Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
2 TOtÄA iftEGta NftPtTK.ro 1964, november IS A jugoszláv kormány ratifikálta a KGST-vel való együttműködés programját ESEMÉNYEK — sorokban Belgrád (MTI). A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács Belgrádban Petar Sztambolics elnökletével ülést tartott. Az ülésen ratifikálták a Jugoszlávia és a KGST együttműködéséről aláírt szerződést. A Moszkvában kötött megállapodás értelmében — mint A francia kormány a parla-' ; ment elé terpesztette a hadsereg Damaszkusz, (MTI). Pénteken a fejlesztésének hatéves tervét, kora délutáni órákban súlyos . ,, . , , ' Eszerint Franciaország az 1965— fegyveres összetűzésre került sor ísmeietes Jugoszlávia bekap- j 1970.es években a hadsereg fenn- az izraeli—szíriai határon. Az csolodik a KGST egyes szervei- tartásának költségein kívül 80 összecsapásban a gyalogságon kímilliárd új frankot fordít fegy- vül páncélosok, tüzérség és re- verkezésre. A beruházásoknak pülőgépek is részt vettek. A mintegy a felét az atomütőerő TASZSZ-iroda damaszkuszi jelenSúlyos fegyveres összetűzés az izraeli—sziriai határon nek munkájába. Az ülés résztvevői ezenkívül határozatot fogadtak el az árvízsújtotta Zágráb további megsegítéséről. Bonnba érkezett a brit külügyminiszter Bonn (MTI). Szombaton este Bonnba érkezett Gordon Walker brit külügyminiszter, aki vasárnap Erhard kancellárral és Schröder külügyminiszterrel tárgyal, majd hétfőn és kedden részt vesz a nyugat-európai unió miniszteri tanácsának bonni ülésszakán. A brit külügyminiszter bonni megbeszéléseinek legfontosabb témaköre előreláthatólag a sokoldalú atomhaderő kérdése lesz. Bonni kormánykörökben a mostani látogatástól azt várják, hogy sikerül majd áthidaló megoldást találni az eredeti MLF-tervet módosító angol javaslatok és a bonni álláspont között, s ebben az esetben „zöld fényt” kap a Poláris-flottá. Nyugatnémet lapok londoni tudósítói viszont rámutatnak arra, hogy Gordon Walker az MLP ügyében aligha visz még magával teljesen kiforrt elképzeléseket, mert Londonban a végső döntést ebben a kérdésben majd csak Wilson amerikai útja után hozzák meg. A brit külügyminiszter inkább csak puhatolózó eszmecserét akar folytatni a nyugatnémet vezetőkkel. Diplomáciai körökben hangsúlyozzák, hogy a brit külügyminiszter „a kedvező lélektani pillanatban” érkezik Bonnba, mert a nyugatnémet kormánypártban az „angolszászok győzelmet arattak a degaulleisták felett”. Schröder külügyminiszter, akit az Ade- nauer-csoport szerdán még szinte puccsszerűen el akart távolítani a külügyminiszteri székből, sikerrel kivédte az ellene intézett támadást (sokak szerint nyomatékos amerikai segítséggel) és győztesként maradt a porondon. Schröder pénteken a parlamentben fölényes biztonsággal leszögezte, hogy az eddigi politikái vonal változatlan marad, s Párizs kedvéért nem lazítják meg a Washingtonnal való szövetséget. Bonn továbbra is kitart a sokoldalú atomhaderő megvalósítása mellett. Egyedülálló fizikai kísérlet a Szovjetunióban emészti fel. * Nyugati jelentések szerint Csőmbe zsoldosai egyre jobban közelednek Stanleyville-hez. Mim a Reuter tájékozott körökre hivatkozva közli, fehér zsoldosok vezetésével a leopold viliéi hadsereg egyik alakulata teljesen megközelítette Punia várost. Ez a helység jelentheti majd az „ugródeszkát” a még szabad Stanleyville le- rohanásához. Az amerikai és belga katonai felszereléssel jelentősen megerősített kongói kormánycsapatok túlerőben vannak. Pénteken az Eiffel-torony körül sétálók észrevették, hogy egy férfi a torony vasgerendázatán igyekszik felkapaszkodni az első emeleti teraszra. Közel egy órá:g tartott, amíg az életuntat sikerült megkötözni és leszállítani a toronyról. Kiderült. hogy az Eiffel-torony 339. öngyilkos- jelöltje Szenes László, budapesti születésű fiatalember. Szenes 1956-ban hagyta el Magyarországot. Munka és lakás nélkül volt. nyomora miatt akart véget- veini életének. lésében ismerteti a szíriai hadsereg szóvivőjének nyilatkozatát. Eszerint az összetűzés azzal kezdődött, hogy egy izraeli páncélos járőr benyomult szíriai területre és tüzet nyitott az ott állomásozó szíriai alakulatokra. A szóvivő szerint ezután az izraeli tüzérség és légierő Mklila és Abassyah falvakat bombázta. A harcok sziriai részről hét halott és 26 sebesült- áldozatot követeltek. Ugyancsak a TASZSZ-iroda New York-i keltezésű jelentésében Szíria állandó ENSZ-képvise- lőjének nyilatkozatát ismerteti. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a szíriai falvaknak izraeli részről történt bombázása ..előre megfontolt, szándékos támadás” volt. Izrael e támadással a legközelebbi ENSZ-közgyűlés légkörét akarta megmérgezni — hangoztatta a nyilatkozat. Hírügynökségi jelentések szerint a harcok délután 13.30 órakor kezdődtek és a nemzetközi fegyverszüneti bizottság közbelépésére 15.30 órakor értek véget. A fegyverszüneti bizottságban részt vevő szíriai küldöttség panaszt terjesztett elő magában a bizottságban és az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az AP Tel Aviv-i jelentésében az izraeli hadsereg szóvivőjének közleményét ismerteti, amely szerint az izraeli veszteség: három halott és kilenc sebesült Hírügynökségek rámutatnak, hogy a harcok ez alkalommal is a már régóta vitatott határszakaszon törtek ki. A legutóbbi összetűzésekre november 3-án és november 4-én ugyanezen a helyen került sor. Az SZKP vezefői fogadták az Argentin Kommunista Párt küldöttségét Moszkva (TASZSZ): Mihail j a nemzetközi kommunista moz* Szuszlov és Borisz Ponomarjov, i galom egységének és összeforrott- az SZKP Központi Bizottságának ságának megszilárdításáért, a titkára szombaton fogadta az Ar- j marxizmus—leninizmus, a prole- geníín Kommunista Párt küldött- j tár internacionalizmus elvei, az ségét, amely részt vett az októ- j 1957. és 1960. évi moszkvai nyi- béri forradalom 47. évfordulója- latkozatok alapján. A két párt I nak ünnepségein. A küldöttség, ] folytatni fogja a kommunista és Szihar.uk kambodzsai államfő | vezetője Victorio Codovilla, tag- munkáspártok újabb tanácskozá- a Le Monde tudósítójának adott jai: Orestes Guioldi, a Párt köz- sának előkészületeit. A Lenin- és Nobel-díjas Prohorov szovjet fizikus kutatócsoportja a maga nemében egyedülálló kísérletsorozatot fejezett be a Szovjet Tudományos Akadémia fizikai intézetében. Erős rubin- lazerrex sikerült 500 ezer Celsius fok nagyságrendű sűrű plazmát e’őállítaniok. A szovjet fizikusok különleges filmfelvevő géppel megörökítették a másodperc egymilliomod része alatt lezajló folyamat kezdeti szakaszában keletkezett néhány milliméteres szikrát. A ..művillámmal'’ együtt- járó robbanás ionizálja a levegőbe« lévő oxigént és nitrogént, ilymódon sokkal magasabb a szabad elek ran ok koncentrációja, mint a természetes villámnál. Tudósok véleménye szerint a mesterséges „mikremap” egy köbcentiméterében elegendő számú részecske van stabil termonukleáris reakció megindításához. A lazer által „meggyújtott” anyag azonban egyelőre még gyorsan kiterjed. A plazma születésének folyamatát Prohorov szerint fel lehet használni különböző reakciók kiváltására. valamint olyan tiszta sűrű és forró plazma előállítására. amellyel termonukleáris, illetve azokat előkészítő kutatások folytathatók. nyilatkozatában kifejtette azt aj ponti bizottságának titkára es tervét, hogy a vietnami háború j Oscar Arevalo, a központi bizott- feiszámolása érdekében össze kell ; ság póttagja, hívni az indokínai népek kon- j ^ tárgyalások során a két Párt fereheiájat, : képviselői hangsúlyoztak, hogy a ~ itt. az ideje — mondta . [jövőben is erőfeszítéseket tesznek hogy felélesszük Indo:-:mat. Kam- 4 jg __ b ocűsa számára elviselhetetlenné vált a háborús légitőr, amely Saigonból árad. A probléma megoldását egész Indokína keretei közt kell keresni. A háború ki- terjesztésének tervével szemben mi a békét akarjuk kiterjeszteni — hangoztatta. Az SZKP és az Argentin Kommunista Párt küldöttsége újra leszögezték. pártjaik fejleszteni kívánják az argentin és a szovjet kommunisták kapcsolatait. Neves szakemberek tartanak előadást az agronómusok tanácskozásán Hétfőn kezdődik Eichmann munkatársának pere Becs (MTI): A bécsi esküdtszéken hétfőn kezdődik Franz Novak egykori SS-íőrohamosztag- vezetőnek, „Eichmann jobbkezének” pere. A Karintiából származó, ma 51 éves Novak kora fiatalságától a náci párt tagja volt. Ausztria megszállása után azon- zsidó kiA téli szakoktatási program ke- fői, Nagy Bálint, az FM növény- rétében sor kerül az agronómu- védelmi szolgálatának igazgatósok több napos tanácskozására is. ja a növényvédelem új és haté- nal a bécsi és prágai Ezt szintén Dunaújvárosban ren-. kony módszereiről, Izinger Pál. vándorlási központ” vezetője lett, dezik. Elkészült tematika szerint; az FM főigazgatója az alapvető és s mint a deportálási szállítmá- a főagronómusok, üzemgazdászok, j korszerű termelési eljárások el- nyok felelőse, Eichmann közvet- valamint a beosztott agronómu- terjesztéséről. Ezenkívül még több len munkatársaként egy sor euró- FOk tanácskozásán neves szak- olyan előadás hangzik el, amely pai országban — köztük Magyaremberek tartanak előadást. Lám- [ feltehetően nagy érdeklődésre országon — volt a zsidók kiírté- mel Kálmán egyetemi tanár a tart számot a tsz-mezögazdászok sának részese, lejtős területek műveléséről, dr. körében. ! Az ügyész tömeggyilkosságokban Kumik Ernő, az Iregszemcsei Kutatóintézet igazgatója a fehérjebázis megteremtésének lehetőségeiről. Nizsolovszki József a2 FM osztályvezetője a műtrágyák alkalmazásának hazai és külföldi tapasztalatairól, dr. Réka Fe- kémiai renc a rét- és legelőgazdálkodás— többek között 400 000 magyar zsidó deportálásában és elgázosítá- sában — való részvétellel vádolja Novakot. 1957-ig álnéven, azután pedig — annak ellenére, hogy keresték — saját nevén élt Becsben, s egy nyomda vezetőjeként dolgozott. 1961-ben tartóztatták le az osztrák fővárosban. Az Eich- mann-perben tett vallomásában igyekezett menteni egykori főnókét. az viszont súlyosan terhelő vallomást tett Novak ellen. A tömeggyilkos nagy érdeklődéssel várt pere előreláthatólag 4—5 hétig tart majd. , így él az emlékezetben Évente húszezer hold A megye illetékes vezetői és szakvezetői a közelmúltban a Földművelésügyi Minisztériumban az OMMI és az FM képviselőivel tanácskozásokat folytattak a Tolna megyei talajvédelmi munkálatok nagyobb ütemű elvégzésének lehetőségeiről. E megbeszélések eredménnyel jártak. Az FM megbízásából az OMMI megkezdte az úgynevezett komplexmeliorációs tervek elkészítését, amelynek birtokában a közös gazdaságokban egy időben végzik majd el —ahol erre szükség van — a talajvédelmet, a talajjavítást és a vízrendezést. Előreláthatóan az OMMI 1965- től kezdve évente 20 ezer holdra készíti el Tolna megye számára ezeket a komplex terveket. Ilyen Ötszáz pengő a kezdéshez szempontból egyébként valóban sok a tennivaló, hiszen megyénk területén 217 ezer holdra tehető az a földterület, amelyen a talajvédelmi gazdálkodásnak valamilyen formáját az elkövetkezendő években meg kell valósítani. Egyébként a félreértések elkerülése végett, az OMMI által elkészült tervek alapján á konkrét munka majd csak 1966-ban kezdődik. Ide tartozik még az is, hogy amit eddig talajvédelmi téren végeztünk, az csak egy része volt a teljességhez szükséges munkálatoknak. Az- ■elkövetkezendő években a komplex jelleg szerint részmunkálatok helyett, az adott’ területen mindent elvégeznek. Húsz éve a bajai tanítóképző harmadik osztályából riasztotta el a háború. Az akkori novemberi napok kiadósán megpróbálták. Két szökés állt mögötte. Nem ment el a leventékkel, s arra valahol Bikács környékén a századparancsnok hiába kereste a névsorolvasásnál Palotás Józsefet. Megszökött. Néhány napot a tolnai tüzérlaktanyában próbált átvészelni, de ott is meleg lett a levegő: a távozás rövidebb útját választotta, az újabb szökést. Aztán meggondolta; Hallgatott az öregebbekre, mert azok egyre mondogatták: A németek, vagy a magyar tábori csendőrök nem ismernek tréfát, nem nézik az életkort sem. Az utolsó sorakozó után har- madmagávol mégis a kocsi sarog- l.vájára akasztotta a hátizsákot. — Akkor a temető környékén — néztek össze hárman a közös szökésre gondolva. Meglepetésszerűen érte őket az öreg parancsnok felszólítása: — Fiúk, aki nem akar velünk jönni, lépjen ki! Gyanakodó, döbbent csend volt a válasz. Nehéz elhinni egy katonáról, még akkor is, ha idősebb tartalékos, hogy szökésre buzdítaná a legényeit. De a szemében bíztató mosoly ült. Ez bátorságot öntött beléjük, s hárman kiléptek. A kutya sem törődött velük tovább. S mit tehet ilyenkor három fiatalember? Futásra fogták a dolgot. Futottak, mintha az életükért versenyeznének. A mostani tanácsház előtt azt hitték, valóban azért futnak. Tábori csendőrökkel találkoztak. Azok riogatva integettek, parancshoz szokott kézzel: — Vissza, vissza, az oroszok már a Szentháromság-szobornál állnak... — Csak arra volt időm, hogy otthon ledobjam magamról a katonanadrágot — emlékezik most húsz év után —, s meg is jelent az első két szovjet katona. Kozáksapkájuk félrecsapva állt a fejükön, de arcukon sok száz kilométer fáradsága ült. De engem nem méltattak figyelemre. Sokkal sürgősebb volt a dolguk, minthogy velem törődjenek. A meglepetés eltartott egy ideig Aztán kifújta magát, kimerészkedett a falu központjába. Tömött sorokban vonultak a csapatok arra, amerről még morajlott a háború. Azt beszélték, Simontor- nya és Cece körül nehéz harcok dúlnak. Tolna azonban mindinkább ocsúdott. S a községgel ő is. Beszállásolták az első katonákat, nem messze a házuktól ütötte fel tanyáját a főhadiszállás. Munkára toborozták az embereket: épült