Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-23 / 94. szám
£ TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG i*iö4. április 2:t. MEFMÜYES1ET díváiban a Népművészet. ízlelgetjük a szót, s faragó pásztorembert, tor- nácos házat, szövp, sokszoknyás falusi asszonyt képzelünk. Ehelyett egy modren kiállítóterémben, a főváros kellős közepén sok szép. ízléses, nagyon is korszerű, de a nemzeti jelleget, a magyar nép díszítőművészetét magán viselő öltöz,ák?yűjteményt ta’.á'unk. Fehér batiszt blúz. E éjét szegőzés és finom zsubrika díszíti. Piros zsákruha, a gombolás mentén fehér, hevesi szőtlesm'nta fut. Maid egy sárga-barna kiskosztüm következik. Anyaga a palóc szőltaíék mintájára s ült- tett. A ruha barna gallér- és kézeiőborítása gombolás0, a leg- utohó 'ivatvonalakat tükrözi. Dr. Pintér Imrével, a Népművésze !i Szövetkezetek művészeti vezetőiével beszélgetünk: — Valamennyi ruha modern szrbású. a legutolsó d'vatvona- lak szerint készült. még'S eredeti.. ■ cm szériadarab, mert az ízlé fe'. és mértékkel alkalmazott rép: díszítőművészet egy- egy motívuma teszi érdekessé, egyedülállóvá. A népviselet egy-egv ruhadarabját — az ezerráncú szoknyát, a bevarrott ujjú szűrt, a szoros pruszlikot —. a mai ember életmódja, életritmusa már nem fogadja eh De a népművészeti szövetkezetek az öltözködésben alkalmazott gazdag minta- kincset egy-egy divatos ruhadarab díszítésére használiák fel. A Hevesi Népművészeti Szövetkezet. a siroki, bodonyi régi férfiing-hímzés mintáit használia fel a könnyű nyári blúzok díszítésére. A pasztelszínű blúzok iránt kü’fö’.dön, Svédországban, Angliában, Nyúgat-Nétnetország- ban nagy az érdeklődés, több tízezres megrendelés érkezett. Kísérletként felújították a kihalóban lévő kékfestő háziipart, s bemutatták az • olcsó alapanyagból készült húzott szoknyát, menyecske-ruhát és blúzt. Debrecenben a kék-piros, kevés fehérrel díszített hajdúsági ezött?s°kből kantáros tw:st-szok- .«yát és kétrészes, angolos kiskosztümöt készítenek. Az egyik a fiatal lányok, a másik az idősebb korosztály legkényesebb ízt lését is kielégíti. Divatrajzokat nézegetünk. Iparművészek terveit, ami szerint, a ruhák készülnek. Kalocsa részére tarka virágmotívumokkal teleszórt, sötétkék, fehér, piros és türkiz-színű kislányruhákat terveztek. A baranyai szőttes színbontásával újszerű kosztümanyag készült, s a szőttes mintadarabja mellett már ott a kész ruhaterv. A szomszédos népeknél — Oetöz ovák'ában, Romániában, Lengyelországban gazdagon alkalmazzák a népi hímzést, a szőtteseket az öltözködésben. A néni öltözködési stílust pedig Ausztriában is felújították, sőt nálunk is hódít az osztrák népi v'°elet. a ..dirhdli”. A bemutatott és a népművészed boltokban országszerte árusított női blúzok, női. kisfiú- és k'sleánvruhák azt a törekvést tükrözik, hogy a népművészet gazdag mintakincsét nálunk is alkalmazzák az öltözködésben. Ez a törekvés nem azonos a negyvenes évek erőltetett műmagyarkodásával. A minták eredeti színharmóniája, iparművészek által irányított mértéktartó és ízléses alkalmazása az öltözködés eddig ismeretién, fel nem derített lehetőségeit rejti magában. A hazánkban járó külföldiek egyre inkább keresik és igénylik a népművészeti ruházati cikkeket. Az idelátogató olaszok a kalocsai főkötőt a hímzett pruszlikot, a kanadaiak a rövid szür- hímzéses kulikabátokat keresik, s a Szovjetuniónak évente kétmillió (!) matyó blúzt szállítunk. Itthon pedig nagy sikerük van a fekete, vagy piros, szőttes csíkkal díszített szoknyaalapoknak. Azok, akik szeretik a szépet, az ízléseset, a nemzeti jelleeet, szívesen viselik majd a népművészet nyújtotta ízléses ruhadarabokat az öltözködésükben. Kovács Margit Barna zöld, sárga finommintájú fiatal leányoknak empire vonalú ,,, , . . .... . . . alkalmi ruha krémszínű szövetszottesbol készült tavasz, ruha. A felsőrész elejét szegőzés Gallérja, kézelője és a gomb sötétbarna. és fehér azsúr díszíti. Rusai Magda rajzai A Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz \ fő építőipari technikust, kőműveseket és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. (100) A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz azonnali belépéssel ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat felvesz. (181) 8. Andi megpróbálta bevonni bátyját a villdhy vonatozásba, ismét sikertelenül. Géza behúzódott a sarokba, s hallgatott. Az anya szerette volna szóra bírni, de nem talált megfelelő beszédtémát. — Anyu!.,, mama! — szólalt meg váratlanul a fiú. — Én elmegyek dolgozni a szállodába. — A szállodába? És csak így... ilyen?... — Hogyhogy elmégy? Talán már voltál is bent náluk? — kérdezte Radován rámenősen, mint aki jobban eligazodik a fiúnak nem is annyira bonyolult lelki labirintusában. A fiú Radovánra pillantott, s szeme körül fölfakadt egy . illa- nékony mosoly. Elismerés vol* benne. Aztán arcvonásai visszadermedtek hűvös elrendezettségükbe. 1— Igen, voltam bent. Érdekelt, körülnéztem. — Nem értelek fiam! — mondta lefojtotlságtól alig hallhatóan az anya. Hát neked tetszik az ilyen... Az a munka? — Tetszik. — Lagymatagon kihúzta a zsebéből a szerződést. — Tessék, ezt kell aláírnod. Az anya beleolvasott, aztán masszírozni kezdte a halántékát. — Te ezt már így el is rendezted? Magadtól? — töprengett az anya kétkedőén. — Bennünket meg se kérdeztél?! — És ha kérdeztem, mit felelt volna? i — Hogy mit?... — tűnődött az asszony, de nem folytathatta, mert e pillanatban megcsörrent az előszobában a telefon szaggatott hívása távolságit jelzett. Radován sietett ki felvenni a kagylót. — Jó estét... Igen, Rado- ván-lakás — mondta. — Jó, küldöm a gyereket! — Visszament a szobába. — Téged kérnek. Géza. Az apád. Elcsendesedtek, így hallhatták a kurta igeneket, nemeket, a ritka köszönömöt. Mindebből nem lehetett következtetni a telefon- beszélgetés tárgyára, hogy miért keresi az apja. A fiú is visszatért, helyére telepedett, és hallgatott. Az anya fájdalommal szemlélte. Milyen keservesen tesz egy-egy lépést is; a tegezés sem megy neki, ragaszkodik a rideg anyuhoz, de ez még csak formaság, lassan majd megszokja az újat, a külsőségeknél azonban riasztóbb a zárkózottsága. Mintha tudatosan rekesztené ki őt a leikéből, mindabból, ami az ő egyéni élete, s nem is lenne szándékában változtatni rajta. — Mit akart az apád fiam? A fiú ráemelte nagy, világoskék szemét, mely e pillanatban kifejezetten ingerelte, de sikerült elfojtania meglobbanó indulatát. — Semmit — vetette oda egykedvűen á fiú. — Hogyhogy semmit? Ha egy apa száz' kilométerről felhívja a gyereket, nyilván akar valamit!... Mit akart, mondd hát? — Hogy van már otthon is hely. f — Miféle hely? — Megnyílt egy Csemegebolt. oda kell pénztáros... Meg kiszolgáló is. — És te hazamennél? A fiú felhúzta a vállát. — Még nem tudom. Az asszony leült, meg-megrán- duló ujjaival tétován végigmatatott elvértelenedett arcán. — Mondd, kisfiam, tudod te egyáltalán; mit akarsz? Hogyan szeretnél élni?... Dehogy tudod, dehogy tudod! A fiú hallgatott. — Apád ideadott... Emlékszel még, mit üzent veled? „Viheted!” Ennyivel bocsátott utadra! Folyton azért kellett vele hadakoznom, hogy meglátogathassalak néha. De azt is csak bírói, gyám- hatósági végzésekkel tudtam kicsikarni tőle. A múlt nyári egy hetet is... Most szó nélkül elenged. de pár nap múlva már levelet ír, telefonál, mert talán eszükbe jutott, hogy jó lenne nekik az a pénz, amit majd keresel! — Biztosan nem azért — legyezte meg szenvtelen hangján o fiú. — Különben nem olyan. GERGELY MIHÁLY: IDEGENEK — Most telefonál, hazaránci- gálna, dehát nem babaruha egy gyerek, hogy haragszomrádot játszunk miatta. Aztán egy-két hónap múlva megint jönnél vissza. — Mehetnénk már Pestre is. Az anyát megfagyasztotta a szavakból kicsendülő, áthidalhatatlan messziség. Hát valóban ennyire távol van tőle a gyereke? Ennyire mindegy neki. nála él-e vagy akárki másnál? A székkel együtt az ablak felé fordult, hogy ne láthassák arcát a gyerekek, mert sírással küszködött. — Feri bácsi mit szói hozzá? — hallotta Géza dünnyögő. orrhangú kérdését. — Hát... neked már tudnod kell fiam, mit akársz — mondta Radován. — És nem szállhatok szembe apád akaratával, de itt az ide,;.?, hogy te magad dönts végre. És ha döntöttél, annak megfelelően kell élni. Akkor nem lehet azt csinálni, hogy idejöttél, innen hazaszaladsz. így nem tudunk neked segíteni, ahogyan szeretnénk. Nem látod, mennyit emészti magát anyád miattad? — Miattam? — csodálkozott a fiú. — Miért? Pedig észrevette anyja gyötrődését, legkisebb kezdeményezését is fölfogta, mellyel feléje közeledett. — Ha igazán érdekel a véleményem. én azt mondom: itt többre viheted!* És ne feledkezz meg róla: nagy döccenőkkel indulsz az életnek... amit majd pótolnod kell, ha kipihented magad! A fiú ismét rágyújtott és hallgatott, hiába vártak feleletre. Egvi- kük sem vette észre Andit, aki jóideje ott állt bátyja közelében, s megütközve bámult rá. A hosszúi csendben végre megszólalt. — Gézu! Te itthagvnal engem?! De az csak egy oldalra küldött pillantással válaszolt: ' megint hallgatásba burkolódzott. — Hát... gondolkozz a dolgon, fiam — mondta még Radován. — Gondolkozz, hogyan akarsz élni! A rendelőintézet röntgenosztályán várakozott a fiú. Meglehetősen felületesek voltak ezek a munkába való felvételhez előírt orvosi vizsgálatok, a jelentkezők tömege alig tett lehetővé elmélyültebb orvosi munkát. Csak arra voltak jók, hogy súlyosabb szervi bajjal senki ne kerülhessen számára egészségtelen, vagy megerőltető munkakörülmények közé. E vizsgálat legfontosabb mozzanata volt a mellkasátvilágítás, erre várt a fiú a tágas előcsarnokban. Mikor beállt az er- nvő mögé, az orvos megkérdezte: Ki küldte? — Felvételhez kell — mondta. Az orvos a mellkas előtt körözött az ernyővel. — Van valami panasza? — Nincs. — Nem is volt? . . . Régebben sem? A röntgengép zúgásától nem értette jól az orvost, de gondolkozott is, hogy okosan feleljen. Az orvos sürgette! — Tüdőgyulladás, mellhártva- gvulladás? ... Tüdőcsúcshurut? — Tüdőcsúcshurut. — Igen ... Köszönöm, kiléo- het! — Az orvos génbe diktálta a leletet, maid hozzáfűzte: — Nővér, emlékeztessen erre a végén, ha aláírom! .. Kérem a következőt! Mikor kilépett a röntgenteremből. s a folyosó napsütéstől szikrázó ragyogásában hunyorogva botorkált, megpillantotta a lányt Háttal a bejáratnak ült a várakozók között. Csakis közben érkezhetett, gondolta, mert többször is körbesétált a várócsarnokban. A nővé’’ kezdtö hangosan szó- i’tani a női hatóikét. Kíváncsian figyelt, köztük lesz-e a lány. Köztük volt, Gráner Borinak hívták. Mikor nevének hallatára köny- nyedén felszökött a lány, észrevette, hogy őt nézi. A fiú nem üdvözölte, a lány mégis önkéntelenül elmosolyodott, bólintott is, de aztán elpirult, s befutott a nők után. A fiú zsebretette a két levelet, az Arany Csillagnak s külön a szüleinek írt levelet, és letelepedett a padra. A lány zavara meggyőzte róla, hogy van valami a tekintetében, ami megfogja az embereket, ingerli. vagy körül- hízelgi őket. ki mit olvas ki belőle. Ilyénféle reagálást figyelhe- hetett meg többször is anyján, néha a jriostohaapján. S most, hogy mindezt így végiggondolta, elégedett volt, tetszett neki, hogy így hat az emberekre. Úgy érezte, van az egyéniségében valami nem mindennapi, valami rendkívüli: Kijöttek a nők. a lány előre sietett. A fiú csatlakozott hozzá, mintha ismerné. — Maga is dolgozni megy? Mert betegnek nem beteg! —- mondta a fiú köszönés és \0e- mutatkozás nélkül, mintha egy félbehagyott beszélgetést folytatnának. A lány érdeklődéssel végigmérte. — Pedig épp hogy beteg vagyok! — El se hiszem. Mi baja? — Gyakran fáj a mandulám, ki kell venni. Beosztottak műtétre. a szünidőre. Mentek lefelé a széles lépcső- házban, kiértek a rendelőintézetből. — Milyen iskolába jár. Bora? — A nevemet honnan tudja? — Hallottam szólítani! Különben is, ismerem már magát. .. Tegnap délben én integettem, villamoson ment az őrház felé. Nem emlékszik /ám? / A lány újból megnézte. Most már emlékszem. — Nem akarta elhinni, hogy magának integetek, ugye? A lány elmosolyodott. — De megijedtem, hogy megint eltűnik előlem, mint amikor először megláttam! — Itt lakik valahol? — Igen, anyámnál. — Mikor költöztek ide? — Anyámék tavaly tavasszal^ én csak egy hete ... A lány homlokát ráncolva gondolkodott. — És azelőtt hol? .. . Hogyan? — Apámnál éltem, falun. Kiskoromtól. — És?... — Érdekli ez? — Aha — mondta kedvesen a lány, összezárt fogai között érdekesen szűrve a szót. biccentett is hoyzá szép formájú fejével, amitől rövid, tupírozott haja megrezzent, és a gesztenyebarna aranyló sárgásán csillogott az áprilisvégi napfényben. — Hát... megúntam a technikumot. Kertészetibe íratott apám, de nekem nem tetszett, azért anyámhoz, jöttem. — És itit mit fog csinálni? — Egyelőre dolgozni akarak. — Miért nem fejezi be a technikumot? — Mert a kertészkedést nem szef-etem. Majd itt folytathatom gimiben ... Maga hová jár? — A Lórántffy Zsuzsanna gimnáziumba. — Hányadikba? — Harmadikba. — Nekem most kellene érnem, dehát!... Merre lakik? — Ó, én már itthon is vagyok! — mutatott előre egy kék-piros- okkersárgával színezett házra a lány. piros retiküljét lóbálva kezében. (Folytatjuk)
