Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-30 / 151. szám
4 ÍOtNA HEGYEI NÉPÜJSAG 1964. június 30, Nedárd Milyen időjárásra s%ámíthatunk a napokban? Egy hétig váratott magára, aztán mégis csaik megérkezett a csapadékos nyári időjárás. Rajkai Ödönnel és dr. Berkes Zoltánnál, a Meteorológiai Intézet vezető munkatársaival az idei Medárd viselkedéséről beszélgetünk. — A Medárd-nappal kapcsolatos néphitnek valóságos természeti alapja van. Az európai szárazföld felett felmelegedő levegő felszáll, s alatta betör, majd egy ideig uralkodóvá lesz a hűvös tengeri áramlat. Nálunk általában kétféle módon jelentkezik: vagy hűvös, szeles, kevés csapadékot hozó az időjárás, s ez az igazi Medárd. Vagy pedig meleg marad a levegő, úgyszólván minden napra jut csapadék, s kevesebb a szél. Az idén ez utóbbi történik. A levegő csak most kezd hűvösödni. mert a tengeri szél szabályos beáramlása eddig nem volt meg. Jól mutatja ezt a kö- zéphőmérséklet alakulása. A legkevesebb meleget — 17 fokot júniusban — a húszas években mérték. Az évtizedek átlagos középhőmérséklete 20 fok körül van; most viszont nálunk eddig 23 fok a júniusi érték. A csapadék osság az idén nem éri el az 1924 esztendeit, amikor 211 millimétert mértek. Ennek most körülbelül a felére számíthatunk, 100 milliméter körül. Ez a mennyiség, nem kedvezőtlen a mezőgazdaságra, sőt határozottan hasznos, hogy a hét elejei zivatarok most már a 'szabolcsi száraz területeket is öntözték. — Hogyan alakult az utóbbi napok időjárása, a jégesők milyen mértékűek? — Az elmúlt időben a naponta többször megújuló zivatart az okozta, hogy Északnyugat-Euró- pából hideg levegő áramlott be az amúgy is zivataros levegőjű Kárpát-medencébe. Az egész ország területén nagymennyiségű csapadék hullott. A Bakonyban. Somogy megyében, Kaposvár környékén. a Duna—Tisza közének nagy részén, a Jászságban, a Mátrától északra, Miskolc környékén 30—60 milliméter eső esett. Sajnos, több helyen is jég verte a határt. A többi között Szentgott- hárd, Körmend. Zalaegerszeg, Tihany, Mernye, Heves, Hejőbába, Kehida. Szén tan talfa jelentett jeget. — Milyen időjárás várható a jövőben? — Előreláthatólag nem húzódik el július végéig az esős idő, s nem ismétlődik meg az 1940-es és 1952-es eset. amikor augusztusban tombolta ki magát Medárd. A következő időszakban valószínűleg megszilárdul az időjárás. Nappali felhőképződések lesznek, néhány helyen esővel, zivatarral. Mérsékeli északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon 8—12, másutt 12—15 fok körül lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között alakul; vagyis a közeli napokban nem várható nagyobb felmelegedés. Társítás Az ember társas lény. Szeret együtt lenni, vitatkozni, szórakozni, veszekedni, kiabálni Tlásd a példákat is: szeminárium, kocsma, társbérlet és labdarúgó-mérkőzés. És az ember szeret bizonyos dolgokat egymással kapcsolatba hozni, társítani. Például a Fecske cigarettát a Kossuth-tal, szénsavpatront a szimfonikus hanglemezREJTŐ JENŐ? KÉPRE@ÉNYVÁLTOZAT> KOVÁCS SÁNDOR zel, a Trabant autót tyúkketreccel ... És az ember leleményes is. A múltkor olvastam az egyik útépítésnél a táblát, átfestve így adta tudtul: „Vigyázat lassú útépítés!” — természetesen a lassan szót javították. Tehát az emberi megfigyelés így válik hagyománnyá — az építésnél is, és így válik népszokássá — a lassú építés is például. f Valamelyik nap szomjúhomat . oltandó felkerestem a vendéglátó- ipar üzemegységét, a 11-es számú büfét Szelcszárdon, Finom friss és lüdeg sort adtak, felettébb felfrissültem tőle. Fizettem és becsuktam magam mögött az ajtót, és akkor akadt meg szemem a cégtáblán, amely természetesen már javított állapotban adta tudtul: „11-es AKÖV Büfé“ Itt az AKÖV betűszó volt szép gömbölyű, gondos betűkkel a 11-es és a Büfé szavak közé rajzolva. Hiába, szokás az szokás. i — pisaiamon PÁL — Mindegy, a hazugság — hazugság. Az megbosszulja magát. — Hagyd a csudába, mit rágod magad? Másnap megoperáltak és a tanár úr azt mondta, hogy sikerült, most már rajtam múlik minden. Ezt arra értette, hogy ha majd leveszik a gipszet, akkor el kell kezdeni járkálni. Az pedig egy ágyonkínzott, össze-vissza vagdalt lábbal nem is olyan tréfadolog. Vera boldog volt, örömében körülugrálta az ágyamat. Én is örültem, de nem annyira, mint ő. Miért? Pontosan nem tud— És fogok tudni jörai rendesen? ... Abbahagytam, mert amint ki- mondtam, már éreztem is, hogy ez gyáva, ostoba kérdés. A tanár úr türelmetlenül legyintett. — Erre, fiam, nem tudok válaszolni. Most mondtam. hogy ezután rajtad múlik minden ... Az biztos, hogy az Iharost nem fogod a pályáról kiszorítani soha... Újabb nagy kacaj. Továbbmentek. Úgy látszik, Verának már jóval előbb szóltak, hogy leveszik a gipszet rólam. Délután sokan nám megmondani. Talán eddig mindig valamit lehetett várni, valamiben lehetett bízni. Most pedig túl voltam minden operáción. A lábam még gipszben, lehet, hogy soha se tudom majd mozdítani. * Azután eljött az ideje annak is, hogy levegyék a lábamról a gipszet. Fülledt júliusi délelőtt volt. A halvány, megmondha- tatlan színű hullámokban rezgő levegő megállt a kórteremben. A nyitott ablakon csak újabb forróság ömlött ránk. Az orvosságok és a kötések alól átütő sebek nehéz szaga nyomta a tüdőnket. Nehezen lélegeztünk. Az idősebbek gyámoltalanul nyögtek. Megkezdődött a vizit. A tanár úr és a kísérete elsőnek az én ágyamhoz jött, pedig az ajtótól számítva az utolsó előtti voltam a jobboldali sorban. — Na, kedves barátom — mondta a tanár úr mosolyogva _ holnap levesszük a lovagi páncélt. A kísérete jót nevetett. — Most majd megmutathatja, milyen legény maga. Azután járni, járni, járni... Szédítő meleghullám öntött el. — Igen, tanár úr ... — Nehogy szégyent hozzon ránk. jöttek be hozzám. Vera, az anyám (apám beteg volt, nyáron egyszer mindig elkapta a nátha). Miklós öcsém. Később pedig megérkezett Fekete János elvtárs, a párt- titkárunk. Jelentéktelen dolgokról beszélgettünk. Érezhető volt, hogy mindenki a párttitkártól várt valamit. Hamarosan ki is rukkolt. — Figyelj csak ide, Péter. . . megbeszéltük az elvtársakkal az ügyedet. Nemsokára kizavarnak innen, nem etetnek itt egészséges embert. Ez világos. Sajnos, nagyon is jól ismertem már ezt a gorombára álcázott sajnálkozást. Alig figyeltem. — Mivel többet le nem mehetsz, nem is engednénk téged . .. Szünetet tartott, hogy legyen időm felfogni, amit mond és nyugodtan örülhessek. Éreztem, hogy kimegy a vér a fejemből. — Igen ... — Szóval, jól is jön nekünk a vezetésben egy ilyen belevaló gyerek ... Úgy gondoltuk, hogy átvennéd a munkásellátási osztály vezetését. Közelebb lépett hozzám. Megszorította a csuklómat. — Mi nem feledkezünk meg a hűséges embereinkről. Nem hagyjuk a fajtánkat... Éreztem, hogy megreszket a keze. Elfordította a fejét és nem tudta befejezni. Az én torkomat is megmarkolta valami utálatos görcs. Az anyám felsírt és az ablakhoz ment. Vera utána. Sokáig nem tudtam szólni. Előbb még valami buta szégyent éreztem, amiért egy férfi mar- kolássza a kezemet, de most már nem bántam. Hiszen mégis csak szép és nagy dolog az összetartás, a bányász-barátság. — Lassan megfordítottam a karomat és visszaszorítottam Fekete János kezét. Erre rám nézett. — Na, akkor rendben... — mondta elváltozott hangon és, szégyellős, suta mozdulattal gyorsan megdörzsölte mindkét szemét. Akkor láttam, hogy Miklós öcsém mindkét kézzel az ágyam végét markolja és riadt, vádoló tekintettel fürkész engem. Magam se tudom, hogyan érthettem meg olyan gyorsan az öcsém pillantását. Azt hiszem, csakis úgy, hogy bennem is ott volt az az érzés. — Köszönöm az elvtársaknak . .. nagyon ... de én szeretnék visszamenni... — Az ágy szélébe kapaszkodva feljebb húztam magamat. — A bányába.,. Anyám és Vera egyszerre kapták fel a fejüket. — Megbolondultál, fiam? — sírt anyám. — Soha. .. tudd meg, soha . .. Nem volt elég? ... Miklóst se engedem már ... hát akkor téged ... Fekete János kicsit elmosolyodott az anyám kétségbeesésén. Látszott, hogy feleslegesnek véli a nagy kiabálást. Nyugodt, megértő hangon mondta: — Tessék csak hagyni«,.. Péter igazi bányászgyerek . .. nehéz neki... de ő is belátja, hogy ilyen lábbal nem mehet vissza. És különben is szép, nagy feladatot kap. Ha nem történt volna semmi, akkor is örülni kellene. — Péter — mondta szemrehányóan, de kedvesen Vera. — Igen ... hát nagyon köszönöm — mondtam megzavarodva, holott már egyszer megköszöntem azt, amit később nem fogadtam el. — Na jól van — tette rá nyugtatóan a kezét Fekete János a vállamra. Bizonyára úgy vélte, hogy a hirtelen jött öröm zavarta össze a fejemet. — Na jól van. nem kell semmit köszönni. Amint kiengednek, azqnnal elfoglalhatod a helyedet. Ameddig nem erősödsz meg, kocsit küldünk érted minden reggel, ezt is megbeszéltük. Azután eltelt a látogatás két órája. Vera maradt utoljára. Megcsókolt és azt mondta: — Nem értelek, kedves.'.; miért nem örülsz úgy ... én már tudtam mindent... Csak meglepetésnek tartottam.., ű is elment. (Folytatjuk) SfMDfORO FEGYVERSEK/ tAmadAsBA LENDÜLNEK. KVAN6 KÉNYTELEN VISSZAVONULNI. FÚL óra múlva bekerítik kvans tóborát. Mar AL/e