Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-11 / 84. szám
6 TOTWS J0EGTEÍ SP.PÜ.TSÄO T96<1. április 1! TOLNA MEGYEI *^3Í WAGrAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA cÁ költészet nap f a Verstől hangos az ország, a költőket ünnepük az olvasók százezrei, szerte az országban. De nemcsak a költők napja a mai, hanem az olvasóké is, az egyre növekvő olvasótáboré, amely szívébe zárta a verset, s a verssel együtt a költőket is. Régi igazság, amit első irodalomtörténészünk, Toldy Ferenc állapított meg, hogy a magyar költő jelképe a lant és a kard, költőinket a szerelem és a haza- szeretet hevítette mindig. Irodalmunk ezért íondóhatott egybe a nemzet történetével, irodalmunkból ezért olvasható ki a magyar nép története is. Nálunk nem születtek költői iskolák, harcos irodalmi irányzatok, a magyar költő előtt egyetlen feladat lebegett mindig, segíteni a nemzetet, előbbre vinni a sokat szenvedett ország ügyét. Balassitól József Attiláig nem volt költőnk, aki közömbösen ment volna el az ország, a nemzet gondja mellett, s ez egyben azt is jelenti, hogy költőink mindig a haladás ügyét szolgálták, mindig az igaz ügy mellett álltak. Nagy és nemes hagyomány, s mai költőink számára lehetne-e nemesebb, igazabb feladat, mint folytatni azt a harcot, amit az elődök folytattak? Aki elfordult a nép ügyétől, önmagát rekeszti ki az irodalomból, az olvasók szeretetéböl, önmaga felett mond ítéletet, s az idő át is szalad felette. Mert a magyar költő mindig egyet jelentett a néppel, a magyar költészet mindig a nép szolgálatát is jelentette. Ma, amikor a költészet napját ünnepeljük, egyaránt gondolunk a nagy és nemes hagyományra, s mai költőinkre, akik folytatói ennek a hagyománynak. A költőket ünnepeljük, s a magyar verset, amely ma már egyre mesz- szebb hangzik, túl országhatárokon, hirdetve nyelvünk szépségét, költőink tehetségét, s népünk igazát. Staub Ferenc festőművész kiállítása a szekszárdi múzeumban A szekszárdi Béri Balogh Ádám városrészei, a brailai kikötő az épmúzeumban vasárnap délelőtt 11 pen ott horgonyzott Szeged maórakor nyílik meg Staub Ferenc gyár tengerjáró hajóval, s a gyá- németkéri festőművész első önálló rak- Lefestette falujának, Németkiállítása. A kiállítást Sarkantyú kémek is életét és tájrészleteit is. Simon festőművész, a Képzőművé- B. L. szeti Főiskola tanára nyitja meg- ünnepélyesen. Staub Ferenc asztalosinasként kezdte pályafutását. Tehetségére Aba Novák Vilmos figyelt fel először, amit az is bizonyít, hogy négy évig tandíjmentes növendéke volt a nagy festőművész esti szabad akadémiájának Budapesten. Eddig a Tolna megyei képzőművészek valamennyi kiállításán szerepelt műveivel. Három éve tagja az Országos Képzőművészeti Alapnak. Első önálló kiállításán a zsűri által kiválogatott 38 festményét Területi versenyre utaznak a szekszárdi fodrászok A Tolna megyei fodrászverseny után vasárnap rendezik meg Zalaegerszegen a területi fodrászversenyt. A versenyre, melyen Dél-Dunántúl legjobb férfi- és női fodrászai vesznek részt, a Szekszárdi Fodrász Szövetkezet különautóbuszt indít. Az autóbusszal versenyzők, és modelljeik, valamint érdeklődők utaznak a nagy vetélkedőre. •yvwvwwvwY Tavaszi divat újdonság A kisipari szövetkezetek divatbemutatóján láttuk ezt a világos, kockás szövetből készült tavaszi kabátot. Érdekessége a körgallér- szabású kabátujj. Szaporodik a simontornyai vármúzeum kiállítási anyaga Simontomyán, a községi tanács elnökének szobájában lévő vitrin egy színpompás virágházhoz hasonlít. Huszonegy cserép másmás fajta virág, tulipán, margaréta, búzavirág ékeskedik az üveg mögött. A vitrin oldalán kis tábla, felirattal: „Bőrből készült virágok, a Simontornyai Bőrgyár adománya, 1963. Készítette: Némutatja be a megyeszékhely közönségéneik. Staub Ferenc tavaly j meth István szíjgyártó. hosszabb tanulmányúton járt Romániában, s útjának élményeit festményein is megörökítette. A most megnyíló kiállításán láthatók a brassói szép tájak, a Fellegvár, a Fekete-templom, Bukarest A tanács vb-elnöke, Bregovics Mihály elismeréssel és még több szeretettel beszél a művirágok készítőjéről, Németh István tanácstagról, a bőrgyár rokkant Anyakönyvi hírek (Paks) A Paksi anyakönyvi kerületben bor, Hónai Zsuzsanna, Fazekas Erzsé- március hónapban 47 születést, 2 há- i bet, Szauter László, Főfai László, Bin zassáekötést és 7 halálesetet anya-' der Adám, Mosonyi Judit, Dein) Ist- könyveztek. I ván. Tóth Valéria, Hódos Zoltán, Születések: Páldi Ferenc, Nagy Alti- | Deák Bálint, Hőgyes Erzsébet, Madár la Bukros József, Fritz Ferenc, Piros I István, Hengl Ferenc, Györgye Mária, András. Tari Edit, Scheidt Lajos, j Faludi Éva, Kapás Attila, Metzger Piroska Éva, Végh Valéria, Szabó Attila József, Medics Zsuzsanna, Al- pek Mária Ildikó, Peák Györgyi, 1-Ioós László Ferenc, Klippel József, Fritz Györgyi Katalin, Lőrinc Klára, Pámer András, Noszkó Antal, Lakatos Attila, Riger Mária, Koch Éva, Dávid Éva, Rompos Ferenc. Házasságkötések: Tóth András-Lu- kács Zsuzsanna, Balogh Béla Ernő- Krizer Erzsébet. Halálozások: Budai Jánosné, Sipos Sándorné, Kocsis Józsefné, Baranyi Jánosné. Mittler Ferencné, Simon István, Kovács Győzőné. YTYTYTYTYTYTYTYTYTTYTTY A lottó nyerőszámai: 10, 23, 26, 45, 62 Wolf Anna, Szendi Sándor, Meixner György, Gyöngyösi István, Daczi Zsu- zsanna, Kránicz István, Horváth TiTOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok* tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 060, dolgozójáról. A hulladékbőrböl készült virágokat és más dísztárgyakat a létesítendő vármúzeum részére készítette Németh István. Szó van arról, hogy a jövő évben megkezdik a műemlékké nyilvánított simontornyai vár restaurálását, és a felújítás után a vár egyik helyiségét múzeumnak rendezik be. A vármúzeumba helyezik el az ásatások során eddig felszínre került régiségeket, török időkből visszamaradt fegyvereket, szakállas ágyúcsövet, kardokat, ágyúgolyóbisokat, cserépedény-maradványokat. Szó van arról is, hogy az ősz folyamán az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség nagyobb mérvű kutatásokat végez Simontomyán és környékén. Németh István szíjgyártó készítményei a színpompás virágok, a pásztortarisznya, a bőrbevonatú kulacs, és a karikásostor is a múzeumban kap helyet, hagyomány- őrzőként. Német szakszervezeti vezető a Szakszervezetek Megyei Tanácsán és a Bonyhádi Cipőgyárban Tegnap délelőtt Tolna megyébe érkezett a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vendégeként Gerhard Schwarz az NDK szak- szervezeti központjának munkatársa. Szekszárdon az SZMT székházéban Schrottner Károly, az SZMT vezető titkára és Horváth József az SZMT titkára fogadta a Német Demokratikus Köztársaság szakszervezeti funkcionáriusát. A Tolna megyei szakszervezeti vezetők tájékoztatták a vendéget a különböző szakmák szak- szervezeti bizottságának munkájáról, ismertetőt adtak a szak- szervezeti mozgalomról. Ezután Gerhard Schwarz mondotta ej tapasztalatait, tájékoztatta <_ Tolna megyei szakszervezeti vezetőket az FDGB munkájáról. A délelőtti beszélgetés után Kiss Ferencnek, az SZMT elnöksége tagjának kíséretében a német vendég a Bonyhádi Cipőgyárba utazott. Itt Antal Gergely, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára, Gyurkovics Lajos, az üzemi pártalapszervezet titkára fogadta. Részt vett a fogadáson a gyár több vezetője, valamint szakszervezeti és párt- aktivisták. Ebéd után a vendéglátók bemutatták a német szak- szervezeti vezetőnek a gyárat, aki délután a gyár étkezdéjében találkozott a dolgozókkal. A délutáni munkásgyűlésen a német vendég előadást tartott a Német Demokratikus Köztársaság belpolitikai helyzetéről, a nyugat- és keletnémet munkások életéről. A két németország munkásmozgalmának, munkásosztályának helyzetéről tartott előadás nagy tetszést aratott a részt vevők körében. Felmentették az emberölés kísérletével vádolt Puskás Józsefet Tegnap hirdetett ítéletet a megyei bíróság Puskás József szekszárdi lakos bűnügyében. A régebbi börtönbüntetését töltő Puskást emberölés kísérletének bűntettével vádolták, azért, mert 1963 november 20-án éjjel rágyújtotta Susáknéra azt a helyiséget, amelyben lakott. A bíróság a hosszú bizonyítási eljárás során nem talált megfelelő terhelő adatokat, amelyek egyértelműen bizonyították volna Puskás József bűnösségét. Nem látta bizonyítottnak a bíróság, hogy a bűncselekményt Puskás követte ei. Ezért hangzott a megyei bíróság ítélete így: bizonyítékok hiányában felmentve. Ezután a bíróság részletesen is megindokolta az ítéletet Az ítélet dien az ügyész fellebbezési jelenteit be. — Ügyeletes orvos vasárnap dr. Aracs József. Rendel: 9—11 óráig a rendelőintézetben, utána a lakásán, Szekszárd, Táncsics köz 3. sz. — Da lm an dón tartott ülést i a dombóvári járási tanács mellett j működő népművelési állandó bi- zotság, hogy megvitassa a népművelés helyzetét. — Megjelent a Tolna megyei tanácstagok tájékoztatójának 1. száma, mely egyebek között az idei beruházási, mezőgazdasági és kereskedelmi feladatokkal foglalkozik. A tájékoztató képösszeállítást közöl a megye községfejlesztési létesítményeiről. — Talált tárgy. A Szekszárd Városi és Járási Rendőrkapitányságra egy férfi kerékpárt adtak le. Jogos tulajdonosa Szekszárd, Várköz u. 4. szám alatt átveheti. — Vöröskeresztes ifjúsági csapatversenyt rendeztek csütörtökön a bonyhádi járásban, melyen a hat legjobb körzeti csapat vett részt. A legjobb helyezést az aparhanti úttörők érték el, utána Boldog anya: — Teljesült a vágyam, látom a fiamat! (Szűr-Szabó József rajza) következett a bonyhádi egyes számú iskola, majd a nagymá- nyoki csapat. ‘— 50 000 forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatósága 20 filléres utasbaleset-biztosítás ellenében, Koszorús János volt mado- csai lakos halálos balesetéért — Békegyűlést tart április 28-án a katolikus, 29-én a protestáns papok Tolna megyei békebizottsága Szekszárdon. 1— Az egyösszegű utalványozást vezették be a tanácsi építővállalat valamennyi új munkahelyén; A munkások így előre tudják, hogy egy-egy létesítmény elkészítéséért mennyi munkabért kapnak. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17,38: Hírek. 17.45: Ki, miben tudós? 18,45: Hétről hétre... 18.55: Esti mese. 19,05: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. Hawaii rózsája. Kb: 22.00: Tv-híradó. (II. kiadás). NAPSÜTÉSES IDŐ Várható időjárás szombat estig: kevés felhőzet, eső már nem valószínű. Mérsékelt szél. Az éjszakai fagyok mindenütt megszűnnek. Reggeli párásság, ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között, délen helyenként húsz fok felett. (MTI.)