Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-02 / 282. szám
#964. december 2. TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 A hencsei boszorkányok Vica néni barackot akart ______ajándékozni a t itkárnőnek. Szabódott, kellemetlen helyzetbe került, tudta, hogy az idős asszony nehéz körülmények között él. Meg aztán nem is jó az, ha a falubeliek gyümölcsöt, vagy mást adnak a község bármelyik vezetőjének. De Vica néni erősködött, s végül maradt a barack. S az újdonsült titkárnőt ekkor érte az első meglepetés Pusztahencsén. — Én a helyében el nem fogadtam volna — vélekedett rejtelmesen egy ismerőse —, mert azt a barackot az öregasszony megrontotta. Majd meglátja... Szíven ütötte a szó, még elképzelni is nehéz volt, hogy Vica nénit, özvegy Markó Jánosnét rontással vádolják. S hogy bizonyítsa, nem hisz az egészben, és boszorkányok nincsenek, másnap szépen mosva, felszolgálta a gyümölcsöt környezetének. Jóízűen elfogyasztották, csak utána mondta el: a barack Vica nénitől származik. Senkinek nem lett semmi baja. A szóbeszéd azonban nem ült el, folydogált tovább, Vica néni bűbájos hatalmáról. — Ó, lelkem, én már lassan megbolondulok ebbe — siránkozott Markó Jánosné, a Kolozsvári utcai kis házban. — Tíz, vagy tizenkét esztendeje lehet, hogy zaklatnak, kígyót-békát kiabálnak rám. Szánnivaló Vica néni. ötven éve él egyedül, férjét még az első világháború vitte el. Két évvel később a kisfiát temette. Azóta magában pergeti a napokat, éveket, hamarosan hetvenhatodik születésnapját ünnepelné, ha lenne, aki ünnepelne, ö azonban úgy áll egyedül, mint egyetlen ujj, amelyik körül levágták a többit. Szinte végeérhetetlen a panaszáradat. A szaggatott, ideges hangú beszélgetés közben, egy-egy könnyekkel tarkított mozaikból áll össze az emberi butaságot példázó szomorú történet. Még az ötvenes években kezdődött. Az utcában megbetegedett egy lány. Cseresznyét kívánt, s a legszebb a környéken Vica néni fáján termett, a kút mellett. A mama, — mert ugye, a beteg gyermek kedvét mindenben teljesíteni kell —, kért a cseresznyéből, s Vica néni adott. Csak úgy, isten nevében, pedig a piacon hat forintot is adtak kilójáért. S a köszönet helyett hamarosan lábrakapott a hír: azért gyógyul nehezen a beteg lány, mert az öregasszony megrontotta! Azóta nincs megállás, még annak ellenére sem, hogy a hajdani beteg ma jó egészségnek örvend, s menyecske a környéken. — A kajánság, az irigység beszél az emberekből — siránkozik az esetlen öregasszony. — Ezt a kis viskót szeretnék elvenni a fejem fölül. Mit lehet szerezni egy egyedülálló, idős asszonytól? Alig valamit. Vagyona csak a ház, meg egy kis kert. Amikor nála jártam, tököt sütött. Ebből, meg a havi szociális segélyből tartja fenn magát. És, bár sokan boszorkánynak tartják a hencseiek közül, a sült tököt mégis megveszik tőle, nem félnek a rontástól. — Én már az utcára sem merek menni, annyit beszéltek rólam, s annyian mutogattak rám ujjal, messzire húzódva. Ha megbetegedett valaki, elhullott egy jószág, mindjárt szállt a hír: azért történt, mert Vica néni, meg én... Fájdalmasan és könnyezve legyint befejezés helyett Piros Györgyné, akit ugyancsak bűbájos asszonynak tartanak Pusztahencsén. Ö körülbelül harmincöt évvel fiatalabb Vica néninél, de átkot legalább annyit szórtak már rá, mint az öregasszonyra. Egyszer az egyik boltos kitámadta: Menjen el a lakása környékéről, mert megrontja a gyerekét. Mit tehetett? Sírt, bánkódott, évekig tűrt, aztán a bírósághoz fordult, kereste az igazságát. Ám azok, akik különben igen bátrak, a rágalmak és a babona terjeszÁ „Ha egyszer húsz év múlva" című film bemutatója Szekszárdon Jól sikerült a városi nőtanács november 30-án rendezett előadása. A városi művelődési ház színházterme megtelt érdeklődőkkel. A művelődjünk, tanuljunk sorozat második előadásán filmismertetés volt és a „Ha egyszer húsz év múlva” című új magyar filmet mutatták be. Nyilván az is vonzotta a közönséget, hogy a szekszárdi bemutatón részt vett a film főszerepét játszó fiatal színész, Bujtor István. November 30-a évforduló, húsz évvel ezelőtt szabadult fel Szekszárd. Ranga Józsefné, a nőtanács városi titkára megnyitójában az évfordulóra emlékezett. így nézd a filmet címmel dr. Baróti Dezsőné, a Filmtudományi Intézet munkatársa a magyar filmgyártás fejlődéséről beszélt. Utána következett a film bemutatása. A filmben Bujtor István kettős alakításra — az apa és a fiú szerepének eljátszására — vállalkozott. ) V; <-r>bcr. az apa és a fiú alakját, lelkivilágát, vívódását állítja a nézők elé. A film a húsz év előtti eseményeket pergeti vissza, a megszokott rendezési formától eltérő eszközökkel. Az egyik jelenetben a háború viharában ide- oda sodródó apát, a másik jelenetben az apa múltja után nyomozó fiút láthatjuk, aki fanatikus megszállottsággal keresi a választ, milyen ember volt az apja, becsületes, vagy nem. Végül tisztán áll előtte apja emléke, aki nem vált becstelenné. A bemutatott film után a közönség soraiban érdekes vita alakult ki. A fiatalok tettek fel kérdést a film főszereplőjének és vitatkoztak egymást között is, miután nem mindenben értettek egyet. — Elég sok film foglalkozik, a háború felidézésével. Miért? Az ilyen filmek elrémítik a közönséget. Az idősebb generáció ugyanis ismeri azokat az időket, mi fiatalok pedig az ilyen filmek bemutatása nélkül is irtózunk még a háború gondolatától is — jegyezte meg egy fiatal lány az erkélyről. — Vissza kell néha nézni, hogy jobban láthassuk a jelent. A film újszerű rendezésében, a megszokottól eltérően foglalkozott a háború problémájával. Véleményem szerint a film mondanivalóját így lehetne öszefog- lalni. A jó képességű fiatal, aki maga is sodródik, nem tudja, hova tartozik. És miközben apja múltja után kutat, szembe néz saját hibáival, megtalálja helyét, magára talál — mondta egy fiatal a földszintről, aki hasonló korú lehet a film főszereplőjével. Volt még néhány észrevétel a rendezői munkával kapcsolatban is, amelyekre dr. Baróti Dezsőné válaszolt. Az előadás után auto- grammot gyűjtő fiatalok vették körül a film főszereplőjét, Bujtor Istvánt, aki a késő esti órákra és a még előttük álló útra hivatkozva tudott csak szabadulni a fiatalok gyűrűjéből. P. M. tésében, mihelyt a dolog komolyra fordult, mindent letagadtak, s szinte kórusban vallották: badarság boszorkányok létezését emlegetni. Többektől érdeklődtünk. Hímez- tek-hámoztak. Egyetlen asszony volt csupán, Radnai Pálné, aki véleményt mert mondani. Előrebocsátotta, ő nem hisz az egész dologban, de aztán mindjárt hozzátette: — Bűbájosság mindig volt, ezt a régi könyvek is tanúsítják. Melegében egy történetet is elmesélt. — Régebben Bodai Juli néni volt a falu boszorkánya. Egyszer hozzám is eljött, hogy megrontson, s övé legyen az a kis vagyon, amit mi eltartással szereztünk. Én azonban megmondtam neki: hozzám ne nyúljon, mert tartózkodó asszony vagyok. Ha almát akar venni, itt a kosár, vigye ezt is, de vissza ne küldje, mert úgyis eltüzelem. Elégedetten állapította meg, hogy a rontás nem sikerült. Bodai Juli néni többet feléje sem nézett. — Ha tiszta lett volna — erő- sítgeti —, akkor eljön máskor is. Nehéz elhinni. Radnainé ugyanis alaposan megsértette Bodai Juli nénit, s akármilyen tiszta is egy ember, nem szívesen jár oda, ahol sértegetik. Márpedig ezt az öregasszonyt akkor kiadósán megbántotta. Hát még hogyha hinne is a babonákban? pletyka szálait szinte lehetetlen kibogozni. Annyi bizonyos, hogy Vica nénit azért tartják Pusztahencsén boszorkánynak, mert termete alacsonyabb a szokottnál, s az egyedül élő öregasszony olyan szokásokat is felvett, amilyeneket a falubeliek furcsállnak. Piros György- nét pedig azért áVatták boszorkánnyá, mert Vica néni egy időben sokat járt a házukhoz. A többihez már csak rosszindulat, pletyka és ostoba találgatás szükséges. Csak annyi, hogy egyik, vagy másik falubeli, utcabeli kitalálja: látta az éjjel, amint Markóné, vagy Pirosné kutya képében megjelent az udvarban. Hogy aztán ez fantasztikus álom, kitalálás, az már keveset számít. Mesélem az erdő szélén utat igazgató zömök kis legénynek, mit beszélnek a faluban. Olyan ti- zenkétéves forma, figyelmesen hallgatja a szavakat, s értelmes szemével majdnem megrovón méreget. Aztán egyszerre felnevet. — Nálunk is beszélték, hogy valmelyik beteg lánynak koszorút láttak a dunnájában, de mikor megkérdeztem, ki tette oda, majdnem pofont kaptam. .; Ezzel napirendre is tér a dolog felett, tovább egyengeti a hantokat. Indulok már, amikor utánam kiált. — Bácsi, nincsenek itt boszorkányok, csak butaság van, nekem elhiheti... SZOLNOKI ISTVÁN Értékes jutalmak a selyemhernyó-tenyésztő iskolásoknak A HERBÁRIA-központ az Országos Úttörő Elnökséggel egyetértve, megjutalmazta a legjobb Tolna megyei selyemhernyó- tenyésztő úttörőcsapatokat és ál-1, talános iskolai tanulókat. Az úttörőcsapatok közül a pári és a dunaszentgyörgyi iskola úttörői sakk-készletet, illetve futball- labdát kapnak. Az egyénileg legjobb eredményt elértek közül 28 Tolna megyei iskolás részesül jutalomban. Értékes töltőtollakat, színesceruza-készleteket, könyve- | két kapnak. A megjutalmazottak a közeli napokban iskolájukban vehetik át azt az ajándékot, amit pluszként kapnak karácsonyra, 1 A rosszindulatú Ezt láttuk a Gépjavítóban A csőgyártáson kívül más fontos feladatok is várnak a vállalat dolgozóira. Az egyik új üzemrészben Kasztovszki Gyula E—400-as csúcsesztergagépen UTOS-traktorhoz készít alkatrészt. Szorgos munka folyik a minőségi ellenőrzésnél is, ahol a csövek alapanyagát képező lemezek keménységét vizsgálják. Felvételünkön Schüller Károly minőségi ellenőr keménységvizsgálatot végez. Hatalmas gép áll az egyik üzemrészben. Mozolai István az excenteres présgépen készíti az úgynevezett „fü- .?z üntözőcsövek összekapcsolásához. (Bakó Jenő felvételei.)
