Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
•1864. május 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Változó fogalmak /gyerekkorom falusi emlé- keinek sorában Károly bácsi úgy él. mint a. legszánan- dóbb. legesendőbb J emberek egyike. Igazi vezetéknevét tán senki nem tudta, én ma sem ismerem. Az egész falu csak „Böce” Károlynak nevezte, mert kacska ballábát kaszálva emelte, sánta volt. Ivott is. Alighanem sokat, bár örök rejtély maradt előttem, hogy miből, hiszen keresetét még jóakarattal sem lehetett fényesnek mondani. Böce Károly ka- nász volt. Ókori harsonára emlékeztető. hosszú tülkét riogtat- va. ő kísérte ki az urasógi kon- dát a legelőre és estefelé ő terelte haza. A falu legszélső, ólszerű. düledező házában lakott, és aligha akadt ember, aki nála mélyebben állt volna a község módra, befolyásra. képességre szeizmográfszerűen érzékenye i reagáló megítélése szerint, a társadalom ranglétráján. Kanász volt. ez a szó akkor önmaga helyett beszélt. A nyelvtudomány jónéhány szót ismer, melyet már nem használunk. amit eltemetett a nép emlékezete. Csak nemrégiben figyeltem fel rá. hogy a „kanász” közel van ahhoz, hogy ilyen legyen. Böce Károly munkája nyilvánvalóan akkor is hasznos volt, de minden, csak nem irigyelt. A sertések vastagodó szalonnarétege semmivel sem jelentett kisebb jövedelmet a tulajdonosnak, mint ma. Mégis, ha a porfelhőben röfögve elszáguldó konda után nézett valaki, soha nem a várható haszon jutott az eszébe és nem gondolt a kolbászok, hurkák, sonkák. füstö’t szalonnák és oldalasok ízére, illatára. Kis lenézéssel szemlélte a kaszáló lábú emberkét. szemébe húzott zsíros kalapjával, és nagyon valószínű, hogy embervoltát sem túlságosan mérlegelte. Nem volt az több, mint „csak kanász”! A kifejezés lenézést tartalmazott, még jó, ha némi szánalmat is. A szánalom olykor fél decinyi pálinkában nyilvánult meg, amit Böce Károly mindig, mindenkitől szívesen elfogadott. Nemrégiben ütötte meg fülemet valahol egy mondat: „Köny- nyű a János bácsinak! ö jól keres. hiszen sertésgondozó!” Magyarán, ugyanolyan állatokkal foglalkozik, mint a valamikori kanász. Sokat dolgozik, ez nem kétséges, hiszen aki kicsit ismeri az állattenyésztést, az tudja, hogy a sertések mellett van mivel eltölteni az időt. Mégsem csak az elnevezés hanem a mögötte rejlő tartalom is megváltozott épp úgy, mint ahogy szemünk láttára (noha nem mindig szemünktől kísérve) változik maga a falu. A sertésgondozóé értékelt, megbecsült. nem egyszer irigyelt mesterség. Tudok olyan esetről, amikor régi, volt büszke nagygazdák látják el. méghozzá nagyon jól. Ugyanazok, akik a „kanászt” éppen ha csak emberszámba vették. kyl ás. Nem volt jegyző, bíró, 1 * vagy bármilyen falusi, ezelőtt húsz-huszonöt évvel, aki bármelyik pillanatban ne tudta volna játszi könnyedséggel néven nevezni lakóhelye legszegényebb családját, vagy emberét. Rendszerint többen voltak. Hosszú évek óta regisztrálom a tanácselnökök és titkárok értetlen tekintetét, mellyel rám néznek, ha a kérdést meghallják. Tejben- vajban nem fürdőnk, az bizonyos. Még nem nálunk van a Kánaán. Az egyik házban tehetősek laknak, a másikban kevésbé jómódúak. Akad családfő, aki- a Dárius kincsét is elinhá. Olyan tanácsi vezetőkre azonban még nem bukkantam se Vas. se Veszprém, Fejér, vagy Tolna megyék falvaiban, aki teljes biztonsággal meg tudta volna mondani, hogy önhibáján kívüli okból ki a legszegényebb ember a faluban? Ez a fogalom, úgy látszik már nemcsak változó, hanem kivesző is. íz első kaszás. Nem az ara- ** táskor élen haladóra gondolok. hanem a falu legjobb kaszására, arra a közvélemény adományozta büszke címre, ami egy negyedszázad előtt még felért a kormánykitüntetéssel. A munkatudomány szakemberei már régóta megállapították, hogy méterkilogrammban mérve is a létező legnehezebb munkák egyike naphosszat a kaszát mozgatni. A ré- . gi, híres kaszások nemzedéke kiveszett. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyszer s mindenkorra Kérdezzünk meg egy javakora- beíi gazdát bárhol, árulja el. hányán akadnak a falujabeli legények között, akik a régi értelmezés szerint tudnak egyenlő ütemben, látástól vakulásig kaszálni? Ritka hely lesz. ahol az ilyen bőszerével akad. Egy idős parasztember mondta nekem valamelyik faluban: „Nem tudnak a maiak már istenigazában kaszálni!”. Aztán nyomosabb érvként hozzátette: „Sőt! Még kaszát kalapálni sem!”. Elvégzi helyettük a gép, és így van ez jól. O. 1. Ilypó, feketekávé, idomkő a vonalon... Dél-Dunántúl útépítéseihez, a tanácsok és a termelőszövetkezetek megrendeléseire kétszáznégyezer járdalapot szállítanak a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat paksi üzeméből. A kész cementlapok raktározása a vállalat udvarán történik, öntözéssel biztosítják szilárd kötésüket. A kirakodás „nehéz diói' — Mielőtt az éjféli jelentés elkészül A PARÁNYI KIS SZOBA íróasztalára szabályos kört rajzol az olvasólámpa fénye. A fénykörben számsorokkal telerótt asztálterí- tőnyi papírlapok, ceruza, radír, egy csontkeretes szemüveg és két egymásba kulcsolódó kéz. A pillanatnyi gondolatrendező pihenést telefoncsörgés szakítja meg. — ... Halló, itt tolnai vasútállomás! Bátaszéki áruirányító? — Igen! Kérem a jelentést... Az áruirányító előjegyzési lapra újabb számsorok kerülnek pontosan rögzítve azt, hol, melyik állomáson hány vasúti teherkocsi vesztegel, mennyi ürült már ki, hány vár kirakodásra. A tolnai helyzetkép jó. A több tucatnyi vagon közül egy sincs maradványban, jól ment a kirakodás és az. üres kocsik készen állnak újabb terhek szállítására. — Nem ilyen rózsás a helyzet azonban a decsi állomáson. — mondja Dányi Frigyes MÁV-fő- intéző, a bátaszéki áruirányító éjszakai szolgálatosa. — A decsi szárító- és keverőüzem az egyik legrosszabb „páciensünk”. Náluk a kirakodás késése a rendszeres. Pedig hányszor lenne szükség a veszteglő vagonok befogadóképességére más fontos szállítmányokhoz. Hogy mást ne mondjak, nekünk kell kiszolgálni három bányát, a nagymányokit, a mázait és a szászvárit, ahol naponta, — hozzávetőlegesen — száz vagonra van szükség. — Nehezen tudunk dűlőre jutni a Hídépítő Vállalattal is, akármelyik vonalunkon is van szállítmánya. Péntek, szombat és vasárnapi napokon ők nem rakodnak ki, így nem egyszer megtörténik, hogy negyvennyolc órán keresztül állnak egv-egy állomáson a Hídépítő Vállalat szállítmányaival megrakott vagonok. Ez persze minden csak nem nép- gazdasági érdek! — A szekszárdi kirakodással más a helyzet. — folytatja Dányi Frigyes — Itt minden kirakodási munkát az AKÖV tart fenn magának, viszont a kapacitása sokszor kevésnek bizonyul. Átlagban naponta 12 gépkocsi, harmincharmincöt emberrel dolgozik, de az esetek többségében kétszer ennyi autóra és ugyancsak kétszer ennyi rakodóra lenne szükség. A TÉMA FOLYTATÁSA is érdekességeket állapít meg a szekszárdi vasútállomásról. Az ítélet 20 kilométerrel távolabb, Báta- széken születik meg, ahol mégis pontosan tudják, hány kocsi, milyen rakománnyal áll a város vasútállomásán. — Szekszárd a legvegyesebb forgalmú állomás a góc területén. Felsorolni is nehéz mi, minden érkezik ide. hiszen a szállítmányok között a Hypó épp úgy megtalálható, mint a feketekávé, vagy az idomkő és a szappan... A megyeszékhely fejlődését a befutó szerelvények is igazolják a maguk módján. A rengeteg építési anyag, a sóder, a beton, a kő- és téglaszállítmányok nagy építkezésekről vallanak... A góc egyik másik érdekes állomása már nem Tolnában, hanem Baranya megyében fekszik. Erdősmecskére szinte sohasem érkezik szállítmány — teherautón látják el a községet áruval — azonban minden nap 10 vagonnyi kő indul innen útnak az építkezésekhez. HUSZONNÉGY ÓRA ALATT a bátaszéki áruirányítóban 500 vagonra van átlagosan gond. Ce- cétől, Mágocstól, Pécsgyárváros- tól húzódó vonalak teherforgalmára innen ügyelnek. A jelentések óramű pontossággal futnak be, és éjfélkor, amikor a pécsi igazgatóság kéri a jelentést az áruirányító gócoktól, már készen áll a statisztika ... V, M. Á négy Tolna megyei fin | fl négy Tolna megyeivel Piliscsabán akadtam össze, néhány kilométerre Budapesttől. Százhuszan vannak összesen, az ország minden részéből. Belső villamossági szerelőnek tanulnak. Messzire csöppentek a megyéből, de csak ott van ilyen iskola. A nagy komor épület — valamikor apácakolostor volt — kapuján tábla hirdeti: „Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskola, Villamos- sági Tagozat”. Érettségizett fiatalok járnak ide, akik azt tűzték ki célul, hogy két év múlva mezőgazdasági villamossági szakemberek lesznek, így került Piliscsabára a négy Tolna megyei fiú is. Mindegyikük egy-egy gépállomást képvisel, oda is mennek vissza, ha végeztek. A tanárok panaszkodnak. Nem, nem a diákokra, inkább a megyékkel van baj. Nein nagyon igénylik ezeket az embereket. Egyre kevesebb lesz azoknak a száma, akiket a gépállomások küldenek. S ha ilyen közömbösség kíséri továbbra is az iskolát, hamarosan más tananyagra kell át- állniok. — Kézbe kellene venni határozottabban a patronálást — mondták —, mert különösen a gépállomások új feladatát figyelembe véve, szükség van ezekre a szakmunkásokra. A „fiainkkal” nincs baj, jól sikerült a bemutatkozás, ök ugyanis az elsők, akik Tolna megyét képviselik ebben a távoli iskolában. Győré Gyula a Gyönki Gépállomásról jött. — Gyönkön is fogok dolgozni, ha visszakerülök. Két évig kötelező, mert úgy szerződtünk, de továbbra is ott maradok. Gyönkön érettségiztem, ott is lakom, minek is mennék el máshova — mondja. Innen bizony nehéz hazautazni, csak kétnapos ünnepeken érdemes, mert egyet, elvisz az utazás. — Havonként azért engedélyezek magamnak egy-egy hazai utat. Nehéz megszokni itt, mindenkitől távol. De barátaim is vannak, kirándulni, szórakozni járunk, ha nem mehetünk haza. Persze, csak vasárnap, hétköznap a tanulás, a munka köt le bennünket. Délutánonként beülünk a tanterembe, ott csend van. Négyes átlaggal végeztem félévkor, továbbra is tartani szeretném ezt a szintet. Varga Vendel a munkáról beszél: — Fő tantárgyunk a villamosság. Ezt gyúrjuk két hátig elméletben, aztán a kéthetes gyakorlati oktatás alatt mindent kipróbálunk, amit tanultunk. Jól felszerelt műhely van Itt, lehet dolgozni. Varga Vendelt a Nagydorogi Gépállomás patronálja. Korábban is érdekelte már a villamosság, a gépállomás meg. szívesen fogadta. ' — Azért jólesne, ha érdeklődnének utánunk otthonról, már úgy értem, a gépállomásról. Eddig még senki se volt kiváncsi arra, hogy mit csinálunk, hogyan tanulunk. Lehet, hogy az iskola igazgatójának írtak, de mi semmit sem tudunk róla. Pedig úgy érezzük, oda tartozunk, és jó lenne azt is érezni, hogy várnak ránk. szívesen fogadnak bennünket. I fi tSIsSiíekraek is i2 a vépanaszolják, hogy szüleiken és az iskolán kívül mást nem nagyon érdekel a munkájuk, az eredményeik. Mostohagyereknek érzik magukat, és így bennük csak a szerződéskötés szürke, hivatalos emléke marad meg. Pedig nem hiszem, hogy a gépállomásoknak közömbös lenne, milyen szakemberként jönnek vissza a fiatalok. — Még én tudok legtöbbet az otthoni dolgokról — mondja Ben- ke József. Édesapám a gépállomáson dolgozik, Bonyhádon. Tőle kaptam kedvet hozzá, hogy megtanuljam ezt a szakmát. Ka végeztem, nagyon szigorú helyre kerülök, de jo kezekbe. Apám mellett fogok dolgozni. Ahhoz persze jól is kell tanulnia, nehogy szégyent valljon vele az apja. Eddig nincs is semmi baj, megy a tanulás. Hamarosan el kell kezdeni a vizsgamunka készítését is, arra adják majd a gyakorlati jegyet. Benke József szabad idejében legjobban sportolni szeret. — Jó lenne aktívabb sportéletet teremteni az iskolában, eddig valahogy elhanyagolták. ’ Pedig száznál is többen vagyunk, lehetne szép eredményeket elérni. — Társadalmi munkában is szívesen megcsinálnánk azt, amire szükség van — mondja Gauzer Győző, aki a Bölcskei Gépállomásról jött. Sokat dolgozik társadalmi munkában szabad idejében, az iskola gépkocsijával. Még otthon, Duna- földváron szerezte meg a vezetői jogosítványt. Öt is a gépek, a villamosság szeretete vonzotta ide. Jó rendűén érettségizett, és ebből az eredményből itt sem enged. — Ha befejeztem az iskolát, szeretnék továbbtanulni villamos- mérnöki szakon. Levelezőként, mert úgy, ha nehezebb is, de több gyakorlata van az embernek. Ez a többiek célja is. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után egyetemen folytatni a tanulást. Ha nem is azonnal, de néhány év múlva. hamarosan befejeződik, utána öthetes gyakorlat következik. Mindegyikük itthon, „saját” gépállomásán szeretné eltölteni a gyakorlati időt. Közelebb lesznek otthonukhoz, és megmutathatják, hogy nem hiába küldték őket olyan messze tanulni. KONYA JÓZSEF [fiz iskolaév
