Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-02 / 282. szám
1961 december 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Utolsó napok a gépállomáson A gépállomás hamarosan Bölcskén is nyugalomba vonul. — Szóval befejezik? — Be — mondja az igazgató és kissé elmereng. Az irodájában beszélgetünk. A gépállomás több holdas körülkerített birodalmát magamban egy modern támaszponthoz hasonlítom. Az a nagy különbség persze, hogy ez a támaszpont másfél évtizeddel ezelőtt azért alakult, hogy a békés termelés szolgálatába álljon. Közlegényei a traktorosok, valamikor a kezdet kezdetén egyszerre voltak agitátorok és gépesített szántó-vetők. Mennyi minden új volt akkor még. Dátumok villan- naik az emlékezetembe és eszembe jut a hős kor herodzmusa. Az ötvenes években a gépállomás jelkép és fogalom volt. Még mindig, magam előtt látom szülőfalumban azt a parasztgyűlóst, amelyen Szőlősi elvtárs, a borostás arcú politikai helyettes bejelentette: „megalakult a gépállomás és megszűnt az igauzsora.” Igauzsora. Lassan már el is felejtjük ezt a szót. Pedig valamikor főleg az új gazdák nagyon jól ismerték. Abban az időben a fiatalok belebújtak a piros mono- gramos traktorosruhába és mintha megnőttek volna: úgy feszítettek a kormosokon, mint hajdan a gazdalegények a hintón. A kezdés éveiben még főleg és elsősorban az igával nem rendelkező új gazdák vették igénybe a gépeket. A traktorosoknak ügyelniök kellett arra is, hogy egy-egy dűlőben a lehető legjobb legyen a gépkihasználás. A dűlő végén kötötték meg gyakran a szántási szerződést es a fizetség utólag történt készpénzben, vagy terményben ... Illő tehát, hogy szépen búcsúzzunk. A gépállomások ideje lejárt. Dolgukat elvégezték, várják a felszámolást, még pontosabban az átszervezést. A katonás rendben felsorakoztatott erő- és munkagépek a környező közös gazdaságok tulajdonába kerülnek, a traktorosok egy részét előléptetik szerelőnek, új bélyegzőt csináltatnak, amelynek már ez lesz majd a felirata: Bölcske Gépjavító Állomás. A jelenlegi körülmények között ugyanis sokkal célszerűbbnek látszik, hogy a tsz-ek tulajdonába kerüljenek a szükséges erő- és munkagépek, és a javításokat pedig új rendeltetésüknek megfelelően a volt gépállomások végezzék. Eddig, mintegy próbaképpen. Várdombon és Tamásiban működött gépjavító állomás. És nem sok idő múlva Bölcskén is sor kerül az átszervezésre. — Igen, befejezéshez közeledik minden és mást. kezdünk, új feladatokat valósítunk meg — állapítja meg Horváth József igazgató. Hivatalos írás nincs még éritől, de a gépállomása dolgozók már tudják, s elég nyomott hangulatban várják. Pedig a kenyerét nem veszíti el senki. Dehát valami még is csak elmúlik, befejeződik. Sokan ezt sajnálják, mert ez a valami sokak számára az életnek egy felejthetetlen része: kialakult szokásokkal, kedvenc vasárnapi időtöltéssel, beidegzett munkamozzanatokkal. a traktorosnapok emlékeivel, a kitüntetések, az élüzem- avató ünnepségek élményeivel és sok-sok nekigyürkőzéssel. Lubick József, a legöregebb traktoros vajon miként vesz majd búcsút kiérdemesült Lanzbuldog- jától? Egészen bizonyos,' hogy meg fogja siratni. Neki évek óta akkor volt teljes a vasárnap, ha beballaghatott a gépállomásra és foglalkozhatott a géppel. Ha nem az övé lett volna, akkor már rég ki kellett volna selejtezni. De mert ő viselte gondját, a Lanzbuldog még ma is üzemképes. Lubick József a dunaföldvári tsz-közi társulásnak dolgozott vele és nem akarja elhinni, hogy a géptől meg kell válnia. Az igazgatónak máris fő a feje: ha sor kerül rá, vajon miként mondják meg Lubick Józsefnek, hogy nincs többé gép, nincs határ, és neki a műhelybe kell mennie. Odahelyezik majd az öreg traktorost, ott adnak neki munkát. A termelőmunka befejezését a bölcskeiek még most utoljára is szépen akarják megcsinálni. Más már nincs hátra, kizárólag a mélyszántás, csak kedvezzen az idő — december közepéig végeznek. . — Nehéz volt az ősz? — Minden szezon nehéz, de ha készül rá az ember, akkor minden nagy munkát meg, lehet szépen csinálni — mondja az igazgató, és embereire hivatkozik, azokra, akik nélkül megállt volna a tudomány. Náluk 10—15 százaléknál magasabb műszaki kiesés egyszer sem fordult elő. Ha a hiányos alkatrész-ellátásra és a gépek nagyobb igénybevételére gondolunk, akkor ez a 10—15 százalék elenyésző. — Mi volt ebben az emberek szerepe? — Sok traktorost képeztünk ki és a többség a géppel érez. — Közelebbről mit jelent ez? — Szabó Dezsőnek hívják a műhelyvezetőt. Vele érzékeltem hoav mit jelent. Számtalanszor előfordult, hogy magam is úgy voltam, ez. vagy az a orobióma a mi e’-őnket metrhaladia. Tévedtem. Az effvik D—i—K traktornál blokktörés fordult elő. ElA burgonyaprizmákat is veszélyezteti a pocokinvázió. A vetésekben terjed a csócsároló A még mindig rendkívül erős pocokinvázió ellen az őszi vetésekben az évelő pillangósok tábláin és az utak mentén, árokpartokon országszerte nagyarányú irtóhadjáratot kezdtek. A veszedelmes rágcsáló most, a táblák szélén, szérüskertekben prizmákba rakott burgonyába fészkeli be magát, ahol — kellő intézkedés hiányában — tavaszig óriási károkat okozhat Az országos növényvédelmi szolgálat szakemberei ezért felhívják a termelőüzemek figyelmét a prizmák gondos átvizsgálására és az újabb pocokgócok felszámolására. A következő módszert ajánlják: a prizmák körülárkolása után az árkokban 5^10 méterenként gyep- téglákat helyezzenek el, s ezekre szórjanak ki arvalinos csalétket. Az elpusztuló pockok eltávolításával egyidejűleg gondoskodjanak az arvalinos csalétek állandó pótlásáról. A prizmák körül és a környékbeli kazlak alatt úgy helyezzék el a csalétket, hogy a vadfélék, vagy a házi állatok ne férhessenek hozzá a méreghez. Az őszi vetésekben legutóbb országszerte erősödött a csócsáro- lófertőzés, számos helyről jelentették, hogy a zsenge gabonákban kipusztult nagyobb foltok találhatók. Kívánatos, hogy a termelőüzemek rendszeresen ellenőriztessék gabonavetéseiket, s ahol fertőzést tapasztalnak, azonnal kezdjék meg a védekezést HCH, illetve Hungária DL porozószerrel, amelyekből 25 kiló szükséges holdanként. A vegyszer megválasztásánál gondosan ügyeljenek arra, hogy a következő évben gyökgumós növények, főleg burgonya alá kerülő területeken ne az átható szagú HCH-t, hanem kizárólag a Hungária DL porozószert használják, így megakadályozhatják a következő évi burgonyatermés kellemetlen sza- gosodását. könyveltem a gépet a veszteség- listán, mert új blokkot nem lehetett sehol beszerezni. Szabó Dezső munkatársaival a törött alkatrészt viszont megjavította és a gép azóta is üzemel. Ez olyan dolog, amire valóban rá lehet mondani, hogy megbirkóztak a lehetetlennel. — Szabó Dezső egy ember... Az Igazgató érti a célzást — Sok a hozzája hasonló egy ember. Tóth Gyula a gépállomás másik oszlopa. A kombájnokat javítja. Kifejezetten neki köszönhető, hogy a kombájnok kifogástalanul működtek. — A nyáron? A nyáron is és ősszel is. — Ősszel? — Igen, 1467 holdon kombájnokkal végeztük el a napraforgó termés betakarítását, ennek a műszaki feltétele Tóth Gyula kezébe volt letéve. Jól ment minden. November közepén a megyétől telefonon hívták az igazgatót: Béta segítséget kért, négy erőgépet oda kellene irányítani. „Rendben” — mondta az igazgató, de közben arra gondolt, vajon lesz-e vállalkozó. Bölcske és Báta között nagy a távolság. Ilyen messzire elmenni nem az a túl nagy gyönyörűség. Mégis lett jelentkező: Szabados György, Szabados János, Braun Pál, Madách József ment el Bálára segíteni a tsz-t. A múlt héten pénteken a bátai November 7 Tsz elnöke az igazgatóval közölte, hogy a traktorosok jó munkát végeztek. Az utolsó heteit élő gépállomásnak ezek az örömei. Az, hogy Régi Sándor vezetésével és Vajda Sándor körzeti szerelő közreműködésével a dunaszentgyör- gyi Ezüstkalász Tsz-ben dolgozó brigádról a szövetkezeti gazdák az elismerés hangján beszélnek, ugyanúgy mint a dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben, Kohn Péter brigádjáról... — Szóval, befejezik? — kérdeztem még egyszer. — Mint termelőüzem igen — mondta az igazgató elgondolkozva. 1952-ben végezte el az agráregyetemet, azóta gépállomási ember. Neki se könnyű, de érzelgősségre nincs ideje, mert a gépállomás ugyan megszűnik, de helyén az átszervezés után működni kezd a gépjavító állomás, új feladatokkal, új tennivalókkal. Sz. P. Janina, 1944. dec. 3. Ein, zwei, drei, vier... Kopog a deportáltak fatalpú bakancsai alatt a salakkal feltöltött ut. A deportáltosztag vezényszóra megáll a láger udvanán. Megkezdődik a létszámolvasás, megvagyunk-e valamennyien? Nem szökött-e meg valaki? — Weisz! Weisz! — hallom a hátam mögött, a Krankenbau orvosa — szintén deportált Munkácsról — szólít: — Sorakozó után gyere be hozzám — súgja. Nem tudom, hogy miért hivat az orvos, amikor épp most jöttem ki a bányából. Izgultam, s alig vártam az appel (sorakozó) végét. Lassan számolnak ma bennünket, nagy nehezen azonban ennek is vége. Nem hiányzik senki. Sietek a Krankenbauba, az orvoshoz. A blokkban nagyon sokan vannak, valamennyi deportált orcán az öröm látszik. Az orvos kezében a Völkischer Beobachter mai száma. Mikor engem meglát, újra kezdi olvasni németül a német hadsereg-főparancsnokság hivatalos harctéri jelentését: A Szovjetunió déli hadserege Baja és Gemenc térségében átlépte a Dunát, és elfoglalta szekszárdik, A város lángokban A Bonyhádi Cipőgyár másodéves ipari tanulói szakemberek irányításával még, de már aktívan részt vesznek a termelésben Képünkön Gyarmati Anna a körültűző gépen dolgozik. Vexetőségválasstó taggyűlés a tolnai textilgyárban A tolnai textílgyár kommunistái vasárnap délután tartották meg a vezetőségválasztó taggyűlést. Az üzem dolgozói már hetekkel előbb készültek a pártszervezet életében oly fontos eseményre. A beszámoló előzetes kömyezettanulmányozásra épült. Ezért adott alapos és széles körű tájékoztatást a pártszervezet munkájáról, amely az üzem életének minden területére kihat. A beszámoló és a határozati javaslat feletti vitában tizenketten Naplótöredék Húsz éve áll. A város visszaszerzéséért a német hadsereg-főparancsnokság újabb egységeket, harckocsikkal megerősítve dobott a frontra, hogy a várost újra elfoglalhassa. Nem akartam hinni a fülemnek. Az újság gót betűi táncoltak a szemem előtt. Izgatottságom miatt nem voltam képes olvasni a betűket. Rámnéz az orvos, és kérdi tőlem, hogy örülök-e? örömteli arccal feleltem. — Igen! összevissza csókolnak valamennyien, örömükben, örülnek a szovjet hadsereg győzelmeinek. Kisöpörték a városból és környékéről a németeket és csatlósai- Iveit* Szekszárd felszabadult. Ezer gondolat cikázik agyamban. Mi lehet most otthon? — kérdem magamtól. Él-e a párt? A szakszervezet? A nyomda? Élnek-e az elvtársak? Mi lesz velem, marad-e még bennem annyi élet, hogy hazajussak? Hisz csupa csont és bőr | vettek részt. A felszólalásokban laz egyéb kérdések mellett három fő kérdés dominált. Csaknem minden felszólaló foglalkozott a gazdaságos termeléssel, a munka jobbá tételével. A másik igen vitatott kérdés a tanulás volt. A harmadik kérdéscsoport a pártélet fellendítésével foglalkozott. Az újonnan megválasztott kilenctagú pártvezetőség a taggyűlésen elhangzott javaslótokkal, sok segítséget kapott további munkájához. vagyok már. Mindent kivett belőlem a deportálás pokla: az auschwitzi, janinai szénbánya. Hosszú volt az éjszaka. Egész, éjszaka Szekszárddal, szülővárosommal és az ismerősökkel foglalkoztam. Gyermekéveim, inaskorom jutott eszembe. Inasévem első napja, amikor a szedőszekrény mellé álltam. Felszabadulásom, a pártba, a szakszervezetbe való belépésem. Tanítómesterem, barátaim és munkatársaim. Vajon ki él közülük és ki érte meg a felszabadulást. A felidézetteket úgy éreztem, mintha élnének, beszélnének hozzám. Én adtam a szavakat a szájukba. Eszembe jutott az 1910-es nagy nyomdászsztrájk, amikor a tolnai országúton éjszaka gyalogoltunk, és jánosbogsrak világították meg az utat. Göröngyös út volt, szép út volt! Szekszárdi kisváros, több ezer nincstelen proletárja most velünk egvütt örül a felszabadulásnak. örül annak, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította városunkat, és annak adja a földet, aki megdolgozna. Velem örülnek a láger deportáltjai, mert ez a részletsiker is közelebb hozza szabadulásunkat, a háború végét, a békét. Kelet felől a hajnal dereng. Weisz Andor
