Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

f

I realista színjátszás Mestere

120 éve született Újházi Ede

Milyen kár, hogy Gyulai Pál

— a kor egyik legkiválóbb kritikusa, aki látta Újházi Edét első pesti szerepében, Shakespeare Vili. Henrik-jenek Wolsey-ében

i— csak becsülte, ám nem írta le a színészi munkát cikkeiben. S hogy Ambrus Zoltán, aki leveleiben a nagy rajongás hangján szóló Újházi Bölcs Náthán-járól, s a Zalameai bíró-járói, szintén azt a színikritikai hagyományt követte, amely a színészekről csak Szűkszavú értékítélet jelzőit közli, s bem törekszik a nézői élmény megörökítésére. így hát csak elég rosszul író kritikusok és nem elég megbízhatóan értékelő írók tanúvallomására kell szorítkoznunk. amikor azt a három évtizedet akarjuk felidézni, ami alatt

— 1870-től egészen századun!: kezdetéig — a szülővárosából, Debrecenből Pestre került Újházi Ede a magyar realista színjátszásnak azzá a tisztelt, nagy mesterévé — sőt a minden jelzőt nélkülöző, nagybetűs Mesterré — lett, akinek őt működése utolsó éveinek szemtanúi, köztük a színesen, érdekesen valló Hevesi Sándor és a ma is köztünk élő Csathó Kálmán megismerhették. Es bár ebbén az időben is volt néhány igazán remek szerepe és Szereplése — például a „Cramp- ton mester”, vagy a „Constantine abbé”, örök kár, hogy nincs elég hiteles irodalmi rajzunk arról a korszakról, amikor — még viszonylag fiatalon — megragadta ä közönséget a Csiky Gergely ,,Proletárok”-jának öreg Mosolygójával, vágj' a „Lear király” Bolondjával. Bródy Sándor korabeli cikkei és a nyolcvanas évek Újházijára emlékező írásai kifejezik a légkört, amit a Nemzeti Színház „Paulay-korszak”-a, s benne elsősorban Újházi játéka, színészi és emberi egyénisége jelentett, de ezek az írásod: túlságosan is szubjektivek. Bródy csak nézőtéri (és kulisszák mögötti) élményt ad az olvasóknak, semmi értékítéletet.

De lehet-e egyáltalán — akár a legtudósabb író és a legíróibb tudós tolla segítségével is — igazán hitelesen visszatükrözni, mit is jelent, mit is ad a pillanatnál: és ugyanakkor nemcsak a pillanat- í nak egy jelentős színészi alakítás? i „A színjátszás a valóság légén- [ dája” — mondotta Sztanyiszlavsz- j kij, s ez a „legendásság” elsősor- \ ban magára a színészre vonatko- zik. De ha nem Is lehet szavak- j kai, de még álló-fényképekkel! sem igazán megközelíteni a szí- j nesznek a változásokat megrög- j zítő és a szavakban kifejtett meg- j rögződéseket sokszor egy egészen apró gesztussal megváltoztató, íz- , galmas&n bonyolult munkáját, ; helyénvaló az a tétel is, hogy ha . valakivel, hát a színésszel kapcsolatban a legenda is valóság, j .Az, hogy Újházit tíz és százezrek I szerették, hogy aki csak a század ( végén és a század elején színház- , ba ment, az a színész fogalmát; elsősorban az ő alakjával azonosította és hogy számtalan kedves anekdota keringett róla és körülötte, mind azt bizonyítja: Újházi Eide művészete lenyűgöző volt.

S ez annál értékesebb, mert Újházi — és erről számtalan dokumentum van — sohasem ..dol«o- m»mi ummiBiiini

zott” olcsó eszközökkel. Olyan időszakokban is, amikor (Paulay fellépése előtt) a kárpithasogató hamis pátosz uralkodott a Nemzeti Színházban, ő egyszerű akart és tudott is lenni, puritán, köznapi. És később, amikor a párizsi „társalgási komédiák” nyomán, a rendezők és színészek többsége azt tartotta csak mulatságosnak, ami frivol, s egy szűkkörű „társaság” érdeklődéséhez szóló, Újvári mélyről patakzó, régi humora mindig sokakhoz szólt. Romantikus, naturalista és frivol darabokban egyaránt realista maradt: olyan színész, aki nem merült el a részletekben és arra törekedett, hogy — nem egyszer kitörve az adott szövegek rácsain is — elhitesse, ábrázolja a figurát, akit játszott. S ha a figura túlságosan is furcsa álmokról, elferdült érzésekről szólt a színpadon, Újházi művészete azt igyekezett megmutatni, mi is szülte meg ebben az alakban a furcsát, a groteszket vagy akár a teljes ürességet?

Hevesi Sándor egy ifjúkori, tévedéseivel együtt is érdekes írásában — amelyre többek között éppen az Újházi játéka okozta élmény ihlette, s amelynek „Tanul- mányok a realizmusról” a címe — élesen megtámadta a század elején széles körben hódító „a világ csak hangulat” — elvet. Kifejtette hogy nemcsak a drámaíróknak, de a dráma előadóinak is át kell érezniük, sőt átélniök a világ konfliktusait és az élet igazságát. Szta- nyiszlavszkij — később — szabatosabban és gazdagabban fejtette ki, milyen objektív törvények szabják meg a színész sokak által „csak hangulatinak, „öncélú játékának nevezett tevékenységét. Bizonyos azonban, hogy kevés olyan tudatos előfutára volt — s nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában — a realista színművésznek, mint éppen Újházi Ede, aki Szerdahelyi Kálmántól vette át a valóság lényegét ábrázolni törekvő színjátszás fáklyáját, hogy aztán hamar túlszárnyalja mesterét. Szerdahelyi nélkül, Paulay nélkül, s tegyük rögtön hozzá, olyan — „testére szabó” — szerzők nélkül, mint elsősorban Csiky Gergely, nem fejlődhetett volna azzá, aki lett Ám a kor minden követelménye és legjobbjainak segítsége is kevés lett volna, ha Újházi nem hozta volna magával Debrecenből nép- szeretetét, meleg kedélyét, magyaros zamatú humorát, amellyel azonban külföldi szerzők műveiben — és régen elmúlt korok atmoszférájában — is nagyszerű eredményeket ért el. Hosszú itt»* több mint négy évtized új és új magaslatokat meghódító útját tette meg Wolsey-tól a Crampton mesterig, „Az ember tragédiája” Peter apostolától — Péter apostolig. És még hosszú ideig emlékezni fogunk rá, bár már csak kevesen élnek, akik láthatták még játszani őt. A színész munkáját — mondják — megöli a függöny legördülte. A nagy színész, az élet szépségét és győzelmét százféle — egymástól különböző szerepben is hirdetni tudó „komédiás” azonban nem függ sem valóságos, sem jelképes függönyöktől. Ott játszik ő az alkotó képzelet le nem rontható színpadán^

Antal Gábor

C. F. MEYER KÉT VERSE:

Az éjszaka zajai

Mond, Múzsa, milyen zajokra fülel kit álma éjjel messze elkerül?

Az őr-kutyák hűséges neszére, majd az órák kimért ütésére, majd a parton halászok szavára, majd? Már nincs más, csak bizonytalan szellemszava a végleges csendnek, mely mint ifjú kebel pihegése, mint egy mély kút mormoló zenéje, mint evező csobbanása, s végre az álom jő, s nem is hallik lépte.

Alkonyat az erdőben

Az erdőbe menekültem, mint halálra űzött vad, már a fáknak sima kérgén parázsként izzott » Nap.

Földre estem. És mellettem a kő, moha vére folyt — vagy sebemből ömlött vérem, vagy az alkony fénye volt?

(Csányi László fordításai.

PÁLYI LÁSZLÓ:

Kérdések

Ad majd nyugalmat combod forró völgye s lázadó vágyam elcsitítja-e?

Kebled fészkére bújó madár-kezem bőröd melege nem forrázza le?

Szemed kék vizű, mély kútjából egyszer kJ tud-e húzni vajon valaki, vagy megőriz e mélység, mint a tengert őrzi örökké medre s partjai?

S hogy őrzi s szítja szívedben a hűség e fájdalmas, szép érted-lázadást, mely bennünk mindig ébren tartja majd a soha-meg-ném-bánt egymást-vállalást, hogy a megértés szép harmóniája kulcsolja össze kezemmel kezed?...

.„ezeket kérdi, ki egy akar lenni a Szerelemben, s Mindenben veled.

Ez volt a mélypont; ott és altkor torkollott végső zsákutcába egy korszak, s ott és akkor kezdődött meg egy másik. egy történelmi sorsforduló, amelyet azóta így nevezünk: felszabadulás. Véget ért az első ezredév, és megnyílt a második: most már a nép ezredéve. Illés Béla vaskos regényének ezt a részletét ragadták ki a könyvvel azonos című film alkotói. Thurzó Gábor — aki Mészöly Tibor dramaturgi és Karsai Elek történész szakértői közreműködésével a forgatókönyvet írta — és Mihályfi Imre rendező. Jól választották: ez az időszak, 1944 októberének dereka, mélypont és fordulópont egyszerre, különösen alkalmas arra. hogy benne újrbbkori történelmünk tükröződjék. A hanyatló, végharcát vívó régi rend hibái és bűnei beértek, sokszoros nagyításban szemlélhet ők elekor: az új korszak jellemző tulajdonságai pedig csírájukban jelentkeztek már.

A történet akkor kezdődik, amikor már mindenki előtt ■nyilvánvalóvá lett, hogy a fasiszta Németország és vele utolsónak maradt csatlósa, az ellenforradalmi Magyarország is elveszítette a háborút. 1944 októberében Horthy Miklós kormányzó, aki fehér lóval és inn rrMmi i m i«i i'n1« nm

Jíonfo&taíás

Kétrészes magyar film Illés Béla regénye alapján

fehérterrorral vonult be a magyar történelembe, maga is világosabb látásra és a Szovjetunióval fegyverszüneti tárgyalásokra kényszerült. A háború akkor már elérte az országhatárt, sőt egyes helyeken a felszabadító csapatok már magyar területen álltak. Álltak, mert akkor kis időre, önként megtorpantak: alkalmat akartak adni arra. hogy a magyar hadsereg a fasiszták fellesi fordítsa, és ne letegye fegyverét.

A régi rendszer azonban önmagát és saját hatalmat akarta inkább megmenteni, semhogy az országot. Félvállról vették hát a tárgyalásokat, meri: félszemmel Athén felé sandítottal:. ahol „már” angol- amerikai csapatok „közeledtek”. Akadtak józanabb, tisztább elméjű és becsületesebo gondolkodású emberek is, mint éppen Dalnoki Miklós Béla vezérezredes, a film főalakja. Dalnoki Miklós Béla a Kárpátokban lévő I. magyar hadi rrwiTTTTwn

Zalaegerszeg, Olajmüvcfc.

(Szlovák György rajza.)

sereg parancsnokaként közvetlen érintkezésben állt a Vörös Hadsereggel; az ő feladata lett volna a fegyverszünet nyilvánosságra hozatalakor a szovjet hadsereg oldalára állni, és a felszabadító seregekkel együtt Budapestre vonulni. Dálnoki Miklós Bélát kettős érvelés vitte erre a helyes útra: az egyik a józan katonai felismerés, a valósággal való szembenézés; a másik a kormányzó iránti hűsége. De hiányzott mellőlük — pontosabban az események döntő fordulatakor már az utóbbi helyett — a legfontosabb, a történelmi tisztánlátás, a nép oldalára való teljes átállás. Személyében így fordult egyéni tragédiára a nagy lehetőség; a filmben azzal biztatják: „a nép hálás lesz neki”; a valóság sajnos ez: a nép hálás lett volna neki.

A film egyik fő vonala Dál- noki Miklós Béla belső vívódása, tisztánlátásának és becsületességének, de egyben megtorpanásának rajza. Ezt az érdekes, izgalmas, mélyen emberi belső küzdelmet megértéssel ábrázolja a film, nein vitatva el tőle azt. ami valóban érdeme, de nem is leplezve korlátáit. A belső történetet pedig a külső események, a történelem széles panorámájú ábrázolása köríti. Egyes részletek megoldása a dokumentum-, vagy riportfilmre emlékeztet. itt még a szereplők egy része is valódi nevét viseli. A Honfoglalás, 1944 őszének sok jellegzetes vonását bemutatja, habár vázlatosan, de rámutat néhány fontos momentumra. az események rugóira. A külső és belső események izgalmassága egészséges egyensúlyban van a filmen, s a kettő váltakozása még tovább fokozza a feszültséget.

Mihályfi Imre. a Honfoglalás rendezője, már számos sikeres

televízió-filmet készített, közülük kettő — a Menekülés a börtönbe és az Utak — a can- nes^i televíziófilm-fesztiválon díjat is nyert. Mihályfi, fiatal kora ellenére is rutinos rendező; tehetséges filmjeire kulturált stílusuk, gondos kidolgozásuk, remekül megválasztott színészek és érett színészi játék is jellemző. Mindezeket az erényeket a Honfoglalásról is elmondhatjuk. A rendező — különösen az első részben — izgalmas tempót diktál, az eseményeket kitűnően bonyolítja. a különféle cselekményszálakat meggyőzően szövi. Mivel a film eredetileg televízióra készült, előszeretettel alkalmaz közelképeket; töltik a film bensőségesebb. ember- közelibb lett, és fokozódott lélektani finomsága. Miháljfi Imre kitűnő ritmusérzékkel is rendelkezik; ennek köszönhető, hogy a film izgalmasabb részei sem hagyna!: vissza a nézőben kellemetlen érzést, s hogy a gondolati tartalom egyszerű, érthető, világos.

A filmet Hildebrand István fényképezte; képei tiszták, jól komponáltak, levegősek, hangulatosak. A főszerepet. Dálnoki Miklós Bélát Páger Antal játssza, njmgodtan, nagy belső elhitető erővel. A bizonytalankodó. a helyes utat felismerő és már-már választó, de végül mégis megingó embert ábrázolja. Közvetlen munkatársainak szerepében Szakáts Miklóst és Várkonyi Zoltánt láthatjuk; mindketten árnyalt játékkal még a szerep vázlatosabb részét is kitöltötték. A szovjet tisztek Pécsi Sándor, Gábor Miklós, Tordy Géza és a valódi eseményekben a filmben látottakhoz hasonló „szerepkört’ betöltő — Vagyim Gu- szev játékában elevenednek meg. Rövidebb-hosszabb szerepben Szemere Verát, Cser- nus Mariannt. Pándy Lajost, Avar Istvánt. Győrffy Györgyöt. Benkő Gyulát láthatjuk, és még sok más kiváló színészt. akik mind-mind gondosan kidolgozott játékkal járulnak hozzá e tanulságos és ér- : dekes fűm sikeréhez.