Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-08 / 210. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1964. szeptember 8. a bársonyka pás nyeregből CSAK ÚGY DŐLT AZ ARANYÉ SÓ. f LOVAD MÁM VAN, ( KARDOT /S v SZERZŐNK \ A TŐRÖKTŐL. JOl ELT EGYE, ÉDESANYÁN, AZ ARANYARAI MERT A TÖRÖKÖK MÉG A CeCEY ÓN KINCSEIT 15 ELVISZIK. Kifut a „BOGDÁNFY“ Útra készen a Bogdánfy fiaj van a Balatonnal? No, nem — csupán kopik a partja. A somogyi oldalon évente másfél— két métert megeszik belőle a víz és a jég. Hatvan—nyolcvanezer tonnányi hordalék, iszap kerül a tóba, a partmenti részek elseké- lyesednek. a part maga pedig keskenyedik. A víz lassú rombolómunkájának megelőzésére állandó figyelőszolgálatot létesítettek. Partvédő műveket építenek; betonnak, kőnek nem árt a víz. Nagy munka ez. alapos felkészülést kíván, tudományos felmérést: hol mennyit rombol a víz, merre vándorol a hegynyi hordalék. Ebben á munkában segít most a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet Bogdánfy nevű új mérőhajója. Fürge, kis fehér hajó ez, járja a vizet szakadatlan. Fedélzetén nem kirándulókat visz, hanem tudományos kutatókat. Amikor horgonyt vet valahol, emberek szállnak ki belőle, mérőléccel. Vizsgálódnak, mérnek. A mérések alapján megadják majd a receptet is: mit kell tenni a természet erői ellen. A. K. Mérik a víz és a jég romboló munkája által keletkezett „Part- berágódásokat”. (MTI Fotó: Kovács Gyula felv.) FORT CSILLAGOK « Feldolgozta : Márk asz László • Rajzolta : Zórád Ernő — No, azért nem kell kétségbeesni — vigasztaltam. — Szedje össze magát! Kövessen el mindent, hogy legalább a következő határidőt betarthassák. — Nem fogunk elúszni! Ezt megígérem1 — emelte fel a hangját Branschultz építésvezető. A szemeiben mintha zászlók lebegtek volna. — Soha többé nem fo! gunk elúszni! Ez ő. Brandschultz. Brandschultz Gusztáv. Különleges ember ő? Nem. Olyan, mint a többi. Egy ember a sok közül. Elbúcsúztam tőle, aztán bementem a házba. Mindenütt lázasan dolgoztak: asztalosok, par- kettázók, vízvezeték- és villany- szerelők. Be akartam nézni az egyik szobába, de valaki az orrom előtt becsapta az ajtót és azt kérdezte: — Ki az? Megmondtam a nevem, és, hogy honnan jöttem. — Nem lehet! — hangzott a válasz. — Most nem lehet bejönni! — Csak egy percre' Körül | akarok nézni egy kicsit... — Most? Nem, most nem lehet bejönni! Kiváncsi voltam, miért nem nézhetek be a szobába? Lenyomtam a kilincset és erőszakkal benyitottam az ajtón. Egy borostás arcú, sárga svájci sapkás férfi állta el az utamat. — Mondom, hogy nem lehet! — visította rémülten. Átnéztem a válla felett. A szobában nem volt senki. — Ne nézzen a parkettára! — esdekelt a svájcisapkás, fülig pirulva. — Könyörgök. ne nézzen a parkettára, nagyon csúnya... Tudom... Fel fogom szedni és újra kezdem az egészet... Juj, ne nézzen le... Ez nem marad így... Majd holnap nézze meg!... A harmadik emeleti folyosón találkoztam Kandicska Kálmánnal, a Polláck Mihály-díjas építésszel. Régóta ismertem őt. néhányszor már írtam is róla. Kandicska megragadta a kezemet, és bevonszolt egy lakásba. — Nézzen körül.! — parancsolt rám ideges, türelmetlen hangon. — Nézzen körül és mondja meg: tetszik magának ez a lakás? Körülnéztem. — Szép... Szívesen ellaknék itt... — Nem talál semmi kifogásolni valót? Még egyszer körülnéztem. — Hááát... Lehet, hogy nincs igazam,. De most, hogy jobban körülnéztem., — Na, mondja, mondja! — Túlságosan kicsiknek találom az ablakokat., — Az ablakok! Ez az! Az ablakok! Tudtam, hogy észreveszi.. Mindenki észre fogja venni — siránkozott Kandicska. — Nem olyan nagy hiba., — Állítólag kitűnő építész vagyok — kacagott fel keserűen. — Díjat is kaptam! Én! Díjat! És Mikes Györgyi SZATIRIKUS KISREGEK1/ ilyen ablakokat csinálok.. Egy Kandicska! A következő pillanatban már el is feledkezett rólam: haját tépve faképnél hagyott. Megilletődötten hagytam el az épületet. Az olvasó bizonyára azt kérdi: mi történhetett itt a Ló utcában? Ezt kérdeztem én is az építő vállalat központjában és a következő választ kaptam: „Ez a lelkiismeretesség a jó nevelő-, oktatómunka eredménye. Vagyis jól dolgozott a párt, a szakszervezet, a KISZ és a Nőtanács. és nem szabad elfeledkezni a vállalat vezetőiről sem, akiknek sikerült összehozni, kikovácsolni egy ilyen remek kollektívát.” Ha az új lakók majd beköltöznek a lakásokba néha-néha gondoljanak azokra, akik felépítették a Ló utca 112-es számú házat. Brandschultz Gusztávra és a többiekre. Budapesten különös dolgok történnek az elkövetkező napokban. Évek óta áll már a Sipláda téren W. Q. I. szobrászművész alkotása: „A gépkezelő a nagyanyjával”. A művész most vésővel, kalapáccsal a kezében felmászott a szoborra. „Ez nem maradhat igy — mondta az elősiető rendőrnek. — A szobor borzalmas, megpróbálok egy-két dolgot kijavítani rajta. Mentsük, ami még menthető!” Az átdolgozás hírére megjelent Z. U. a neves képző- művészeti kritikus és másfél órán keresztül azt bizonygatta a szobrásznak. hogy a mű csodálatos, a szocialista realizmus egyik legjobb alkotása, kár lenne egy ujjal is hozzányúlni. W. Q. I. azonban nem hallgatott rá és több kilós, a szoborról lefaragott márványdarabokkal kergette el a kritikust. Végül is a rendőrség szedte le a dühöngő művészt. Egy becsületben megőszült kisiparos felkereste az adóhivatalt és bevallotta, hogy az autóját nem lottónyereményből vette, hanem a jövedelméből. A szelvényt felárral vásárolta valakitől. Z. E. a népszerű író. akinek eddig minden évben megjelent egy könyve, visszakérte legújabb regényének kéziratát a kiadójától. „Ilyen unalmas regényt nem lehel az olvasók kezébe adni!” — jelentette ki a meglepett lektoroknak, majd mindenfei szemelát- tára megette a kéziratát. A. Lucy, a közkedvelt dizőz egyik napról a másikra abbahagyta az éneklést, és beiratkozott egy gép- és gyorsíró iskolába. S. T„ a Só utca 198-as számú ház házfelügyelője felkereste a második emeleten lakó dr. K. U.-t és bevallotta, hogy 1944-ben ő jelentette fel a nyilasoknál és 1951- ben az államvédelmi hatóságnál. A „Strapa” cipőgyár igazgatója felhívást intézett a fogyasztókhoz, hogy eszükbe ne jusson vásárolni a gyermekszandál-készítmé- nyeikből, mert azok néhány nap alatt teljesen tönkre mennek. A Bámexbumfért egyik értekezletén az előadó bocsánatot kért a hallgatóságtól, mert három óra hosszat untatta őket és megígérte: ez többé nem fog előfordulni. A Pitypang eszpresszó kávéfő- zőnöje tizenöt kiló kávét vásárolt a saját pénzéből, hogy pótolja a hiányt és jobb kávét tudjon főzni a vendégeknek. X. Y. újságíró, bevallotta a szerkesztőjének. hogy mindig a kisfiával íratja a cikkeit. Jelentkezett a rendőrségen P. E„ volt konfliskocsis és bevallotta: 1913. június 5-én elgázolt valakit az ötpacsirta utcában, és áldozatát lelkiismeretlenül magára hagyta. Egy lakáshivatali vezető a saját lakását adta át egy nyolc- gyermekes családnak, mert egy új lakást, amelyet nekik ígért, valaki másnak utaltatott ki. Cs. Enikő, a Parányi revűszín- ház táncosnője beiratkozott egy tánciskolába. L. Bébi, a csodálatos szépségű volt segédszínésznő, magához vette azokat a férfiakat, akiket tönkretett, kifosztott pályafutása során. A volt udvarlók ingyen étkezhetnek nála, és heti 20 forint zsebpénzt kapnak. Egy szakértő közölte a főnökével, hogy teljesen híján van a szakértelemnek; Egy asszony, aki éppen be akart nyitni a Minőségi Ruhaszalon ajtaján, hogy egy új kisesté- lyit csináltasson magának, visz- szafordult. mert közben eszébe jutott, hogy a férjének nincs té- li kabátja. T. I. F.. több magyar film rendezője szakállt növesztett, és szégyenében elbújdosott a Bakonyha. Dominóbajnokunk — harminc kísérővel — Sidneybe utazott. Két kísérő visszajött a határról. „Devizát akarunk spórolni az államnak” — mondták a pályaudvaron, visszatérésük után. (Folytatjuk) / ADJA IDE NEKEM EZT f A GYEREKET, CECEY \ BÁTYÁM. VITÉZT NEVELEK BELŐLE. ES D0B0 CSODÁLKOZÓ SZEMMEL NÉZTE A KIS PARASZT- nÜT, AKI LOYAT hozott A TÖRÖKTŐL
