Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-10 / 160. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1964. július 10. HÁROM HAJTÓMŰVE A KÖZÜL MÁR CSAK EGY ÜZEM EL, DE MÉGIS \GYORSA88AM HALAD 'V MINT ML. —J BESZÁLLÁS! IRÁNY A PÖLD ! JjL az idegen űrhajóval sikeresen földetértünk. a tudósok AZONNAL MUNKÁHOZ LÁTTAK ÓRIÁSI VOLT A MEGDÖBBENÉS AMIKOR TÖBB MINT SZÁZ CSILLAGKÉP PONTOS TÉRKÉPET TALÁLTÁK BENNE. A Ml NAPRENDSZERÜNK PIROSSAL VOLT RAJZOLVA A FEL BOCSÁTOTTAK EGY HASONLÓ ŰRHAJÓT, DE VAJON HOL ÉLNEK EZEK A BÁMULATOS, TECHNIKÁVAL RENDELKEZŐ ÉÓRIASI IZGALOM LETT ÚRRA RAJTUNK. RAKÉTÁNK REAKTORAIT BEKAPCSOLTUK. MEGINDULT A HAJSZA AZ ISMERETLEN ŰRHAJÓ UTÁN. MAXIMÁLIS„ SEBESSÉGGEL KÖVETÜK. RADAR ÁGYÚVAL SZÉTLŐTTÜK A MÉG MŰKÖDŐ HAJTÓMŰVET KÉSZ • Új tavak az ország térképén AKI SOKFELÉ JÁR az országban, nemegyszer meglepődik, mert ahol a néhány évvel ezelőtt készült térkép enyhe völgyeket, vagy szikes lapokat jelez, szélesen csillogó víztükör tárul szeme elé. Az új tavakat nem a természet, hanem az emberi alkotóerő hozta létre. Eleinte csak az Alföld szakes, másra nem hasznosítható tájain létesítettek ilyen tavakat, főként haltenyésztésre. Ma már a Hortobágyi Állami Halgazdaság az ország haltenyész- lésének fontos bázisa, annál is inkább, mert élővizeinkből az iparosodás hatására fokozatosan pusztul a halállomány. Miskolctól 50 kilométernyire, északra egy kies völgyben épített karcsú gát mögött duzzadt fel az ország legnagyobb mesterséges tava, a Rakacai tároló tó. Vize a tavaszi áradások során gyűlik össze. Nyáron aztán a Rakacán és a Bódván át helyi vízművekhez vezetik a borsodi iparvidék „szomjának” enyhítésére. A Dunántúlon, az Átal-ér mentén is hasonló nagyságú, 5 millió i köbméteres tó vízét fodrozza a szél — az Oroszlányi Hőerőmű turbináinak hűtésére szolgálEgy-egy ilyen" mesterséges tó nemcsak egyféle vízgazdálkodási igényt elégíthet ki, hatásuk „komplex”, azaz több szempontból is kedvező. Tavasszal vissza tartják a gátak mögött a kárt okozó árvizeket. A nagyfelületű tavak mentén nagyszerű lehetőség kínálkozik a táborozásra, vi- zisportolásra, üdülésre. Másutt a horgászok vetélkednek egy-egy mesterséges tó menti helyért. A termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok haltenyésztésre, öntözésre. víziszárnyas-nevelésre rendezkednek be a mesterséges tavak partjain. Az évente többszóz millió forintos állami költséggel épülő nagy víztárolók mellett újabban — főként a dombvidékek völgyeiben — mind több mezőgazdasági üzem kap kedvet kis víztárolók mesterséges tavak építésére.. Ilyen célra 40—50 milliót fordít évente az állam, mert a víztároló-lehetőség minden köbmétere után 3 forintos támogatást ad, azaz a költségnek kereken a felét fedezi. 1963-ig 4 és félmillió köbméternyi kis víztároló épült az országban. Az építési kedv azonban olyan nagy, hogy 1963—65 között 70 helyen már összesen 53 millió köbméter víz befogadására alkalmas, kis mesterséges tó épül az ország különböző részein. A következő ötéves terv (1966—70) időszakában további 100—120 kis tároló-tó létesítését tervezik. De ezzel még távolról sem értünk a lehetőségeink végére. A felmérések szerint ugyanis mintegy 700 millió köbméternyi befogadóképességű kis tárolók építésére van országunkban gazdaságos lehetőség. A KIS TÁROLÓ-TAVAKAT gondos helykijelölés után1 aránylag, kis költséggel lehet megépíteni úgy, hogy a patakok völgyét keresztben elgátolják. A gátak építéséhez a kő, vagy föld rendszerint kitermelhető a környező domboldalakból. így nem kerül sokba a szállítási költség. Természetesen gondoskodni kell arról, hogy a gátak szilárdan állják az ál'vizek rohamát, s a rajtuk átbukó víz se okozhasson kárt a gátak alatti területeken. A vízügyi szervek tanáccsal, tervkészítéssel. típusszerkezetek szállításával segítik a mezőgazdasági üzemeket, hogy a jövőben még több új mesterséges tó csillogjon a dombvidékeken. Sz. J. Horváth Lászlói az a Üzenet a világegyetemből? Van-e civilizáció a Földön ki- legkevesebb olyan távolságra vül? A legoptimistább tudósok vannak tőlünk, amit a rádiójelek- szerint a legközelebbi civilizációk körülbelül tíz év leforgása alatt tudnak megtenni. Ezekkel a tá- 'voli világokkal az érintkezés fel- , vétele a monológ jellegét öltene, * mert a legrövidebb párbeszéd is egy évszázadig tartana. I i M. Sz. Karasov fiatal szovjet : tudós szerint a tőlünk 10 millió ? fényév távolságig létező civilizá- I dók közül egyik-másik olyan fej- I Lettségi fokot ért el, hogy a Nap 1 energiáját megközelítő energia- í forrásokkal rendelkezik, s ebben | az esetben a jelenleg ismert rá- [ diótechnikai eszközök segítségéivel is óriási mennyiségű infor- [mációt kaphatnánk onnan. A californiai technológiai in- [ fezei tudósai nemrég olyan rádiójeleket vettek, amelyek spektrummá azonos más civilizációk mes- I terséges rádiójeleinek Kardoson [álfái számítások alapján feltéte- llezett spektrumával. 5. 1590 év alatt bomlik el a meglévő rádiumnak a fele, a maradék újabb 1590 év alatt feleződik és így tovább. (Azt az időt, amely alatt egy radioaktív fele felbomlik, az illető elem felezési idejének nevezzük). S különböző radioaktív elemek felezési idői nagyon eltérőek. Az urán felezési ideje például 4,5 milliárd év. A bomlás lassúsága miatt egyáltalán nem segít rajtunk, hogy a világon sokkal több az urán, mint a rádium. A természetes megbomlás által felszabadított energia ilyenformán gyakorlatilag nem hasznosítható. Mivel a magok természetes bomlási folyamata igen lassú, a tudománynak olyan eszközöket kellett keresnie, amelyek segítségével mesterséges és jelentősen gyorsabb bomlási folyamatokat lehet előidézni, a fő probléma az volt: Hogyan lehet a magot átalakulásra bírni. A tudományra várt a feladat, hogy kidolgozza azokat a módszereket, amelyek lehetővé teszik a mag megközelítését. Amikor keresni kezdték a mag megközelítésének módját, azért, hogy a magot valamiféle reakcióra bírják, még nem gondoltak arra, milyen hallatlan akadályokat kell leküzdeni. Talán az egyik legnehezebb feladat volt, hogy az ember által érzékelhetővé tegyék a magot bombázó lövedék útját és találat esetén a mag viselkedését. Kellett valamilyen eszköz, amely ezt a folyamatot láthatóvá teszi. Erre a legerősebb mikroszkóp sem alkalmas — de a tudománnyal foglalkozó ember leleményessége kimeríthetetlen. Wilson skót fizikus találta fel a legismertebb módszert arra, hogy ilyen folyamatokat láthatóvá tegyen. Wilson megállapította, hogy a levegő nedvességének mindig szüksége van valamire, hogy lecsapódhasson, vagy ösz- szesűrűsödjön. A levegőben a nedvesség kondenzációs magjait a parányi porszemek képezik. Ha tehát a levegő nedvességtartalma túl nagy, vagy a levegő hirtelen lehűl, akkor a nedvességtöbblet ezeken a kondenzációs magokon tömörül és vagy ködöt, vagy esőt okoz. De Wilsön azt is megállapította, hogy a többletnedvesség, nemcsak porrészecskékre csapódhat le, hanem elektromosan töltött gázatomokra, vagy molekulákra is. Ezt a felfedezést hasznosította találmánya számára. Szerkesztett egy kamrát, amit később róla neveztek el. Ezt levegővel vagy valamilyen más gázzal lehet megtölteni. A kamrát természetesen előzőleg minden porrészecskétől megtisztítják, nehogy idegen kondenzációs magok legyenek benne. Ha egy ilyen kamrán valamilyen radioaktiv anyag Alfa-részecskéit bocsátják keresztül, ezek a részecskék igen érdekes jelenséget okoznak: megtett pályájukon a gázatomok torkából elektronokat lőnek ki, tehát a gázatomokat ionokká változtatják. így azon a pályán, amelyet egy Alfa-részecske a kamrában megtesz, ilyen kondenzációs magok keletkeznek. Ha most a kamrában lévő levegőt, vagy gázt hirtelen lehűtik, máris bekövetkezik a kondenzáció, az Alfa-részecske útja mint finom ködcsík, láthatóvá válik. Ilymódon az Alfa- részecske útja le is fényképezhető. Wilson 1912-ben építette meg első ködkamráját, de évek múltak el, amíg valami új történt. 1919-ben Rotherfordnak sikerült az első mesterséges magátalakítás. Nitrogénnel megtöltött egy kamrát, és ezt a nitrogént Alfa- részecskékkel bombázta. Sikerült neki héliumlövedékeivel nitro- génmagokait eltalálni és azokat ox i gén magokká változtatni, A Wilson-féle ködkamrával akkoriban folyt kísérletek látható magyarázatot adtak a korábban kételkedő tudósok kérdéseire. Egyesek pár évvel korábban ugyanis cinikusan kérdezték az új tudomány úttörőitől: hogyan tudják, hogy van atom, atommag és elemi részecske? Látott már valaki ilyet? Puszta elmélet és szószátyárkodás az egész. De a ködkamrával folytatott kísérletek láthatóvá tették, ha nem is a magot és az elemi részecskét, de annak útját. Olyan gyakorlati, szemmel látható és lefényképezhető eredménye volt ez a tudománynak. amely óriási lökéssel vitte előbbre az atommagkutatást. A LÖVEDÉKEK MILLIÁRDJAI A kísérletezésben és elméleti elgondolásokban egyaránt legelőbbre tartó tudósok előtt most már kétségtelenné vált: a feladat az, hogy a megfelelő lövedékkel eltalálják az atommagot, s ilymódon azt átalakulásra bírják, De mi legyen az a lövedék és hogyan „célozzák” meg az atommagot? " , Rutherford laboratóriumában ebben az időben egyik asszisztense, Blackett idejének nagyrészét a Wilson-féle ködkamra mellett töltötte. Fényképezőgépével huszonháromezer felvételt készített 415 ezer olyan Alfa-részecskéről, amely áthatolt a nitrogénnel töltött kamrán. Az eredmény megdöbbentő volt: valósággal olyan, amely nagyon alapos gondolkodásra és további kísérletezésre ösztökélte Blackett-et és főnökét, Rutherfordot. A fényképfelvételek ugyanis azt mutatták, hogy a 415 ezer részecske közül ösz- szesen csak nyolc talált el atommagot. Ebben a nyolc esetben az Alfa-részecskék a nitrogénmagnaik ütköztek, behatoltak, s így a„ régi magból és az Alfa-részecskéből új mag képződött, amely nagy energiával kilökött egy protont. És, hogy mindezt megállapíthassák, összesen 23 ezer felvételt kellett készíteni. Rutherford és munkatársai előtt világossá vált, milyen hallatlanul nehéz feladattal állnak szemben. Számolgatták: milyen lehetősége van annak, hogy a lövedékekkel eltaláljanak egy atomot. A mindennapi életből vett hasonlattal a következő eredményre jutottak: Ha valakinek az a gondolata támadna, hogy puskával, irányzás nélkül, csak körülbelül megadott cél irányába ezer méterről egy légyre lőjjön. akkor az illetőt bolondnak tekintenék. Pedig"' a légy eltalálásának^ valószínűsége semmivel sem kisebb, mint a Wilson-féle kamrában az atommag eltalálása Alfa-részecskékkel. Gondoljunk csak az előbb emlegetett tényre: az atom tulajdonképpen majdnem üres térből áll. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a huszas évek tájékán a világ sok laboratóriumában, ahol mesterséges magátalakítással foglalkoztak és a lövedékek millióit lőtték ki, csak olyan ritkán értek el találatot. Ahhoz, hogy majdnem üres térben eltaláljanak' olyan részecskéket, amelyekre még csak célozni sem lehet, „ágyukat” kellett feltalálni, amelyek a lövedékek milliárdjait röpítik ki magukból. Nos, az általában használt radioaktív anyagok másodpercenként legfeljebb egymilliárd Alfa-részecskét tudnak termelni. Igaz, hogy egy gramm rádium 37 milliárd részecskét hozhatna létre, de még ez is nagyon kevés a valamelyest is biztos telitalálathoz. És ezenkívül: nemcsak több lövedékre volt szükség, hanem gyorsabbakra is. önmagától adódott a feladat: mesterségesen kell gyorsítani a részecskéket. A világon legelőször 1931-ben az Egyesült Államok-beli Prince- tonban helyeztek üzembe ilyen részecskegyorsítót. Építőjének tiszteletére, Van de Graaff-féle generátornak nevezték el. Ez a készülék kívülről több méter magas oszlopnak látszik, amelynek felső végén nagy, fémből készült üres gömb nyugszik. Átmérője néhány méter. Az oszlop belsejében két hengeren szigetelőanyagból, többnyire selyemből készült széles szalag fut. Eree a szalagra egy viszonylag kis áramforrásból elektromosságot (vagyis' elektronokat) juttatnak, amit a szalag a gömbhöz szállít. Itt az elektronokat a gömb fémfelületén elraktározzák. Minél nagyobb a gömb, annál nagyobb az ilyen módon előállítható feszültség. Több millió voltot is elérhet. (Folytatjuk)