Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-12 / 9. szám
4 TOLNA MECYinr NEPTTJSÄO 1984. Január 17; Húszmillió forint a károk megtérítésére Az elmúlt évben sokszor keres- az Állami Biztosító a szocialista lék íel az Állami Biztosító kiren- j típusú biztosítás elvei szerint mű- deltségeit azok, akiket kár ért. j ködik, s célja elsősorban a társa* Ezért valószínűleg sokakat érdé-! dalmi tulajdonban és az állam' VII. Velük ment ő is. Az arca égett, de jobban égette belülről a szégyen. Iszonyú — gondolta —. mit gondol most Ilonka? Mi lesz, ha megtudják a gyárban ...? Ha Badantinak meg a többinek a fülébe jut... hogyan állok elébük? A folyosón felcsattant Zsíros, hangja:- Hogy mertél ilyet tenni, te nyavalyás? Hirtelen még két pofont mért a megrettent úriszabó képére. — Ez már nem az első eset — pattogott Zsíros. — Meghívnak a bálra és pimasz módon botrányt csinálsz. Bántott téged ez a gyerek? Feri nem tudta örüljön-e vagy sírjon, hogy Horváth Nándi eny- nyire apáskodó kiállással kelt a védelmére. Megfosztotta őt a bosszú elégtételétől, &íráskodik, mintha ő ott se lenne. Sokan álltak körülöttük. Néhány lány is. Ilonkáék bent mar radtak a teremben. De Feri bizonyossággal érezte, hogy a két lány s az anyjuk így is megtudja, mi történik a folyosón. Gondolt egy nagyot, félretolt mindenkit, aki köztük állt. Zsiros pofonjai pirosra festették Laky Béla fülét. Ezért ő beérte azzal, hogy kétszer egymás után megcélozta a jólvasalt fiatalember fenekét. De Laky ezt már nem fogadta olyan megadással, mint a bivalyerős Zsiros pofonjait. Készült, hogy bírókra keljen Ferivel, öklök emelkedtek a levegőbe. Feri meglepődött: a bálozó társaság őt védte. Ismeretlen emberek igazságérzete fellázadt és megfékezte a gyűrűkkel felcicotná- zott, piperkőc alakot. Laky megtorpant. Jobbnak látta, ha elpárolog. Hóna alá fogta a télikabátját, öklét rázva ment le a lépcsőn. Feri zavartan, bizonytalan léptekkel ment vissza a terembe. — Mi lesz most? — szorongott. — Kinevetnek. _ Próbálta vigasztalni magát: sökel, miként dolgozott tavaly az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatósága.' Felkerestük tehát Boros Ferenc igazgatót, akinek a következő kérdést tettük fel: \ — Az elmúlt évben a .szeszélyes időjárás okozta károk miatt milyen jeliegü és mekkora összegű károkat fizetett ki az Állami Biztosító megyénkben? — Az elmúlt évben rendkívüli szeszélyes volt az időjárás megyénkben is, amely sok esetben okozott kárt. Tavaly a károk megtérítésére mintegy 20 millió .forintot fizettünk ki. Ebből a hatalmas összegből 15 millió forintot a termelőszövetkezetek kap tak. Árvízkárok miatt öt, jégverés és tűz okozta károk miatt kettő, az állatállományban keletkezett károk miatt nyolcmillió forintot fizettünk ki a szövetkezeti közös gazdaságoknak. A fennmaradó ötmillió forintot vagyon-, személy-, illetőleg egyéni vonatkozású károk címén fizettük ki. — Ml jellemezte a termelőszövetkezeti önsegélyező csoport munkáját, tevékenységét? — Az önsegélyező csoport munkája egyre népszerűbb. Tevékenységének jó hírét vitte szét a megyében az a 210 szövetkezeti paraszt is, akiket Harkányban,-Párádon és Hévizén üdültettünk. Tavaly egyébként baleset- és haláleset miatt 164 ezer forintot fizettünk ki. A rászorulók részére segély címén kifizetett az önsegélyező csoport 60 ezer forintot. A fenti számok is bizonyítják polgárok személyes tulajdonában lévő vagyonnak a különböző veszélyektől való védelme. — Melyek az 1864-es évben az előirányzott fontos feladatok? —■ Szeretnénk a hatásos agitáció® tevékenység eredményeként mind jobban szélesíteni a biztosítottak körét. Ugyanis minél nagyobb megyénkben a biztosítottak száma, annál több lehetőség nyílik mind a vagyon-, mind a személyvédelem érdekében a kockázatok körének kibővítésére. Az idén a „csoportos életbiztosítás. balesetbiztosítás”, röviden CSEB-konstrukció beindításával foglalkozunk. A biztosításnak ez a fajtája mindenki, részére igen kedvező lehetőséget nyújt annak a gondolatnak az ébrentartásához, hogy családjáért és önmagáért mindenki felelős. Aki ezt a felelősséget érzi és vállalja, nem mulaszthatja el, hogy megóvja önmagát Ó3 családját az előre nem látható balesetektől, és az ezekkel járó anyagi gondoktól. Változatlanul igen nagy figyelmet fordítunk a termelőszövetkezetek biztosítottságának helyzetére. mert éppen az elmúlt év rendkívül szeszélyes időjárása bizonyította be. hogy a biztosítás révén kifizetett összeg milyen komoly segítséget nyújt. Az elmúlt évben főleg azok a termelőszövetkezetek érezték ezt, amelyek a Sió, a Kapó®, Koppány és a Sárvíz közelében terülnek el. Ezek a tsz-ek csak árvízkár címén mintegy 5 millió forintot kaptak. B. J. Tennessee Villiams9 vagy as aránytalanság kultussa *Tennessee MHliiams, eredeti ■* nevén Thomas Lanier, 1914- ben született s a mai amerikai irodalom egyik vitathatatlanul jelentős képviselője, akinek több színdarabját nálunk is sikerrel játsszák. Ma még korai lenne az aránylag fiatal író életművét mérlegre tenni, a maradandósá- got egyébként is nehéz megjósolni, siettetni pedig lehetetlen. Szíbesen az időre 'is bíznánk, ha a Televízió az Üvegfigurák című színmű közvetítése kapcsán nem vágott volna elébe a két felvonás között elhangzott, műfajilag heterogén, ítéletében vedig legalábbis veszedelmes színházi jegyzetével. Tennessee Wi’- liams minden értékének elismerése mellett is, az Üvegfigurák közepes színvonalat jelent, drá- maisága vitatható, a benne rejlő költészet pedig elég olcsó, s minden bizonnyal közel járunk az igazsághoz, ha Molnár Ferenc átlagdarabjai mellé állítjuk. Természetesen jó, hogy lefordították, jó, hogy előadták, főleg ilyen megtévesztően jó előadásban, annak azonban nem lehet örülni, hogy a Televízió egyébként teljesen felesleges kommentárja, ami arra lenne hivatva, 'hogy a nézőt eligazítsa, olyan jelzőket használ, amelyek mellett vitatható, hogy marad-e dicsérő szó Shakespeare-ra, vagy akár a WUliams-nél mégis csak nagyobb ö’Neülre. A színházi jegyzetre nem érdemes szót vesztegetni, sokkal inkább a jelenségre, amelyet az aránytalanság kultuszának nevezhetnénk. Voltak évek, amikor a kritika hiánya, illetve reménytelen egyoldalúsága csaknem mindent kárhoztatott, ami Nyugatról jött. Ennek égy másik jelenség volt egyenes következménye, ami a kritika másik hiányából fakadt, hogy az olvasói képzelet mindent felnagyított, amit a nyugati irodalom termelt. Így tört ki egy Sagan- láz (bár Sagan azért annál nagyobb író, mint amennyire egyes ócsárlói tartják), így lett könyvsiker nem egy közepes regény, s így lett a dráma és a költészet egyik csúcspontja az Üvegfigurák. inden túlértékelés termé1 szetes veszélye, hogy valaminek a rovására történik, s a kérdés nem alaptalan: ha magyar író írja meg az Üvegfigu- rákat, a kritika akkor is ilyen „mélységeket" talál benne, vagy akkor már fogyatékait is észre veszi? Az eféle polgári ájul- dozás idejét múlta, s olvasónak, színház-. televíziónézőnek, de még az irodalomnak se használ. Nem is használhat, mert végre a helyes és igaz arányt kellene megtalálni, amely a szubjektív lelkesedésen túl igazságos is tud lenni, azzal is, ami külföldi, s azzal is, ami hazai irodalom. Néha úgy tűnik, irodalmunkban is, kritikánkban is, tovább kísért a krónikus kisebbségi érzés, amit évszázados nyelvi elzártságunk váltott ki, s eltorzította az arányokat. A kérdés még ma sem indokolatlan: mi lett volna, ha mondjuk Gelléri Andor Endre németül, vagy angolul ír? Nyilván itthon sokkal többre becsülnék. Pedig nincs mit szégyenkeznünk, s most, amikor a magyar irodalom új és új nyelvterületeket hódít meg, igaz értékeink is kezdik elfoglalni megillető helyüket. Vörösmatyról franciául is olvasható, hogy képzelete, képalkotó készsége meüett milyen kicsinyes a szürrealizmus erőlködése, Móricz, Kosztolányi tehetsége előtt pedig nem kisebb író tisztelgett, mint Thomas Mann. A szerénység is betegség, ha azonban a másik oldalon túlértékeléssel párosul, vigasztalan aránytalansághoz vezet. í vo Andric, ez a kivételesen nagy jugoszláv író panaszkodott egyik nyilatkozatában a nyelvi elzártságról: Évtizedeken át úgy érezte, mondta, mint gyerekkorában, amikor orvost akartak hívni, de rossz volt a telefon. Pontosan értették, amit a másik állomáson mondtak, de az ő szavuk nem hatolt odáig. Szép és elgondolkoztató hasonlat. Irodalmunkban valóban ott van az európai kultúra minden értéke, minden tiszta hatása. Csak a mi szavunkat nem hallották a nyelvi határokon túl; rossz volt a telefon. Ezen is kezdünk túllenni. Mert a magyar irodalom nemcsak befogadott és felhasznált mindent, amit magába tudott olvasztani, hanem teremtett is. ami termé- kenyítőleg hathatott volna. Kazinczy még Gessnerért lelkesedett, amiből nem következik, hogy a mai gessnerekért is lelkesedni kell, mert az évszázados erőgyűjtés után ma már a magyarul leírt szó is egyre érthetőbben hangzik. Ez azonban önmagában kevés, az arányokat itthon ís meg kell valósítani. A mai nyugati irodalomban is sok n hamis hang, s még Tennessee Williams se a megtestesült klasz- szikus-eszmény. Ne vágjunk az idő elébe, ami érték, az úgyis megmarad, ez a dolgok rendje. A túlbecsülés itthon is veszedelmes (jól tudjuk, a korábbi évek irodalom politikai gyakorlatából), éppen ezért van szükség az olyan kritikára, amely tud lelkesedni is, de nem téveszti el az arányokat sem. S ez fokozottan vonatkozik Rádióra, Televízióra, amely sok százezer embert nevel, vagy kell nevelnie. Ennek a nagyon fontos feladatnak pedig egyik alapkövetelménye, hogy az igazságra neveljen, ahogy egész kritikai életünknek is ez az igazi feladata, CSÄNYI LÁSZLÓ kan tudják, hogy letörlesztette az adósságot, Laky sem úszta meg szárazon ... Sőt... De azért továbbra is nehezen oszlott a zavara. Mit szól Ilonka? Mekkora kalamajkát okoztam ... Hirtelen felötlött benne a kérdés: Melyik csapás érintette Ilonkát kellemetlenebbül, az-e, amelyet ő kapott Lakytól, vagy amit Zsiros sózott Laky Béla nyaka közé? Nem tudta, miért gondol erre, de ezekben a percekben mellbetaszítóttá a gyanú: hátha Ilonka szívesen táncolt Lakyval, hátha .,. Ostoba voltam, otromba — tört rá a kétségbeesés. —- Nevetséges: visszakértem a táncosától. Most már mindegy — gondolta Feri elkeseredetten. — Eldől, hogy melyikünket választja. Odament a lányhoz, felkérte. Ilonka szótlanul követte. Arcáról semmit se tudott leolvasni. Vajon mire gondol? Megkérdezni nem merte. Hogyan kérdezhetné? Üjra érezte a pofon nyomát. Valósággal égette. Most taláii még 'erősebben, mint előbb. Nem mondhatta meg Ilonkának, nem kiálthatta oda az embereknek: Visszafizettem! Lehet, hogy tudja és éppen ezért neheztel? — Szorult össze a torka. — Talán szívesebben táncolna most is Laky Bélával? BÁRCSAK MOST KEZDŐDNE! Az emberek úgy viselkedtek, mintha semmi sem történt volna. Futó pillantást vetett Kaszás- néra. Se kedvesebbnek, se barátságtalanabbnak nem látszott, mint korábban. Ilonka is tapintatos volt. Egy szót se szólt, csak nézte. Aztán elmosolyodott. Nem gúnyosan. De azért Feri megkérdezte: — Kinevet? — Miért? Előfordul fiúk között ... — De mégis... hallgatag lett. — Dehogy. — Akkor mondja meg, hogyan vélekedik erről a kellemetlen dologról. Ne haragudjon, restellem ... — Magának nincs mit. Béla volt a hibás. Borzasztóan szemtelen. Azt hiszi, neki mindent' szabad, mert... Feri várta, hogy folytassa. Arra gondolt, ha Ilonka tényleg így érez, miért nem adta ezt Laky tudtára? Ő maga kérhette volna: ne engedje vela táncolni, kérje vissza. Miért nem adta tudtomra egy szóval sem ...? Legalább egyetlen pillantással miért nem adta tanújelét, hogy szívesebben táncol velem, mint véle? — töprengett — Bél a :.. Béla ... a Béla volt a hibás. Béla? . A lány hallgatott, nem folytatta. Neki mindent szabad, mert... Feri törte a fejét: mit akart még mondani? Miért hiszi ez a Laky, hogy neki mindent szabad? Ilonkát elkérték. Ferinek nem volt kedve. mássaL táncolni, csak nézte a „lányt, ahogy a fiúk kézről kézre adták. Borúsra fordult- a hangulata. Eh, " sehogy sincs ez jól. Miér! kellett idejönnöm? Percről percre szerencsétlenebbnek érezte magát. Már1 arra gondolt, elköszön Kaszáséktól, 3 talán nem is csak egy estére. Szavakkal nem tudta volna kifejezni, hogyan és miért, de érezte, elrontotta ezt az egész dolgot. Szép volt, de ezentúl már nem lesz. nem lehet ez a barátság — szerelem? — olyan felhőtlen, olyan tiszta, mint amilyen volt. Nem lehet olyan, mint Ilonka szeme. Állt, nézett maga elé, mereven, amíg csak össze nem mosódott minden, a lámpák, a táncosok, az asztalok, a dob és a hegedű. , Akkor hallotta a nevét. Úgy tűnt, súgta valaki. Képzelődött? — Feri! Egy szempár nézett rá. Mosolygott, meleg bátorítással. Szinte hívta: mondanék valamit. Kati táncolt el mellette. A kis Kati nézett rá. Felkérte. — Jól kikészítették azt az utálatos alakot? — kérdezte minden bevezetés nélkül, Ez a hang, ez igen, ez tetszeti Ferinek. Valósággal felvillanyozta. Úgy érezte: friss fuvallat csapott a terembe, hogy az előbb semmi kellemetlen nem történt. Elvégre: előfordul fiúk között... Felszabadultan válaszolt: — Olyan ruhát kapott, hogy nem teszi a többi közé az apja kirakatába. Kati elégedetten nevetett. Feri örült: így lehet szót érteni, így legalább megtudják — Ilonka is, az édesanyja is —, hogy ő sem maradt adós. Kati majd elmondja nekik. Elmondja, nem mondja? Mindegy. Feri csodálkozott magán: valahogy azt érezte, már nem is érdekli túlságosan, nem is fontos neki. hogy Kati mindezt elmondja. Az a fontos, hogy ő maga tudja, Kati > tudja. — Min gondolkodik? Nem érzi itt jól magát? A lány — kiérződött, a hangjából — nem azért kérdezte, hogy megtörje a csendet, hogy elindítsa a beszélgetést. Várta a feleletet. — De jól. Csak... Nem tudta, mit mondjon, megvonta a vállát. Kati elengedte a folytatást. — Miéit nem kért fel többször? — Látom, van társasága — mondta Feri. — Jobban örülnék, ha maga kéme. — Tréfál? A lány durcásan, játékosan ráncolta a homlokát. — Mondja ki bátran, azt tartja, hogy hozzám csak gyerekek valók. — Nem, dehogy... Nevettek. Feri észre se vette: nyomott hangulata eltűnt, mint az ablaküvegre lehelt pára. Amikor elkérték tőle Katit, újra Ilonkával táncolt. Aztán, amikor csak tehette, újra és újra Katival. Már vége felé járt a bál. Feri arra gondolt: bárcsak most kezdődne. Mi történt velem? — nyugtalankodott. De ez a nyugtalanság egy cseppet sem volt kellemetlen. Csodálkozott, hogy egy órával előbb haza altart menni. Milyen jó, hogy nem hamarkodta el... Báívsak most kezdődne a bál. Hazakísérte Kaszásékat. Keveset beszéltek és semmi érdekeset. Ilonka kimért volt, hallgatag, Feri tudta: ezúttal nem Ilonkát, hanem Katit kísérte haza. VILI . Killián Gyuri pontos volt és előrelátó. Hét órában állapították meg a találkozó időpontját, fél órával előbh dtt volt a Liget térem hogy a három tér közötti utcákban teljes bizonyossággal meggyőződjék róla: nem követik-e. Elindult a Szent László tér felé, bement ■ az elhagyatottabb Halom utcába, a Füzér, majd a Cserkesz utcába. A Martinovics téren kellett találkozniuk. Még mindig akadt tíz perce. .Még mindig maradt tíz perce. (Folytatjuk)
