Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-28 / 150. szám

J t 4 ' I ! TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1964. június SS. Injekciózott föld Nem áll meg a technika a me­zőgazdaságban sem. Ezt a tényt dokumentálja most megint a Baki Állami Gazdaság gutorföldei egysége. Az a tapasz­talat, ami most itt születik, or­a biztató tapasztalatok arra ösz­tönözték a kísérletező szakembe­reket, hogy az idén már nem csupán a gyümölcsösben, hanem a kukoricaföldön is alkalmazzák a folyékony nitrogén műtrágyát. szágos jellegű, kivétel nélkül min­den állami gazdaság és termelő- szövetkezet felfigyel' rá. Folyékony nitrogén műtrágyá­val táplálják az almásokat. Ezt a kísérletet 80 holdon már ta­valy elkezdték és azt tapasztal­ták, hogy a folyékony műtrágyá­val injekciózott gyümölcsösben 100—110 kilogrammos fánkénti átlagtermés helyett 150—200 ki­logramm elsőrendű minőségű, exportképes almát szedtek. Ezek Az injekciózott föld eredmé­nyei nemcsak a helyes mezőgaz­dasági politikát dicsérik. Az alapanyag, a folyékony műtrágya gazdaságos és szakszerű elosztá­sát a Szovjetunióból exportált be­rendezés végzi, Zetor traktorra szerelve. Képünk magát a mű­veletet ábrázolja, amelyet két szakember képes tökéletesen meg­oldani. (a—a) Megjelent a mezőgazdák talajismereti és trágyázási útmutatója (Második, átdolgozott, bővített fontos gyakorlati ismeretanyagát, kiadás). A könyv az első kiadás- és mindennek a gyakorlati anyag­hoz hasonlóan röviden, tömören nak elméleti alapját úgy, ahogy foglalja össze a talajismeret és azt az üzemekben dolgozó' agrö- trágyázási tárgykör valamennyi nómusok igénylik. Egy-egy fejeze­te a talajművelés, talajismerét, ^ talaj térképezés és talajvédelem, ill. -javítás tudnivalóit tárgyalja. Részletesen leírja talajainkat, út­mutatást nyújtva az egyes talaj­típusokon és altípusokon köve­tendő agrotechnikára. A geneti­kai talajtípusok című fejeket a gyakorlat számára egyszerűsítve közli ezt, az első kiadás óta sok , változáson — fejlődésen — ke- I resztül ment igen fontos ismeret- | anyagot. Üj fejezet a könyvben az öntözővíz és a talaj kölcsön- ’ hatása, összefoglalja és tisztázza REJTŐ JENŐ: salamon dal Sí KÉPBEGSESYVÁLTOSATi KOVÁCS SÁNDOR a humuszról szóló tudnivalókat. A továbbiakban a trágyázás el­méleti alapjait, a szerves és mű­trágyákat és a trágyázás gyakor­latát ismertetik a szerzők. 7. Este kilencig minden szép simán ment, éppen úgy, mint más la­kodalomban. Hacsak azt nem számítom, hogy Vera amiért velem nem táncolhatott, mással se ment el. Az talán csak nekem tűnt fel, hogy hozzám mindenki kissé túl hangosan, túl vidáman szól. Nem tudom, hogy valóban így volt-e, mert az ember ilyen átkozott helyzetben képzelődik. Kilenc tájban a megerőltetés­től szédülni kezdtem. Ha vissza­gondolok rá, nem is volt olyan tréfadolog órákon át mereven előrenyújtott lábbal ülni. A szo­bában meleg volt. Mozogni nem tudtam. Igaz, eleinte ötpercenként kérdezték, hogy érzem magam, de én mindig azt mondtam, hogy prímán. Sőt, már untam is az ag­gódást. így Vera kivételével las­san megfeledkeztek rólam. Vera csaknem végig szorította a keze­met, és szüntelenül kérdezte az aggódó tekintetével: „hogy vagy... hogy bírod”? Talán ez tette még nehezebbé a dolgot. Sok erőmet emészthet­te föl, hogy Vera semmit se ve­gyen észre. — Szünet nélkül biz­tatóan mosolyogtam, és még any- nyit se mozogtam, amit a hely­zetem megengedett volna, mert ha moccantam, Vera felugrott, segíteni akart. Mondom, kilenc körül éreztem, hogy baj lesz. Fojtogatott a me­leg és főképpen a tehetetlensé­gem. Alig éreztem a saját teste­met. A tíz körmömet belevájtam a támlásszék karfájába. Érez­tem, hogy már se a másra gon­dolás, se az akarat nem segít. Lefordultam a székről. Amikor magamhoz tértem, már csak a szüleim és az öcsém állt az ágy mellett. Aggódva szidtak, miért nem szóltam előbb.. Azután ők is elmentek. Nem lehet és nem is fontos mindenről beszélni,, de annyit mondhatok, hogy az én Verám­nál gyengédebb, megértőbb asz- szonyt nem hordott a föld a há­tán. Számomra az a bizonyság jelentette a legtöbbet, hogy ez az asszony nagyon szeret engem. Hiszen csak a szerelem adha­tott neki erőt és csalhatatlan ér­telmet, hogyan kell viselkednie egy magamfajta agyongyötört emberrel. Két éjszakát aludtam otthon. A harmadik napon olyan fájdal­mak törtek rám, hogy a mentő­ket kellett hívni. Visszavittek a klinikára. Velem jött Vera is, és végigsírta az utat. .Kutyául érez­tem magam. Az orvosok úgy néztek rám, mint akinek befellegzett. Ez kedden volt. Péntekre összeszed­tem magamat. A sebek gyógyul­ni kezdtek. A lábamat súllyal húzták, nehogy az inak össze­zsugorodjanak. Két hónap telt el, csendesen, nyugodtan. Vera nem kímélte magát. Hetenként háromszor- négyszer jött hozzám, ami nem 1 LÉPÉS is volt csekélység, hiszen én a városban fekszem. Tőlünk idáig száz kilómét«-... Hiába mond­tam, hogy elég, ha egy héten egyszer jön. Keveset aludt, le­fogyott, de panaszt sohasem hal­lottam tőle. * Annyira megerősödtem, hogy június végén megkérdezte a ta­nár úr, mit szólnék, ha neki­vágnánk a csontátültetésnek? Nem akarom részletezni, mivel jár ez az operáció, mert akinek nincs rá szüksége, még a hírére is dugja be a fülét. Szóval egy ilyen műtét nem tré|adolog, és én mégis megörültem. Ha lenne olyan műszer, amely képes az érzéseket mérni — könnyen ki­derülne, hogy jobban örültem az újabb operációnak, mint a Verá­val való esküvőmnek. Már régen biztatott a tanár úr, hogy ha megerősödöm, megcsinálja a csontátültetést, és ha az jól sike­rül, akkor talán ... talán képes leszek majd járni. Ezért nincs is abban semmi különös, hogy én, akit tizenhárom hónapig vág­tak, szúrtak, varrtak, most szá­moltam a napokat, mennyi van hátra az operációig. Az én asszonyom minden nap­ra tartogatott nekem valami meglepetést. Valami ajándékot mindig hozott. Már tele volt az éjjeliszekrényem szebbnél szebb szipkákkal, levéltárcákkal, meg hasonló holmikkal. De a kisebb- nagyobb ajándékoknál sokkal ér­tékesebbek voltak számomra a történetei. El nem tudom kép­zelni, honnan szedte össze azo­kat a históriákat, amelyek kivé­tel nélkül a hűségről szóltak. A sorsdöntő műtét előtti napon pél­dául elmondta, hogy ismer egy asszonyt — a nevét is megmond­ta —, aki hozzáment egy ember­hez, akiről tudta, hogy meg fog vakulni. Amint az én Verám mondta, ez a házaspár boldogan él, három gyerekük van. Este hatkor ment el tőlem Vera és hétkor expressz levelet hozott a nővér. Pár sor volt az egész: „Drága jó Férjem és Barátom! Holnap megoperálnak. Érzem, hogy sikerülni fog. De bármi is történjen, én téged soha el nem hagylak, mindig csak jobban szeretlek. Csak arra kérlek, Te ne unjál rám. Mindig veled van és forron csókol: Vera.” Kincset ér egy ilyen asszony. Nem szégyellem elmondani, hogy mikor letettem a levelet, könnyes lett a szemem, vigye el az ördög. Gondolkodtam, törtem a fejemet, hogyan lett ilyen emberré az a kis copfos és mit szeret rajtam annyira. Még aznap este kezembe ke­rült az üzemi újságunk, amelyet Fekete párttitkár hagyott nálam, titokzatosan mosolyogva. Akkor valahogy megfeledkeztem róla: Ahogy széthajtom, hát látom: a második oldalon hatalmas cím: „Bányai Péter hőstette.” Mi az isfen? Már több mint egy esz­tendeje nem dolgozom, ugyan milyen hőstettet vihettem vég­hez? Elég az hozzá: a szeren­csétlenségem történetét írták meg, de úgy, hogy én magam is csupán a név miatt sejthettem, hogy rólam szól. Ilyesmik vol­tak benne: „Bányai elvtársat mindenki úgy ismerte, mint a legkiválóbb KISZ-aktivistát. So­hasem kímélte magát, példamu­tatóan élen járt a munkában. Ha akkor, azon az estén is nem a brigád becsülete, nem a terv túlteljesítése lebeg a szeme előtt, nem vállal olyan nagy ál­dozatot. Az ő cselekedetét a bri­gád, de az egész akna mint lel­kesítő hőstettet tartja számon.” — Hát ez meg milyen marha­ság? — kérdeztem fennhangon Józsa Sándortól, a jobboldali szomszédomtól. A Kohászati Mű­vekben hengerész, csúnyán össze­törte a bokáját. Értetlenül nézett rám. Megmu­tattam az újságot. Beleolvasott, azután visszadobta az ágyamra. — Na, mit akarsz, dicsérnek, az csak nem baj? Nagyon rossz kedvem lett. Egy­szerre rájöttem, miért csak most írnak erről az esetről. Annak ide­jén ugyanis a főnökség rám akarta hárítani a felelősséget. Nem a pénz izgatta őket, hanem az, hogyha elismerik: nem ér, vagyok az oka a balesetnek, akkor a főnökségtől valakit elővesz­nek. Hosszú hónapokig húzták- halasztották a döntést. Először az én nyakamba varrták az egé­szet. Én ugyan fellebbeztem, de hát csak úgy ’ a rend kedvéért, mert bosszantott az igazságtalan­ság. Meg volt is nekem kedvem ilyesmivel törődni. .. Pótvizsgá­latot rendeltek el. Kiszálltak, ta­nácskoztak, újabb jegyzőköny­veket vettek fel. És mikor már több mint egy esztendő eltelt — úgy. hogy a górék felelősségre vonása rég elavult —, akkor úgy határoztak: mégsem én voltam a hibás ... Szép história ... Most meg agyondicsérnek. __ Ne törődj sehová! Dicsérnek é s kész — mondta Józsa Sándor, az én örökké vidám szomszé­dom. Aid a bokatörését is úgy fogta fel, hogy legalább egyszer jól kipiheni magát. — Nem vagyok én pojáca, amikor kedvük támad, elővesz­nek és elkezdenek ajnározni. — Neked úgy látszik, már az se tetszene, ha törött üveggel vakarnák a hátadat. — Ugyan, ne szédítsen már, Sanyi bácsi. Ki szereti, ha hat­ókörnek nézik? Amit én csinál­tam, az nem volt hőstett. Egy­szerűen dolgoztam és összetörtem magamat. — Akkor értenélek, ha szidná­nak. (Folytatjuk) brudforo reevveesiíiiíró hordába, megindul a HÁGÓN ÁT NÉGYSZÁZ FEGYVERES KÍSÉRETÉVEL. TOM LEVON ÖTVEN FEGYVERESE ELHELYEZKEDIK <42 ÚT KÉT OLDALÁN, 4 MEKONG FOLYÓ FARTŐ ÁN. ROZSDÁS POLGÁRI NEVE QOHN HALLVBURTON. LONDONBÓL AUSZTRÁLIÁBA 6YORSASÁOI VILÁG RE — KORDDAL REPÜLJ. MAO AS KITÜNTETÉSBEN RÉSLE SITE IT ÉK ■41 ELSŐ PEGY VE g SZÁLLJ TÓ ÖSZVÉR ÁTLÉPI A HÁGÓT...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom