Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-09 / 237. szám
2 TOLNA fSTEGYFt NÉPŰJSA75 1964. Oktober 9. Kovács Imre élelmezésügyi miniszter Tolna megyében Kovács Imre, élelmezésügyi miniszter Tolna megyébe látogatott. Vele volt Dergács Ferenc élelmezésügyi miniszterhelyettes. Vo- kány Béla. az Élelmezésügyi M:- nisztérium hűtőipari főosztályának vezetője. Kovács Imre és a kíséretében lévő minisztériumi vezetők Soczó Józsefnek, a megyei pártbizottság első titkárának, Szabópál Antalnak, a megyei tanács vb-elnökének társaságiba! megnézték a Paksi Konzervgyárat, a Mecsjkvidáki Borforgalmi Vállalat paksi telepét és megbeszélést folytattak a paksi járási pártbizottság, valamint az ottani járási tanács vb. vezetőivel. Szekszárdon a megye vezetői- ] nek és Kalmár Józsefnek, a városi tanács vb-elnökének társaságában a Mecsekvidéki Borfor- galmi Vállalat szekszárdi feldolgozó telepére látogattak el. A megye vezetői az élelmezésügyi miniszterrel tárgyalásokat folytatlak a Paksi Konzervgyár fejlesztéséről. a megye kenyérellátásának javításáról, új sütőipari üzemek építéséről, vaamint a szekszárdi szőlőizldolgozó fejlesztéséről. Egymás ellen „aratnak győzelmet a dél-vietnami kormánycsapatok és az amerikaiak Saigon (MTI). Míg a szerdai hírügynökségi jelentések arról számoltak be hogy a kormány- csapatok és az amerikaiak a békés lakosság ellen érnek el gyilkos „sikereket”. add;g egy csütörtöki UPI-jelentés szerint most már egymás ellen is „győzelmet” aratnak. Kiderült ugyanis, hogy a szerdán lezuhant két amerikai helikopter egyikét kormánycsapatok lőtték le. amikor is az amerikai gép rakétafegyverekkel és géppuskával támadta a partizánok által lelőtt első amerikai heli opter körül csoportosuló kormányegységeket. A támadás következtében 25 katona meghalt, 27 megsebesült, amint azt a délvietnami hatóságok csütörtökön közölték. Az amerikai helikopter pilótája partizánoknak nézte a saigoni kormány katonáit. Közép-Vietnamból érkező jelentések szerint Quang Ngai városkában. ahol október 4-én és 5-én a kormánycsapatok tüntetőket gyilkoltak meg szerdán újabb tüntetések zajlottak le. amelyeknek során mintegy húsz személy megsebesült. Egyes jelentések szerint a kormánycsapatok golyói több tüntetőt megöltek. A tüntetésekre azért került sor. mert a város lakossága nem nyugodott bele abba. hogy a Diem-re'ndszer bukása után a diemista köztisztviselők változatlanul helyükön maradtak. Saigonban bejelentették hogy Tran Van Minh vezérőrnagyot nevezték ki a dé.-vietnami hadsereg főparancsnokává. E tisztséget eddig Khnnh tábornok, miniszter- elnök töltötte be ideiglenesen, miután a korábbi főparancsnok. Khiem tábornok, a katonai triumvirátus egyik tagja, lemondott tisztségéről és diplomáciai megbízatással külföldre távozott. eseményük SOROKBAN * * Csütörtök délután a Mező Imre úti temetőben a párt és a munkásmozgalom kiváló, hűséges harcosait megillető gyászszertartáson nagy részvéttel búcsúztatták el Birkás Imrét, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjét. * De Gaulle francia elnök szerda este fogadást adott Stroessner paraguayi elnök tiszteletére, s ezzel gyakorlatilag befejeződött kétnapos látogatása Faraguayban. A szerdai nap folyamán De Gaulle két ízben is folytatott megbeszé lést Stroessner elnökkel és vezető paraguayi politikusokkal. * Az NDK-ban tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai csütörtökön meglátogatták az NDK-ban állomásozó szovjet csapatokat. Leonyid Brezsnyev, a küldöttség vezetője, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára Abraszimov nagykövet és Ja- kubovszkij hadseregtábornok, az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok főparancsnoka kíséretében felkereste az egyik katonai alakulatot. * Visszaérkezett a szovjet fővárosba az a tízezer főiskolás, aki a nyár egy részét a szűzföldeken töltötte. A moszkvai diákok lakóházakat, iskolákat, gabonatárolókat építettek, 412 kilométer villanyvezetéket és 255 kilométer távbeszélővezetéket készítettek el. * A KGST színesfémkohászati állandó bizottsága szeptember 83- tól október 5-ig Varsóban megtartotta ülésszakát, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyar- ország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. Megfigyelőkkel képviseltette magát az ülésszakon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság is. Mint a PAP hírszolgálati iroda jelenti, az ülésszakon kidolgozták a színesfémkohászat szabványosításának munkatervét és javaslatot fogadtak el az év gazdaságosabb felhasználására. * Kiró Gligorov jugoszláv pénzügyminiszter Belgrádban fogadást rendezett Timár Mátyás magyar pénzügyminiszter tiszteletére. * A jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács Belgrádban, Petar Sztambolics elnökletével ülést tartott. A tanácskozás résztvevői megvitatták a gazdasági helyzet ez évi alakulását és a jövő évi gazdaságpolitika általános kereteit. A szövetségi végrehajtó tanács több konkrét intézkedést hozott. Az idei gazdasági helyzetet mérlegelve, a szövetségi végrehajtó tanács megállapította, hogy a gazdaság igen gyorsan fejlődött. * Az Antara«hírügynökség jelentése szerint angol katonai repülőgépek Észak-Borneóból kiindulva az utóbbi időben többször megsértették Indonézir légi.erét. Az indonéz légelhárító tüzérség szeptemberben három ilyen angol katonai repülőgépet lőtt le. * I Galo Plaza ciprusi ENSZ-köz- I vetítő szerda délután több mint I két óra hosszat tárgyalt Ankará- I ban a török külügyminisztérium i vezető munkatársaival. Utána újságíróknak kijelentette, azt a benyomást szerezte, hogy „minden- ; ki törekszik a ciprusi probléma I megoldására és úgy tűnik, hogy I az eddigi magatartás vesztett va- ! lamit merevségéből”. A vizsgálóbizottság jelentése John Kennedy meggyilkolásáról í. Néhány nappal ezelőtt Washingtonban közzétették a War- ren-bizottság jelentését John Kennedy amerikai elnök meggyilkolásáról. A jelentés világszerte nagy érdeklődést k ;ltett. nemcsak azért, mert Kennedy elnök igen népszerű volt, hanem azért is mert tragikus halálának körülményeit sűrű homály, szinte áthatolhatatlan sötétség borította. A Warren-jelentést — egy 888 oldalas vaskos könyvet — erős fenntartással, nagyfokú kétkedéssel. gyanakvással fogadták az Egyesült Államokban és másutt is, főképpen azért, mert a vizsgáló bizottság azoknak az adataira és tanúskodására támaszkodott munkájában, akiknek kötelességük volt. hogy gondoskodjanak az államfő személyes biztonságáról. Mai számunktól kezdve folytatásban közöljük a Warren-ielentés legérdekesebb részeit. * Kennedy elnök, csaknem egy évvel dallasi útja előtt elhatározta. hogy ellátogat Texasba. Megválasztása, vagyis 1960 óta csak néhány futólagos rövid látogatást tett ebben az államban, voltaképpen csak keresztülutazott Texason. 1962-ben. amikor az első előkészületeket tette a két évvel későbbi választási hadjáratra, elhatározta. hogy újra — de most már hivatalosan — ellátogat Dallasba. Texas állam fővárosába. 1963-baai több ok sürgette, hogy a látogatás minél előbb megtörténjen. Ugyanis a demokrata párt texasi vezetői között bizonyos nézeteltérések keletkeztek, s az elnök szerette volna ezekej az ellentéteket még a választások előtt a helyszínen, személyesen tisztázni. Egyébként is hajlamos volt arra. hogy első kézből, a helyszínen ismerje meg a népet érintő problémákat, s nagyon szeretett a nyilvánosság előtt szerepelni. Az elnök novemberi texasi látogatásának alaptervét 1963 június ötödikén beszélték meg Kennedy elnök, Johnson alelnök és Connally. Texas állam kormányzója. Megállapodtak abban, hogy Kennedy elnök november niáso dik feiébe-n látogat Texasba Az elsődleges terv szerint az elnök csak egyetlen napot töltött volna ebben az államban. Dallas. Forth, Worth és Huston érintésével. Szeptemberben azonban a Fehér Házban módosították a tervet azzal, hogy a texasi látogatás november 21-én déltől november 22-én estig tart. Október 4-én Connally kormám zó újra ellátogatott a Fehér Házba, hogy megbeszélje a látogatás részleteit. Ez alkalommal Kennedy elnök rábízta a részletes program kidolgozását, egyben megbízta Kenneth O' Donncllt. az elnöki hivatal képviselőjét, hogy a látogatás ügyében legyei állandó érintkezésben a texa:-: helyi hatóságokkal. Mindannyian egyetértettek abban hogy — ha a látogatásra előirányzott időből futja —. az elnök hosszú gépkoc-isor elén haladjon végig a város főbb u cáin. hogy minél több dallasi polgá láthassa. Eredetileg, amiko.r csak eg napra tervezték a látog :tást. Cm- nally kormányzó ellenezte a felvonulást. mert túl sok-1 vatt volna igénybe a látogatás rövidr- szabott idejéből. Később -i-eg "á- sította véleményét. O’ Dnnnr’l | hivatkozott arra M-;v -«’ahány- |SZOr Kennedy elnök ellátogatni valamelyik nagyobb városba, nyitott. vagy zárt kocsiban mindig végigkocsizott a főbb utcákon, mert így láthatták a legtöbben a város polgárai közül. A biztonsági szolgálat korábbi tapasztalataira hivatkozva az volt a véleménye. hogy Dallasban is csak a szokásos „automatikus” biztonsági intézkedésekre lesz szükség. A BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT HÁROM FELADATA: Az elnök dallasi útjának előkészületeivel a titkosszolgálat két tagját bízták meg. éspedig Winston Lawsont. a Fehér Ház biztonságán őrködő csoport tagját és Forest Saurellst a biztonsági szolgálat egyik dallasi emberét. Mindketten november 4-én értesültek az elnök texasi látogatásáról. akkor kapták különleges megbízásukat. November 8-án Roy Kellerman, a Fehér Ház biztonságán őrködő csoport egyik vezető tagja átadta Lawsonnak a texasi látogatás kerettervét. Közölte vele. ő a felelős az elnök látogatásának programjáért. s evégett együtt kell működnie a Fehér Ház személyzetével. mindazokkal a szervezetekkel és kózületekkel. amelyek bármilyen . kapcsolatban vannak az elnök látogatásával — és természetesen a dallasi helyi hatóságokkal. Lawson három legfontosabb feladata volt hogy — óvintézkedéseket tegyen minden olyan dallasi személy ellen, aki veszélyeztetheti az elnök életét; — megválassza az ünnepi ebéd helyét, és kijelölje az elnöki menet útvonalát; — az ebéd színhelyén és a kijelölt útvonalon megtegyen minden szükséges óvintézkedést, A titkosszolgálat egyik különleges osztálya nyilvántartást vezet mindazokról a személyekről, akik bárhol, bármikor bármilyen körülmények között kinyilvánították ellenséges érzületüket az elnökkel szemben, és .feltehető róluk. hogy adandó alkalommal veszélyeztethetik az elnök életét. Lawson még aznap amikor megkapta feladatait vagyis november 8-án ellátogatott a különleges nyilvántartó osztályra. Alaposan. tüzetesen átnézte a dallasi és Fort Worth-i gyanús személyek lajstromát, de egyetlenegyet sem talált közöttük, aki véleménye szerint veszélyes lehetett volna az elnök biztonságára. A különleges osztály a rendőrfőnök- 6égek és az FBI helyi kirendeltsége útján szerzi be az adatokat. Lawson november 12-én utazott először Dallasba az elnök látogatásával kapcsolatban. Még aznap megbeszélést tartott a dallasi rendőrség és az FBI helyi képviselőivel. Mivel a washingtoni nyilvántartó központban nem talált adatokat az Adlay Stevenson nagykövet ellen október 24-én lezajlott dallasi tüntetésekről, részletes adatokat kért erről az incidensről, egyben fényképeket kért a tüntetés részeseiről. Ennek a megbeszélésnek alapján a látogatás napján Lawson utasítására több helyi titkosrendőrt és az FBI több ügynökét elhelyezték a dallasi Kereskedelmi Kamara bejáratainál és helyiségeiben és mindegyiket ellátták az októberi tüntetés szereplőinek fényképével, úgy, hogy ezek a személyek a kamara épületében a titkos ügynökök legszigorúbb ellenőrzése alatt álltak. A látogatás legfontosabb programpontja az volt, hogy Kennedy elnök beszédet mond a helyi politikusok és üzletemberek által az ő tiszteletére rendezett ünnepi ebéden. A Fehér Ház értesítette a helyi rendőrséget és a titkosszolgálatot. hogy Kennedy elnök repülőgépen érkezik Dallasba. A repülőtérről a város utcáin keresztül odahajtat, ahol az ebédet rendezik, majd az ebéd és a beszéd után a lehető legrövidebb úton visszamegy a repülőtérre. Ezért minél előbb ki kellett jelölni az ünnepi ebéd színhelyét, hogy ennek alapján meg lehessen állapítani a gépkocsimenet útirányát. Az ebéd megrendezésére három épület jött számításba: A Market Hall, de ezt már előbb lefoglalta egy szervezet november 22-ére; A Nők Otthonának egyemeletes épülete. Biztonsági szempontból nagyon megfelelt, de már nagyon régi épület, helyiségei alacsonyak, és nem lehetett volna az ünnepi ebédet megfelelően elkészíteni; — A Kereskedelmi Kamara székháza, amelynek karzatos terme nagyon alkalmas ünnepi rendezvényekre. Jól felszerelt éttermi konyhája is van. (Folytatjuk) Vaííanah Az akarást, a tettvágyat tükrözi a jegyzőkönyv tartalmi része. A külalakja, szerkesztése viszont az igényesség mellett szól. A gyönki községi párt a lapszervezet rendezvényeiről készült jegyzőkönyvbe lapozva, a tapasztalatokat így lehet összegezni: Mozgalmas a politikai, a gazdasági, a kulturális élet a pártalapszerve- zetben. Á két pártvezetőségi taggal — Laszk Frigyes és Guti Gyula elvtárssal — történt beszélgetés ezt meg is erősíti. Aki a jegyzőkönyvbe lapoz, visszaforgatva az idő kerekét, szép tervek és elgondolások megvalósulását látja maga előtt. Sok munkát, kicsit talán a falu történetét is rögzíti a jegyzőkönyv, s azt igazolja, hogy az idő nem múlt el a gyönki párttagok felett nyomtalanul, esemény nélkül. | Kiragadva az események sorozatából íme, néhány kisebb-na- pyobb Madat. tett: ..Meg kell oldani a felszabaduló munkaerők, i főleg a nők foglalkoztatását. Pártszervezetünknek szorgalmaznia kell, hogy községünk ipart kapjon.” Egy későbben készült jegyzőkönyvben a következő feljegyzést olvashattuk: „A pártszervezet minden erejével segíti a községi tanács javaslatát, a víz- és csatornamű megépítését.” És egy későbben készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a párttagok ilyen Ígéretet tettek: ,,A pártszervezet minden tagja kötelességének tartja, hogy felvilágosító munkát végezzen a Béke Termelőszövetkezet és a Vörös Csillag Tsz egyesítéséért”. Erőfeszítésekről, munkáról vallanak az írások. A sorok között olvasó a párttagok helytállását, a község gondjaiból részt vállalók lelkes munkáját látja megtestesülni. A község két üzemel kapott. A víz- és csatornamű elkészült. A két termelőszövetkezet egyesült, de mennyi fáradságos munka van az eredmények mögött? Hány estét, a szabad időből hány órát vett igénybe az emlíi TT