Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-12 / 35. szám
í A Vw. »ózó paraszti világ (2. o.) • Eddig több mint S3 000 vagon zöldségfélére kötötték meg a termelési szerződéseket 1 (3. o.) I ítélet a váraljai szurkálás ügyében (8. o.) Hit ér a munkaegység? (sz. p.) Év közben, de év végén is sok gondot okoz a közös gazdaságok vezetőinek a munkaegységjóváírásból származó nézeteltérések „elsimítása”. Közgyűlés, brigádgyűlés anélkül szinte el sem múlik, hogy valaki ne hozza szóba, ezért a munkáért miért csak ennyit, a másik munkáért miért csak annyit adnak? Tized, fél, negyed munkaegységeken gyakran órákig, tart a vita. A zárszámadó közgyűléseken e kérdés újból' és újból foglalkoztatja a tagokat. Ennek pedig főképp az lehet az oka, hogy bizonyos bérfeszültség valóban létezik, és elvileg sincs tisztázva egy-egy közös gazdaságon belül néhány, ezzel kapcsolatos téves felfogás. Nézzük az egyiket, és nézzük a másikat. Évek óta megszokott dolog, hogy a sajtó, a rádió, a tv, bár akaratlanul, de szinte mesterségesen szítja a munkaegység-kultuszt, mert a zárszámadási tudósítások egy-egy tsz-t rendszerint akiként mondanak jó, gyenge, vagy közepes gazdaságnak, hogy hány forintot ér a munkaegység. Márpedig az egy munkaegység értéke Önmagában véve még nagyon keveset mond a tsz helyzetéről, inkább arra jó csak, hogy a tagok egy részében kialakítsa azt a felfogást, hogy akkor sok a jövedelem, ha sok a munkaegység. Nehéz a tsz vezetőinek ilyen körülmények között megértetni a tagokkal, hogy a jövedelem mértékét, mennyiségét elsősorban nem a szerzett munkaegység határozza meg, hanem egészen más. A jövedelem attól függ, hogy miből mennyit termelnek. Éppen ezért év közben rosszul gondolkodik az a tsz-tag, aki kizárólag, és minden áron munkaegység-szerzéssel törődik, de a munka minőségére már nem sokat ad. Ilyen alapon szerezhet akár ezer egységet is, de mit osztanak rá, ha a nagy szerzési hajszában a munka minősége rossz? Munkaegység ugyan van, de nincs osztani való. E kérdésnek célszerű a másik oldalát is megnézni. Év közben, munka közben napvilágra kerülnek azok az aránytalanságok, amelyekkel év elején még nem lehetett számolni. Ilyen esetben üljön össze a normarendező bizottság — mindegy, hogy mi a neve, lehet más is — és javítson, csiszoljon, a lehetőségekhez mérten, találja meg a helyes arányokat. Mert azért a jogos panaszokat orvosolni kell. Ellenkező esetben rosszabbodik a munkamorál. Előfordul persze az is, hogy év végén, jövedelemosztáskor néhány tag kiabál: sokallja az állat- tenyésztők keresetét, elfelejti, hogy az állattenyésztők minden nap, télen-nyáron egyaránt dologban vannak. Ilyenkor leghelyesebb a békétlenkedőknek felajánlani vagy a fogatosi, vagy a sertésgondozói beosztást. Ez a legjobb módszer, mert rendszerint az kiabál, aki egyébként az állandó munkát nem vállalja. Száz szónak is egy a vége: a normarendezésnek kizárólag ott van helye, ahol az indokolt, és jogos. A jövedelem pedig nem a munkaegységtől növekszik, hanem az idejében és jó minőségben elvégzett] munkától, szakszerű irányítástól. I Hruscsov üzenete Etiópia és Szomália vezetüihez Moszkva, (TASZSZ): Nyikita h uscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke üzenetet intézett Haile Szelasszié etiópiai császárhoz és Sermarke Szomáliái miniszterelnökhöz. Felhívja őket, „tegyenek meg minden lehetőt arra, hogy haladéktalanul megszűnjék a harc az etiópiai—szórnák határon”. Egyik fél érdekeinek sem felelhet meg az összetűzés két szomszédos afrikai állam között, hiszen mindkettőjük előtt a nemzeti függetlenség megszilárdítása, a gazdaság és a kultúra fejlesztésének nagy feladatai állnak — írja Hruscsov, majd hangoztatja: a szovjet kormány meggyőződése szerint korunkban nincs és nem is lehet az államok között olyan területi vita, vagy olyan megoldatlan határkérdés, amely a fegyverek alkalmazását tenné szükségessé. Ez teljes mértékben vonatkozik az etiópiai—szomáli határvitára is. Akadhatnak olyan erők, amelyeknek csak örömet szerez a két afrikai szomszédállam katonai konfliktusa. Ezek nem fogják elszalasztani az alkalmat arra, hogy meggyengítsék, belülről aláássák az afrikai országok egységét. Az afrikai népek egész energiáját, minden erejét nem a fegyveres leszámolásra, nem a területi viták fegyveres megoldásának kísérleteire, hanem az alkotás céljaira kell fordítani — mutat rá a szovjet miniszterelnök, majd reményét fejezi ki, hogy a két ország vitáját békés úton, mindkét nép érdekeinek megfelelően sikerűi rendezni. (MTI). Tűzszünet az etiópiai és szomáli határon Dél-vietnamí szabadságharcosok elfoglalták Ba Longot Saigon (MTI). A Saigonban ked* den közzé tett hivatalos közlés a kormánycsapatok újabb vereségéről számol be: a dél-vietnami szabadságharcosok hegyi zászlóalja támadást indított Quang Tin tartomány területén Ba Long ellen. Az alig néhány órás csatában a kormánycsapatok öt halottat, tizenkét sebesültet és sok fegyvert, közöttük négy ágyút vesztettek. Harmincegy katonájuk eltűnt — feltehetően a szabadságharcosok oldalára állt. __________ A z amerikai képviselőház megszavazta a polgárjogi törvényjavaslatot Washington (MTI). Mint a Reuter közli, hétfőn este az amerikai képviselőház névszerinti szavazással 290:130 arányban elfogadta a polgárjogi törvény- javaslatot, amelyet még a néhai Kennedy elnök terjesztett elő. A törvényjavaslat most a szenátus elé kerül és csak annak jóváhagyásával emelkedhetik törvényerőre. A törvényjavaslat előirányozza olyan bizottság megalakítását, amely hivatott gondoskodni arról, hogy a négereknek a fehéMegérkezett a Népújság Szer- traktor értékének megfelelő tár- gondos elemzőmunka előzte meg rekkel egyenlő alkalmaztatási lekesztőségébe az első idei híradás, sadalmi munkát végeznek el a a vállalásokat, és az ígéret való- hetőségük legyen, hogy ott étamely két termelőszövetkezet és sárpilisi Uj Március Tsz-ben, va- á legz Ha ; akkor végső Rezzenek és szánjanak meg, ahol egy budapesti üzem patronálási lamint a koppányszántói Március h .. ’ ^ i akarnak és gondoskodik a nészarződéséről szól. Az elsőt bizo- 15 Tsz-ben. A versenyszerződést sort>n a hét szövetkezet vala- j gerek szavazó jogának biztosító-» nyára követi majd a többi, hiszen a két tsz zárszámadó közgyűlésén mennyi gazdája nyer. sáról is. az üzemi munkások és a szövet- a tagok egyetértésével és bele-- kezeti parasztok tartalmas, hasz- egyezésével kötötték meg. nos barátságának jó hagyományai A két szövetkezet gazdái kifeje- vannak ebben a megyében. Ez az zésre juttatják, hogy nemcsak első idei szocialista versenyszer- kapni szeretnek, adni is akarnak, ződés újból bizakodóvá teheti a Egyebek között 100 katasztrális szövetkezeti gazdákat: ez évben hold szántónként 180 mázsa ga- is megkapják a szükséges támoga- bona, 67 mázsa hús, 88 hektoliter tást a patronáló üzemek dolgozói- tej eladását vállalják az államtól. A Magyar Kábelművek dől- nak, a népgazdaság részére. Bizo- gozói elhatározták, hogy egy új nyára jól megfontolt, alapos és Mogadiscio, (Reuter, AFP): Szomália kormánya kedden közölte, hogy azonnali tűzszünetet rendelt el Tug Wajalen körzetében, azoknak a határterületeknek egyikén, amelyeken az elmúlt napokban véres összetűzések folytak etiópiai és Szomáliái csapatok között. Az etiópiai fővárosból érkezett jelentések szerint elcsendesedett a harc a határövezetben. Kedden Mahmud Szomáliái külügyminiszter vezetésével küldöttség indult Dar-Es-Salaamba, hogy részt vegyen az afrikai egységszervezet külügy- és hadügyminisztereinek rendkívüli értekezletén. Útnak indult már az etiópiai delegáció is, Jifru külügyminiszter azonban a határhelyzet- l re való tekintette! otthon maradt. Megszületett megyénkben az idei első patronálási szerződés Továbbra is élénk diplomáciai tevékenység Ciprus miatt Az angol fővárosból Nicosiába indult Kiprianu ciprusi külügyminiszter, hogy beszámoljon Ma- kariosz elnöknek eddigi tárgyalásairól. A külügyminiszter a londoni repülőtéren adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „az angol és az amerikai kormány bizonyos mértékben módosított javaslatot terjesztett elő”. Ezt az indítványt kívánja a külügyminiszter Makariosz elnöknek továbbítani. Kiprianu hozzátette, hogy a Ciprusról folyó londoni értekezlet technikailag még tart, a további megbeszéléseket azonban Nicosiában folytatják. Athénből Ankarába érkezett Ball amerikai külügyminiszterhelyettes és találkozott Inönü török miniszterelnökkel, valamint Erkin külügyminiszterrel. Kiszivárgott hírek szerint Inönü Ciprus kettéosztása mellett foglalt állást és felvetette egy úgynevezett ciprusi föderáció megalakításának lehetőségét. Ball szerdán Ciprusra utazikj A Le Monde Ball athéni és ankarai tárgyalásaival foglalkozva rámutat: Anglia a ciprusi kérdésben teljesen átengedte a kezdeményezést az Egyesült Államoknak. Az amerikai külügyminiszter-helyettes továbbra is olyan fegyveres erőt akar küldeni Ciprusra, amely nem tartozik az ENSZ felügyelete alá. Ehhez a tervéhez igyekszik megnyerni Athén és Ankara hozzájárulását, hogy azután Nicosiában Makarioszt is tervének elfogadására kénvszeríthesse. Asziroglu, a török ENSZ-kül- döttség vezetője a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében azt állította, hogy a ciprusi tűz- szüneti egyezmény ismételt megsértéséért nem a ciprusi törökök, hanem a görögök a felelősek. A török levél válasz kíván lenni Rosszidesz ciprusi ENSZ-küldött február 3-i levelére, amelyben részletes adatokkal bizonyította a török fegyveresek felelősségét a ciprusi békebon tűsért. Erhard csütörtökön utazik Párizsba Bonn (MTI). Bonnban kedden közölték, hogy Erhard kancellár csütörtököd este utazik a francia fővárosba, ahol pénteken és szombaton De Gaulle elnökkel tárgyal. Útjára elkíséri Schröder külügyminiszter is, aki e célból megszakítja svájci szabadságát. Erhard párizsi útja előtt Bonnban azt hangoztatják, hogy Erhard ismét megpendíti majd az úgynevezett politikai unió létrehozására teendő kezdeményezés ügyét, mert mindenképpen szűk» ségesnek tartja, hogy legalábbis 1966-ig létrehozzanak valamilyen közös politikai szervezet a Közös Piac tagállamai között. Szőnyegre kerülnek a párizsi tanácskozásokon az atlanti szövetségen belüli ellentétek problémái is. Bonni megítélés szerint Erhard ezen a téren különösen nehéz feladat előtt áll. mert Párizs és Washington között — a Kínai Népköztársaság francia elismerése óta — ha lehet, még jobban megromlott a viszony. Párizsban megelégedéssel fogadták a francia—tajvani diplomáciai kapcsolatok megszakítását Párizs (MTI). Párizsban meg- zetnek az elfogadása azt jelentet- elégedéssel fogadták Csang Kaj-1 te volna, hogy maga Csang Kaj- sek döntését, hogy megszakítja sek sem tekinti magát többé Kína diplomáciai kapcsolatát Francia- J képviselőjének. A tajvani klikk országgal. A francia diplomácia tehát az Egyesült Államok akara- arra törekedett, hogy az elkerül- j ta ellenére is kénytelen volt meg- hetetlen szakítást Tajvan kezde- szüntetni diplomáciai kapcsolatát ményezze. Ez a politika ered- Franciaországgal, ménnyel járt, annak ellenére, i Párizsi politikai megfigyelők hogy Washington igyekezett úgy vélik, Franciaország „kínai Csang Kaj-seket visszatartani a politikájának” messzeható követ-, szakítástól. Párizs ugyanis Csang kezményei lesznek. A Combat rá- Kaj-sek tudomására hozta, hogy mutat, egy sor ország választásra mihelyt a Kínai Népköztársaság kényszerül, és nem kétséges hogy képviselői megérkeznek a francia . , . ,, ,, . fővárosba, eddigi nagykövetsége a ’" assu meg^u adasra ltelt tari csak Tajvan külképviseleteként van* rendszer helyett a Kínai működhet tovább. Ennek a hely- Népköztársaság mellett dönt.