Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-21 / 272. szám
4 TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG 1963. november 21. A névadó nyomdokain A V éldakrip-választás sok- ** féle lehet, mint ahogy So'< minden játszik közre abban is. hogy ki, kit választ magának követendő például. Annyi bizonyos, hogy a fiatalok választása sohasem esik úgynevezett „hétköznapi emberre”, feltétlenül igénylik, hogy a példakép olyan tulajdonságokkal rendelkezzen, ami fölébe emeli az átlagnak. Titkos és nyíltan bevallott példaképek népesítik be ma is a fiatalok érzelemvilágát, a valakire való hasonlítás vágya természetszerűen mindenkiben benne él, sokszor még az ifjú évek után is. Nem egy esetben barátságok megalapozója a közös példakép iránti rajongás és az a szándék, amely arra formálja a követőket. hogy olyanok legyenek, mint kiválasztottjaik. Példaképet pedig számosat állít elénk az élet, akár történelmi távlatok messzeségében, akár a mai történések hőseinek képében. Régóta kialakult szokás az is, hogy egy-egy csoportosulás ezt a példakép iránti rajongást hivatalossá teszi olymódon, hogy csoportját példaképe nevével nevezi. Erre leginkább az ifjúsági munkában találunk napjainkban példát, hiszen úttörőcsapatok, KISZ-szervezetek választanak maguknak példaképet, névadót. Követni való példaképet választott magának névadóul a palánki mezőgazdasági technikum KISZ-szervezete. A Tanács- köztársaság egyik Tolna megyei hőséről és mártírjáról, Cséby Lászlóról nevezték el KISZ- szervezetüket. És itt nem csupán puszta elnevezésről van szó, hanem arról is, hogy valóságos kapcsolat alakul ki a névadó emléke és a fiatalok között. Nagy Ákos és Szabó Imre határozták el magukat még régebben arra, hogy felkutatnak minden olyan emléket, amely még fellelhető Cséby Lászlóról, a vöröskatonák zászlóalj-parancsnokáról. Felkeresték a még élő harcostársakat, rokonokat ismerősöket. Gyűltek a feljegyzések, az újságcikk-kivágások, sikerült fényképet, eredeti aláírást gyűjteni. A munka még nem ért végei, ezután próbálnak levéltárakban kutatni, minél több dokumentumot összegyűjteni a névadóról. Az anyag persze szerteágazik, újabb és újabb nyomok bukkannak fel itt is, olt is. új szálak bogozódnak ki Természetesen így a teljességről talán csak évek múltával lehet beszélni. A kapcsolat élővé tétele, ^ azonban már most is egyik célkitűzése a KlSZ-szerve- zet vezetőségének. Nagy Ákos erről így beszél: — Szeretnénk elérni, hogy a kiszeseink jól ismerjék KISZ- szervezetünk névadóját, valamilyen forrná ban kapcsolódjanak hősi emlékéhez. A történeti kutatásban nem tud mindenki részt venni, ezért úgy gondoltuk, hogy más formában próbáljuk ezt a közeledést elérni. Pályázatot hirdettünk iskolánk KISZ-tagjai részére, Cséby László élettörténetének feldolgozására. Elsősorban arra gondoltunk, hogy névadónk életének egy-egy részletét dolgozzák fel a fiúk, élményi alapon, szépirodalmi jelleggel... A pályázat határideje lassan elérkezik. Az első pályamunkák már beérkeztek, aztán, ha valamennyi együtt lesz, megkezdik az értékelést. Nem tudni, kié lesz a legjobb, ki fogja elérni a legnagyobb elismerést, annyi bizonyos. hogy a palánki mező- gazdasági technikum KlSZ-szer- vezete már most megérdemli az érdekes és értékes kezdeményezésért. V. M. Kigyulladt a villanyfény Döbrönte pusztán Döbrönte szőlőhegy Ozora délnyugati völgy katlanában fekszik. Kétszázötven lakója a felszabadulás előtt az Eszterházy birtokon kereste megélhetését, mint gazdasági cseléd. Nagyon sanyarú életük volt ott az embereknek, a családok nagyrésze éppen csak a kenyérre valót tudta megkeresni. A gyerekeket nagyon hamar munkára fogták akkoriban, hiszen a családfő keresete kevés volt. Kultúráról, művelődésről, tanulásról szó sem lehetett... A felszabadulás megváltoztatta Döbrönte arculatát. Az Eszterhá- zy-cselédekből földhözjuttatott gazdák lettek. A régi szegényes iskolát átvarázsolták, komoly, jól felszerelt iskolában tanítja már a gyerekeket Vereség Imre tanító, az egykori cseléd fia. Az új gazdák ma már termelőszövetkezeti tagok. Jól élnek, jól öltöznek, házaikat feljavították, új bútorok kerültek a lakásokba. Elérkezett a várva várt pillanat is. Villanyt kapott a puszta. Erre a nagy ünnepre készült Döbrönte apraja-nagyja. Mire a villanyfény eljutott hozzájuk, az iskolában felállították már az ozorai Egyetértés Termlőszövetkezet- től kapott, nagyképemyős televíziót. Ünneplőbe öltözve, nézték végig az első előadást.... Szondi Sándor vb-titkár 23. Az ügyeletes fodrász segédletével felkerült a paróka is Pálosra, úgyhogy rá sem lehetett ismerni. Szürke bajusza, őszülő haja, elváltoztatott arca, meggömyedt alakja idegenné tette. Annyira, hogy Istvánfi századosnak a kapuban álló őrszemnél igazolnia kellett Pálos őrnagyot. ., * PINTÉR ISTVÁN • SZABÓ LÁSZLÓ • Ö Ál & 6 lHúdűrÚhü Harmat ülte meg a növényeket ebben a kora reggeli órában. Éjszaka óriási vihar tombolt, zúgott, csattogott az égbolt, de amilyen gyorsan jött, el is múlt. Alig esett valami. Harmatos reggel köszöntötte a korán ébredő üdülőket és külföldi vadászokat. Feketerigók fütyültek. Sokan odahúzódtak a függőkért melletti fákhoz, és hallgatták a napot köszöntő madárdalt. Csak a külföldi vadászok nem bírtak magukkal. .. Lökdösődtek, mint a gyerekek, s oly hangosan beszéltek, hogy hangjuk felhallatszott a szobákba, és sokakat felébresztett. Éva és Sipos ott álltak a teraszon. Várták, hogy megérkezzen a túravezető. A három juhász benn ült a hallban. Már akkor ott pipáztak szótlanul, amikor a kirándulásra készülődő csoport első tagjai lejöttek. Többen csodálkoztak is, hogy lehet az, hogy ezek még késő este is a hallban ülnek, és reggel sem lehet őket megelőzni. Éva meg is kérdezte tőlük, nem akamak-e kirándulni. — Mi pihenni jöttünk ... Itt Jó hűvös van — válaszolta az idősebbik juhász. Sipos, aiki ott állt Éva mögött, hangosan felkacagott. — Nem szeretik a napot? — De bizony, szeretjük mi, kérem — szólt az öreg, pipáját szopogatva. — Mondja, maga nem sátoraljaújhelyi véletlenül? — kérdezte Sípostól. — Én? Dehogy . .. Dunántúli vagyok ... Illetve budapesti . .. Miért kérdi? —- Csak úgy gondoltam. Sipos kissé tűnődve ment ki Éva után a teraszra. Pálos, ez a kedves zenetanár, aki alig egy órája érkezett, már mindenáron menni akart. —- Oly régen jártam erre, hogy már alig emlékszem rá — mondta. — Pedig imádom a Bükköt. Itt egészen más zenéje van az erdőnek, mint máshol. .. Miért nem indulunk? — Sétabotjával türelmetlenül megkocogtatta a terasz cementlapját. Nem messze ácsorgóit Liszkai, aki egyetemi hallgatóként mutatkozott be a többieknek. Nem mert Pálos közelébe menni, mert azt a parancsot kapta, hogy öt méteren belül ne közelítse meg. Így aztán félszemmel figyelte csak. mit csinál az őrnagy, aki hűen tudta utánozni az idős zenetanár lassú, kimért hanghordozását, öreges türelmetlenségét s a korral járó mozdulatokat. Sípos a mai napot még csak előkészületeknek szánta, nem akarta elsietni a hódítást. A jelek szerint jól alakultak a dolgok. Az este korán lefeküdtek, de megbeszélték, hogy mindketten elmennek kirándulni. S még érdekesebbnek ígérkezett a túra most reggel, miután közölték velük, hogy együtt mehetnek a vadászokkal, s végignézhetik cser- készésüket. Éva idegenkedett a vadászoktól, éppen feltünősködő, hangoskodó viselkedésük miatt, de ö is kíváncsi volt rá, milyen is egy vadászat. A lány zárt túracipőt, testhez simuló, feszes nadrágot és pulóvert vett fel erre az alkalomra. Amikor lejött a lépcsőn, mindenki megnézte. És ő tudta, hogy figyelik, hogy tetszik a férfiaknak. Ez hízelgett természetes női hiúságának. Egyébként inkább arra volt kíváncsi, mit szól majd Tibi, hiszen akarva-akaratlanul már az első este közel került hozzá. Kellemes volt a tegnapi nap, és a megnyerő modorú fiú egy picit már beférkőzött a szívébe. Szereti a matematikát! Sípos is tudta, hogyan kell köszönteni a lányt, akit meg akar nyerni magának. Finoman, túlzás nélkül megdicsérte praktikus öltözetét, néhány kedves szót szentelt a reggeli napfénytől szikrázó szőke hajának, aztán a madárcsicsergésről kezdett beszélni, mintha fontosabb közlendője nem is lenne. Pedig titokban még az ő hideggé edzett szívét is megfogta kissé ez a lány. S csakugyan, milyen szép ez a reggel. Mélyeket kell lélegezni, s a friss levegő vérré lesz az emberben. És ez a nagy nyugalom ... Mennyire vágyott erre éveken át, amikor a szolgálatszerű, tanulás, gyakorlat már-már elviselhetetlenné vált számára. Milyen nagyszerű lenne most gondtalanul élni, nem gondolni semmire, senkire, csak élvezni a nagy nyugalmat, amely átöleli ezt az egész vidéket. ~kz ügynök tulajdonképperi fel sem fogta, hogy gondolatban, érzésben most renitenskedik. Hiába, a nyugalom utáni vágyakozás nagyon erős lehet, ha az embernek nemigen adatott meg a csendes, gondtalan élet, s főleg ha hiányzott a biztonság- érzet, ami talán a legfontosabb. Mert mikor volt neki nyugalma? Utoljára talán akkor, amikor anyja ölébe hajtotta a fejét. S azóta? Amikor kiszökött Magyarországról? Odakinn. a máról holnapra élés szörnyű létbizonytalanságában? Ábránd volt csupán e nyugalom. Vagy amikor beszervezték ügynöknek, és a kémiskolába került? Mindennap arra ébredhetett, hogy akcióra küldik. Aztán mi lett, amikor átlépte a határt? Hiába győződött meg újra és újra, hogy figyelik-e, követik-e, fel- derítették-e — ellenfelet látott az utcai járókelőkben éppúgy, mint az est sötét köpenyébe burkolózó bokorban. Örökös viaskodás. örökös éberség. Az űzött vad biztonságosabban pihenhet meg egy bokor alján, ha elhalnak a vadász léptei, mint ő, aki nem is hallja, csak sejti ezt az üldözést. Talán itt, talán most, nem sokáig, csak néhány órácskára biztonságérzetet meríthet ebből a végtelenül nyugal-* más környezetből. És ebből a lányból. Á, hiszen ezt is úgy kell bevennie, ördögi rafinériával. mint a hadsereg nélküli vezérnek a jól védett várat... De micsoda lírizáló hangulatba estem — rezzent fel Sipos. Láthatóan használt túrabakancs volt rajta, rövid nadrág, kockás ing. És persze vele a turistabotja is. A lánynak egy pillanatra feltűnt, hogy milyen idegesen rántotta vissza a botot Sipos, amikor e] akarta kérni tőle. — Hegymászásnál botot kell használnom, mert két hónappal ezelőtt, futballozás közben megrúgták a lábam, még mindig erősen érzem a helyét — magyarázta a fiú. — Igazán ne haragudjon, hogy nem tudom odaadni... De ha kívánja, útközben készítek magának egyet. — A nekem nincs szükségem rá .. . Jól bírom a hegymászást. Maguk felé nincsenek is hegyek, ugye? — A közelben nem nagyon vannak. Távolabb igen. Mifelénk csak kisebb dombok. . . Nézze, itt az igazgató! — hívta fel a lány figyelmét Kovácsra. S valóban, az üdülő igazgatója sietett ki az ajtón. Csak estére ígérte visszaérkezését, de úgy látszik, előbb végzett Miskolcon. A szállóban senki sem tudta, mikor érkezett meg. Külön kulcsa volt, s észrevétlenül fel tudott menni a szobájába. Egyébként sem nagyon szerette, ha a vendégek megfigyelik, merre jár, mit csinál. Kis kézitáskát és egy palettát tartott a kezében. — Járfás még mindig nem jött meg? — kérdezte Szak- várinétól. — Rá várunk. Nyolc kilométert gyalogolni, beletelik jó két órába... — De hát tudja, hogy ő vezeti a csoportot... S a vendégek? ... Biztosan már nagyon idegesek ... — Hová, hovíAezzei a palettával? — vették’ körül Kovács igazgatót a nyugatnémet vadászok. — Ez a hóbortom. Imádok festeni. Ha tehetem, mindig megszököm az üdülőből. Csak sajnos, ritkán adódik rá alkalom — válaszolta. — Titokban festőművész? — kérdezte tőle az egyik vadász. — Nagyon szép képei vannak az igazgató úrnak — mondta ugyancsak gyatra németséggel Szakváriné, a kultúros. — No, azért kiállítást nem rendeznék belőlük ... — próbálta elhárítani a dicséretet Kovács. (Folytatjuk) HE AGGÓDJ JÓ SJABBB. ' A««IGvdGW/Z kszbd.-isnew ssGsoeLMéycG, BnroM SfM/VE. HOCH A PÚ TAH ÚJBA CVSBC Sí MAGAM JI ISTMMT SZOíqAíOM Bwrmamtcmr avóaviroK' vagyok rnrsa w/o« wvatAsom ktsm aosGAiArJ MA AíS/rOMf 1 i
