Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-01 / 256. szám
TÖLfiÄ HIEGYEI NEPŰJSÁG f$B3. novemUW y; Az állandó bizottság elnöke mint 10 éve. atanácstagja a Bonyhádi Községi Tanácsnak dr. Hegedűs Ádám, a Járási Tüdőbeteg Gondozó Intézet főorvosa. Községi tanácstagságával egyidős a másik társadalmi tisztsége; elnöke az egészségügyi állandó bizottságnak. A tiszteletet parancsoló külső, a határozott beszédmodor csupaszív embert takar. Hegedűs Ádám főorvoshoz a betegek bizalommal fordulnak. A bonyhádi járásban most már a betegség megelőzéséről beszélnek. Az idei az első olyan év működése alatt, hogy a járásban nem emelkedett, hanem csökkent a betegek száma. Nagy munkát igényelt, hogy ezt elérhették a bonyhádi járásban. Minden 10 éven aluli lakosról ernyőkép-fel- vétel készült. Az anyag feldolgozása után községenként elkészül a „röntgen-kataszter”. Ez megkönnyíti majd a gondozó intézet dolgozóinak munkáját. Jelenleg a györei anyagon dolgoznak, mert november 5-én Győrén már az összegyűjtött anyag ismeretében végzik az ernyőkép-szűrést. Gyógyító munkája mellett dr. Hegedűs Ádám, mint a tanács egészségügyi állandó bizottságának elnöke, szinte fáradhatatlan a szervezésben. Annak idején az egészségügyi állandó bizottság fogta össze és mozgósította a község lakosságát, a vízvezeték építésére. Ez olyan társadalmi megmozdulás volt Bonyhádon, amelyhez hasonlóra azelőtt nem igen volt példa. Dr. Hegedűs Ádám főorvost választották meg a társulat elnökének. Fáradhatatlan -volt a munkában, a szervezésben. Ha kellett, vitatkozott a kivitelezőkkel és még arra is futotta az ide-! jéből, hogy ellenőrizze a szerelők munkáját, s alaposan a körmükre nézzen. — Megkönnyítette munkánkat az. hogy a lakosság Bonyhádon segíti az egészségügyi munkát. Nem volt nehéz dolgozni az olyan segítőtársakkal, mint Kovács Ignác, Szigetvári Bálint. Györköny Lajos, Kovács József és a többiek — mondja derűs visszatekintéssel, s idézi az oly sokszor hangoztatott megállapítást. — A társadalmi munka valóban létező valami, csak' életre kell hívni — mondja szerényen. Ebben benne van, hogy az elismerést másokra, a község lakosságára, a vízmű építésénél közreműködő tanácstagokra hárítaná inkább. Arról, hogy saját maga mennyit fáradozott a bonyhádi vízmű építésénél, nem szívesen beszél. Lefektettek 18 kilométer hosszúságú csőhálózatot. Építettek két, egyenként 250 köbméteres víztárolót, 86 kifolyó kutat, és 95 vízcsapot. Az építés hétmillió forintba került. Állami támogatásként három és félmillió forintot kaptak, kétmillió forint volt a lakosság hozzájárulása és 600 ezer forintot tett ki a társadalmi munka értéke. Mindezt megszervezni nem kis feladat volt. Hogy mire gondol legszívesebben vissza a tanácstagi munkájával kapcsolatban, a következőket mondta: — Az Iglói utcában járva, láttam a csapból kifolyó vizet. Egy ideig álltam, és néztem. Nagyszerű érzés volt látni a kút körül örvendező embereket, ahogy a vizesvödröket a kifolyó víz alá tartották — emlékszik vissza a kedves epizódra. A bonyhádiak egészségügyi állandó bizottságának elnöke nemsokára eléri a nyugdíj-korhatárt. A lakosság azt szeretné, ha még • tovább dolgozna. Az orvos is szívesen vinné még tovább a gyógyító munkát. Ambícióval beszél -munkájáról, terveiről és nagy szeretettel Bonyhád további fejlődésének lehetőségeiről. Látszik rajta, hogy szívéhez nőtt az a társadalmi munka, amelyet több mint 10 éve végez. — Most már lekerült a vál- lunkról a vízmű gondja, de még mindig rajta tartjuk a kezünket. Az idei nyáron, a domboldalakra épült településeken baj volt a vízellátással. A Kossuth utcában szükség lenne egy nyomásfokozó berendezésre. Ezt a kérésünket továbbítottuk is a megyei víz- és csatornamű vállalat vezetőségéhez. Az egészségügyi állandó bizottság távlati tervében szerepel egy újabb kút létesítése. Kenyérgyárat és népfürdőt kap Bonyhád. E létesítmények mellett számolnak a lakosság nagyobb arányú víz- fogyasztásával is. Ezek a gondok foglalkoztatják dr. Hegedűs Ádá- mot, de van még egy régi óhaja, amelyről már nem először beszél. — Szeretném, ha működésem alatt épülne Bonyhádon egy tbcgondozó intézet. Ezt az épületet, ahol most dolgozunk, restellném átadni az utódomnak — mondja búcsúzóul. P. M. 10. De kellemetlen perceiket szerzett volna ezeknek az embereknek akkor is, ha most, két nappal a váltás előtt táviratilag értesíti őket, hogy ne jöjjenek. Nem, ezt nem lehet megtenni, módot kell találni elhelyezésükre. Kovács szinte ráhasalt az alacsony dohányzóasztalkára, s úgy bróbált a szobabeosztással normális elhelyezést biztosítani a vendégeknek. Olyan elmerülten dolgozott, hogy észre sem vette, amikor a szélesre tárt ajtón betódultak a hazaérkező kirándulók. Pedig az egész házat felriasztották vidám kacagásukkal. Hangoskodva, otthonosan mozogtak. Az igazgató sakkozott a szobaszámokkal. Az üdülők — lehettek vagy százhuszan — döntötték a nagy hallt, és végigdobták magukat a fotelekben. Reggel indultak el, hideg ebédet vittek magukkal. s a friss levegő és a túra okozta fáradtság jóleső érzésdvel tértek haza. Csak néhányan szaladtak fel a szobájukba, hogy ledobják a nehéz túracipöt, az átizzadt inget, blúzt. A többiek a hallban az esti búcsúösszejövetelről beszélgettek. Kovács igazgató végül mégis dkészült a szobabeosztással, és felállt. A fotel azonban csak egy pillanatra maradt üres, mert máris belefészkelte magát egy húsz-huszonegy év körüli lány. Néhányan összekacsintottak mögötte. Tudták, azért bújt oda, hogy továbbra is láthassa Kovács igazgatót, aki a portásfülkéhez ment, és rá sem hederített a lányra. Elmélyülten magyarázta a portásnak az új szobabeosztást. — Az első emelet jobbszárnyán helyezzük el a nyugatnémeteket — magyarázta Kovács és ujja végigsiklott a listán. — A balszárnyon lévő egyágyas szobákat azoknak adjuk ki, akiket karikával megjelöltem. Marad még húsz vagy huszonegy egyedülálló férfi és nő, őket a második emeletre küldjük. Az érkezésnél nem tudok itt lenni de nem is szeretnék. Semmiféle reklamációt ne fogadjon d, éppen a nyugatnémetek miatt. Ragaszkodjunk ehhez a beosztáshoz. Jó? — Majd én elintézem őket. örüljenek, hogy itt nyaralhatnak a Palota-szállóban... — kacsintott az idős ember. — Vigyázzon, szakikám, nem kell durvulni ... Udvariasan, finoman. Meg kell mondani, hogy külföldi vendégek vannak, s nincs több egyágyas szobánk. A négyágyasoknál vegye figyelembe, ha ismerősök egy szobába akarnak kerülni... Holnap Pesten vagyok értekezleten, csak csütörtökön este érkezem. Szak- váriné helyettesít, szokás szerint. No nézze csak, már itt is vannak ... — intett az igazgató az ajtó felé. Hat nyugatnémet rendszámú személyautó fékezett a Palotaszálló előtt. Csupa nagy kocsi, látszott rajtuk, hogy tulajdonosuk szeret kényelmesen utazni. S persze, telik is a kényelemre. — A londinereket — utasította Kovács a portást. De szükségtelen volt, mert a londineríiúk máris előkerültek, és szaladtak a parkba. Udvariasan kinyitották a gépkocsik ajtaját. PINTÉR ISTVÁN' SZABÓ LÁSZLÓ' K ö Ö N & S mdcUZOt Elsőnek egy öreg, kissé reszketős hangú férfi szállt ki, akit inkább egy jó meleg kandalló mellé képzelt az ember, semmint vaddisznóvadászatra. Pedig a kis- öreg határozottan vadászni akart, ezt mutatta az az ezüstmívű, vontcsövű puska is, amelyet a hóna alatt szorongatott. A londiner. látva a kisöreg bizonytalan lépéseit, d akarta tőle venni, hogy ezzd is könnyítsen rajta, de a vendég tiltakozóén elhárította az udvariasságot. Puskáját még jobban magához szorítva jött fel a lépcsőn. Aztán követték a többiek, tíz férfi és egy nő; testes, középkorú asszonyság, csuklóján olyan vastag karkötő, hogy szinte lehúzta a kezét. Nyakában vastag aranylánc lógott, testhez álló, feszes nadrágot viselt, ami kiemelte kissé molett idomait. Ö is a hóna alatt hozta a puskáját. Öltözékéből arra lehetett következtetni, hogy régi, szenvedélyes vadász, aki már itt, a hallban szeretne vadkanra lelni. Kovács igazgató nagy reverendával és a legtökéletesebb német nyelvtudással üdvözölte a vendégeket. A nyugatnémetek köréje sereglettek, és egymás szavaiba vágva, kérdésekkel halmozták d: hol fognak lakni, kötelező-e az étkezési idő betartása, hol garazsirozhatnak, elmehet- nek-e már az éjszaka vadászni stb. Főleg egy nagydarab férfi — mint később kiderült —. Kurt Müller, a híres Vadászkalandok című könyv szerzője tett fel sok kérdést. Kovács mindenkinek udvariasan, pontosan válaszolt. Azonnal megengedte az ebédidő áttételét. Ennek viszont a személyzet nem nagyon örült... — Egyébként kísérőjük, Jártás úr, ennek a csodálatos környéknek az erdésze, mindent pontosan elmagyaráz, és mindenben a rendelkezésükre fog állni — mondta Kovács a vendégeknek, és a csoport mögött csendben meghúzódó vadőrre mutatott, aki néhány pillanattal ezelőtt került elő, mintha megérezte volna, hogy rá várnak. Jártás Kálmán, a déli Bükk erdésze régi ismerős, gyakori vendég volt a Palota-szállóban. Valahányszor erre vitt az útja, mindig betért, s hol a személyzetnek, hol a vendégeknek, de mindig hozott valami jóféle vadpecsenyének valót. Fönt lakott ugyan a hegyekben, de körzetét állandóan járnia kellett, s az út nagyon gyakran vitt el a Palotaszálló mellett. A tíz esztendő, amióta ezt a körzetet megkapta, úgy összeszoktatta őt a környék lakóival, mint ahogy szinte barátai lettek az erdő vadjai is. Bal-anyából származik, egy kisközségből, ahol a lakosság apraja- nagyja három nyelvet beszél, a magyart, a szerbet és a németet. Gyerekkorában ő is megtanulta a három nyelvet, s most jól hasznosította. Jártás, rosszabb kiejtéssel ugyan, mint Kovács igazgató, de azért érthetően felkérte a külföldi urakat, hogy fáradjanak szobájukba, mosakodjanak le, s pihenjenek, mert este, besötéte- dés után máris indulnak éjszakai vaddisznólesre. A vendégeknek nyomban felragyogott az arcuk, s nem kérették magukat még egyszer, gyorsan elindultak szobáikba ... Alikonyodoitt. A nap a szomszédos hegyek mögé bukott. A völgyre leszállt az est csendes nyugalma. Ide hallatszott a Szinva-patak csobogása. A békességben nyugvó vidék lakói nem is sejtették, hogy milyen gyorsan pergő, különös eseményeknek lesz rövidesen színhelye a csodálatos Palota-szálló. * A Duna-parti gáton olyan sötét volt, hogy az ember a legkisebb vakondtúrásban is könnyen orra bukhatott. Egész nyáron alig esett az eső, de most felhők tornyosultak a sötét égbolton. Eltakarták a holdat, s így még ez a gyenge éjszakai lámpás sem nyújtott segítséget a tájékozódáshoz. Két Pobeda éles fénycsóvája hasította szét az éjszaka sötét falát. Látszott, hogy igen igyekeznek valahová. A gát' tetején robogtak, s bár úgy huppantak le a mélyedésekbe, mint a hullámvasút a Vidám Parkban, mégsem csökkentették a sebességet, ■ * * Az első kocsiban Pálos őrnagy, Liszkai főhadnagy és még két nyomozó ült. A második viszont tömve volt emberekkel, lehettek vagy nyolcán. Pálos hátradőlt az ülésen. Ba- júsza alatt cigaretta parázslott. Karját a nyitott ablakra támasztotta. A sofőr mereven figyelte a keskeny utat. Egy rossz, figyelmetlen mozdulat, s könnyen belecsúsznak a vízbe. Akármennyire meleg volt is az éjszaka, ezekben a percekben egyiküknek sem volt kedve megfürdeni, különösen nem így. felöltözve. Valamennyien el voltak foglalva gondolataikkal. Pálos sokért nem adta volna, ha túl vannak ezen az éjszakán. Újabb müncheni rádiójelzést fogtak, amiből ki tudtál? sakkozni az indulás időpontját. Igen, sakkozni. Mert olyan ez az ügy, mint valami bonyolult sakkjátszma. Azzal a különbséggel, hogy itt emberek életére megy a játék. A túloldalról támadnak, ezen az oldalon védekeznek ... Pálos még mindig azon töprengett, hogy rríilyen úton jöhet az ügynök. Csupán feltételezésekre voltak utalva. (Folytatjuk) / szigetül kök istenként fogadták James cooc-or AI ANGOL KAPITÁNY NEM TILTAKOZÓIT AZ JETEM! ÁLLAPOT ELLEM. A FŐPAP A TE HÁLÓMBA KÍSÉRTE AZ UJ ,ÉLÓ TSTEMT ’ NOGV BEMUTASSA A TÖBB! tSTEMEKCOOC ALÁVETETTE MAGÁT A KÜLÖNBÖZŐ SZERTARTÁSOK MÁK BEKENTÉK ILLATOS ÓLA JÓKKAL, S KIFESTETTÉK SZÍNES festékekkel. legyetek X EMBEREK, ' j\ S bármit is kívánnak TŐLETEK ISTENEITEK, AZO- KAT AZONNAL TflJESIISÉ CSAK TUDNÁM MIT A- KAR EZZEL A BOLONDSÁGGAL ELÉRNI A KAPITÁNY ! JAMES COOC AZONBAN NEM BARA TSACBOL JÁTSZÓVÁ VÉGIG A SZERTARTÁST... LÁTTATOK AZOKAT A NAGY CSÓNAKOKAT, A MELYE-] KEN ÉRKEZTEM HOZZÁTOK! RAKJÁTOK MEG AZOKAT ÉLELEMMEL ÉS MINDENNEMŰ /K AJÁNDÉKOKKAL !