Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-04 / 129. szám
2 TOLNÄ MEGYEI VÉPÜJSÁG 1964. június 4. Véget ért a honolului tanácskozás Támadják Washington délkelet-ázsiai háborús terveit Wilson sajtóértekezlete Moszkvában Honoluluban véget ért az Egyesült Államok délkelet-ázsiai szakértőinek, valamint a csendesóceáni amerikai fegyveres erők parancsnokainak Rusk amerikai külügyminiszter és McNamara hadügyminiszter részvételével tartott bizalmas tanácskozása. A tárgyalásról közleményt nem adtak ki, jóltájékozott körök pedig csak annak közlésére szorítkoztak, hogy a washingtoni kormány két képviselője ugyan nem terjesztett elő semmiféle tervet a dél-vietnami háború kiterjesztésére, de — mint mondották — „a jövő alakulása más kérdés, és a további fejleményeken múlik.” Washingtonban több támadás is érte az amerikai kormány délkelet-ázsiai háborús terveit. Wayne Morse szenátor szenátusi felszólalásában kijelentette, „a Honoluluban összegyűltek előkészítik a háborút Vietnam északi része, majd esetleg Kína ellen”. Mint mondotta, Honoluluban „majdnem haditanács ült össze”. George Aiken szenátor bejelentette, nem lesz Ijajlandó támogatni „olyan katonai műveletek tervét, amelyeknek következtében egész Délkelet-Ázsiára kiterjedhet a háború”. Melvin Laird kongresszusi képviselő Johnson elnök Dél-Viet- namra vonatkozó megjegyzéseit bírálta. Az elnök szándékosan félrevezeti az amerikai népet — mondotta — amikor azt állítja „az Egyesült Államok kénytelen kivenni részét a veszély elhárításában” Délkelet-Ázsia térségében. Felhívta a képviselőház figyelmét, hogy az amerikai kormány megbízásából már hónapok óta folyik a Vietnam északi részére kiterjesztendő háború tervének kidolgozása. Utalt rá, hogy értesülései Rusk külügyminisztertől származnak, majd követelte, hogy tájékoztassák megfelelően az amerikai közvéleményt. Az amerikai kongresszus tagjainak tiltakozó szavával egyidejűleg hangzott el Stevensonnak, az amerikai ENSZ-küldöttség vezetőjének felszólalása a demokrata párt egyik washingtoni rendezvényén, ahol ismét hangoztatta, „az Egyesült Államok nem maradhat tétlen”, miközben Dél-Vietnamot és Laoszt „veszély fenyegeti”. A laoszi hazafias erők rádióállomása ismertette Szufanuvongnak. a Laoszi Hazafias Front elnökének levelét a genfi értekezlet két társelnökéhez, amely adatokra támaszkodva tiltakozik a Laoszban állomásozó amerikai repülőgépeknek a hazafias erők kezén levő területek ellen végrehajtott bombatámadása ellen. A levél felkéri a társelnököket, hatékony intézkedésekkel fékezzék meg az amerikaiak agresszióját, tájékoztassák a genfi értekezleten részt vett országokat a levélben ismertetett tényekről, végül pedig utasítsák a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottságot, vizsgálja ki az Egyesült Államok és laoszi lakájainak Laosz szuverénitását csorbító tevékenységét. Végül New Yorkból érkezett jelentések arról adnak hírt, hogy Marokkó és az Elefántcsontpart ENSZ-küldöttsége kedden az esti órákban közös javaslatot juttatott el a Kambodzsának az ismételt határsértések miatt az Egyesült Államok és Dél-Vietnam ellen emelt panaszával foglalkozó Biztonsági Tanácshoz. A két küldöttség javasolja, jelöljön ki a Biztonsági Tanács tagjai közül három ország képviselőiből bizottságot, amely a kambodzsai—dél-vietnami határ mentén a helyszínen tanulmányozza annak lehetőségét, hogyan előzhetők meg az újabb határsértések és munkájáról 45 napon belül tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot. Értesülések szerint Kambodzsa elvben hozzájárult a bizottság működéséhez. Moszkva (TASZSZ) Harold Wilson, az Angol Munkáspárt vezetője szerdán a moszkvai Nációnál szállóban rendezett sajtóértekezleten kijelentette: „Mi rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk a Szovjetunió vezetőivel folytatott tárgyalásoknak”. A Hruscsovval, Gromikóval és más szovjet vezetőkkel lefolyt találkozások során angol részről tisztázni igyekeztünk a szovjet kormány álláspontját az alapvető nemzetközi kérdésekben, mindenekelőtt az általános és teljes, valamint a részleges leszerelés kérdésében. Wilson megállapította, hogy „jelentős mértékben csökkent az atomfegyver-kísérletek részleges eltiltásáról szóló moszkvai szerződés diktálta iram”, majd hozzáfűzte: „Üj kezdeményezésre van szükség”. Az Angol Munkáspárt vezetője beszélt azokról a fontosabb javaslatokról, amelyeket az általa vezetett küldöttség a szovjet kormány vezetőivel megvitatott. Ezek közé tartozik az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében kötendő szerződésről szóló indítvány. Wilson végül ismét hangsúlyozta, hogy a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalások rendkívül széles kérdéscsoport megvitatását tették lehetővé. Bogyós gyű I I olcsok 20 000 HOLDON Villáminterjú egy országos tanácskozás résztvevőjével Tegnap este érkezett vissza tett bogyós gyümölcsök, főleg a mőterületét. Ez a megbeszélés Szekszárdra Pataki László, az szamóca és a málna iránt igen meghatározta, hogy milyen fajtá- Allami Gazdaságok Megyei Igaz- nagy az érdeklődés külföldön, kát telepítünk, és hogy a szük- gatóságának főkertésze Érdről, nagyok az exportlehetőségek, séges szaporítóanyagot hol. mi- egy országos tanácskozásról. ezért a harmadik ötéves tervben lyen telepeken fogják előállítani. — Mi volt a tanácskozás célja? mintegy 15*— 20 ezer holddal nö- Anyatelepeket létesítenek 5—10 — A Magyarországon termesz- véljük a bogyós gyümölcsök tér- holdas táblákon, és innen látják India új miniszterelnöke június 9-én veszi át hivatalát el az egesz országot. — Csak az állami gazdaságok telepítenek bogyós gyümölcsöket? — Nem. más gazdaságok, például termelőszövetkezetek is d<s nagyobb részt az állami gazdaságok termesztik. A fajtaBejejeződött a TIT 4. országos küldöttgyűlése Szerdán, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében — dr. Törő Imre elnökletével — folytatódott a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat 4. országos küldöttgyűlése. A tanácskozáson befejezték a főtitkári beszámoló, valamint a társulat alapszabályának módosításáról és a jövő tevékenységéről előterjesztett határozat feletti vitát. ' A tanácskozás két napján elhangzott 32 hozzászólásra dr. Nagy Lászlói a TIT főtitkára válaszolt: összegezte a felszólalók tapasztalatait és értékes javaslatait. Ezután dr. Köpeczi Béla. az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának vezetője tolmácsolta a küldöttgyűlésnek az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét. Méltatta a TIT- nek a népművelésben, a politikai nevelésben, a szocialista embertípus kialakításában elért eredményeit. Ezután dr. Molnár János mű4 Warren-bizottság rövidesen közzéteszi velődésügyi miniszterhelyettes kormány- és miniszteri kitüntetéseket nyújtott át dz elmúlt években legeredményesebb munkát végzett ismeretterjesztő előadóknak és társulati aktivistáknak. A TIT három évvel ezelőtt alapított Bugát Pál-emlékérmét az elnöklő dr. Törő Imre osztotta ki. Ezután a tanácskozás résztvevői egyhangúlag elfogadták az írásbeli és szóbeli főtitkári beszámolót. a hozzászólásokra adott választ és a TIT Országos Elnökségének lemondását, majd megválasztották a 47 tagú új országos elnökséget. A megyei tanács vb. mezőgazdasági osztálya érdekes és igen h~sznos közvélemény kutatási rendezeti a megye néhány közös gazdaságában. Termelőszövetkezeti vezetők mondtak véleményt a hibridkukorica-vetőmag használatáról, a szerfás építkezésekről. a vegyszeres gyomirtásról, az itatásos borjúnevelésröl. a hideglevegős szénaszárító berendezések használatáról, a koptató'* cukorrépa-vetőmagról és a t z-el: gépesítéséről. E dokumentáció- nak számító anyagból — amelyet Szakái László, a mezőgazdasági osztály munkatársa állított össze —. részleteket közlünk: Miként vélekednek I az előbb felsorolt témáktól a termelőszövetkezetekben 1964-ben a vezetők7 Györköny. Szabadság Tsz: Nincs háztájiban is követelik a hibrid határozottan kialakult vélemé- kukorica-vetőmagot. jelentését New York (TASZSZ). A dallasi elnökgyilkosság körülményeinek kivizsgálására alakult bizottság hamarosan befejezi munkáját és június végére tervezi a vizsgálat eredményeiről szóló beszámoló közzétételét. Máris nyilvánvaló azonban, hogy Kennedy elnök gyilkosaként egyedül Lee Harvey Oswaldot fogják hivatalosan megnevezni. Az egész vizsgálat során számos kérdés maradt tisztázatlanul, a bizottság ennek ellenére Qs- waldra készül hárítani a felelősséget. A Warren-bizottságot talán olyan meggondolások vezetik, hogy ezzel elhárítja az Egyesült Államokat ért bírálatot a gyilkosság körülményeinek felderítésében tanúsított különös huzavonáért. nyiluk. Mi igen jó eredményeket értünk el a hagyományos fajtákkal is. A hibridkukorica azokhoz hasonló méretű csöveket még soha nem adott. A tőszámnövelés a hibridfajtáknál mindig indokolt, de csak jó talajon és őszi mélyszántás mellett. Túl. drága az l:2-es cserearány. Házi kertben kísérletképpen az utánter- més (F. 1. szaporulat) jobb eredményt hozott, mint a friss vetőmag. Dunaszentgyörgy, Ezüstkalász Tsz: Újszerű dolog, és az első évben a tagok nagyon idegenkedtek tőle. Amikor elmondtuk előnyeit. és a termelő-zövetkezetben teljes mértékben rátértünk használatára. növeltük a tőállományt és szembetűnően megmutatkozott a termést fokozó hatás. A tagok pedig nyomban megbarátkoztak vele. Jeienleg ott tar unk hogy a gazdák nemcsak a közösben, a Nagykónyi, Haladás Tsz: A többtermelés bevált módja. Négy év átlagában kizáró ag 1963-ban volt a vetőmag ellen minőségi kifogás. A sűrű tőszámot bírja. A Martonvásári 1-es fajta a község határában nem mindig érik be. Helytelen volt. hogy > "ajtók hiányos ismerete miatt minden évben mással dolgoztunk. A fajtaleírást csak ez évben bocsátották íendelkezésíinkre. Tamási, Széchenyi Tsz: A szerfás építkezés még a rideg állat állományra is káros. Téli időszakban az állatok az abraktakarmány nagy részét szervezetük fűtésére használják fel. és nem súly- gyarapodás. hanem legtöbb esetben súlyveszteség következik be. Ezekben az istállókban még a jó kondícióban lévő állatok is tönkremennek. Igaz hogv légtérszűkf- téssel és megfelelő téliesítéssel Uj-Delhi, (MTI). A1 Bahadur Sasztri, india új miniszterelnöke kedd este megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Radhakris- nan elnöknek bejelentette, hogy néhány nappal szeretné elhalasztani hivatalba lépését, meri meg akarja várni a hivatalos gyász leteltét és részt akar venni Nehru gyászszertartásának utolsó szakaszán, amikor az elhunyt hamvait a Gangesz folyóba szórják. Ezek szerint Sasztri június 9-én teszi le a hivatali esküt, s addig Nanda ideiglenes miniszterelnök intézi továbbra is az állam ügyeit. Kedd esti sajtóértekezletén Sasztri nem volt hajlandó nyilatkozni a kormányalakítással kapcsolatban folytatott tanácskozásairól, de a kongresszus párthoz közelálló körökben úgy vélik, hogy nem lesz sok változás a kormányban, lehet enyhíteni a hibákat, de ez sem tökéletes. Sióagárd, Siógyöngye Tsz: A szerfás építkezést a szövetkezeti gazdák nem szeretik. Naponta szóba kerülnek ezek az épületek, tervezőikkel együtt .elismerés helyett az elmarasztalás hangján. Ezek az istállók a leggondosabb téliesítés mellett is hidegek, bennük az átteleltetés nehéz, és téli időszakban fejlődésről, súlygyarapodásról beszélni sem lehet. Tevel, Kossuth Tsz: Ez az építkezési forma nem jó, mert a már így megépült istálló nk csak nyáron használhatók.- Három. 20—20 férőhelyes szerfás fiaztatónk van. ahol eddig még minden évben a tavaszi és a téli elléseknél elhullott a malacok fele. Hasztalan volt a vastag trágyaréteggel való téliesítés. mert az istállók egészségtelenek. hidegek, sötétek és tűzveszélyesek maradtak. A szerfás szarvasmarha-épületek is csak nyáron használhatók, növendéküszők elhelyezésére. A mindenkori téliesítés sajnos plusz költségeket jelent. Az eddig elmondottak vonatkoznak a most elkészült. 96 férőhelyes borjúnevelőre is. amely Jelenlegi formegválasztás egyik szempontja, hogy a gyümölcsök egy része korai legyen. Például elterjesztünk hazánkban egy francia korai szamócafajtát. Ezt Érden már termesztik, és holdanként 26 mázsát szedtek róla eddig az idén. s még körülbelül holdanként 30 mázsát várnak. Kicsit savanyká- sabb. mint a magyar szamóca, de tatán változik majd a honosodással. — Ki rendezte a tanácskozást? — A Földművelésügyi Mimisztérium kertészeti főosztálya, és az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának kertészeti főosztálya. Az érdi telep a Kertészeti Kutatóintézet törökbálinti gazdaságához tartozik. Körülbelül 70-en vettünk részt az összejövetelen: állami gazdasági, megyei fekerté- szek és a megyei tanácsok főkertészei, s más szakemberek. (szabó) Egy érdekes májában egyáltalán nem felel meg a követelményeknek. Kocsola. Vörös Csillag Tsz: 1963-ban 100 hold kukoricán a Hurfgazim kipermetezése tavarszal történt. A száraz időjárás miatt ez a munka nem lett tökéletes. A tavaszi gyomok előjöttek, és egyszer kézi kapálást kellett végezni. Később, amikor esőt kaptunk' a nyári gyomokban tapasztalható volt a kipusztulás. Az idén állami gazdasági tapasztalatok alapján végeztük a vegyszerezést. Gyulai. Vj Barázda Tsz: Tavaly kísérleteket végeztünk a silókukoricában. A tábla egyharmad részét kelés előtt két nappal, egy- harmad részét kelés után közvetlenül és egyharmad részét 15— 20 centiméteres ncvénymagasság mellett vegyszereztük. A hőmérséklet mindhárom esetben 15—20 C. fok között volt. Csapadék a három permetezés időszaka alatt nem volt. A gyomirtás eredménye és a terméshozam mindhárom parcellán azonos volt. s a közvetlenül kelés után leper- meteZett állomány nem sárgult meg. Madocsa. Tgazsdo Trr: Az itatásos borjúnevelés jól bevált