Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-02 / 282. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG f964. december 2. Ha kiléptek a börtönkapun Hogyan találhatnak vissza az életbe a börtönviseltek ? R. Károlynak ez az utolsó éjszakája a börtönben. Egy évet töltött itt, másfél évi börtönbüntetéséből egy félévet elengedtek. Pontosabban: büntetés kitöltésének lejárta előtt egy harmaddal feltételes szabadlábra helyezik, a börtöntanács határozata alapján. Ezalatt a fél év alatt már nem rab, de még nem is szabad ember. Köteles meghatározott időszakonként jelentkezni a rendőrségen, és magatartását bizonyos szabályok korlátozzák. Soha többé — Nem kerülök vissza többé a börtönbe! Jó lecke volt, de elmaradhatott volna. Most már rájöttem, hogy milyen drága kincs a szabadság, soha nem kerülök szembe a törvénnyel! — szabadkozott a börtönben^ töltött utolsó napokon R. Károly. A börtön parancsnokai, a nevelőtiszt, akik a büntetés letöltése alatt alaposan megismerték R. Károlyt, úgy vélekednek, hogy hihetünk neki. Ez az ember, akit annak idején üzemi lopás miatt ítéltek el nem válik majd visszaesővé. — Mihez kezd, ha szabadul? — faggatom. — Visszamegyek a gyárba, dolgozni! — válaszolja nyugodtan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az a közösség, amelyet megkárosított, ismét befogadja. R. Károly valóban nyugodt lehet: a felesége, amikor legutóbb meglátogatta őt a börtönben, elmondta, hogy járt a gyárban, beszélt a személyzeti osztály vezetőjével, aki megígérte, visszaveszik a férjét. R. Károlynak, azonban nemcsak ebben van szerencséje. hanem abban is, hogy a felesége, akire pedig szégyent hozott, a börtön ideje alatt is kitartott mellette. — Pedig szegénynek sok keserűséget okoztam — mondja most lehajtott fejjel R. Károly. — Bizony, neki vajmi kevés haszna volt abból, amit én a máséból elvettem. Azt is éppúgy a haverokkal szórtam el, mint a keresetemet. A feleségem sokszor alig tudott enni adni a két gyereknek. Hálás vagyok neki, hogy megbo- csájtott és mindent elkövetek majd, hogy a későbbi életünkkel kárpótoljam... Még mindig sok a visszaeső A büntetésvégrehajtás nagy tapasztalattal rendelkező tisztjei azt mondják, hogy nincs elítélt, aki első ítélete során ne tenne szent fogadalmat, hogy soha többé nem kerül börtönbe, s a visz- szaesők is újra és újra megfogadják, hogy azután nem kerülnek többé összeütközésbe a törvénynyel. Mégis, a statisztika azt bizonyítja. hogy a visszaesők száma nem csökken jelentősen. Mi az oka annak, hogy a sok fogadkozást nem igazolják a tettek. Miért éri el a börtönbüntetés a kelleténél kevésbé egyik fő célját, a javítást, a nevelést? Egy \ alföldi városkában dolgozik H. Tibor. Valamikor egy állami gazdaság, pénzügyi előadója volt, ma gyári segédmunkás. Pénzügyi előadóként — a pénz italra kellett — sikkasztott három évi börtönbüntetéséből kettőt letöltött, s ma már a feltételes szabadlábra helyezésnél hátramaradt egy esztendőn is túl van. Saját példáján bizonyítja, hogy milyen nehéz a börtönből szabadult ember élete, ö maga csak a rendőrség erőteljes segítségével kapott munkát, pedig a segédmunkásság igazán nem bizalmi állás. A legalacsonyabb órabérrel alkalmazták, két órabéremelésből is kimaradt, pedig munkája ellen nincs kifogás. Az üzemben nemigen szóltak hozzá az első évben; sokan úgy vélekedtek, kutyából nem lesz szalonna és aki egyszer hozzányúlt más pénzéhez, abból soha nem lehet rendes ember. Régi barátai közül a legtöbben ma sem ismerik meg. A család, amíg ő börtönben volt, anyagilag tönkrement. Több. mint egy esztendeje szabadon van, de még mindig érzi maga körül a fojtogató légkört. ' — Most már kibírom, tűröm — mondja H. Tibor. — Megértem, hogy az elveszett becsületet milyen nehéz visszaszerezni. Sajnos, annak idején, amikor a szabadulás előtti órákat éltem a börtönben, minden sokkal egyszerűbbnek látszott. A közelgő szabadság igézete elkábított. Ki töprengett akkor anyagi gondok közeledtén? Ki számolt vele, hogy sokan előítélettel fogadják majd? Nos, a szabadult rabnak újra kell mindent kezdenie, jogos és jogtalan előítéletekkel kell szembenéznie. Javítani kell az „utógondozáson" A büntetésvégrehajtási parancsnokság nevelési osztályán megerősítik H. Tibor véleményét. S kifejtik: a probléma szerteágazó volta, bonyolultsága az oka annak, hogy mindmáig csak kezdeti eredményeket értünk el a szabadult elítéltek úgynevezett utógondozásában. Pedig jóakartban, a kormányzati szervek erőfeszítésében nincs hiány. A k9rmány 1959. decemberében rendeletet alkotott és ebben a tanácsok hatáskörébe utalta a börtönből szabadulok munkába való elhelyezését. A tanácsoknak nem csupán egyszerű munkaközvetítési ■ tevékenységet kell folytatniok, hanem segíteniök kell a volt elítélteknek a társadalomba való visz- sza vezetésé ben is. Sajnos, a rendelet szándéka még nem valósult meg teljes mértékben a gyakorlatban. Igaz, a börtönparancsnokságok többé kevésbé pontosan értesítik a tanácsokat, hogy területükre érkezik majd egy szabadult elítélt, aki jelentkezni fog náluk, kérik, gondoskodjanak munkába- állításukról, de a tanácsoknak csak némelyike viseli valóban szívügyeként ezt a munkát, más esetekben pedig a feladat egyszerűen meghaladja a tanács végrehajtó bizottságának erejét. A törvény keményen büntet. Aki ismételten megszegi törvényeinket, fokozott szigorúságú ítéletre számíthat. Bizonyos óvatosság is helyénvaló — ostobaság lenne például pénztárosként alkalmazni egy volt sikkasztót. (bár néha ez is megtörténik). Mégis: a visszaeső bűnözés megszüntetése j lehetetlen az előítéletek felszá-. molása, a társadalom segítsége nélkül. P. I. Megjelent a termelőszövetkezeti tagok kézikönyve A Kosuth Könyvkiadó szerkesztésében megjelent a Termelő- szövetkezti tagok kézikönyve, amely négyszáz kérdésre ad választ. A kiadvány tájékoztat a szövetkezeti élet tudnivalóiról, a tagok jogairól, kötelességeiről. A közös gazdaság szervezeti felépítésével 123 kérdés foglalkozik. A könyv a tulaj dón viszony, a föld járadék kérdéseivel, a háztáji gazdaságok és a tsz-tagok szociális ellátásával kapcsolatban is választ ad a felmerült kérdésekre. A termelőszövetkezeti tagok kézikönyvét, amelynek ára 12 forint, a falusi és tsz-pártszerveze- tek propagandistái, valamint a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége terjeszti. JORZY EDIGEY törünoua: nnon 5ÍÍHÁLY 13. Négy napig várta az őrnagy Walicówról a hírt, végre türelmét vesztve telefonozott Rajski- nak. — Nem feledkeztem meg önről — nevetett Rajski —, de sajnos, egyelőre semmit sem tudtunk csinálni. Kabátujj megjuhászo- dott, és otthon ül. Talán megszagolta, hogy érdeklődünk felőle- Ha önnek sürgős az ügy, akkor elvihetjük otthonról, vagy a gyár kapuja elől. — Nem, nem. Jobb, ha még egy keveset várunk. Az ilyen letartóztatás megijesztene másokat. Utóvégre is Kabátujj nem nagyon érdekel engem. Csak a további nyom felderítéséhez szükséges. Mindent csendben és óvatosan kell csinálnunk. Rajski biztosította az őrnagyot, hogy Kabátujjt állandó, diszkrét megfigyelés alatt tartják és a legközelebbi alkalommal „lefülelik”. A főhadnagy hozzátette, hogy a legközelebbi szombaton vagy vasárnap. A kerület statisztikája szerint a legtöbb kocsmai verekedés és botrányokozás ezeken a napokon történik. Közben az őrnagyot szüntelenül gyötörte az a kérdés, miért hazudott Kalinkowski vallomásában? Elhagyva a bíróság épületét hogyan és hol töltötte idejét, mielőtt hazatért volna. A mentőkórházban átnézte a névsort, kik látogatták meg a joggyakornokot betegágyánál. Csak a hozzátartozói nevét találta felírva, meg az ügvészét, a titkárnőét és két kollégáét a bíróságról. Valaki telefonon érdeklődött Kalinkowski egészsége iránt, de amikor megkérték, közölje nevét, lemondott arról, hogv az információt megkapja, és letette a telefonkagylót. Az őrnagy tehát otthon látogatta meg Kalinkowskit, de itt megtudta, hogy a joggyakomok nem vette igénybe a további orvosi „kiírást”: elismerte, már annyira jól érzi magát, hogy dolgozni menet Krzyzewski, akár akart, akár nem, kénytelen volt a Swierezewski utcába menni, bár biztos volt abban, hogy barátja türelmetlen lesz, az ő véleménye szerint a nyomozás nagyon is lassú előrehaladásával. Érzései valóban nem csalták meg. boszorkányok és látnokok. Vannak bizonyos okok is, jól ismered őket, amelyek azt parancsolják, hogy a legóvatosabban és a legnagyobb figyelemmel dolgozzunk. Néha semmit sem ér, ha hirtelen cselekszünk. De térjünk vissza a lényegre. Szeretnék találkozni Kalinkowskival, állítólag már bejött dolgozni. — Igen, már itt van. A folyosón balra, az utolsó szobában ül, Debinski ügyész dolgozószobájában, aki szabadságra utazott. Krzyzewski elbúcsúzott az ügyésztől és kiment a folyosóra; körülnézett: tájékozódni akart, milyen irányba menjen, végül is balra fordult. — őrnagy úr, őrnagy úr! Hátratekintett. Wilska futott utána. — Ne haragudjon az ügyész úrra — kérte —, ő most valóban nehéz napokat él át. És nem az ő hibájából. Nagyon kérem ... Mosolyogva nézett a kislányra. Könyörgő kifejezéssel az arcán valóban szép volt. — Milyen szerencsés ez a Ju- rek — tréfált az őrnagy — nem minden főnök miatt aggódnak így a titkiárnők. menyasszonya. Egy ottani' örvös lánya. — És flörtök? Varsóban nincs senkije? — Azt hiszem, nincs. Legalább is nem tudok ilyesmiről. Néha szeret eljárni Zosiához, a fővárosi ügyészségre. — Milyen Zosiához? — Zosia Samaszkównához Zosia négy éve dolgozik a fővárosi ügyészségein. A férfiak az állítják, hogy ő a legszebb nő az egész épületben. Bár csakugyan csinos, és szép. a férfiaknál még sincs szerencséje, mindezideig senki sem foglalkozott vele komoly szándékkal. Nemrégen azonban eljegyezte az egyik bíró. Édesapja a „Wedel”-gyárban dolgozik. Van egy két évvel fiatalabb öccse, Wiktor. Polonisztikát tanult az egyetemen, de azt hiszem, minden nagyobb eredmény nélkül. Csinos fiú, és jól táncol, az utolsó mulatságon táncoltam is vele. Az utóbbi időben sokat üldögél a nővérénél a fővárosi ügyészségen és állandóan a bíróság épületében cselleng. Zosia azt mondta róla. hogy regényt akar írni, és itt keres hozzá anyagot. — Megint semmi újság — idegeskedett az ügyész. — Végy több embert a segítségedre. Telnek a napok, közben Kalinkowski meggyógyult, és még mindig semmi hír. Ennyi idő alatt nem egy, hanem tíz csekket is ki lehetett volna vinni Becsbe. — Sőt, százat is kivihettek! — vágta el a beszélgetést élesen az őrnagy —, de azt az egyet nem vitték ki. Ha az ügyészség úgy gondolja, hogv a nyomozás rossz vagy nem elég energikus, akkor kérje a módosítását és tegye át az" ügyet a fővárosi parancsnoksághoz. Talán ott eredményesebbek lesznek. Az ügyészhelyettes zavarba jött. — Bocsáss meg, Stach. Nem akartalak megbántani. Jól tudom, ha te nem mozdítod ki az ügyet helyéből, akkor senki sem mozdítja ki. De képzeld magad az én helyzetembe, a szó szoros értelmében égni kezd talpam alatt a talaj. — Mergértelek, de te is érts meg bennünket. Nem vagyunk Wilska elpirult. — Halinka kisasszony — mondta az őrnagy könnyedén megérintve a lány karját —, sétáljunk egy kicsit és beszélgessünk komolyan. Maga ugye, ismeri Kalinkowskit? Mi a véleménye róla? — Mit mondhatok én? Kalinkowski több mint három esztendeje dolgozik a varsói bíróságon. Már minden osztályon dolgozott. Legtovább, már egy esztendeje, itt az ügyészségen van, mert ezen a vonalon akar maradni. Jó kolléga, mindig szívesen segít a munkában. Udvarias, de talán kissé öntelt, mert sokszor dicsérték a munkáját. Kétségtelenül tehetséges! Vissza akar menni Plockba. — Gazdag? — A szülei Plockban laknak. Apja hajós, az anyja egy fejuzlet vezetője. Van még egy öccse és egy húga. No, és egy jómódú — Kalinkowski flörtölt Zosiá- val? — Nem igen lehet ezt flörtnek nevezni, mert — mint mondottam, — Zosia az egyik bírónak szabályosan eljegyzett menyasz- szonya. és az utóbbi időben nagyon vigyáz a hírére. Különben Zygmunt tudja ezt, és aligha kockáztatta volna meg az ő helyzetében, — ne felejtse el, kinevezésre váró joggyakornok — hogy ellenlábasa legyen valakinek, aki komolyan árthat neki. Az igaz, hogy a kislány tetszett neki, és ő is a kislánynak. Hiszen Zosia majdnem elájult, amikor a fülébe jutott a baleset híre. De azelőtt nem árult el semmit az érzéseiről. — És maga? Maga hasonló esetben könnyen elveszti a fejét? — Ez nem tartozik a tárgyhoz, őrnagy úr — mosolygott Wilska — már így is sokat mondtam önnek. (Folytatjuk)
