Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-03 / 205. szám

4 fStffS OTEGTÜ í%3. szeptember 3. Cikkünkre válaszolnak Nincsen rózsa tövis nélkül, virágoskert hiba nélkül Nemrég humoros írást jelentettünk meg lapunkban, mely ar­ról szólt, hogy valahol egy bérház lakói dicséretes módon, társadalmi munkában virágoskertet létesítettek. És a virágos­kert. amikorra elkészült — sajnos — okozója lett annak, hogy a ház lakói összevesztek, mert egyik így akarta, a másik úgy akarta a virágoskert építését, és voltak olyanok is. akik hely­telenítették. hogy a szülők megkérdezése nélkül csinálták a ker­tet. így nem maradt játszótér a gyerekeknek. írásunk, úgy látszik a dombóvári bérháznál tapasztal hatókra illik, mert augusztus 30-án levelet kaptunk Dombóvárról, melyet alább közlünk: „A közelmúltban megjelent cikk a lapban, melynek címe: ■>Virágoskert az én szívem« volt, elgondolkoztatott bennünket és arra késztetett, hogy pár sorban felhívjuk a T. Cím figyelmét egypár tövisre, mely a virágos- kerlben dis'lik. körülbelül így: “Nincsen rózsa tövis nélkül, vi­rágoskert hiba nélkül«. Talán kezdetben azt. hogy nem vagyunk mi ellenségei a szép­nek. De nagy ellenségei vagyunk annak, ami ésszerűtlen és cél­szerűtlen. Szépen kizöldellt a fű a Tanács-téri bérház előtt, mely­ből impozánsan kandikál ki egy­pár szál piros kakastaréj virág. De mielőtt ezt elvetették, tán illett volna a lakókat is meg­kérdezni, hogy így akarják-e, vagy van ennél sokkal jobb el­gondolása, ötlete, terve valaki­nek? Vagyis kevesebb kert kel­lene és akkor a szén lerakására megépített pinceablakok meg­közelíthetők lennének, vagy kel­lemesebb 20 méterrel távolabbról hordani a szenet? (Kiváltképp, ha iszapsfzénről van szó). A 36 lakásos bérházban 40-nél több gyerek lakik, s mivel jobbára fiatalok vagyunk, elrepülhet a gólyanéni a ház felett. Eddig a gyerekek a ház alett játszadoz­tak. de most már csak a kes­keny járda és a kocsiút jutott nekik. Igaz. hogy a ház háta mögött van tér. de ebben a ká­nikulában még játszani seríi kel­lemes a tűző napon. A ház előtt néhány szép lombos fa van. de ezek most a fűnek és a virá­goknak vetik árnyékukat. Azok­nak talán jobban kell, mint a gyerekeknek? Más beosztással, a lakók meg­kérdezésével még szebben lehe­léit volna parkírozni, lehetett volna használni a pinceablako­kat és elkerülhettük volna azt... a zsörtölüdést, amit minden nap hallunk, mert a gyerek véletle­nül rálép a fűre. vagy össze­keveri a gyöngukavicsöt. Ritkáb­ban ijednének fel akkor a gye­rekek álmukból, hogy már hoz­zák a kötelet, vagy keresik a kisgyerekek a takaró alatt lá­bukat, hogy megvan-e. nem vágták-e le a roló mögül figyelő csúnya parkőr bácsik, nénik, mert ehhez hasonló dolgok pár­szor elhangzanak. Egyúttal említsünk meg egy­két problémát még: Az esővíz­levezető palacsövet a ház falába építették be és ez a rokkanástól eltörött. Ha kint esik. bent is ázunk. Jó lenne ezt megnézni, és az őszi esős idők előtt ki­cserélni, mert ez ügyben az il­letékesek már többször kérték a tanácsot, de sajnos az egyszerű szemrevételezésen, kívül más nem történt, továbbá, nagyon jó len­ne egy telefonfülke a ház elé, mert sürgős esetben nincs hon­nan telefonálni. Talán ezek lettek volna azok a tüskék, melyek helyett virágot kell ültetni. Szívélyes üdvözlet a Tanács­téri lakóktól, akik az előző cik­kel nem mindenben értenek egyet. Sz. T.—Sz. L. (Ha egy mód van rá. kérjük, a nevek kezdőbetűit ne közöljék)”. 22. — Barátom — kezdi Péter — micsoda meglepetés, itt az a könyvtár! Eddig a saját falunk iskolájának nem láttuk a könyv­tárát s mi az emberi szellem fel­szabadítására készülünk...! — Mit szólsz a főnökhöz — kérdezem —, és úgy, mint Péter szokta, a lábamat egymásra téve lógatom le. — Hm...ham — várj csak. Azt hiszem, a mi vitorlánk szelét fújja, rengeteg gátlásokkal... ad egy: teljes az elparlagiasodás. ad kettő: délutáni alvás rámegy az agyra és elfedi hájjal, ad három: meg kellene tanítani lélegzetet venni. Szívesen lélegezne a mi módszerünk szerint, csak nem tudja, hogy kell. — Ez alatt mit értesz? — Természetesen — magyaráz Péter — a lélegzés ebben az eset­ben szimbolikus jelleggel bír és azt hiszem az élet értelméről vallott felfogásokat és az élet­forma megválasztását értem alat­ta. — Hanem itt ennél lényegesebb kérdések vannak. — Péter fel­áll a székről. — Tudod-e. hogy ma csaknem véletlenül kezünk­be kaptuk az emberi szellem fel­szabadításához vezető kapuk zár­jának egy igen fontos kulcsát? Péter most már nem beszél, szaval és kezével gyakorta len­get­— A szakkör barátom! A leg­magasabb és a legmélyebb lehe­tőségekkel. Gondoltál rá? A kép­zőművészeti szakkörről ne beszél­jünk. Oda fognak jönni egy fél­év múlva a szomszéd faluból is. De a tied! az Irodalmi Színpad! Várj csak! Irodalmi Színpad? Igen. meg van! Nevet kell majd neki adni. Mondjuk József Attila Majakovszkij... nem... olyat, ami még nincs. Mondjuk: Radnóti Miklós. Radnóti Miklós Ifjúsági Irodalmi Színpad. — Akarod — kérdezi tőlem, — hogy az első előadás plakátját megfessem?.. Drága barátom! Tudod, hogy mi ez? Péter szavai lelkesítenek engem. Tovább magyaráz: — Azonnal hozzá kell látni a szervezéshez! — És hogy gondolod a tervet? — használom ki azt á pillanatnyi kis szünetet, amit Péter enged. — No, ide figyelj — s a lábaim­hoz ül. — Megkezdjük a szervezést egv nagy irodalmi estre. Arra felléptetünk mindenkit, akit csak lehet. Aztán a felkészítés és az előadás alatt megfigyeljük, hogy f/W/'.WW.WJWWW.WrjVrVWWÍHH/ífW/ílfW/fVHAWUWAWrtW/OVW/MMVWAM. így szól a levél. Mindenesetre őrülünk annak, hogy Sz. T. és Sz, L., akik — nem tudni, mi okból nem akarják, hogy ne­vük kezdőbetűjét közöljük —, írásunkban problémájukra ismertek, s ha múltkori és mostani írásunk megszünteti a zsörlölődésüket és ésszerűen oldja meg a virágoskert-építést.. annak nagyon örülünk, s bízunk abban.'hogy békesség költözik majd házukba is. — P. J. — JÖVENDŐMONDÓ Amikor feltűnt a sétakertben, mintha egy régi könyvből lé­pett volna ki. Hosszú, fekete, göndör haj. virágos szoknya, a hozzá illő tarkabarka selyem­kendővel. Szóval olyan tipikus kártyavető, jósló cigányasszony, amilyet számtalan giccses fest­ményen láthat az ember. Végigment a sétányon, majd óvatosan az egyik pádon ülő fiatal párhoz sündörgött. Hosszas vita kezdődött, amint az élénk taglejtésekből észrevettem. Végül is a cigány asszony maradt felül, mert a kislány kuncogva, hú­zódozva nyújtotta a kezét. A jósnő összébbhúzta magán a ken­dőt. komoly képet öltött és el­kezdte a szertartást. A kislány néhg hitetlenül felnevetett, biztosan boldogító dolgokat tu­dott meg a jövőjéről. Mindenki feléjük figyelt. Az élénk érdek­lődést aztán a maga javára for­dította. mindenkihez odament és sikerült rábeszélni őket. hogy hallgassák meg eljövendő élet- sorsukat. Az első gondolatom az volt, hogy elmegyek. Már egészen a közelemben rhormölta bűvös igéit. De valami kíváncsiság vissza­tartott. Nem kellett sokáig vár­nom. Hálálkodva ment el a szembenülőktől és hozzám for­dult. — Fiatalúr, ötforintért meg­tudhatja a jövőjét. Belemegyek a. játékba, gondol­tam, de az öt forint soknak tűnt. — Olcsóbban nem lehetne? — kérdeztem. — De fiatalúr, azt nem lehet, öt forintért jön meg a szemem világa, amivel meglátom a jö­vendőt! — Hál. ha nem lehet, nem lehat, adok öt forintot. Kezét nyújtotta a pénzért. — Előbb halljam a sorsomat — mondtam. — Maga úgy is meg fogja tol­dani egy pár forinttal, ha meg­hallja. hogy milyen igazat szól­tam. de azért adja csak ide az öt forintot! Odaadtam és engedelmesen nyújtottam a kezem. Túlvilági arcot öltött és elmerült tenye­rembe írt i jövöm tanulmányozá­sában. — Maga S3 évig fog élni — szinte darálta a szavakat. Meg­kértem. hogy valamivel lassab­ban mondja, ha lehet. — Nem, nem lehet, most kell mondani. most látom. Látok magának két gyereket az egyik fiú lesz. a másik lány. — Látom. egy súlyos beteg van a családban. Észrevette hitetlen mosolyomat, folytatta: — Olyan, aki lábor hordja ki a betegségei, úgy. hogy nem is tudnak róla. Ez meg fog halni, magának lesz sok-sok pénze. Ketten epednek maga után, de maga nem is tudja, kik azok. Látok egy nőt, aki elcsábítja, de szerencséje lesz vele. Egy levél útján külföldre utazik és na­gyon sok pénze lesz! És boldog­sága azzal, aki megcsalta, de visszatér magához. Maga nagy úr fog lenni, látom a kezéből. Elengedte a kezemet, kérdően nézett rám. — Nem. toldja meg semmivel? — Majd abból a sok pénzből, ami lesz, magának is fogok adni! Egy úgy látszik nem túlságo­san vigasztalta, mert legyintett és a következő pádon ülők felé vette útját. A kíváncsiság ott is erősebb volt a hitetlenségnél. Ahogy hazafelé indultam, el­mentem a kéz girbe-gurba vona­lait vizsgáló cigányasszony mel­lett. ismerős szavak ütötték meg a fülem. — S a családban van egy sú­lyos beteg. aki... Nagyon sok pénze lesz... Nagy úr lesz... — Nem toldja meg eqy pár forinttal? — kájé — VÉGH ANTAL: HOLNAP VASÁRNAP TmTTmTmTTTmTTTTmmmTTTTTmTTmm AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ki nrűt hord az agyban, s lélek­ben. A színpadot én festem, azaz festem a frászt! Legjobb lesz csí­kozott háttérrel. Eszembe jutott egy nagyszerű ötlet. Azon a na­pon rendeznénk a képzőművésze­ti kör első kiállítását. A folyosón, a kulturház kistermében, ahol csak lehet! — Aztán képzeld magad az előadásra máris: mondjuk József Attila, Radnóti. Váczi. egy este Tele a terem emberekkel. Fel­gördül a függöny. József Attila képe hátul a színpadon, s valaki szavalja: \ ,.Kinek verséért a halál, öles kondérban főz habot..." Péter mélyen, s átélve mondja. A ..haláT-t megremegteti, s úgy ejti ki. hogy rajtam végigfut va­lami ... azt hiszem, az öröm gyö­nyöre. Aztán Radnóti: egy lány bemondja: Radnóti Miklós, s mi­kor gördül a függöny, a szavaló­kórus — mert azt is szervezünk mély hangon szavalja: „Oly korban éltem én itt a föl­dön Mikor az embernek bűn voll az erény" — A teremben csend lesz és mi nézzük majd ketten, hogy nyílik az emberi értelem, mert a szemekből azt lehet majd látni. És neked megmutatom. Te bará­tom süket pók. a nyakamba bo­rulsz, és azt mondod, micsoda tépés az emberi szellem felszaba­dításához vezető úton! — Újra a függöny, s Váczi az emberért szenvedő költő: „Kések között halok meg én... — Barátom, ezt én szavalom! Utánam kijön egy lány. sötét szoknyában, fehér blúzban, meg­van! Tudod ki? Akit valamelyik este láttunk! Istenem, — s Péter akkorát sóhajt, hogy csak le nem fúj engem a sezlonról. — óh, csak szavalni tudna! Aztán áb­rándos lágyan, kék szemekkel szavalná: — Mondd kedvesem, milyen a tenger" és én megmutatom neked, hogv minden fiú. aki lány mellett ül, a lány kezét simogatja... — Áh — s Péter újakat gon­dol. — A műsort egész naposra kell tenni. Délelőtt szavalóver sery az úttörőknek. Délután ki­állítás. s csak este műsor. — No. mit szólsz hozzá? — Új­ra a lábamhoz ül. Amíg Péter a hevületből enged, addig én mon­dom: — Lelkesedem! — Lelkesedj, és neki a versek­nek! — Aztán megint csak újabb gondolatai vannak: — Jöhet egy Majakovszkij est. — Péter újra talpon van. ..A hivatalokra vicsorgók, mint az odas. Nagv plecsnik előtt hasra nem estem Bár pofozna pokolra ördög­csorda minden pecsétes írást... — Várj, várj barátom, süket pók, lassan a testtel. Félre a fantáziát, lassabban gondoljuk át! Aztán újra lassan, sorba, a Pé­ter módszerével beszélünk meg mindent. Tüzesedünk. a szívünk lánggal ég, s lehiggadunk újra. Szavalok én is. és a Péter arcát lesem, hogy elégedett-e. Az Élet; az Ember és a Költé­szet napja". Ez lesz az első egész napos ren­dezvény címe. Péter az állvány­hoz lép. és míg én merengve magam előtt látom a színpadot, addig ő plakátot fest. Aztán hazajön Péter édesanyja. Péternek az arcát pillanatról pil­lanatra a szeméten hordja és látszik a fiát féltő öröme. így csak Péter édesanyja és az én anyám tud bennünket nézni. Arra gondolok. nem félek semmiféle háborútól, engem soha nukleáris parittyákkal szaladgáló pasasok meg nem ijesztenek, de ha az anyám és Péter édesanyja szemét látom... s milyen sok szem van ilyen a világon... — ugyan minek tagadnám, nagyon féltem ezeket a töprengő pillan- tású szemeket, mert ezekből soha de soha nem fogyhatna ki a keserű könny, ha a háború fel­falna minket. — Péter! Szavaljunk, fessünk plakátot, hadd szabaduljon az emberi szeltem, mert szükség van rá! — Nyugalom, barátom, süket pók, nyugalom — s most nem sejti Péter, mi lakik tennem! Tudom, hogy éjszakákat nem alszunk majd a rendezvény miatt. Átgondoljuk százszor, s a szívün­ket izgalmas feszülés járja át olykor. Péter és én az emberhez szólunk. .. Annyi izgalom van az életünkben, hogy észre sem vesszük, elfeledkeztünk a hosszú 6étá'król. melyeket valamikor ketten Péterrel tettünk a Luna- mozitól a Muskátli-presszóig. S elfelejtjük, hogy milyen színesek a lányok szoknyái, s térdük a szoknya alól fehéren miként virít. Csak Klárika arca és tenger­kék szemének csillogó varázsa marad velünk. — És ő a műsorban ...! — mondja Péter, mintha az agyam­mal gondolkozna. — Azt képzeld el. Kimenne a függöny elé. s Radnóti-versekef szavalni nékünk — Mondjuk — veszem át a szót: „Mert nem tudok én élni, se meghalni Nélküled immár” És szavalok" hangosan, Péter füle hallatára. — Barátom, te szavalsz! Na­gyon jó tónusú hangod van! — lelkesít Péter —. mondd csak gyorsan a Dunánál-t — Péter kí­vánságára tompán, s fojtott ér­zésekkel kezdem: A rakodópart alsó kövén ültem, S néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. — Ezt fogod szavalni — üvölt fel Péter. — Barátom, micsoda est lesz! Szárnyakon járunk, leg­szívesebben még ma megszervez­nénk mindent. — Hiszed-e most már, hogy részesei vagyunk az emberi szel­lem felszabadításának? S rajtunk keresztül mások is részesei lesz­nek? — Péter érzékenyen a pla­kátot nézi, tudom, hogy ilyenkor fennkölt , gondolatai vannak... És mert ezek a gondolatok a mi legbelsőbb titkunk — melye­ket én is ugyanúgy érzek, mint Péter — nem beszélhetünk róla, csak szent magányainkban en­gedhetjük szárnyaikra, s mi is repülünk rajta olykor heg veken keresztül, széles alföldek felett, ahol kék szalagnak látjuk a ka­nyargó folyókat, s távolról óceá­nokat is látunk zölden fényleni... Péter édesanyja vacsorát ké­szít. Vacsora közben prózai dol­gokról esik szó. Péter az igazga­tóról karakterológiai téziseke't készít, úgy érzi, nyert ügyünk van. s ahhoz, hogy végezhessük dolgainkat elvünk feladása nél­kül. nem szükséges pert indítani a város ellen. — Jóindulató, szuszogó atyafi, vastag hájréteggel az agya körül. Hátha a hájból képesek leszünk valamit felolvasztani, s általa nyílik az értelem... — Úgy gondolod, hogy mi ha­tással leszünk a főnökre? (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom