Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-21 / 169. szám
i ZAM6Ó GEOLÓGUS, HOGY IJEDTSÉGÉT KIHEVER JE, LEPIHEN 4 RAKÉTÁBAN. NÉGY TÁRSA EZALATT ÉRTELMES ÉLŐLÉNYEK UTÁN KUTAT. Érthetetlen, vagy' t4n megsem a TAU CETIRŐL KÜLDTEK A FÖLDRE AZT AZ ŰRHAJÓT ? J TOT.NA MEGYEI NÍSPŰjfW* 1964. július 21. 42 EXPEDiaó TAGJAI IVAROK MÚLVA MÁR, MÁR FELADJÁK A REMÉNYT, AMIKOR... 4 GÉPPISZTOLY SOROZAT A SZÓRJ ró KART BÉNÁVÁ TESZI, 4 TÖBB! MAR AZ ELHÁRÍTÓ RAKÉTA DOLGA Amatőr csillagászat Elkészült az Uránia csillagvizsgáló új kupolája. (Első képünk.) A bemutató csillagvizsgáló átépítésének első szakasza most fejeződött be. Elkészült az új kupola, és a helyén van már a távcső is. Az apróbb szerelőmunkák elvégzése után, a közeljövőben átadják rendeltetésének az amatőr csillagászok „fellegvárát”, (Második képünk a kitűnő csillagászati távcső összeállítását ábrázolja. Orgoványi János és Reindl János műszerész végzi a nagy szakértelmet kívánó munkát.) A csillagászat minden lelkes híve örömmel üdvözli az új léte sítményt. Horváth Lászlót Csillik Gábor: BUDAPESTEN HARCOLTUNK... (Magvető, 1964.) A szerző legnagyobb erénye a met fasiszták ellen fegyverrel, , , vagy anélkül, termeszetesseg es a kozvetlenseg. , , , ..... , Csillik Gábornak e sokszor felKönyve hiteles krónikája a bu- (j0igozott témában sikerült, újat dapesti fiatalok harcainak a né- nyújtania. Egy, az ifjú kommunisták között emberré lett fia- i tál történetét mondja el. annyi közvetlenséggel, mintha az illető velünk szemben ülne, az asztalnál... * Nemcsak regényt — hiteles krónikát kapunk a Szír-csoport ■ küzdelmeiről, az ifjú kommunis- '• ták akcióiról a nyilasok és a né- j metck ellen. A szerzőnek nincsenek különleges irodalmi am- t bíciói, s talán éppen ezért marad la könyve hiteles és végig közvet# len. Rokonszenves szerénysége és emberséges hangja. Mindaz, amit elmond az 1940—44-es évekről, neki magának is személyes élménye, hiszen a munkásmozgalomban, a kommunisták által szervezett fegyveres ellenálló csoportok egyikében élt és harcolt maga a szerző is. D. E. 1-2. 1951. májusának végén az Em- wetok szigetcsoport fölött megjelenő vakító fénygömb igazolja: a kísérlet jobban sikerült, mint remélték: A mérések azt igazolták hogy a szerkezet felrobbanásakor kereken százszor nagyobb energia szabadult fel, mint a hirosimai bomba ledobásakor. Ezen a májusi reggelen Eniwetok felett több energia szabadult el egyetlen pillanat alatt, mint a háború négy éve alatt Németországra ledobott bombák összes robbanó energiája. Az amerikai politikai élet és hadvezetés atomvezérei ismét nagyon reménykednek. Reményeik hasonlóak a pár évvel korábbiakhoz: semmiféle nagyhatalom nem érheti őket utol, nekik most ismét olyan fegyverük van, amely a világon egyedülálló. Csak nagyon rövid idő kellett hozzá, hogy hiú reményükből ismét kiábránduljanak. Reményeiket sorra döntötte egyrészt a népek összefogása az amerikai elgondolások ellen, másrészt az a tény, hogy fegyvereikkel szemben még fejlettebbeket állított a Szovjetunió, sőt megtalálták a legveszedelmesebb fegyverek elleni védekezés módszerét is. AMIRE AMERIKÁBAN NEM SZÁMÍTOTTAK Az 1930-as évek végén az egyes országok között tudományos kapcsolatok, közlések láncolata megszakadt. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya még szövetségesei elől is elzárkózott, hogy tudományos eredményeket közöljön velük, hivatkozván bizonyos „szövetséges! érdekekre”. De amikor az Egyesült Államokban kezdetét vette az atomenergia-kutatás hadiiparrá fejlesztése, már akkor nyilvánvaló volt, hogy ez esetben szó sincs semmiféle szö- vetségesi érdekről, teljesen világossá vált: mire megy a játék. Az USA katonai vezető kőiéi már akkoriban úgy számoltak, hogy a háború alatt, vagy legrosszabb esetben közvetlenül a háború befejezése után atomfegyverzetüket valamilyen módon a Szovjetunió ellen fordítják. Hogy számításaikba hiba csúszott, arról nem ők tehetnek... A Moszkvában megjelenő ZSETF („A kísérleti és elméleti fizika folyóirata” orosz nyelvű rövidítése) című folyóiratban 1940 januárjában és májusában egy- egy nagyjelentőségű tanulmány jelent meg. Két tekintélyes szovjet fizikus írta, Zeldovics és Hárítom Zeldovics tanulmányának címe: „Az urán láncszerű szétesése lassú neutronok hatására”, Hariton dolgozatának címe pedig „Az urán láncszerű szétesésének kinetikája”. Ez a két nagyfontosságú tanulmány bizonyság arra, hogy a szovjet fizikusok mennyire előre haladtak a magenergia kutatásában. Persze a szürke fedelű, dísztelen folyóiratot nagyon kevesen olvasták. Többnyire csak fizikusok, magas képzettségű tudósok, hiszen lapjain hemzsegtek a képletek, a laikusok számára teljesen érthetetlen ábrák. Nehéz örökség után jutott el a szovjet tudományos élet addig, hogy számottevő felfedezéseket érjenek el az atomkutatásban. A cári Oroszországban csak sínylődtek a tudományok, szegény volt az ország és még szegényebbé tette a négyéves első világháború, majd azt követően a polgárháború. Ám amikor kezdetét vette az első ötéves terv, a tudományok is kezdtek kibontakozni. És a lenini örökségben jó talajra talált a fizika tudománya is. Ezenkívül az orosz tudósoknak az elődökkel sem kellett szégyenkez- niök. Hiszen annak idején Men- gyelejev alkotta meg az elemek periódusos rendszerét és Nyiko- láj Petrovics Lebegyev híres orosz fizikus már a relativitás elméletének megalkotása előtt öt évvel (vagyis 1900-ban) kísérleti úton arra a következtetésre jutott, hogy a fény energiája és tömege között valamiféle összefüggésnek kell lenni. Persze Lebegyev nem juthatott el arra a következtetésre, mint később Einstein, mert ő csak egy speciális esetet vett tekintetbe, viszont Einstein elméleti módszerrel egy általános összefüggést állapított meg. Mengyelejev és Lebegyev tevékenysége termékenyítőén hatott az 1920-as évek szovjet fizikusaira. Ezekben az években már a magfizikában dolgozik az azóta világhírűvé lett D. Szko- belcin akadémikus és D. Iva- nyenko. A legfiatalabbak, mint Hariton, Kaplca, Lejpunszkij Angliában Rutherford intézetében tanulnak és dolgoznak. 1932- ben Ivanyenko már eljutott az atommag neutronos-protonos szerkezetének elméleti megalapozásához. Akik 1939—40-ben megfordultak a moszkvai metró „Dinamó” állomásán, mitsem sejtettek arról, hogy a mélyvasút néhány hivatali helyiségében milyen fontos kísérletek zajlanak. Két szovjet fizikus, Pjotrzsak és Fljorov ezt a helyet választották az urán viselkedésének vizsgálatára. Azért ezt a mélyenfekvő állomást, mert fölötte rendkívül vastag földréteg biztosította, hogy kísérleteiknél minél kevesebb, a világűrből érkező elemi részecske legyen jelen. És kutatásaik eredményeit a ZSETF 1940. szeptemberi számában már közlik is „Az Urán spontán hasadása” címmel. Ebben megállapítják, hogy az uránmagok hasadásához nincs szükség semmiféle neutronforrásra, mert a szükséges első neutronok, amelyek a láncreakciót megindítják. mindig és mindenütt jelen vannak. Hogy Amerikában mit sejtettek* vagy tudtak a szovjet fizikusok eredményeiről, abban az időben, azt ma már nehéz lenne megmondani. Egy azonban bizonyos: azzal nem számoltak, hogy az Egyesült Államok legszovjetelle- nesebb vezetői, akik 1945—46-ban annyira bíztak atom-egyeduralmukban, olyan rövid idő múltán csalatkoznak. 1946-ban már teljesen világossá vált az amerikai atomzsarolás. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a Szovjetunió is kénytelen volt atomfegyverkezésének ütemét meggyorsítani. Az ötéves tervek idején létrejött szovjet ipar már képes volt arra, hogy olyan programot valósítson meg, amely méreteiben semmivel sem marad el az amerikaiak Manthattan-tervétől, és eredményeiben jóval felül is múlta azt. A kutatásokat Igor Vasziljevics Kurcsatov akadémikus irányította. De ezek a kutatások irányelveiben merően különböztek az amerikai programtól. A Szovjetunióban az az elképzelés érvényesül, hogy az atomenergia kutatását és az atomipar kiépítését elsősorban a békés termelőmunka céljainak megfelelően kell fejleszteni. Természetesen ezzel együtt fejlődik az atomhaderő is. Sőt: a szovjet elképzelés az atomfegyverkezés tekintetében is gyorsabbnak és hatékonyabbnak bizonyul, mint az amerikai, mert a magkutatásnak sokkal több ága fejlődik ki, amely jó hatással van az atomfegyverek többféle típusának fejlesztésére is. Végeredményben tehát azokban az években a Szovjetunió elsősorban azzal előzte meg az amerikai atom- kutatást, hogy nem egyoldalúan, csak bombára törekedett, hanem felismerte az atomenergiában rejlő, hatalmas békés ipari lehetőségeket. És ezeket a lehetőségeket atomprogramjának előterébe állította. Amikor az Amerikai Egyesült Államok felderítő repülői 1949- ben rémülten állapítják meg* hogy a Szovjetuniónak fejlettebb atombombája van mint Amerikának, akkor még Washingtonban nem tudják, hogy ezek a szovjet atomfegyverek már két éve: 1947 óta léteznek. De a nagy meglepetések még ezután következnek: 1954 június 27-én a moszkvai rádió közleménye bejelenti: „A Szovjetunióban a szovjet tudósok és mérnökök befejezték az első ipari célokat szolgáló atomenergiával működő villanyerőmű tervezését és megépítését. Az erőmű hasznos teljesítménye 5000 kilowatt”. (Folytatjuk)
