyermekotthon. Még má­sik hatvan kilométer állt előtte. Felszedte egy kocsi és a gyermek végül a gyönki otthonban kötött ki. I Dunaföldvárról indult el !--------------------- anyja egyaránt r észegeskedett, emellett minden­napos volt náluk a civakodás. Az apa egy alkalommal éjszaka ré­szegen ment haza, s megtámadta feleségét. A kis János közéjük állt, hogy szétválassza / őket, az apa azonban rátámadt, elzavarta hazulról. A gyermek nem mert hazamenni, egy óvatlan pillanat­ban kilopta a lakásból az iskola­táskáját és elindult a 6-os mű­úton... Kemler András egy alkalommal a rendőrségen volt valami hiva­talos ügyben. Ott látott egy na­gyobbacska lányt. Nem tudta, hogy miért került oda a lány, de, mint pedagógus, jól szemügyre vette, s próbálta kitalálni, hogy egyáltalában miért került oda. A többi gyermek példája nyomán mindjárt arra gondolt, hogy bi­zonyára nemtörődöm szülőkkel állunk itt is szemben, még akkor is, ha azok nem ültek ott a rend­őrszobában. Nem is csalódott. — Van itt egy leány, akit el kellene helyezni... — telefonál­tak nemsokára. — Ugye az, akit az imént hall­gattak ki? — kérdezte Kemler. — Igen. Valami lopási história volt, azért kellett kihallgatni. A lány csavarog a megye egyik sar­kától a másikig, meg vissza, 16 éves, de maga sem tudja, kihez, hova tartozik. Szülei különváltan élnek, anyja vadházasságra lépett egy férfival, és sem ott, sem ap­jánál nincs becsülete. Sem laká­sa, sem megélhetése nincs, és megtette az első lépéseket a zül­lés útján — szülei jóvoltából. — Sejtettem — így az igazgató- helyettes. — Kísérjék át hozzám. A lesoványodott lányt először is megfürdették, rendes ruhát ad­tak rá. Kiderült, hogy haja tele van féreggel. Aztán étellel kínál­ták. Az elfásult lánynak jólesett a szép szó, a jó falat, a kellemes környezet, hogy a sok hányatta­tás után végre otthonra talált. Azóta már magára szedett : né­hány kilót, s kezd rájönni, hogy sokkal jobb a tisztességes élet, mint az, amin őt a rideg sors el­indította. — És mi lesz a lány további sorsa? — kérdem. — Mivel semmiféle szakmája nincs, mindenekelőtt megpróbál­juk elhelyezni ipari tanulónak. I Sorolhatnánk a “^adik,ne­1---------------------- gyedik, száza­dik esetet... Van, akit gyermekte­len szülőhöz helyeznek ki, s fi­zetnek érte. Akad, akit örökbe fogadnak a gyermektelen szü­lők. Az intézet ezekről sem veszi le kezét: rendszeresen figyeli, hogy megádják-e a gyermeknek, amire szüksége van, jól nevelik-e. Közben pedig jönnek az újabbak, hogy barátságos otthonra, gond­viselőre leljenek. Boda Ferenc Hogyan született a zanzibári Himnusz ? Tavasszal Zanzibár, e fiatal af­rikai állam kormánya szokatlan kéréssel fordult Moszkvához: küldjön a szovjet kormány egy zeneszerzőt, aki megírná az állam himnuszát. A szovjet zeneszerzők szövet­ségének választása Karen Hacsa- ! turjánra esett. Hacsaturján ak.ior 1 érkezett az országba, amikor a lakosság az első szabad május 1. megünneplésére készült. A szov­jet zeneszerző az ottani népzene alapos tanulmányozása után zon­gorára megírta a nemzeti him- , nuszt, az elnöki palotában bemu­tatta az állam vezetőinek, s azok a zenét elfogadták az ország J himnuszának. A bajai Duna-parton építik fel üdülőjüket a Bonyhádi Cipő­gyár kiszesei. Képünkön a társadalmi munkában épülő víkend­ház makettje. (Túri M. felv.) Így él az emlékezetben Sánta, a hídverő Szépítsük községünket Kurdi tervek Ahogy Fábián Gyulát, a kurdi tanács titkárát hallgatja az em­ber, kitárulkozik a helység. Való­ságos kis központtá fejlődött az utóbbi évek alatt Kurd. Földmű­vesszövetkezeti szempontból öt község — Döbrököz, Gyulaj, Mu- csi, Duzs és Csibrák, — termelő­szövetkezeti részről pedig Kurd és Csibrák közösködik. Nem mondják ki, de a beszél­getésekből, a falu fejlesztését cél­zó tervek hallatán kitűnik, bizo­nyos mértékű felelősséget érez­nek: irányt, példát mutatni a töb­bieknek. így tölteni be hasznosan a kis központ szerepét. — Nekünk már öt év óta van presszónk — mondja —, tavaly Döbröközön is létesítettek egyet, s most néhány hete avatták Gyu- lajon is. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy csak a vezetők érez­nek felelősséget a község fejlesz­téséért. Legalább ilyen nagyfokú az akarat a falu minden lakójá­ban. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, hogy az elmúlt években bár­milyen létesítmény megvalósítá­sáról volt szó, a lakosság ott állt a tanács, a népfront, tehát min­denki mellett, aki csak valamit is tenni akart a községért. A kör­nyék egyik legszebb művelődési házának építésénél mintegy. 120 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a kurdiak. Az idén a vízmű bővítése volt a legnagyobb probléma. Mintegy 3 kilométer hosszan végeztek ezért társadalmi munkát a köz­ségben. Ha pénzben akarjuk ki­fejezni a hozzájárulást, 260 ezer íorintos összeg jön ki. Több en­nél azonban az a lelkesedés, fele­lősségérzet, amely egyesíti a la­kosságot a vezetőkkel, a falu szé­pítéséé^. A lendület azonban nem áll meg. Ennek egyik legjobb pél­dája, hogy a kurdiak újra tele vannak tervekkel. Néhány évvel ezelőtt még az járta szólásmon­dásként: „Van orvosunk, aki a beteg embereket gyógyítja, van orvos, aki az állatok egészségére vigyáz, legyen hát fogorvosunk is!”. És megoldották. Művelődési ház hiányzott, jó ivóvíz kellett, apránként minden meglett, mert nagyon akarták, mert nem saj­nálták az erőfeszítéseket, Erre az alapra építve vetette fel a népfront a legutóbbi ta­nácsülésen: szépítsük községün­ket. S a tanácsülés nemcsak el­fogadta a javaslatot, hanem mind­járt a kezdeti lépések is megtör­téntek. A tömegszervezetek veze­tőinek bevonásával megalakult egy községszépítési bizottság. Tag­jai a tél folyamán elmennek minden házhoz, véleményt kér­nek a lakosságtól. Egyúttal fa­csemetéket is rendeltek a fásítás­hoz. — A megrendelt 1200 suháng- ból már 600-at le is szállított az erdőgazdaság — mondja Fábián Gyula. — A lakosságtól beérkező javaslatokat összegezzük majd, és a többség véleménye alapján par­kosítunk, fásítunk, rendezzük, szépítjük községünket. Bízunk benne, hogy a lakosság társadal­mi támogatása most sem ma­rad el; Sz. E. Sántának hívtuk azt a kis oroszt, aki mindennap ugyan­abban az órában elkocogott rossz lován házunk előtt. Amikor elő­ször ment végig a távbeszélő zümmögő huzaljai alatt, akkor még apró orosz lovon kocogott. Másnap már egy magyar sárgán, harmadnap egy nagy muraközin. Görbe és rövid ' lábai nem érték át a hatalmas állat hátát, úgy ült a lovon, mintha elefánton lenne. Csodáltam mindig, hogy a fenébe tudja valaki kilométereken át bírni a nagy ló rázását. Házunk előtt mindig megállt. Bejött az udvarra, nézte a bátyám fcivénhedt fuvaroslovait, azután egyik nap beállított fiatál erős paripákkal. .. Már a második hét­ben jártunk, a Kapos híd fel- robbantása óta. A Sánta, a köz­ségben szinte mindenkinél csa­ládtagnak számított. Mindenütt megjelent, evett kolbászt, itta a rettenetesen rossz noha bort... Amikor már mindenki ismerő­se volt akkor tolmáccsal felfegy­verkezve, vállán kalimpálva lógó hatalmas fegyverrel sorra fel­kereste a házakat: Gyerünk robot­ra. Az erősebb embereket kereste. Hídépítéshez. A Kapos szép vashídja, ame­lyen úgy csattogtak át a vonatok, hogy mi, akik gyakran hallgattuk, sőt úgy is, hogy a víz alá bújtunk amikor az Árpád motoros szágul­dott el a hídon, mindig nótafélét csattogott nekünk. Ez a híd most derékbatörve. szennyes, jégtáblás, koszos lébe nyújtotta derekát. Tíz mázsa dinamlt szakította ketté szép ívű testét. A vonat — egy öreg mozdony volt, ki tudja, hogy s mint vé­szelte át a világégést — a dombó­vári állomástól egészen a hídig hozta az utasokat. Itt a túlsó par­ton álló szerelvényre átszálltak, azután ment tovább a másik ol­dalról az ugyanolyan öreg és ki- vénhedt masina, egyetlen vagon­jával, valahova az ismeretlenség­be ___ E zek a kis öretg mozdonyok hoz­ták a leendő hídhoz a cölöpöt is. Feketére kátrányozott fenyőszál­fák sokaságát hordták ide. Úgy mondták nekünk akkor, ez mind orosz fenyő, csak ott nő meg olyan hosszúra. Itt állították lel a roho tosok deszkabódé melege­dőjét, s itt, a Kapás-parton ütött tanyát a hídépítés parancsnoksá­ga. Két szál katona. A Sánta volt a parancsnok. Valami szónoklat félét mon­dott, mert veszettül hadonászott. Hitlert emlegette, meg Berlint a robotosok előtt, azután kiadta a parancsot, az előbb kiválogatott mestereknek, hogy ide, és így építsék a hidat, ezen a nyomvona­lon. Rajzot húzott elő vattakabát­ja belső zsebéből, a mesterré elő­léptetett munkások azután a rajz fölé hajolva vitatták meg, hol is kell a hídverést kezdeni. A vasúti műhelyből hoztak cö­löpverőt. Három mázsás „bikát” akasztottak a hosszú kötél végé­re és nekiveselkedett vagy húsz ember a kötélnek. Hídveréshez nóta-ember és nó­ta is kell. Olyan, aki egész törté­netet tud elmondani, megfelelő taktusra, ütemre, ahogy a cölöp­verő bika zuhan a fenyögei endá- ra. Először a régi, hagyományos hídverőrigmussal kezdték: Hó, auf, Húzd meg jól! Vigyázz rá! Hó, auf! Folytatódott azután azzal, hogy: Aki miránk bámészkodik, Sétaboton támaszkodik, ' Hó, auf! Húzd meg jól! val folytatódott a .hídverőrigmus: Végül a napi ügyek tárgy alásá- A háború elment tőlünk, Messze járnak már mitölünk, Hó, auf! Húzd meg jól! Most a bika fejbe veri Göring marsall kemény fejit.. . Egész nap zuhogott a cölöpverő. Később érkeztek a vasút hivatá­sos hidászai, mindjárt gyorsab­ban, szakszerűbben is haladt a munka. A kis sánta orosz katona, meg azzal szórakoztatta a híd­verőket, hogy lábosnyi aknákat hajigáit a vízbe.... Mi, srácok szívünkbe zártuk Sántát. Azért is mert nála mindig, volt egy fél zseb mahorka, amit testvériesen megosztott a szinte magakorabeli magyar fiúkkal. A híd közben egyre épült. A két cölöpsorra már felrakták a hatalmas I-vasakat. Két hét alatt állt a híd. Az új. a még kátrány- szagú cölöphíd. Az első vonat, amelyik átgördült rajta, háború­ba ment. Municiós ládák voltak a nyitott vagonokban. A platófókes utolsó kocsin, a fékhajtó karba kapaszkodva állt a mi hídveretést szervező barátunk. Hatalmas pus­kája most is olyan csálón lógott vállán, mint amikor a muraközi lovon kocogo t t a telefo n huzalok mellett... Sánta elment. Társa, az idősebb, népfelkelő típusú katonabácsi hozta a hírt harmad, vagy ne­gyednap, hogy Stukáik támadták meg vonatjukat, és egy géppuska- golyó kioltotta Sánta barátunk életét... • A cölöphíd helyett azután épí­tettek egy nagyszerű ívelésű acél hidat. Most ezen száguldoznak nó­tát verő kerekekkel a vonatok. De én ezt már nem hallgatom. Elmúlott játékos fiatalságom, húsz évvel öregebb lettem ... PALKOVÁCSJENŐ A jól ápolt haj kiemeli az arc szépségét. Hajszíne különböző lehet, — a jólápoltság követelménye mindegyikre vonatkozik. Gondosan válassza meg hajápoló szerét A TOJÁS-SHAMPOO táplálja, tökéletesen tisztítja a hajat és a fejbőrt! Selymes, szép fényit lesz haja, ha iojás-shampoof használ! ________________________ (29)

Next

/
Oldalképek
Tartalom