Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-28 / 278. szám

í 1 4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. november 28; Munkásarcok A szerszámkészítő PINTÉR ISTVÁN * SZABÓ LÁSZLÓ' kOL ÖN ŐS v&dád&ai Kocsmár Zoltán azért kapott Kiváló Dolgozó jelvényt, mert nemcsak a munkájával, hanem az ipari tanulókkal is szívvel- lélekkel foglalkozik. Majd mind­egyik fiú jeles és kitűnő bizonyít­vánnyal szabadult. Most is öten tanulnak a keze alatt a harmad­évesek közül. Mellette sajátítják el a lakatos-szakma legfinomabb, legprecízebb ágát, a szerszám­készítést. Kiváló dolgozó a mes­terük. Zoli bácsi kevés beszédű em­ber, inkább a keze munkájára hagyja, hogy beszéljen helyette. Felelősségteljes munkát végez. Vezetésével ez a műhely készíti a híres Schilling-féle új csőgyártás rendszeréhez az alkatrészeket, itt szerelik össze a prototípust. Nagy jelentőségű ez az újítás, s mint Kocsmár Zoltán mondta: jó ér­zés, hogy közreműködhet kivite­lezésénél. És mert el tud mélved- ni munkájában, maga i9 újít. A mezőgazdasági kísérleti intézet most próbálja ki T—45-ös alu­mínium szórófej-esőztetőjét. Ha elfogadják, bevezetése nagy anyagmegtakarítást eredményez. Jelenleg ugyanis bronzból készül­nek ezek a szórófejek. Zoli bácsi megjárta már az or­szágot. Egyik gépészeti vállalat­nál dolgozott, amelynek Székes- fehérvártól Miskolcig vannak te­lepei. Sokfelé járt mióta a bo­gyiszlói kis műhelyből, ahol ta­nult, kilépett. Tudását, tapaszta­latát a gépjavítónál kamatoztat­hatja. A szerszámkészítő-műhelyt, vezeti, és ez a feladat gyakorlott, taoasztalt munkásnak való. An­nál is inkább, mert a megyei öreg parkőr egész -éven ke­resztül azon őrködött, hogy a „Fűre lépni tilos” figyelmeztetést ne szegje meg senki. Szombaton délután viszont a tilalommal mit sem törődve, nagy sokaság tapos­ta a parkot — azaz, inkább ásta. Az előző napokban a városi ker­tészet dolgozói meghintették kom- poszttal, és most felássák, hogy a tavasszal majd újra füvesítsék. A sétakertet felásták már több­ször is. Középiskolás diákok, ipa­ri tanulók segítettek társadalmi munkájukkal, hogy a város szívé­ben széppé varázsolják ezt a kis, tenyérnyi zöld szigetet. Ezúttal felnőttek voltak a park önkéntes ápolói. És mennyi ismert személyisége a városnak... Korsós István. Kele­men Sándor osztályvezetők. Amott Vígh Dezső, a megyei tanács el­nökhelyettese egyik kisebb cso­portban. Valamennyien a megyei tanács különböző beosztású dolgo­zói, mint ahogyan mondják, csu­pa tollforgató ember. Ezúttal ásót fogtak a megye közigazgatásának irányítói. Hivatalos idejükben a város, a megye százezres, milliós gépjavító, noha nagyüzem, még nem rendelkezik szerszám­konstruktőrrel, tervezővel. A mű­hely így nem mindig kap pontos tervrajzot. A főtechnológus Zoli bácsival csak megbeszéli a fel­adatokat. Nagy tudás kell ahhoz, hogy így is pontosan eleget te­hessenek a megbízatásoknak. Van valami, amiről Zoli bácsi szívesen beszél. Ez pedig az új műhelyük. — Amikor hatvanban ide ke­rültem, kis, korszerűtlen kamrá­ban dolgoztunk hárman. Egyetlen asztali fúrógépünk volt. Most tizenhatan, többnyire fia­talok dolgoznak a fénycsővilágí- tású szerszám-műhelyben. Három gép áll bent, esztergapad, maró és oszlopos fúrógép. — Ma már az alkatrészeket magunk is készíthetjük, ezzel a felszereléssel — mondja. — így gyorsabb a munkák átfutási ideje. Egyik munkatársa lép hozzánk, valamit kérdez csoportvezetőjé­től. Feltűnő az a nagy tisztelet, amellyel mesteréhez fordul. Igen, ha nem is hívják mesternek, családiasán Zoli bácsinak, az nem tekintély híján történik. Munká­jával ezt már kivívta magának Kocsmár Zoltán. Kérdezem tő'e. mivel szórako­zik szabad idejében. — Negern nincs szabad időm — felelte. — A feleségem tanul, így otthon én foglalkozom a két gyerekkel. Ha a feleségem befe­jezi az iskolát, talán én is foly­tatom az egyetemet, amit évek­kel ezelőtt abba kellett hagynom. B. K. létesítményeiről döntenek, és ezen a szombat délutánon szabad­idejüket használták fel, hogy két­kezi munkájukkal is segítsék a város fejlődését, szépítését. Vajon, mit szóltak volna a me­gye, a város húsz év előtti veze­tői, ha szombaton délután itt ter­mettek volna, és látják, hogy „utódaik" milyen pórias munkát végeznek? És mit szólt volna húsz évvel ezelőtt a város lakossága, ha az alispán urat. a szolgabíró urat. a polgármester urat. meg a többi, 1 különböző rendű és rangú megyei előkelőséget ásóval a kezében lát- , ja a sétakertben? Hogy mit szóltak volna a szek­szárdi polgárok? Semmit. Mert azt el sem képzelték volna, az el- j képzelhetetlen volt, hogy a me­gyei urak akár egy ásófordítást is végezzenek tulajdon két ke­zükkel. Nem, azt méltóságukon alulinak tartották. A tanácsiak tekintélyének vi­szont egyáltalán nem ártott ez a kis különmunka. Sőt! BI. 28. A többiek Kovács javaslatára barkochba játékba kezdtek. Ko­vács csendet parancsolt, s teljes figyelmet kért. Sipcxsék is kényte­lenek voltak odahallgatni. — Egy történetet fogok elmon­dani önöknek, amolyan egyperces detektívregényt. Izgalmas, érde­mes figyelemmel kísérni... Is­merik ugye a játékszabályokat? Elmondom a történetet, aztán sorban kérdéseket intézhetnek hozzám, én pedig igennel vagy nemmel válaszolok. Aki végül is kitalálja az én kérdésemet, egy dobostortát nyer .. . Nos, tehát.. . Egy villa kertjében holtan talál­ták a villa tulajdonosát. A rend­őrség kiszáll a helyszínre, s a detektív-főfel ügyelő megnézi a holttestet. Az áldozat hason fek­szik, bal keze maga alá gyűrve, jobb keze a feje mellett, egy pisztolyt szorongat, amelyből egy töltény hiányzik. A golyó a villa­tulajdonos bal halántékán fúró­dott be. s hátul hagyta el a ko­ponyát. Az egyik detektív kons­tatálja, hogy öngyilkosság tör­tént. A detektív-főfelügyelő azonban közelebb hajol, még egyszer megnézi a holttestet, majd közli társaival, hogy szó sincs öngyilkosságról: gyilkos­ság történt... Kérdésem tehát az, miből tudta megállapítani a detektív-főfelügyelő, hogy csakugyan gyilkosság történt? Tessék, rajta ... Nagy izgés-mozgás támadt a teremben. Mindenki izgatottan tárgyalni kezdett a szomszédjá­val. Sipos is úgy tett, mintha nagy fejtörést okozna neki a dolog. Éva pedig egészen tűzbe jött a dobostorta miatt. — Csendet kérek. . . Ne be­széljék meg egymással, így nem ér semmit az egész. Kezdjük a kérdéseket, talán ön — mutatott Kovács egy középkorú asszonyra. — Hiányzott valami a lakás­ból? — kérdezte az asszony. — Nem. — Megtalálták a gyilkost? — kérdezte a mellette ülő. Kovács széttárta karját, aztán azt válaszolta, hogy ez lényeg- ! télén ... Peregtek a kérdések. — Egy lövés volt? — Igen. — A detektív-főfelügyelő ko­rábban is ismerte a halottat? — Nem. — A halotté volt a pisztoly? — Igen. — És mégsem öngyilkosság? — Nem. — Hagyott hátra búcsúlevelet? — Nem. — Semmije sem hiányzott? — Nem. — Milyen ujjlenyomatokat ta­láltak a pisztolyon? — Mondtam, hogy a holttest­hez még senki sem nyúlt, tehát ujjlenyomatot sem vettek a fegyverről. — Más sérülés nem volt a halotton? — Nem. — Arccal a föld felé fordult? — Igen. — A jobb kezében volt a pisztoly? — Igen. Peregtek a kérdések, de a meg­oldás csak nem született meg. Kovács arcán önelégült mosoly játszott. Élvezte, hogy senkinek sem sikerül. .. Lassan már egészen eltértek a lényegtől, amikor a nászutas fiatal férj, bár nem rajta volt a sor. nyújtogatni kezdte a kezét. — Na, úgy látszik tudnak válaszolni. .. Tessék vigyázni, mert csak háromszor próbálkoz­hat, aztán kiesik a játékból . . . — mondta Kovács. — A bal halántékán volt a seb? — Igen. — A detektív-főfelügyelőnek könnyű dolga volt. mert a gyil­kos. amikor a halott jobb kezébe helyezte a pisztolyt, megfeledke­zett arról, hogy senki sem lövi magát bal halántékon a jobb kezében levő pisztollyal! Külön­ben tessék megpróbálni, milyen fura testhelyzet születik így! — Brávó! — kiáltott Kovács. — Magában egy igazi detektív veszett el. — Nem vagyok detektív, rendőrhadnagy vagyok . . — mondta mosolyogva a nászutas férj. — Annál nagyobb dicsőség ez derék rendőrségünkre nézve — dicsérte Kovács a fiatal férfit. — Kérem a tortát... A pincérek besiettek a tortá­val, s odatették a nászutas pár asztalára. — Jó étvágyat kívánunk min­denki nevében. Most pedig foly­tatódjék a tánc... — mondta Kovács. Sipos odasandított a tortára. Pálos is észrevette a kutató pil­lantást. Mérges volt. . . Minden­esetre elég szerencsétlenül jött a dolog, igazán elmaradhatott volna ez a bemutatkozás. . . Még megzavarhatja Sípost, s akkor halomra dőlnek a terveik, gondolta Pálos. De Sipos, noha kétszer is odanézett a tortát szeletelő fiatal­emberre, látszólag nem zavar­tatta magát, közömbösen viselke­dett. Kissé felemelkedett, meg­hajtotta a fejét, és táncolni hívta Évát. Gondolatai azonban nem hagyták békén. Csak vélet­len. hogy ez a rendőrhadnagy bemutatkozott? A logika törvé­nyei szerint neki semmi köze sem lehet az elhárításhoz. Ugyanaz az eset, mint amikor Budapesten ráfü gyűlt a rend­őr. .. Nem. nem szabad ilyesmi­ből problémát csinálni, mert belebolondul. Tehát véletlen . . . Táncoltak. Éva is hallgatott. A lassú ütemű tangó halk muzsikája jólesően áradt szét bennük. Egy idősebb pár lejtett el a közelükben. Az asszony nyakán vékony aranyláncon ébenfából készített kis feszület. Sipos rajta­felejtette a szemét. Milyen érde­kes . .. Ilyen fekete feszület függött annak idején az édes­anyja szobájában is, csak az jó­val nagyobb volt. .. Hirtelen valami ellenállhatatlan vágy lepte meg, hogy elutazzon a szülőfalujába. Milyen régen nem látta. Vajon kik élhetnek még az ismerősök közül? De jó lenne most hirtelen eltűnni, kámforrá válni, és elszállni a poros kis faluba. Milyen furcsa ez. lit­ván, s nem látogathatja meg a szülőfaluját.. . Tulajdonképpen meg kellene tagadnia, hogy ab­ban a kis dombos-koszos magyar faluban született? Miért? Min­denki született valahol, s szülő­helye csak egy van az embernek. Mint ahogy édesanyja is. Még jól emlékszik, a falu főutcáján állt a házuk. Elöl, az utcai fron­ton a házigazdáék laktak, hátul, a „kisragasztottban” ők. Soha nem felejti el. hogy az anyja mindig így mondta: a „kisra­gasztott”. Mert hogy vályogfalat ragasztottak a téglaépülethez. .. — Miért vagy olyan szomorú? — szólt Éva. Sipos szeme szinte észrevétle­nül megrebbent. — Semmi. .. Tudod, még ré­gen elvesztettem valakimet, s most hirtelen ő jutott eszembe. Éva nem válaszolt. Megmagya­rázni ugyan nem tudta magá­nak, de érezte, hogy a fiút nyomja valami. Bánat? Titkol előle valamit? Yagy miatta szomorkodik? De miért? Olyan őszintének látszott addig. Most miért nem beszél? Pálos őrnagy és Liszkai fő­hadnagy már jó tíz perccel a megbeszélt idő előtt ott lapul­tak a Forrás-barlangban. Sut­togva beszéltek. — Mintha kicserélték volna ma este Kovácsot — mondta a fő­hadnagy. — Igen . . . Egyébként máskor jobban vigyázzon, s ne kacsin­gasson úgy rám. Merő véletlen, hogy nem vette észre. — Értettem! — Adja ide a zseblámpát.. 1 Keresek beljebb egy jobb helyet, ahol nyugodtan beszélgethetünk. Maga itt marad, és figyel.. Jönnek... A barlang szűk nyílásában két férfi sziluettje tűnt fel. Sütött a hold, s a holdvilágé« háttér csak sejteni engedte körvonalai­kat. — Bíbic! — szólt Istvánfi szá­zadé«. — Bíbic! — válaszolt Pálé«. Istvánfi a megbeszélés szerint elhozta Ferenczi honvédszázadost. Be botorkáltak a barlang mélyé­be. .. — Szokatlan helyre hívtam önt, de szokatlan az ügy is, amiért ide kérettem — kezdte Pá­los őrnagy. Ferenczi nagy figyelemmel várta a rendőrőrnagy szavait. (Folytatjuk) A park önkéntes ápolói... rfMMMoror te go Ft róí esne iutaznak, mk vágre taátöe ere vezórl jutnak. néhánt órával tenó*a t prior vádirata hír orr fekszik t nagyprépost asztalán. összeül 4 «c-w tort, - ti egyházi bíróság. »- • .----— . ^ — — ----- O M rer katomolnah ^ ----- • f K6 MÁJUS H-ÍN KIHIRDETIK 4Z ÍTÉLETET. 1 4 SACRA ROTA CYPRIANUSI, CAMAI DOH FRÁTERT JSTFN- KÁROMLÁS VADJÁVAL PFRBF FOG34. AZ ISTENIÉI EN rx St ÉRKÉZÉT. AMELLYEL 4 VAD "y ion A MAGASBA EMFLKEOEÉ) ACAMALDOU KCAS7ROM , lön tárén nyit vámosaim »> ELÉCETENOÓ ' fráter CYPRIAN lOmo~ AKART, Ml NT AMIT ISIÉN, 4 Hl MINDENHATÓ' ATYÁNK, SZÁMUNKRA, GYARLÓ FÖLDI EMBEREK SZÁMA RA RENDELT. ^ AZ ISTENKÁROMLÁS rÁNYZNEK MEG ­állapítása néma fráter, hanem a SACRA ROTA FeLAÜATA • f. | KOVÁCS SÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom