Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-22 / 222. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1964. szeptember 22. £LŐHECV Egy,' a sok közül: a a Háromházi-tanya az Előhegyen. Ezt még a városba látogató IBUSZ-turisták is gyakran felkeresik. (kúti klweyíny} Méltóságteljesen terpeszkedik a város fölött. Szekszárd látképét el sem lehetne képzelni nélküle. Árpikor a. római katonák Aliscá- hoz (a város egykori neve) értek, felfigyeltek a heggyel jellegzetesen összenőtt településre, gyönyörködtek a hegyről nyíló, pompás panorámában és jóízűen kortyolgatták a hegy levét. Múltak a századok, közben a város neve a köztudatban észrevétlenül összeforrt a tüzes bort termő szőlőheggyel. Igaz. pompás bor termett Baktán és Parásztán is, de az Előhegy, valahogyan mindig közelebb volt a városiak szívéhez. Ez a magyarázata annak i$, hogy leginkább ennek, a lejtőjén sza- t porodtak el a borospincék. Ezek korábban psak pincék .. .voltaié,,-a szó ' tartalmának megfelelően, de az Előhegyre, hogy onnan lassa a várost, a Sárköz messze elnyúló síkját, no meg, hogy elfogyaszszon néhány pohár bort valamelyik hangulatos pincében. De ha nincs vendég, mi, szekszárdiak anélkül is szívesen megyünk a hegyre néhanapján. A régies hangulat mellett egy új is csalogat ma már. A Kadarka utcában már villany ég, sőt most készítik az útburkolatot. mint a város más forgalmas utcáiban, a pincék, présházak pedig eltűnőben vannak, a környéken új villasorok húzódnak. Annyi minden épül. gyarapszik a város, gyarapszik a benne élő ember. Mert ha nem így lenne, ugyan kinek lenne kedve nótáz- gatni. kinek lenne lelkiereje ahhoz. hogy gyönyörködjön a panorámában. a naplementében? Az-'Előhegyre minden kor' ráegy kiegészítette a szőlőhegy ősi — Tessék, kérem — tett le egy kis lábast a daxli elé a visszatérő öregúr. — Jó étvágyat! Én pedig elkezdem az előadást. Rendben lesz így? Muki egy pillanatra kiemelte fejét a lábasból, farizeus pofát vágott, sőt, még egy álnok farkcsóválást is megkockáztatott. Aztán falt tovább. — Ismerve szellemi restségedet — kezdte a gazdája —, fel keli tételeznem, még azzal sem vagy tisztában, miként zajlik le egy rádióamatőr róka-vadászver- seny. Nagyon-nagyon régen magam is részt vettem néhányon. Nehogy igazi rókára, tarisznyás, puskás vadászokra gondolj. A róka ezúttal ember, aki rövidhullámú rádióadójával elbújik a bozótba, és meghatározott hullámhosszon időnként jelentkezik. ,,Kukucs, erre vagyok, találjatok meg ’. Érted? — Vau-vau — imitált élénk érdeklődést Muki és tisztára nyalta az edényt. — Namármost — folytatta az öregúr —, a versenyzők hordozható vevőkészülékeikkel útnak indulnak. Úgy tájékozódnak, hogy amikor nagyobb erővel sugároz a rókát jelképező adó, akkor tudják, hogy jó irányban haladnak, közelebb kerültek a búvóhelyhez. Egyébként hasonló módszerrel cserkészik be a háborúban az elhárító szervek is a felderítők rádióadóját. És most figyelem — alapvető kérdéshez érkeztünk! Mi a véleményed: valódi róka búvóhelyét is megtalálhatnák ilyen módszerrel? A kutya, gondolkodás nélkül, tagadóan rázta meg a fejét. Ö biztosan rajtaütne a komán, de az ügyetlen emberek, azokkal a drótokból, csavarokból álló ladikokkal?! Nevetséges! — Nagy tévedés! — szögezte le a kérdező. — Igenis, megtalálhatják a rókát. Ehhez három feltétel szükséges. Először is, hogy az igazi róka is rezegjen, azaz bocsásson ki magából elektromágneses hullámokat. Másodszor, a vadászoknak olyan vevőkészülékkel kell rendelkezniük, amely ilyen hullámok vételére általában alkalmas, és végül, hogy a ciklus-tartományon belül ismerjék a róka pontos rezgésszámát. Muki nyíltan és pimaszul vigyorgott. Még csak leplezni sem próbálta, hogy árva szót sem hisz az egészből. — Engem nem hozol ki a sodromból — csapott mérgesen az öregúr a széke karfájára. — Én végtére is tényekről beszélek, ő meg röhög, mintha ingatag hipotéziseket állítanék fel. Hallatlan dolog ez, kérem. A kenyéradó gazdájának a képébe nevet. Skandalum! Zsörtölődve sietett ki a konyhába, becipelt egy kis sámlit, azt rátette egy székre, és az egész alkotmányt abba a sarokba tolta, ahol a vaslábazaton nyugvó készülék foglalt helyet, Lehajolt Mukiért, ráemelte a sámlira, szembe az egyik katódsugárcsővel. Zsebéből kis kazettát, és abból ceruzabél vastagságú, két centis rudacskát vett elő. Elővigyázatosan bedugta a készülék oldalán lévő nyílásba. — Ma délben — emlékeztette a daxlit —, sétálni voltunk a parkban. Én lepihentem a szűkökét melletti pádon, te pedig frivol célzattal ismeretséget kötöttél egy foxterrier-hölggyel. Később hozzám is odahoztad bemutatni. Megcirógattam ezzel a kis hengerrel, aztán játszottatok tovább. Örülnél, ha viszontlátnád? Muki izgatottan vakkantott. Az öreg lekapcsolta a villanyt, és megnyomott egy gombot a készüléken... Szépen berendezett előszobarészlet jelent meg a képernyőn, és egy földre tett kosárban ott aludt a foxi. Még a horkolását is hallani lehetett. A tacskó cipőgombszemei felragyogtak, boldogan nyújtotta ki hosszú, piros nyelvét és végignyalta a képernyőt. — Miért ne lehetne ugyanezt rókával is megcsinálni? — kérdezte a gazdája zsémbesen, miután kikapcsolta a berendezést, és felgyújtotta a villanyt, j- Elvárom, hogy a jövőben több bizalmat előlegezz szavaimnak, holnap folytatjuk a tanulást; A REJTÉLY NÖVEKSZIK — Hát akkor, Gézám — mondta az őrnagy, és íróasztala szélére tolta a sűrűn teleírt papírlapokat —, összegezzük a nyomozás eddigi eredményeit. Első pont: kiderítetted a ragtapaszos férfi kilétét? — Igen — bólintott a köpcös —, annak köszönhetem, hogy elaludtam a taxiban. — Nocsak! — nézett rá meglepetten a főnöke. Tíz esztendeje dolgozott együtt Ditróval, de kiváló segítőtársa eredeti módszerei még ma is meghökkentették; — Megálmodtad? Amaz a fejét rázta. — Sohasem álmodom. Tudod, elhatároztam, hogy alaposabban körülszaglászok azokban a Gyöngyharmat utcai épületekben. Azt súgta az ösztönöm, hogy az isntepetlen . a*-, hálószoba-jelenet bevetítésével le akarta leplezni a kövér donzsuánt ennek a háztömbnek valamelyik lakója előtt. Gondoltam, hátha éppen ezzel az illetővel nem találkozott, nem beszélgetett a tegnapi két televíziós ürge. — Ember — helyesbített az őrnagy. — Kösz — biccentett hálásan a másik. — Nem jutott eszembe ez a szó. Tehát, fogtam egy taxit, hátra ültem, bemondtam a címet, és elszundítottam. Ismered ezt a gyengémet. Autóban én rögtön durmolok. Nos, mikor felébredtem, mit gondolsz, hol voltunk? — Nem a Gyöngyharmat utcában? romantikáját. Boda Ferenc PfiDi CSILLAGOK • Feldolgozta : Márhusz László • Rajzolta: Zórád Ernő (Folytatjuk) később a pincékhez présházakat is építettek. '* Régi szekszárdi szokás: ha valakihez vendég érkezik, felviszik nyomta a maga bélyeget. A mi .gócunk úgy változtatta meg a hegy lejtőjét, hogy pompás villasorokat épített oda. s ezzel mint-
