Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-12 / 136. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. június 12. MOST LE leplezhetnem önöket, DE PILLANATNYILAG ELTEKINTEK ETTŐL. VOLNA EGY ELGONDOLÁSOM. .. ..I TEKINTEK ETTŐL. HALLGATOM, ÚTIAM BOTRÁNY ! HE HÁNY ANGOL ES FKA HCT A AD MIKA ÜST NYUGDÍJAZNAK. A VILÁG ÉVSZÁZADOKIG ANGUÁN köhög, bennünket felakasztanak, azután fk PETŐ MIKLÓS: OLIVEIRA ÉS TÁRSA ORDAS IVÁN: Dokumentumtörténet a Cap Aneona felrobbantásáról •— Regény — TANÁCSKOZÁSNAK EREDJ KI FIAM... A RÖVIDESEN VÉGE. ROZSDÁS AUG VÁRJA, HOGY EGYEDÜL MARADHAS- SON EARL OF SUDE ESEK EKCELLE NClÁ jÁVAL-. AZ IGAZI GYARMATUGYI MINISZTERNEK SIKERÜL MATRÓZ-RUHÁBAN MEGSZÖKNIE A HAJÓRÓL. Nicaraguái útlevelek 2. Nagybátyja a szociáldemokrata párt tagja volt. Rudolf Zahmer, huszonnyolc éves, elektrotechnikus, a német kommunista ifjúsági szövetség egykori tagja. Apja tanító, ugyancsak vörös volt. Ö is a szárazföldön tartózkodott. Otto Schlieffer, tengerész a negyedik, aki a parton volt, amikor a hajó Felrobbant. Nagynénje zsidóhoz ment feleségül. Hubert Glaube, huszonnégy éves tengerész, állítólag a hajón tartózkodott; apja részt vett a hamburgi felkelésben, most Dachauban „üdül”, Horst Zaslavski, huszonhat éves tengerész, félig lengyel, félig német. Peter Probst, harmincnégy- éves drezdai sofőr — az egyetlen, akinek nincs folt az életrajzán. Minden bizonnyal valamennyi egy titkos kommunista szervezet tagja, s kezük benne van a Cap A.ncona elpusztulásában. A sofőröknek kellett volna a teherautókat Spanyolországba szállítani. — Nem értem — szólalt meg Otto — miért kellett a teherautókat Portugáliába irányítani? Hogy ne keltsük a beavatkozás látszatát? No jó, rendben van... De hogy gondolta az a hét kommunista? Hiszen bizonyára nem tudnak spanyolul. Hajlamos vagyok arra gondolni, hogy egyáltalán nem is léteznek. — Ha nem léteznek ezek a kommunisták, akkor ki kell találnunk őket — szólalt meg ekkor Otto kísérője, aki eddig hallgatott. Friedrich elmosolyodott. — Ritkán beszélsz, Konrad, de akkor okosan. Hiába, az angol iskola... Meglátszik rajtad, hogy Oxfordban nevelkedtél. Idehallgass, Otto: Konrad veled megy Lisszabonba. Otto Krause a homlokát ráncolta. — Portugál képviseletünk rábukkant már a hét vörös nyomára? — kérdezte. Egyelőre nem. Friedrich Mendel a térképhez lépett, melyen berajzolták a fran- coisták által elfoglalt spanyol területeket. — Egyetlen kiütünk van: a tenKÉPBEGÍNYVÁLTOZAT' ger. Franco Spanyolországán át eljutni a vörösökhöz, reménytelen vállalkozás. Természetesen azért itt is felkészülünk a fogadtatásukra. Tehát uraim: jó munkát. és sok sikert kívánok! A spanyol határ felé vezető portugál országúton nyitott teherkocsi suhan. Kora reggel van. A gépkocsivezető mellett Oliveira foglal helyet. A határőrök udvariasan köszöntik, szívesen látott vendég errefelé, s minden formaság nélkül átengedik a spanyol területre. Oliveira olcsó szivarral kínálja őket. az őrmesternek egy üveg madeirával kedveskedik. — A hegvekben minden rendben? — kérdezi búcsúzkodás közben — Vörösök nincsenek? A határőrök mosolyognak, s búcsút intenek. Oliveira rövid ideig cégének spanyol fiókirodájában tartózkodik. majd átmegy a kormányzóhoz. A palotánál kérik az igazolványát. de az erkélyről felfedezi őt Ricardo a kormányzó szárnysegéde. — Beengqd,ni! — rendelkezik. — Mi újság Lisszabonban, kedves barátom? — örvendezik Ricardo s Oliveira kezét szorongatja. — Hallottál a Cap Ancona pusztulásáról? — Igen. kellemetlen história. — Vigasztalásul hoztam neked pár üveg whiskit. — Köszönöm, öregem. Hálából elviszlek este valahová szórakozni. Közben a tábornok szobájához érnek. Az öreg Queipo d;: Llano boldogan üdvözli vendégét: — Nagy szükségem van rád- Csak ne szardíniát ajánlj! Fegyvert. fegyvert és fegyvert! Ez az. amelyre szükségünk van. — Mi történt? A németek és az olaszok már nem szállítanak? Látszik, hogy nem vagy katona. Háborúban sosem elég a fegyver. És nem is mindig érkezik meg rendeltetési helyére. Hallottál a lisszaboni robbanásról? Két hadosztálynak szánt fegyverzet süllyedt a tenger fenekére. Fizetni meg nekünk kell érte. Ha együtt akarsz működni velünk, akkor szállíts tankot, páncélautót. géppuskát vagy legalább is teherau'ókat. — Megkísérlem, tábornok, de sajnos nem vagvok Krupp. Fegyverem nincs. Gépkocsikat még csak tudnék szállítani, de hol veszek hozzá sofőrt? Hisz a rendőrsége majd minden sevillai sofőrt agyonlőtt! — Ezek a gazfickók mind kommunisták De ha teherautókat tudsz szerezni, akkor gépkocsi- vezetőket is szerezhetsz. Adok maid engedélyt a határátlépésre. Hány kocsit adsz. és mikorra. (Folytatjuk) XVII. — Én nem öltem meg senkit! — tiltakozott a milliomos. — Még! És ha ez a találmány beválik, akkor hányat ölne meg? — De hiszen azok színesek, meg vörösök! Joe érdeklődve fordult Fredhez: — Mondd, ne adjak neki két egyforma méretű pofont?-»Ne! Sajnos, ez ilyen fokon már nem sokat segít! Inkább mást mondok. — Nos? — Ha már vacsoráztál, evezz vissza a géphez, állítsd menetkészre a motort, és hozd ki magaddal szeretett főnökünk és vezérigazgatónk táskáját. Brand felugrott. — A táskámat?! — Maradjon nyugodtan! Csak akkor állhat fel, ha én megengedem! — Fred hangja hideg volt és beretvaéles. — Ne féljen, nem a pénzt, vagy a csekkönyvét akarjuk! A h®helen mozdulatoktól egyébként is óva intem, mert nemcsak a barátomnál, hanem nálam is fegyver van és a legnagyobb mértékben sajnálnám, ha egy ilyen értékes bőrt, mint a magáé, kilyukasztva kellene visszaadnom az amerikai társadalomnak. Némán ültek a kis tábortűz mellett és várták Joe visszatértét. A Vörös Omar belsejét rázta a düh. Becsapták! Falhoz állították az orránál fogva vezették! öt! Három ilyen kis senki, két ilyen sehonnai és egy említésre sem érdemes nő! Hiszen akármilyen szép is Lea King, nyilvánvaló, hogy vörös... Kommunista! Brand meg,rázkódott a gondolatra, hogy egy kommunista nőnek vásárolt nyaralót, sőt egész szigetet! És Simpson? Hol az az átkozott pondró, az a nagyképű tisztecske, aki annyira tudott mindenkiről, mindent? * Simpson kapitány ugyanebben az órában sápadtan és feszesen állt egy fagyos nyugalmú, hidegszemű fiatal tábornok előtt. A tábornok rettenetes hatalmú úr volt, olyan nagy rang a Szolgálatban, hogy még a nevét sem volt szabad kimondani, ö viszont annál többször kimondta a kapitányét. Több mint húsz perce taglalta immár Simpson mulasztásait, vétkeit, sőt bűneit. — Tanúbizonyságot tett tökéletes használhatatlanságáról. Simpson! — világosította fel a kapitány. — Mindennek tetejébe maga még tudta is, hogy ez a Perkins úgy fel van fegyverezve, mintha csak a frontra készülne! Mert azt Ne félj t-stvér! Békét hoztunk neked! evez belőle három fehér férfi, meg egy magas, bronzos hajú nő. Később tüzet raknak, valami jóillatú ételt esznek és szünet nélkül emelt hangon beszélnek. Egyikükre pedig időnként pisztolyt fognak — Watabu a kelleténél lényegesen jobban ismerte a lőfegyvereket —, az a hosszú ismét csónakba száll és rengeteg papírral tér vissza. Ismét izgatott beszélgetés, aztán azt a kövér, öregedő vöröshajút váratlanul megkötözik és a tűz mellett valamennyien nyugovóra térnek... — Mit akarhatnak ezek? — töprengett a halász. — A vörös hajú fogoly, de miért éppen ide hozzák foglyaikat a fehérek? Elhatározta, hogy hírt visz a faWátabu, a hívatlan látogatói összerezzent. Japán sző? De hiszen ezek fehérek! És még hozzá alszanak Ás? Joe azonban újból megismételte: — Ne félj. testvér! Békét hozunk neked! Ezzel kinyitotta a szemét és még mindig nem téve egyetlen mozdulatot sem, barátságosan rámosolyodott Watabura. Nyílt őszinte mosolya bizalmat ébresztett. Watabu szintén néhány japán szót morzsolt elő a foga közül. — Nem félek! — mondta. — Adok neked ételt! — közülte Joe és a halász szeme nyomban felcsillant. — Ha akarod, egy kést is. (Folytatjuk) remélem nem hiszi, Simpson, hogy Brand Havillandja, az egyik legkitűnőbb iuxusgép az egész Államokban, sehol másutt, hanem éppen annál a nyomorult szigetnél döglik be? Magának mindezt előre kellett volna látnia. Simpson! Mi magát azért fizetjük, méghozzá tudtommal meglehetősen jól, hogy legalább egy órával előbb tudjon meg mindent, mintsem azt az ellenfeleink kiagyalják! Maga teljesen leszerepelt előttem, Simpson! Ezt a kapitány maga is érezte. — Tudja hová helyeztetem át magát, Simpson? — Nem tudom, vezérőrnagy úr! — A létező legnagyobb sebességgel pályázzon el Vietnamba. Átveszi valamelyik dzsungelkommandó vezetését. Arra talán még alkalmas, hiszen, ha jól tudom, eredetileg gyalogos tiszt volt. Leléphet, Simpson! * Watabu egyáltalán nem értette a helyzetet. Előbb leereszkedik a vízre egy nagy ezüstös gépmadár, aztán furcsa kis csónakon kilubelieknek, de még hajnal előtt ' visszatér ide és jobban kifürkészi a jövevények, szándékát. . A JAPÁN NYEYVTAN HASZNA. Joe Brown már jóideje figyelt leeresztett szempillája alól. A tábortűz mellett egy majdnem teljesen meztelen, fejlett arányos' testalkatú bennszülött állt. Egyik kezében könnyű bambuszdárdát szorongatott, a másikkal óvatos- san nyúlt egy elhajított üres kon- zervés doboz után. Lopakodva jött minden lépésnél körülfigyelt, de nem látszott rossz szándékúnak. — Hogyan lehetne szót érteni vele? — töprengett az óriás. Nyilvánvaló volt, hogy egy jószándékú bennszülött a következő, bizo- zonyára nem könnyű, napokban nagy hasznukra lehetne. A környező szigetek valamikor japán megszállás alatt voltak. Joe a háború alatt több száz szót niegtanulí japánul. Elhatározta, hogy próbát tesz. Továbbra is hunyva tartotta szemét és mintha csak álmában beszélne, halkan, barátságosan megszólalt: — Ne félj!
