Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-20 / 42. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAÖ 1964. február 20. Az öregkor sebészeti problémái Bonyhádon Beszélgetés dr. Oettre Gábor igazgató főorvossal A bonyhádi kórház olyan forgalmas, mintha rendelőintézet volna, első pillantásra felfoghatatlan, hol gyógyítanák itt betegeket. A kórház egyúttal rendelő- intézet is, orvosai mindkét intézményben szakorvosok és nagy a betegforgalom. Dr. Dettre Gábor igazgató főorvost is a sebészeti szakrendelőben találtuk. Az intézménynek az a híre, hogy az orvosok napi erős munkájuk mellett orvostudományi kérdésekkel is foglalkoznak, dolgozataik jelennek meg a hazai és külföldi szakfolyóiratokban. Erről beszélgettünk az igazgató főorvossal. — Hogyan jut idejük tanulmányokra? — Kórházunk főorvosai hosz- szas klinikai gyakorlattal rendelkeznek, ahol megszokták a gyakorlatban előforduló esetek átfogóbb szemléletét, a tudományos munkát is. Ezt folytatjuk. Sajnos, a nagy követelmények miatt fiatalabb kollégáinktól ugyanezt még nem várhatjuk el, noha éppen az itteni körülmények miatt szükséges nálunk is a szélesebb látókör, az elmélytiltség, a kóresetek közvetlen gyógyításon túli megfigyelése — amit éppen tanulmányok készítése fejleszt. Havonta tart ülést kórházunk tudományos tanácsa, s a tanács feladata éppen az, hogy a fiatalabbakat fokozatosan bevonjuk ebbe a munkába is. Ilyen ülésen számol majd be az igazgató-főorvos a gyakorlatban előforduló orvosi szempontból külön érdeklődésre is számot tartó esetekről. Ilyen téma is ösztönöz további kutatásra. Dr. Dettre Gábor maga jó példával jár elöl, pillanatnyilag négy orvosi probléma feldolgozását végzi, amelyek közül talán legérdekesebb az, milyen az öregkor műtéti teherbíró képessége. Az öregkor problémái általában felszínen vannak, mi ennek az érdeklődésnek a magyarázata? —- Kitolódott az átlagos életkor és egyre magasabb lesz, vagyis az idősebb beteg is több. Többen érik meg azt a kort, amely bizonyos betegségek szempontjából kritikusnak nevezhető. A beavatkozások, műtétek várható kimenetelének megállapításához az eddigieknél jobban kell ismernünk az öregkorban lévő szervezetet és teherbíró képességét. Én, mint sebész vizsgálom ezt a problémát. A tanulmányozás talán segít meg'dönteni azt a téves nézetet, amely az öregkort metafizikusán fogja fel, nem az egyén természetes állapotaként. Az öregkori sajátosságok ismeretében megfelelő körülmények teremthetők sebészi beavatkozás számára, amelyek között nem veszélyesebb a műtét, mint fiatalon. Ez a lényege vizsgálódásaimnak. A szakterületek orvosainak tudományos munkája is szorosan összefügg a kórházi gyakorlattal és segíti azt. Foglalkoznak a bányászok kóreseteivel, minthogy sok betegük a nagymánvoki bányavidéken dolgozik. <b. k.) 4 % elmaradt prémium A FÜLÉRT Ktsz-nél futótűzként terjedt a hír: Pacsmag elnök is benevezett a házi asztalit-e nisz- bajnokságra. Egyszeri ben olyan lett az egész ktsz, mint a felbolydult méhkas. A verseny- bizottság összeült, hogy megtárgyalja a kialakult új helyzetet. — Első helyen ki kell emelnünk az elnököt. Ennyivel igazán tartozunk a főnökünknek — mondta- a sportfelelős. Hogyisne... Vágta rá Híres, a szövetkezet szakszervezetise —. az nem más. mint személyi kultusz... — Személyi kultusz? Hát ha olyan nagyfiú vagy, akkor majd téged sorsolunk vele össze. Maja meglátjuk, meg mered-e verni? — Nem vagyok hajlandó megverni a főnököt. Legyetek szívesek. engem ne sorsol jatok össze vele. pont most, a prémiumosztás előtt... Állj ki te ellene, Kürtös. Erre a javaslatra a többiek is helyeseltek. Úgy van. Álljon ki vele Kürtös. — No, de fiúk. hogy gondoljátok. Nekem családom van. Ez még nem volna baj, de tudok ping-pongozni is. Ha én elkezdek nyesni Pacsmagnak, holnap úgy kinyes engem a FÜLÉRT-től, hogy megnézhetem magam. Szerintem nincs más megoldás: az elnököt kiemeljük az első fordulóból, aztán a másodikból, majd pedig az elődöntőből és a középdöntőből is. Kímélnünk kell az embereket, elég. ha egy valaki veri meg a döntőben. Minden így történt. Pacsma- got, a főnököt értesítették, hogy szíveskedjék szombaton, munkaidő után a kultúrteremben megjelenni a bajnokságban való részvételre. Kürtös ekkor már valamennyi ellenfelét legyőzte és balszerencséjére neki kellett a döntőben játszani a főnök ellen. Savanyú képpel állt a kollégák gyűrűjében: — Ha rtyerek, fuccs a prémiumnak.. Ha vesztek, fuccs a sokéves bajnokságomnak... 'inondta izzadó fejét törölgetve. — Nyerd meg az első szettet a másodikat engedd át neki és £ harmadikban minimális különbséggel győzd le — tanácsolta Híres. — Majd meglátjuk — ti természetesen neki szurkoljatok! Elcsendesült a kultúrterem, belépett az elnök. A szakszervezetis elébe ment és mélyen meghajolt: — Engedje meg, elnök kartárs, hogy szeretettel üdvözöljem a FÜLÉRT sportkedvelő dolgozói nevében. Igazán nagy kitüntetés számunkra... — Kivel játszom? — szakította félbe az elnök: — Kürtös kartárssal — mondta Hires, kaján mosollyal. Nagyon őrül, hogy szerencséje van az elnök kartárssal játszani a döntőben... — Hát akkor kezdjük... — fordult a főnök a zöld asztal felé. Pacsmag kezdett jobban, leütései láttán felhördült a nézők kórusa: — Nahát ilyet... Remek, nagyszerű... Brávó... Valahányszor az elnök ütött a labdába, megismétlődött az elragadtatás hangján szurkolók csoportja: — Ragyogó... Hihetetlen... Fenomenális... Közben az elnök biztosan nyerte az első játszmát. A sikert vastapssal jutalmazták. Cserénél Kürtös odasúgta Híresnek: — Ezt leadtam a főnöknek, de most kénytelen leszek megverni. Legfeljebb a prémiumot összeadjátok. Nem így történt. A második és a harmadik játszmát is a főnök nyerte. Mindenki láthatta, hogy nagyon tud ping-pongozni. Anyira elámultak, hogy még tapsolni is elfelejtettek a győzelmének. Vasárnap Kürtös méltatlankodva dörmög le a ktsz tagjainak: — Már az elnökben sem lehet bízni... Hétfőn kiosztották a prémiumokat. Kürtös neve nem szerepelt a listán. — De miért — fordult panaszszót az elnökhöz. — Hiszen nem is győztem. — De nem is dolgozott... — hangzott az ellenvetést nem tűrő válasz. — Fekete László — PINTÉR ISTVÁN: r P Fejezetek a termonukleáris bombák történetéből 10. De Szilárd Leó úgy érzi, hogy a hallgatás kevés. Beszélnie kell. Szervezetét szörnyű betegség, a rák támadja meg, amely 1954- ben sírba vitte a magyar származású tudós egykori társát, Enrico Fermit. Szilárd a New York-i rákkórházban ievő betegágyat is szószékké változtatja. Interjúiban síkraszáll a megegyezés mellett és feleleveníti találkozását Einsteinnel — Röviddel Hirosima után — emlékezik dr. Szilárd —, meglátogattam Einsteint. Amikor beléptem dolgozószobájába, Einstein szomorúan pillantott rám és így szólt: „No látja, a régi kínaiaknak igazuk volt, soha, semmit sem kell csinálni." Einstein ezzel a kijelentésével azt akarta mondani, hogy ha valaki fontos következményekkel járó cselekedeteket hajt végre, akkor olyasmiért vállal felelősséget, amit nem tud előre felmérni. Mert senki sem tudja valójában cselekedetei további következményeit. A riporter, aki meglátogatja Szilárdot kórházi szobájában, valamiféle sietséget érez. Okát maga a tudós adja meg: — Azt mondták nekem, hogy valószínűleg már nem sokáig élek. Addig viszont szeretnék minél többet tenni . .. Eatherly is a maga módján tiltakozni akar Elhatározza, hogy ismét megpróbál börtönbe kerülni, hogy ezzel is felhívja bűnére a világ figyelmét. Dallasban fegyveres rablótámadást hajt végre egy áruházban, de a pénzt otthagyja. Bíróság elé kerül, de a dallasi 3-as számú törvényszék a tárgyalás megkezdése után azonnal felfüggeszti az ügyet. Ismét visszaviszik a wacói ideggyógyintézetbe. Itt kezd levelezni egy bécsi filozófussal, Günther Anders-sel. Anders a Newsweek című amerikai folyóiratban olvas Eatherlyről és ő kezdeményezi a levelezést. Eatherly a levelezés során rájön arra, hogy nem akkor vezeti le bűnét, ha börtönbe juttatja magát, hanem ha kiáll a világbéke mellett. 1959 augusztusában így ír a bécsi filozófusnak: „Az embernek csak egy élete van. Ha életem, tapasztalataim hasznosak lehetnek az emberiségnek, hasznosak is lesznek, de nem pénzért, sem dicsőségért. Így akarom levezekelni a bűnömet.” Eatherly visszautasítja azt a százezer dollárt, amelyet egy hollywoodi film vállalat ajánl fel számára, ha beleegyezik abba, hogy életét megfilmesítse. És aztán megszökik az ideggyógyintézetből. A kórház egyik volt ápolónőjéhez menekül, akinek így magyarázza el szökésének okát: — Be akarom bizonyítani, képes vagyok normális emberként élni az emberek között. Felismertem, hogy nem agresszió, vagy más, át nem gondolt cselekedetek segítségével fizethetek a bűnömért, hanem azzal, hogy kiállók a világbéke mellett. A békét hirdető hirosimai „hős” természetesen kivívja a hatóságok haragját. Egy ürügy gyei visszaviszik Dallasba, ahol a bíróság dönt afelől, hogy az őrnagyot ideggyógyintézetbe kell- e internálni, vagy sem. A bíróság előtt Eatherly teljesen normálisan viselkedik, de a wacói kórház három ideggyógyásza — a hadsereg emberei! — fenntartják, hogy Eatherly elmebeteg. Végül is az esküdtszék elrendeli, hogy Eatherlyt őrizzék a wacói kórházban, de kimondja, hogy „szellemileg képes arra. hogy személyi ügyeit intézze”. Ray Bell, a wacói újság szerkesztője, aki végighallgatja a tárgyalást. azt írja: „Eatherly kétségtelenül a legértelmesebb személy volt a tárgyalóteremben. Éppolyan normális, mint önök, vagy én.” A hirosimai pilóta ez évben a közvélemény nyomására szabadlábra került, s már könyvet is írt az atomhajsza ellen. Szilárd Leó is fáradhatatlanul tevékenykedik, hogy segítsen megmenteni a világot a bombától, amelynek egyik létrehozója volt. Amikor Hruscsov elvtárs 1960. őszén az ENSZ ülésszakán New Yorkban járt, a nagybeteg tudós, orvosai tanácsa ellenére is, elhagyja betegágyát, hogy felkeresse a Szovjetunió miniszter- elnökét. Hosszú baráti beszélgetést folytatnak a Szovjetunió ENSZ-képviseletének helyiségeiben. Búcsúzóul Hruscsov elvtárs gyógyulást, jó egészséget kíván dr. Szilárd Leónak. És bár ellenségei bizonyosan nem örülnek neki, a magyar származású kiváló fizikus csodával határos módon felépül és 1962. március közepén elhagyja a kórházat. Úgy nyilatkozik, hogy tevékenységét elsősorban békeprogramjának megvalósítására fordítja. A hidegháborús körök egyre élesebben támadják őt. Teller pedig hű önmagához. Könyvet ír, hogy „eszméit” propagálja. A könyv címe: „Hirosima öröksége”. Teller követeli, hogy minden lehetséges alkalommal alkalmazzák egy jövendő háborúban az atomfegyvereket. „Az atombomba bevetése a japánokkal szemben bűntudatot ébresztett az amerikaiakban — írja. — Szégyenük magukat, hogy ilyen eszközt alkalmaztak és e bűntudat miatt bizonyos fokig képtelenek stratégiai kérdésekben logikusan gondolkozni.” A „logikus gondolkozás stratégiai kérdésekben” Teller szerint az atom- és hidrogénháború. És hogy egy ilyen háborúban Amerika is elpusztulna? Teller azt javasolja, hogy építsenek olyan speciális atomóvóhelyeket, amelybe az állampolgárok egy gondosan kiválogatott része beférne és amelyeket több esztendei élelmiszer- és víztartalékkal látnának el. Olyan készleteket kellene ezekben az óvóhelyekben felhalmozni, amelyek addig elegendőek, amíg a radioaktív sugárzás csökkenésével a föld felszínén az élet folytatása lehetővé válik. Teller szerint szükség esetén 10— 15 évig is lehet megfelelő tartalékok birtokában a föld alatt élni. Örült? Amerikában a H-bomba atyjaként tisztelik. Elképzeléseit komolyan vitatják azok, akik nem hajlandók lemondani a termonukleáris háborúról. Hogyan is írta 1939. februárjában dr. Szilárd Leó Joliot Curienek, amikor hírét vette az atombomba létrehozását lehetővé tevő felfedezésnek? „A bombák építése igen veszedelmes lenne, különösen bizonyos kormányok kezében ...” Az elnök „agytrösztje" A hatalmas, fekete, lefüggöny- zött gépkocsik halkan, nesztelenül gördülnek a főbejárat elé. Elegáns portás nyitja ki a gépkocsik ajtaját, s az urak besietnek a bejáraton, amelynek két oldalán fehér sisakos, fehér kesztyűs katonák állnak őrséget. Nem messze a főbejárattól egy csapat újságíró állomásozik. Egyelőre nincs különösebb dolguk — legfeljebb a fotóriporterek kattintják el néhányszor fényképezőgépeiket. Bár a fotók nem nagyon érdekesek — hiszen a washingtoni Fehér Házba besiető urak fényképei száz és száz példányban vannak már meg, valamennyi amerikai lap archívumában, ök az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának tagjai. Most is tanácskozásra sietnek. Az újságírók ásitoznak. pletykákat mondanak, meg sem kísérlik, hogy mást megtudjanak az ülésről, mint amit majd utána jónak látnak közölni velük. A Nemzetbiztonsági Tanács ülése és napirendje általában a legszigorúbban titkos. Hogyne lenne az, ha ott döntenek az Egyesült Államok legfontosabb kérdéseiről. De hát kik szállnak ki a fekete gépkocsikból, kikből áll az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb poHtikai testületének tagsága? Kikkel határozza el Lyndon B. Johnson a legfontosabb döntéseket? A három úr a következő: Dean Rusk külügyminiszter, Robert McNamara hadügyminiszter. Frank B. Ellis, a rendkívüli ügyek hivatalának vezetője. Időről időre meghívott szakértők is részt vesznek a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén. Ezen a mostanin ott ül az urak között John McCloy, az elnök leszerelési tanácsadója, és Lucius Clay tábornok, az elnök különleges tanácsadója. Az ülésen természetesen maga az Egyesült Államok elnöke, Lyndon B. Johnson elnököl. De vegyük csak másképpen is szemügyre, kik vesznek részt az ülésen? Lyndon B. Johnson, az eTnök a multimilliárdos Morgan és du Pont család tulajdonát képező General Motors igazgatósági tagja. A General Motors a világ legnagyobb hadiipari konszernje. Előfordult már, hogy az évi profit meghaladta az egymilliárd dollárt. A General Motors tulajdonosai büszkék lehetnek rá, hogy ekkora profitot a kapitalizmus történetében még sehol, semmiféle vállalat nem hozott. Dean Rusk, a külügyminiszter az ugyancsak multimilliárdos Rockefeller-csoport embere. Rusk, mielőtt a Kennedy-kormány külügyminisztere lett, a Rockefeller- alapítvány igazgatója volt. Igaz, ő maga viszonylag szerény körülmények között nevelkedett, az 1909-ben született külügyminiszter apja lelkész. Rusk 1933-ban végezte az oxfordi egyetemet, majd különböző amerikai főiskolákon mint tanársegéd működött, a háború idején katonatiszt, majd utána a külügyminisztériumban vállalt szolgálatot. 1950-ben már a hidegháborús politikájáról hírhedt Acheson külügyminiszter távol-keleti ügyekkel foglalkozó helyettese lett. Amikor John Foster Dulles, a Rockefeller-ala- pítvány addigi elnöke az Eisen- hower-kormányban külügyminiszter lett, ő, és Robert Lovett bankár, egykori hadügyminiszter indítványozták a Rockefeller-fivé- reknek, hogy Ruskra bízzák a Rockefeller-alapítvány vezetését. A nyolc esztendő alatt Rusk bebizonyította, hogy méltó milliárdos gazdái bizalmára. így esett rá a választás a Kennedy-kormány hivatalba lépésekor. Robert McNamara, a hadügyminiszter a Morganok birodalmával kapcsolatban álló Ford-válla- lat elnöke, II. Henry Ford bizalmi embere. McNamara évi jövedelme majdnem félmillió dollár, ,s ennek legnagyobb része olyan vállalatoktól származik, amelyek hadi megrendeléseket teljesítenek. Maga McNamara így nyilatkozott pártállásáról: „A demokraták azt hiszik, hogy köztársaság- párti vagyok, a köztársaságpártiak meg, hogy demokrata vagyok.” (Folytatjuk)
