Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-04 / 233. szám

SZEKSZÁRDI UTCARÉSZLET HH­(Kovács Veronika fametszete.) Megjelent a Jelenkor októberi száma Gazdag és változatos tarta­lommal jelent meg a Dunántúl irodalmi folyóiratának, a Je­lenkornak októberi száma. A lap közli Székely Júlia A két Madáchiié című drámájának befejező részét, elbeszélést pe­dig László Anna és Harcsai Kulcsár István tollából olvasha­tunk. Ezúttal is gazdag a. folyóirat versanyaga. Pákolitz István, Mezei András, Demény Ottó, Herényi Grácia, Bródy László, Fazekas László, Hegedűs Lász­ló, Fekete Lajos, Horgas Béla, Bede' Anna költeményei mellett Papp Árpád és Csorba Győző fordításában a kiváló olasz köl­tő, Giuseppe Ungaretti versei­ből is közöl a folyóirat. Ordas Iván Zalavárról írt, Nemes István Zrínyi Miklósra emlékezik, Dersi Tamás pedig Mikes Lajos és a Baumgarten alapítvány címen írt érdekes ta­nulmányt. , Telegdi Polgár István a mai lengyel színházról, Bükkösdi László a Karlovy Varyban meg­rendezett bábfesztiválról szá­mol be. Rajtuk kívül Várkonyi Nagy Béla, Gondos Ernő, Seres József, Holta Ferenc, Angyal Endre és Bozóky Éva írásait olvashatjuk az új számban, amelyet Lux Adorján, Szabó László, Kós Lajos és Baranyai György rajzai díszítenek. ■MiiiimiiiimiiMiHiiiiiiiiiiimmmmiimimiiiiiniiiiiiimiiimiiiiHimiimi mű képe, amely 1506-ban készült. A képen megtalálták a- művész kézjegyét is. LELEPLEZTÉK CHAGALL SZÍNES MOZAIKABLAKÁT AZ ENSZ-PALOTA ELŐCSARNOKÁBAN Dag Hammarskjöld halálának harmadik évfordulóján, a napok­ban a New York-i ENSZ-székház előcsarnokában ünnepélyesen le­leplezték Marc Chagall 3,6X4,5 méteres színes mozaiküveg alko­tását, amely a béke gondolatát jeleníti meg. Az ENSZ gyűjtés útján 17 ezer dollárt bocsátott rendelkezésre az üvegablak elkészítési költségei­nek fedezésére. A művészi mun­kát • Chagall minden anyagi el­lenérték nélkül végezte. MEGÉPÍTIK A GLOBE SZÍNHÁZ PONTOS MÁSÁT A Themse partján, közel ahhoz a helyhez, atyol az eredeti Globe Színház állt, megépítik annak pontos mását. Londonban nevezetes színházi és irodalmi személyek támogatá­sával megalakult a Globe Play­house Ltd. nevű, nem hasznot hajtó szervezet, amely százezer font költséggel két esztendő alatt óhajtja felépíteni az 1959. évi Shakespeare színház reproduk­cióját. A színházban, a régi mintára, a földszinten nem lesznek számo­zott ülőhelyek. Általában az a cél, hogy . szorosabb kapcsolatot teremtsenek a színpad 'és a kö­zönség között. KÉRDÉS—FELELET AZ ÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 1. A hieroglifák megfejtése egy híres francia orientalista nevéhez fűződik a XIX. század kezdetén. Ki ez a tudós? 2. Tudja-e Hány agyagtáblát őriztek Asszurhanipál király könyvtárában, Ninivében, Asz- szíria fővárosában? 3. Miből készültek az első is­kolai „füzetek” az ókorban? 4. Kik találták fel azt az el­járást, amellyel a papíruslevele- ket írásra alkalmas anyaggá le­het átalakítani? 5. Kik és mikor alkották meg az első ábécét? 6. A papír a legfőbb írásra al­kalmas anyag, amely felváltotta a pergament. Milyen régi ez a felfedezés? VÁLASZOK: 1. Jean Champollion (1790—1832) fedezte fel a hieroglifák kulcsát és dolgozta ki az óegyiptomi nyelv nyelvtanát és szótárát. 2. Asszurbgnipai király könyv­tárában 30 000 „ könyv” volt. Agyagtáblákra írták őket. Rajtuk keresztül lehet tanulmányozni az asszír tudományt és irodalmat. 3. Falemezekből, amelyeket viaszréteggel vontak be, és stí­lussal, vagyis éles hegyű fémda­rabbal rótták rájuk a betűket. 4. Az egyiptomiak, a papirus- riád főleg a Nílus deltájánál ter­mett. 5. Feltevések szerint az első abc-t a föníciaiak találták fel, időszámításunk előtt kb. 1300- ban. fi. Papírt először a kínaiak gyártottak, kb. i. u, 100-ban. jAnyu, te /élé<zl % vén diófa lombos ágai /l fenyegetően paskolták y'Xg a ház tetejét. ^ — Villámlott! — szólt Ángyán. Árpika és ki­szaladt a szobából. — Csukd be az ajtót, a huzat vonzza a villámot! — kiáltott az asszony. És vedd el Attila ásóját, kapáját az ablakpárkányról. „Nekem is félni kell, akkor ta­lán nem szégyell) magát...” — sandított a gyerek édesanyjára, miközben öccse játékszereit ra­kosgatta^ — Anya, te félsz? — Félek — válaszolt önkénte­lenül. Én is — füllentett a gyerek és szánakozva nézegette anyja reszkető kezét. Kint nagyot dörrent, homály borult a konyhára, kocogtak az ablaküvegek. ■— Valahol lecsapott! — szólt az asszony inkább magának és a sámlin ülő gyerekhez szaladt. — Legyen meg az akarata — kul­csolta össze kezét. — Te a legjobb anya vagy a világon, — mondta a gyermek — akkor miért félsz? — Elhallgass! Majd vihar után számolok veled! — pirított rá az asszony. — öt óra van! Attila most jön ki az iskolából! — kiál­tott fel. — Eléje megyek! — Majd én! — ugrott talpra Árpika és szó nélkül elrohant. — Árpi, Árpikám! — kiáltott utána az asszony. — Gyere visz- sza, a tanító néni úgysem engedi ki őket a viharba. „Jó anya, szép is, nagyon szép, mégis jobb, hogy megszabadultam a félelmétől” — gondolta. Mire az utca végére ért, már négy irányból gomolyogtak a fe­kete felhők. Férfiak és asszonyok iramod­tak a mozi, s a Háztartási Bolt falai közé. Árpi a széllel szembe nekivágott a szomszédos cukrász­dának. — Ott ül az öcséd, menj be hozzá! — tolatott el mellette edénnyel megrakott tálcájával a pincér. A gyerek áttörte magát az ácsorgó vendégek között. Attila a sarokasztalnál ült, a nyitott ab­lakon röpködő csipkefüggöny be- betakargatta. — Hogy kerültél ide? — kérdezte Attila az eléje toppanó bátyjától. — Úgy, hogy anya majd meg­vesz érted! — felelte szemrehá­nyóan Árpi. — Gondoltam. — Gondoltad?! Akkor miért nem jöttél haza a vihar elől?!’ — Haza akartam menni, de Sanyi bácsi meglátott, és behí­vott — mutatott Attila asztaltár­sára, egy zömök kis öreg em­berre. — Maradj csendben, házat raj­zolok neki — súgta Attila bátyja fülébe, és ceruzájával egy szá­molócédula fölé hajolt. Kint zuhogott az eső, kihalt volt a táj. A szemközt induló autóbusz magasba csapta a járda­széli víztócsát. — Ez a Nagybányai út, ez meg á Vörös Hadsereg útja... — ma­gyarázta önmagának a gyerek és két-két rézsút futó vonalat hú­zott a lapra... Kertet nem raj­zolok, úgysem látná meg a ház mögött. — Mit mondjak, amikor átadom neki? — kérdezte bátyja füléhez hajolva. — Azt, hogy tessék. — Jól van — rajzolt tovább a gyerek. — Megmondom anyának! — kezdett rá szemrehányóan egy kis idő múlva Árpi. — Megmon­dom, hogy cukrászdatöltelék let­tél! — Várj, csak kilincset rajzolok az ajtóra, aztán mehetünk — mondta Attila. Egy perc múlva lába elől fel­kapta iskolatáskáját és ceruzáját az elsőosztályos tankönyvei közé szúrta. — Tessék! — nyújtotta át az öregnek a számolócédulát. — Ezzel a házzal baj van — nézegette Attila remekét az öreg. — Olyan kicsik az ablakai, hogy megfullad az ember. — Másikat nem rajzolhatok, anya már vár, mennem kell — mondta Attila, majd egy pilla­natnyi gondolkodás után, mély lélegzetet véve a számolócédulára hajolt és a parányi ablakokra le­helt. — Van bent levegő, már senki sem fulladhat meg ebben a ház­ban! — tette az öreg elé a szá­molócédulát. — Kézi tcsókolom! —• köszönt el vidáman és kifutott a cukrászdábóL *— Mit mondunk anyának? — kérdezte Árpi útközbei). — Hpgy-hogy mit? — Hol találtalak meg? — Engem nem találtál, én meg­voltam! — felelte fennkölt han­gon Attila és tovább törtetett, — Ötösöm van! — szólt hátra. — Miből ? — Olvasásból. — Ne gázolj a pocsolyákba, mi­lyen lesz a cipőd?! — ordított Árpi. — Milyen? — állt meg Attila, s a legközelebbi ház oldalának dőlve, lecsatolta cipőjét. — Mezítláb mégy? — Azért még nem szóltak rám, hogy sáros a lábam, csak a ci­pőm, a cipőm! — lódult tovább a gyerek. — Gyere elém, nem sze­retem, ha engem ugatnak a ku­tyák, ugassanak téged — torpant meg a sarkon... Ne, nem baj, ugassanak csak engem — gon­dolta, mert bátyja nem mozdult, makacsul állt az úton. Az utca sarkán Attila neki ve­tette magát a közös kútnak, lá­báról minden porszemet lemosott és cipőbe bújt. Ángyánné a kredenc előtt állt, feldúlt arcába hullott csapzott haja. A konnektorból ki ' volt húzva a rádióvezeték, a villany- vasaló a konyhakövön csillogott. A villanyóra sem működött. Attila nyomban, hogy bátyja után a konyhába ért, nekiesett a polcosszekrénynek, s kacatjai kö­zül előtépte vásott nadrágját és sietve átöltözött — Megyek- ka­pálni! — jelentette, mert mindig meg kellett indokolnia, miért ve­szi fel az alig négy centis szárú; kis nadrágot, amelynek ülepén már a foltokat is felfalta a já­ték. v — Hol voltál a viharban? —i kérdezte fáradt hangon az asz- szony; — Sanyi bácsival a cukrászdá­ban. — Ki az a Sanyi bácsi? — Nem tetszik ismerni, köszö­rűs — dadogta Attila és önkénte­lenül hátranyúlt, parányi tenye­rével befedte a rongyos nadrág­ból kilátszó meztelen fenekét. — Anyu, én úgy izgultam; — Miért? — Mert tudtam, hogy te iz­gulsz miattam. És... és olyan csúnyákat gondoltam — fűzte hozzá. — Kiről? — A viharról. — Mit gondoltál? •— Büdös eső, piszkos szél, hogy a fene egye meg! —*Attila, Attila, igazat beszélj! Mást, csúnyábbat nem gondoltál? — De igen. — Ki vele! — De anya, nem versz meg? — Ne alkudozz! Mondd! — Isten is benne van... Mond­hatom? — Jaj! „Atheisták lesznek” — gondol­ta az asszony. Ebben a pillanat­ban aprókat villant. Ismét eső­felhő. közeledett. * — Meg akarom nézni az eget; olyan szépen villámlik — mond­ta Árpi. — Én is! — ugrott talpra At­tila. — Ide, ide gyertek mellém! —« kiáltott az asszony; — Itt vagyunk! — mondták mindketten és magukkal vonták anyjukat. Oravecz Paula CSUKÁS ISTVÁN: Ajtót nyitok rád Ajtót nyitok rád hirtelen, felriadsz a szerelemből: hová álmodod magad, az ajtórésben mi tündököl? Milyen egérút nyílik, s^vdobogva milyen kerítő gondolat szöktetne, hogy könnyes furcsán, mint a gémláb, megtörik nyakad? Hová is futnánk, hová is futnál? Az első kanyar visszahoz, csak a szemed lett még szelidebb, csak az irhám csátakos, szíved előtt alulmaradok, mert alulmarad a világ szívem előtt, kimosod csapzott szárnyamat, s mint az ejtőernyőt: begöngyölöd, nyár füstjét szimatolva zuhantunk, emlékszel még falán, most hallgatod: ablak közé zárt törtarany dongó muzsikál; leoltod a lámpát, fogad közé szorítod az inged, úgy vetkezel. Eltajtékzó életembe nyugtalanul belefelejtkezel. MAKAY IDA: Od y s s e u s Nem akkor voltál te hős, regés görög, hogy vakmerőn meggyaláztad Neptunt, s hallgattad Kassandra átkát rezzenetlen, és nem midőn a szörnyű Óriásnak szemét elvetted. S nem azon az esten, hogy emberszívvel, emberértelemmel engedted át a halhatatlanoknak örök gyötrelmét esendő valódon, s csak bátor voltáj, Kirkét kényszerítvén: embert-gyalázó varázstól feloldjon tiszta hősöket. Példát akkor adtál mindünknek, akik eljöttünk utánad, mikor múlandóságod meg nem adtad a márványarcú Halhatatlanságnak. Hiába hitt az istennő szerelme a holtak kínját is hiába láttad, tudtad: a létünk formája halál, és minden fény csak tükre minden árnyn ember maradni tenger s ég között: törvénnyé tetted. És hogy Ithakának elindultál, a homlokod fölött a napkoronggal együtt tündökölt ff! az útunk-értő győzelmes alázat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom