Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-24 / 146. szám
I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. június 24. IV. Képzeljük el. hogy aránylag alacsonyan, helikopteren repülünk a Föld felett, s lent egy. itt-ott gubancos, több kilométer hosszú láncot láthatunk. Néhány, vagy akár sok láncszem hiányzik közben, de azért egységes egésznek fogjuk fel a láncot. Akik a fejlődéselmélet, egyetlen helygs nézőpontjából tekintik az élőlények sokaságát, azokat nem tévesztik meg a hiá- nyok. ezek különben sem a valóságban léteznek, hanem számunkra „vesztek” el. Esetleg csak egyelőre; még megtalálhatjuk. amint valóban: szinte évente új leletek, felfedezések teszik összefüggővé a láncot. Ismételten hangsúlyozzuk: a lánc tekervényes. gyakran egy mellékága válik fontossá, másik ága zsákutcába jut — így nem sántít túlságosan a régi hasonlat. A2 ÉPÍTŐKŐ A múlt században kialakult sejttan lényege, hogy az élőlények többnyire sejtekből állnak. a sejt az élővilág alaki, működési és szaporodási egysége. A „többnyire” megszorítás azért szükséges.' mert vannak még kisebb építőkövek is. de az élő anyag jellemző szerveződési formája a sejt. Régen (száz évvel ezelőtt), mechanikusan értelmezték a sejt szerepét: a ház téglákból, a szervezet sejtekből áll. Ez ma már hasonlatnak is tarthatatlan. Ház. amely egyetlen tégla „elszaporodásából” épül fel? Márpedig minden soksejtű — sok milliárd sejtül — szervezet egyetlen sejtből alakul ki. annak megsokszorozódása útján. Azután: a sejtekből, szövetekből, szervekből álló szervezet nem sejtek halmaza, hanem egységes egészként illeszkedik a környezetbe, KIPREGBNYVALTOZAT* KOVÁCS SÁNDOR alkalmazkodik hozzá. részben meg is változtatja. A növény, az állat, az ember ilyen élő sejttársulás. EGYMÁSRA UTALVA? A növény látszik a legegyszerűbb, „legszegényebb” élőlénynek. Helyhez kötött, idegrendszere nincs. De nincs is rászorulva az állatra, vagy az emberre. A zöld növény a Nap sugárzó energiájának segítségével képes a szervetlen anyagokból összetett szénvegyületeket (szénhidrátokat, zsíró kát, fehérjéket) előállítani. Sem az állat, sem az ember nem képes erre. Ha innen közelítjük meg a problémát, akkor is legendának bizonyul minden elképzelés a „teremtésről”. Előbb a növényeknek kellett elterjedniük a Földön, hogy táplálékhoz jussanak a nagyon egyszerű — a szervetlen anyaghoz, de még az egysejtűhöz képest is nagyon bonyolult — állatok. Akkor hát a növény semmitől sem függ a természetben? De igen: a Naptól. Ez az égitest minden élet energiaforrása a Földön és esetleg más, a mi naprendszerünkhöz tartozó bolygón. Elég lett volna tehát a Napot „teremteni” — ha a vallásos logikusok, tudományosak lennének. Csakhogy a Nap sem keletkezhetett a „semmiből” hanem megvan a maga élete: sok milliárd évvel ezelőtt nem volt, és sok milliárd év múlva nem lesz. A mindenség más tájain most és az idők végtelenségéig más Napok melengetik, éltetik a hozzájuk tartozó bolygókat. Sok tekintetben egymásra utaltak az élőlények a Földön. De végső soron — közvetlenül vagy közvetve — valamennyi a Naptól függ. Ilyen messzire vezet egy futó pillantás is az élők világára. * A kőre, a fémre semmilyen hatással nincs az olyan inger, mint például a fény. Egy széndarab atomjaiban ugyanazok a mozgások zajlanak, akár a föld sötét mélyében hever, akár napvilágra hozzuk. ^ Az élő anyagnak azonban különleges tulajdonsága az ingerlékenység, a reagálás a környezeti hatásokra AZ UT ELÁGAZIK A főútvonal, az élő anyag, elő- !ször ketté ágazott: növény- és f állatvilágra, azután ezeken belül [osztályokra, rendekre — és így } tovább. Az utak elágazás közben folyton emelkedtek. A tölgyfa nemcsak nagyobb, hanem a fejlődésben magasabbrendű is a mohánál, az elefánt a szúnyognál. De a legegyszerűbb állat is fokozott ingerlékenységben különbözik a legfejlettebb növénytől. (Folytatjuk) Kitántorogtam a házból. Megálltam az utcán. Életemben először magamban beszéltem. Nem tudom, mennyi idő telt el — azt hiszem, csak néhány másodperc. Álltam a kapu előtt, és semmire sem gondoltam, csak beláthatatlan sötétség fogott körül. Mintha nem is éltem volna. Arra erhlékszem vissza, hogy a Veráéktól körülbelül ötödik ház kerítéséhez támasztott kerékpár felé rohanok. Felugrottam rá, és Vera unokanővéréhez robogtam. Nyolc kilométert tettem meg, és ha mérik az időmet, azt hiszem, magam is meglepődtem volna. Azt nem tehette... azt nem tehette... — ezt a három szót ismételtem eszelősen. Nem tudnám megmondani, miért éppen az unokanővéréhez indultam. Csupán egyszer jártam náluk Verával. Emlékszem, hogy ő is ritkán járt oda. Sokkal közelebb, jóne- hány ismerőséről, barátnőjéről tudtam. Köszönés nélkül törtem be a szobába. Vera arcraborulva feküdt a díványon. Érthetet'en szavakat ismételt. Rákiáltottam: — Mit csinálsz? Erre felemelte fejét. Szeme a sírástól úgy bedagadt, mintha da- rász csípte volna. — Hagyjál engem... menj innen — sírta. — Úgyis tudsz már mindent, minek jöttél utánam? — Ne sírj. szeretlek — mondtam. — Nincs semmi baj. — Nem lehetek a feleséged... soha... Mindkét kezével eltakarta az arcát és egyre keservesebben zokogott. De azért észrevettem, hogy közben az ujjak résein át az arcomat figyelte. Odaugrottam hozzá, és pofon ütöttem. Mint utólag olyan sok mindent — ezt sem tudnám megmagyarázni. miért tettem. — Mit sivalkodsz, mondom, hogy szeretlek, és kész... — kiabáltam. Vera se a pofontól, se a durvaságomtól nem sértődött meg, ellenkezőleg: leejtette a két kezét. és mosolygott. Aztán meggondolta magát, és megint rá- kezdte. — Ne nyivákolj. mert kapsz még egyet — mondtam az előb- bin felháborodva. Inkább mondd el, mi bajod. — Nem tudok én semmit, csak azt. hogy már hétfőn be sem mehetek. Azonnal beutaltak Kékestetőre. — Mikor mégy? — Mondom, hétfőn. — Na jó, szabadnapot veszek ki. Fel viselek. Ismét mosolygott, de láttam, hogy őszintén kételkedik abban, hogy lehet-e beteg lányt szeretni. Többé nem veszekedtem vele, hanem megöleltem, és erősen magamhoz szorítottam. — Kitartasz mellettem egy évig is... mondd... — mond... lehet azt? — kérdezte türelmetlenül, és a kiskabátom alá fúrta a fejét. Sokáig nem akarta elhinni, hogy várok rá. Később azután megszokta. hogy kéthetenként vasárnap felmegyek hozzá. * Addig se henyéltem, de Vera betegsége alatt még jobban beszálltam a munkába. Nagyon kellett a pénz. Ö ugyan nem tudott róla, de volt olyan hónap, hogy ezer forintot is adtam a nagyanyjának. Különben miből küldte voLna szegény öregaszés melegem lett. Ferdevágásúj álomszép szürke szemei voltak, hosszúkás arca. és olyan vállig érő fekete haja. amilyet se azelőtt, se azután nem láttam. Akárhogy igyekeztem kerülni a tekintetét, minduhtalan ránéztem. Ő pedig várta, hogy találkozzon a pillantásunk. Iszogattunk. beszélgettünk, mindenki a másik feleségének udvgrolgatott. Egyszer csak Erzsi felállt a helyéről és a külső terem felé ment. Mikor elhaladt mellettem, kacsintott, hogy menjek utána. Akkorra már mindenki nagyon jól volt... Feltűnés nélkül utána mehettem volna, de valahogy szony a nehéz csomagokat, pulóvereket. meleg ruhákat, miegymást? Vera fenn volt a hegyen, vagy száz kilométerre tőlem, én pedig dolgoztam, mint egy eszeveszett. Néha eljártam moziba, nagyritkán a fiúkkal pohár sörre. Ennyi volt az egész életem akkor. Húztak is eleget, amiért olyan marha voltam — ahogy mondták —. és nem foglalkoztam senkivel. Azt egyik se tanácsolta. hogy hagyjam ott Veráidé azért közben jöhet valaki... Kinek van abból baja? Végeredményben nagyon szép a hűség de az ember azért csak nincs fából. Annyit rágták a fülemet, hogy egyszer elmentem Ózdra. Szeder Géza bácsi névnapjára. Nagy felhajtást csinálták a fiúk Szerettük az öreget, olyan főnök volt. hogy le a kalappal. A vacsora a vendéglő különtermében volt. Máig sem tudom, hogy került oda Erzsi. Azóta is csak a keresztnevét tudom. Ha jól emlékszem. Vizes Sanyi az unoka- hugaként mutatta be. De azt hiszem, véletlenül igazi unokahúg volt. Olyan szép lányt, mint az az Erzsi, ritkán lát az ember Mire én megérkeztem, már együtt ült a társaság. Ránéztem nem akarózott. Gyáva voltam, vagy eszgmbe jutott egy másik, aki nekem gvógyul és talán most velem álmodik? A helyemen maradtam. Később a másik teremből átcsalták a zenekart és elkezdődött a tánc. Először mindenki gyorsan megtáncoltatta a maga feleségét, azután a másét kérte fel. Én az asztalnál maradtam. Nézelődtem, és lassan ittam. Tulajdoniképpen nem akartam senkivel se táncolni, de azért mégis rossz volt egyedül. Valaki hátulról befogta a szememet. Az arcomon éreztem a női kezet. Megfogtam a karját. — Vagy jön táncolni, vagy rendőrt hívok. — Nem tudok... Erzsi hangosan kacagott, és á feje úgy rázkódott, hogy szép hosszú haja mind előre hullott. — Jöjjön, maga nyári Mikulás,1 majd én megtanítom. — Forogtunk. Mindenki mosolygott és táncolt. Erzsi hozzámsímult. a fejét a vállarrira hajtotta. Éreztem a kölnije szagát. A tenyere égetett. Miért . nem lehet mindig ilyen jó — gondoltam. (Folytatjuk) KÖLYÖK ÉS ROZSDÁS NEKIVÁG 4Z ISMERETLEN VADONNAK. A IÁNV NHITELEN MEGTORPAN... *1 ELŐŐRS KVANG GENERÁLIS EGYIK KÖZELI TÁBORÁBA kíséri a két jövevényt iGYENES ISTVÁN anyag regenye
