Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-18 / 245. szám
1964. október 18. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ ' 3 Száz százalék felett Egyhangúan surrognak az őrsök, nemcsak forgásukat képtelen követni a szem, hanem a fiatal munkáslány mozdulatait is. Het- ven-nyolcvan selyemgubó ugrál állandóan a meleg vízben, miközben az orsók „leszívják” róluk a finom szálat. Az ugráló gubókat kell állandóan figyelemmel kísérnie Kafajsz Júliának, hogy amint egyikről lefogy a szál, abban a pillanatban ,,alá tegyen” egy újat. — Júlia a legfiatalabb fonónk —- mondja Berta Sándomé csoportvezető — és a fiatalok közt egyike a legjobbaknak. — Az első már nem igaz —* jegyzi meg a fonólány — de a második, lehet, hogy úgy vám A Marika, aki június óta fon, fiatalabb nálam is. Nem is olyan régen, még öthat, sőt tíz év is beletelt, mire valaki a fonógépekhez ülhetett Egy-két évig főző volt — ez a fonodában a „ranglétra” legalsó foka, — majd csomózóvá léptették elő. Ezután ■— ha jól meg- ' tanult minderet — lehetett belőle . fonó« — Most megfiatalítottuk a mű- „ helyt — mondja a csoportvezető. t— Sok új fonót kellett beállttá- nunk, hát a fiatalok közül kiválasztottuk a legügyesebbeket Júlia is csak januárban lesz Szén- nyolc éves. —* Sikerült megtanulni? —- Hát, amíg főző, meg csomózó voltam, egy pár hónapig, nagyon figyeltem a fonók munkáját. Amikor aztán én is ideülhettem, már nagyjából tudtam* mát kell csinálni. Persze, nem ment mindjárt, az első hónapokban úgy, mint most, bizony ritkán értem el a száz százalékot. De most már állandóan fölötte vagyok, — Arra különösen kell vigyázni. De már jóideje nem volt rossz próbáim (Mint a csoportvezetőtől megtudjuk, a meósok veszik a „próbát” és ha vékonyabb, vagy vastagabb a szál a kelleténél, rossz próbának számít. A jő prógástalan fonálért jutalom, a rosz. szórt levonás jár.) Amikor a KISZ-gyűlésen arról volt szó, hogyan készüljünk a kongresz- szusra, mi, fiatal fonók azt fogadtuk, hogy a teljesítmény növelése mellett elsősorban a minőségre — És a minőség? báért — tehát minőségileg kifo- vigyázunk. Egyenletes teryteljesítés — A lemaradások pótlására tett intézkedések — kiváló termelési eredmények jellemezték a szekszárdi üzemek harmadik negyedévi munkáját A szekszárdi helyiipari üzemekben a harmadik negyedévi terv teljesítése során számos eddig nem tapasztalt érdekes momentumot figyelhettünk meg. Az egyik legfontosabb ilyen, az üzemekben készített intézkedési tervek, ezek végrehajtása volt, amelyek az év eleji lemaradások pótlását adunk arról, hogyan teljesítették meket Szekszárdon a harmadik Élénk brigádverseny A Talajerőgazdálkodási Vállaltainál sikeresen teljesítették a negyedéves termelési tervet. Minden lehetőség megvan ahhoz a vállalatnál, hogy az éves programot túlteljesítsék. Ehhez hozzájárult a vállalatnál eredményesen működő brigádok tevékenysége. Ugyanis nemcsak a szocialista címért versenyző Nagy, Sebestyén és Posztói ányi brigádok tagjai, ‘hanem más munkabrigádok is kiváló termelési eredményeket értek élt Különösen Dombóvárott, »az ottani telepen születtek kiváló »eredmények. A vállalatvezetőség rendszeresen értékeli a brigádok versenyéta Anyaghiány a nyomdában A Szekszárdi Nyomda az év első negyedeiben teljesítette tervét, •most azonban anyaghiány okozza az egyenetlen munkát. PVC-leme- zekből nagy a hiány. A vállalat vezetősége különleges intézkedéseket foganatosított, személyesen eljárt az anyagbeszerzés ügyében, hogy biztosítani tudják a harmadik negyedéves lemaradás pótlását. Az év hátralevő részében hárommillió forint értékű munkát kell elvégezni a nyomda dolgozóinak. Intézkedési terv a Vasipari Vállalatnál A Vasipari Vállalat nem teljesítette harmadik negyedéves célozták. Az alábbiakban hírt , mi jellemezte a helyiipari üze- negyedévben. tervét. Lemaradás mutatkozik több árucikk, szolgáltatási és. más mutatók teljesítésénél. A vállalat vezetősége a lemaradás pótlására intézkedési tervet készített. A terv néhány részletét már megvalósították és kezd egyenletessé válni a munka. A most foganatosított intézkedések nyomán várható a tervteljesítés javulása. Csak két újítás A Szekszárdi Kenyérgyár, ahol hetven dolgozó foglalkozik kenyér és péksütemények készítésével, az idén a tervet teljesíti. A brigádok versenyében, de az egész gyári versenyben is különös figyelmet fordítottak az újítómozgalomra. Ennek ellenére az idén mindösz- sze két újítást nyújtottak be a dolgozók. Sajnos, egyik újítást sem alkalmazzák a termelésben. Nyolc hónap alatt teljesítették kilenc hónap tervét A Tolna megyei Víz. és Csatornamű Vállalatnál jól bevált az a módszer, hogy minden vezetőnek külön meghatározták teendőit; melyik községben, városban felelős a vízellátásért. Az egyéni felelősség elterjesztése eredményezte azt, hogy nyolc hónap alatt teljesítették a kilenc hónapi tervet. A szeptemberi termelés már túlteljesítésnek számít. Ez több mint egymillió háromszáz- ezer forintnyi munkát jelent. A bban a helyzetben vagyok, hogy benne élve, belülről tanulmányozhatom most már második éve egy levelező tagozatú évfolyam életét, lélektanát és demokratizmusát. Nehézségeit, gondjait is. Az életkor igen váltakozó, de a többség 35 év és 45 év közötti ember. A Rendtartás szerint általában havonta egyszer vannak a konzultációk: ilyenkor mindenki beül a terembe, a megszokott helyére, a megszokott tanulótárs mellé. A szünetekben pedig mindenki úgy viselkedik, ahogyan az egy diákhoz illik. Csikk-szétdobálás a folyosón nincs, illetőleg csak lopva, a tanár, tanár úr még akkor is, ha egyébként civilben ő és a hallgató a legjobb barátok. Diáksereg az évfolyam még abban a tekintetben is, hogy a tanulást most még a hallgatók könnyen hagyják. A vizsgák előtt persze akkora hajrát csap mindenki, hogy otthon a családtagok csak lábújjhegyen tipeghetnek, a gyerekeknek a tv-nézés tilos, rádióhallgatás nincs, csak fejfájás és kegyetlen izgulás van, mert a felnőtt ember mégsem állhat felkészületlenül a vizsgáztató elé. Hát azért van, aki mégis oda mer állni, mivel a vizsga úgyis csak lutri, ami vagy sikerül, vagy nem. Jól tudjuk persze, hogy ez aztán nem igaz, de a diákfilozófia úgylátszik nem nézi a kort, ha egyszer 40 éves a diák, akkor 40 éves korban fertőz, — mármint ez a filozófia. A legutóbbi konzultációs napon egy hevenyészett kérdőíven egyebek között arra kértem feleletet az őszhajú, kopaszodó diákoktól, hogy kinek- kinek mi volt a .foglalkozása 1945-ig, illetőleg 1915-ben, és mi a mestersége ma, 1964-ben. „Mire kell ez?” — kérdezték sokan, s amikor megtudták, szívesen mentek bele a „játékba”. A megkérdezettek 40 százaléka azt írta a kérdőívre: 1945-ig gazdasági cseléd, mezőgazdasági munkás, termelő (középparaszt). Ö. J. az egyik mezőgazdasági munkás 1927-ben, november másodikén született. Tizenhét éves korában érte meg a felszabadulást, s valamikor az ötvenes években az állami gazdaságok legfiatalabb igazgatói közé tartozott. Férfikora javát mindig a legnehezebb posztokon töltötte. Évekig egy gyenge tsz-ben főagronómunként működött, s jelenleg kerületvezető. Mikor élt? A tanfolyam hallgatói a tízperces szünetekben gyakran beszélgetnek erről a kérdésről, pedig sokan beosztásuk szerint feltehetően irigyelt emberek. De úgy keveset „éltek” még, hogy akkor mehettek volna mozielőadásra, amikor éppen kedvük tartotta, vagy akkor sétálhattak a gyerekekkel, amikor éppen a gyerekek szerették volna, vagy akkor vehettek kézbe egy jó regényt, amikor kikapcsolódni jó lett volna. Mindezekre nem volt sok idejük. De maradjunk Ó. J.-nál. Erősen őszül. A mezőgazdasági középiskolát szintén levelező tagozaton végezte el, s most ez a hat félév újabb ráadás. Nehéz lenne kinyomozni, hogy tulajdonképpen mikor él ez az ember: Család, munka, értekezlet, tanulás. S az évek bizony múlnak. Novemberben tölti be a 37. életévét. A mai fiatalok képességük és tudásuk szerint — és ez így van jól — 24—25 éves korukra megszerzik a diplomát. Nyugodtan, zavartalanul, bár ma sem könnyen. Ö. J. is megszerzi végül, mert ez a kor parancsa, s ennek aláveti magát. Nehezen szerzi meg. Ennek ellenére boldog ember, mert tudja: Ez a rendszer segítette őt ahhoz a szellemi kincshez, amely a múltban soha nem került volna birtokába. Szóval az a valóságos helyzet, hogy az évfolyam minden hallgatója megszenved a bizonyítványért. Júniusban volt a félidő. A hallgatók égyharmada három félév alatt kihullott, és a tanárokkal együtt' az évfolyam jelenleg azt hangoztatja: A nehezén túl vagyunk, aki eddig nem szó1944—1964. A negyedik félév hallgatói ródott ki, az már nem is fog. A nappali tagozaton négy félév a tanulmányi idő, a levelezőknek hat félév, utána következik az államvizsga. Az erre való felkészüléshez mindenki egy hónap pótszabadságot kap. Ez az egy hónap fizetett tanulmányi szabadság, tulajdonképpen a társadalom bőkezű ajándéka, ugyanúgy, mint a hat félév során ösz- szesen igénybe vehető több mint száz nap. Ez jár, ezt a törvény is előírja. S itt kezdődik az, ami az embert valósággal csábítja az összegezésre, mert feltehetően, nagyjából az ország valamennyi levelező osztályára az a jellemző, ami a miénkre, a Palánki Felsőfokú Technikum második évfolyamára, a negyedik félév hallgatóira. „Ez az utolsó lehetőség” — mondogatják egymásnak a hallgatók, és tanulnak. A volt gazdasági cseléd ma egy többezer holdas közös gazdaság elnöke. Az anyaggal rengeteget kínlódik, 38 éves, és azt tartja, neki még érdemes kínlódnia. A felszabadulás de különösen az átszervezés óta a mezőgazdasági szakma biztos egzisztenciának számít. A volt foglalkozásokon ez is lemérhető. L. I. 1945-ben jegyzőgyakornokként dolgozott. Jelenleg munkaügyi előadó az egyik állami gazdaságban. Negyvenhárom éves. P. I. 20 évvel ezelőtt gépészsegéd volt. Napjainkban megyei gépesítési előadó. Életkora 40 év. T. A. 1945-ben közalkalmazott, jelenleg a bonyhádi járás egyik közös gazdaságában állattenyésztő. A hevenyészett kérdőívre nyolcán a foglalkozási rovatba ezt írták: hadifogoly. Az évfolyam tehát erősen képviseli azokat az embereket is, akik végigélték a második világháború minden borzalmát. Nem csoda hát, hogy az évfolyam valamennyi hallgatója „békepárti”. Elsősorban azért kínlódik az anyaggal mindenki, hogy tudását békés körülmények között kamatoztassa és hasznosítsa a magyar mezőgazdaság számára. Az évfolyam hallgatói általában tudják egymásról, hogy ki miért tanul. Kötetlen és a lehető legdemokratikusabb, beosztásra való tekintet nélkül, az emberek kapcsolata, ezenkívül őszinte. A járási pártbizottság első titkára, a megyei intézmény igazgatója a tanárok szemében és főként az évfolyam szemében ugyananynyi, mint az állami gazdasági kerületvezető, vagy a termelőszövetkezeti beosztott agronómus. H. I. 1945-ig földműves volt, jelenleg állami gazdasági dolgozó. Az évfolyam-hallgatók mindegyikének össze kellett gyűjteni száz meghatározott gyomnövényt. A tanár megkívánta: a gyomnövényt nemcsak felismerni, nevét latinul is tudni. H. I. kissé dunántúli akcentussal ugyan, de fújja a gyomok latin nevét. Negyvenkét éves. Ha végez a felső fokon, akkor tovább megy, tanár szeretne lenni. Nem magol, tud. Szabad legyen újból leírni: Földműves volt, jelenleg állami gazdasági dolgozó. Nem vezető, és nem is adminisztratív dolgozó. Az egyik órán valahogy szóba került az „igauzsora” kifejezés. Ez a fogalom és mindaz ami a múltat idézi, vagy eleveníti fel, a hallgatók körében nem ismeretlen. Jól tudják, hogy miért van szükség a képzettségre. Órák alatt a jegyzetfüzetek fölé hajolva, kapkodva róják a sorokat. Mindent le szeretne írni mindenki, de a tanárt nehéz nyomon követni. Végeredményben persze azt sem lehet tőle elvárni, hogy diktáljon. Jó lenne, mert a jegyzetellátás kimondottan rossz. Az évfolyam tehát dolgozik, éli a maga sajátságos diákéletét, s ritkán gondol arra, hogy húsz évvel ezelőtt az oktatásnak ez a formája nálunk, Magyarországon ismeretlen volt. Különben is, ha lett volna, a cseléd oda akkor se mehetett volna. Akinek pedig 20 évvel ezelőtt eszébe jutott a munkaadótól tanulásra fizetett szabadságot kérni, annak feltétlenül vagy ajtót mutatnak, vagy a kényszerzubbonyt ajánlják. Szektáit,, Péter