Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-19 / 219. szám
(TÓIM MEGYE! NTPŰJS AŐ 1963. szeptember 19. Ami! egyik gépkocsivezető sem szeret A DEFERT Öröm A lengyelt park fái alatt újra a hangos gyerekkorai, a vidám hancurozäß ütött tanyát. Közel kétszáz ifjú mezőgazdasági szakmunkás-tanuló elméleti képzése kezdődött meg a szakmunkásképző iskolában. Tanulásj' vidám szórakozás, fegyelem, otthonosság légkörében készülnek, fel itt a szakmunkás-vizsgára, az életre a mezőgazdaság jövő szakmunkásai, gondos tanári vezetés és felügyelet mellett. A tanulók egy része más megyéből jött. Egy-egy szakmában nem volt elegendő jelentkező ahhoz, hogy önálló osztályt lehessen indítani, ezért kellett vállalni más megye tanulóinak képzését is, Pedig Tolna megye mezőgazdaságának is égetően szüksége lenne a fiatal szakmunkásokra. Szomorú tény, hogy a fiatalok zöme még most sem látja jövőjét biztosítva a mezőgazdaságban, a termelőszövetkezetekben. Nem, mert nem mutatja meg nekik senki! Vajon hány tsz-elnök, mezőgazdász ment el az általános iskola VIII. osztályát meglátogatni és elbeszélgetni a tanulókkal a mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről? Vajon hány pedagógus. osztályfőnök isiirommel meri a mezőgazdasági célkitűzéseket, de csak saját községe tsz-ének eredményeit is? És tehetném fel tovább a kérdéseket, amelyekre a válaszok nagyon lesújtóak lennének. Egy tény. Az idén 185 tanuló kötött mezőgazdasági tanuló- szerződést a megye termelő- szövetkezeteivel, állami gazdaságaival. Ez kevés. Egy esztendőt újra késtünk. Nem használtuk fel a lehetőségeket, hagytuk, hogy a fiatalok százai a mezőgazdaságot, a szülői házat elhagyva más területen keressék boldogulásukat. Nem fogtuk meg. csak 185 gyermek kezét a sok százból, hogy féltve, segítve, nevelve a mezőgazdaság felé irányítsuk. Minden elmulasztott év, óra és perc drága. Minden szakma nélkül maradó, vagy a mezőgazdaság számára elveszett fiatal súlyos kár. E pár sornak I is csak akkor lesz haszna, ha ' az illetékesek megszívlelik, és már most megteszik az első lépéseket. s a fiatalokat már most kézenfogják és vezetik a biztos megélhetést, nyugodt munkát biztosító mezőgazdaság felé! Balogh András Anyakönyvi hírek (Szekszárd) A szekszárdi anyakönyvi ke- ! Prantner András—Cziráki Ágnes. íüietben augusztus hónapban 19 születést, 21 házasságkötést és 22 halálesetet anyakönyveztek: Születések: Kazinczi Attila, Szőke Ferenc, Szőke János, Rácz Csaba, Rudolf István, Antóni Csaba Elemér. Rizsányi Attila László. Juraszkó Pál, Szamos Mihály, Szászi Attila, Kiss István, Pollermann Ferenc, Lengyel János András, Klézli Lajos, Móder Beatrix, Nagy Ildikó, Hargittai Andrea Csilla, Halász Balázs, Nagy Márta. Házasságkötések: Moha Lajos— László Katalin, Schäffler Béla— Szabó Katalin, Csalló Tibor— Péterbencze Julianna, Balassa Ernő—Mester Erzsébet, Embersics Sándor—Takler Etel, Gránicz György—Kara Erzsébet, Deusz- tus Miklós—Fucskár Teri . Gesz- tesi György—Cziráki Erika, Marosi István—Angyal Mária. Müller József—Férgeit Éva. Széki Lajos—-Prókai Mária, Péterbencze József—Taksonyi Julianna Kaszás Sándor—Hártyán Anna, Hohmann József—Orosz Mária, Jaksa János—Dózsa Mária, Hausz- necht Ferenc—Intze Ildikó, Czank Mihály—Horváth Erzsébet, Tóth István—Seres Etelka, Keller Hermann—Búzás Erzsébet, Dánay István—Dömötör Erzsébet. Halálozások: Csötönyi József, Neubauer Jánosné, Baka József, Budai István, Kosztolányi Péter, Gyömbér Dávidné, Nedók Mi- hályné, Kaziczi Attila, Csankó Géza, Gehring Ignác, Vanicsek János, Murányi Kálmán, Simon István, Baki István, Schatz Mihály, Szabó József né, Németh Ferencné, Gunner István, Kré- mer János, Schlegel Ferencné, Szi ver Lajosné, Sáfár János, 34. Eredj csak Évához, járj kanosz- szát a karamella-ízű csókokért... drága barátom! Úgyis olyan nagy szád volt legutóbb ... Ára van annak, nemcsak annyi, amennyit a boltban fizettél érte! Klári még addig a főnöknél lesz. amíg rendbe nem tesszük a szobát, amiben lakni fog. — Tisztességes ember ez a főnök — mondja Péter, amikor délben ebédelni megyünk az utcán. Egy előttünk végzett tanító mondta a műikor, hogy amikor kihelyezték legelőször, elment az igazgatóhoz jelentkezni. Azt mondta neki. jöjjön majd holnap, mert ma már nincs hivatalos óra. És az a tanító az altisztnél aludt, ahol amúgy is heten aludtak egy szobában — mert az igazgató nem kérdezte meg tőle. hogy hói fog aludni. Pedig neki háromszobás javadalmi lakása volt, s egyetlen fiával, meg a feleségével lakott benne. Aztán egy hétig az altisztnél hált az a tanító, míg végül véletlenül a moziban találkozott egy másik igazgatóval, s rájöttek, hogy valahol eg» névesién találkoztak már. Az odavette, s ott lakott nála addig, amíg nem kerítettek egv szobát neki. Pedig nem annak a* Igazgatónak a tantestületében tanított — S honnan tudod te ezt? — Tudom vitézlő, mert az a •tanító művészpalánta, grafikus és szobrász. Aztán gyakran voltam vele együtt a Bessenyei Klubban. — És mi lett az igazgatóval? Nem tudod, hogy hívják? — Valami Salgó nevű. Véletlenül ezt is tudom, mert elmondta a szobrász. Egy félév múlva volt egy csúnya ügve. mert elsikkasztotta az Utiphő Termelőszövetkezet kukoricáját. — Barátom! Egy úttörő tsz-t nekünk is szervezni kell! — Igaz vitézlő, megtárgyaljuk a legközelebbi plenáris ülésen. — Tovább! — Aztán a régi iskola mellett abban az évben újat építettek. Az igazgató a saját termésű HOLNAP VÉGH ANTAL; VASÁRNAP borát árulta az építőmunkásoknak. Nem kért érte pénzt, csak féliratta a normással, a fizetéskor lefogatta véle. Volt olyan — azt mondta a szobrász — hogy egy munkás az építők közül, nem kapott két hétre többet 130 forintnál. A többit mind lefogták borra. Aztán eladta a régi kerítést, s azt mondta, elhasználták tűzgyújtóénak mert rosszak a kályhák. — Ne folytasd barátom! — Várj csak, vitézlő! Aztán kapott egy még súlyosabb fegyelmit. A fegyelmit elsírta a felesége. — Télen táncestet rendezett az iskolában. Ott, abban a bálban a sajáttermésű borát mérette Kétszázötven litert adott el egy éjjel. — Újabb fegyelmi... É6 akkor az állítólag tízezer forintjába került, mert el akarták bocsátani, de volt valami fejes haverja, s megfizette, akiket kellett. — Most már nem is hiszem drága barátom! Ilyen nincs, ha valaki ekkorát vétkezik, nem ússza meg simán. — Vitézlő! Mindezt én nem láttam, a szobrász mesélte. Tudta az egész város. — S az igazgató még mindig igazgató? — Persze, s onnan fog nyugdíjba menni. Most már meghúzta magát. Néha az iskolában is van az utóbbi időben, s a felesége minden vasárnap megy a templomba gyónni. Jó.kapcsolat itt lent a földiekkel, kellő alázat fölfelé az egekbe, s biztos a nyugdíj. — Mi lenne, ha nekünk is wtll ilyen főnökünk lenne a szuszogó atyánkfia helyett? — Várhass vitézlő, várhass! Persze ő nem ilyen, de csak annyit mondok: várhass! — Szagoltál valamit? — kérdezem Pétert. — Szagolt a frász, csak éppen láttam. Majd elmondom estére a plenáris ülésen. — S mondd hát barátom, mit tennénk egy ilyen igazgatóval? — Isten tudja, vitézlő. Bizonyára küzdelembe bocsátkoznánk, s ha igaz, hogy győz az igazság, győznénk felette. Aztán azt mondtam, milyen balgák vagyunk, a szobrász dolgait beszélni. Pedig számtalan megtárgyalni való ügy van még napirenden. — Várj csak! — Csitít Péter. — Annak a históriának még nincs vége. Úgy folytatódott aztán, hogy az a szobrász-tanító nem tudta tovább tűrni az igazgató betyárkodását. Volt még ott a tantestületben egy másik fiatal tanár, az igazgató annak egyszer meglobogtatott egy köteg százast, hogy: látod kar társam, így kell pénzt keresni. — Tudták, hogy jogtalan túlóradíjat vett fel... — A tanár feljelentette. Nahát vitézlő! Ami ott volt! Körülülte a szobrászt a Bessenyei Klub minden tagja, amikor mesélte. Érdekel? — Mondd csak barátom! — No, megkezdődött a kivizsgálás. Előtte való nap kimentek a városból. Megbiztatták a két fiatalt, hogy most aztán elmondani az igazat, de bátran. És még le is kapták őket, hogy micsoda dolog ez. akkora listákról ilyen sokáig hallgatni . .. (Folytatjuk) Jugoszláviai úti jegyzet DUBROVNIK IX. Dubrovnik már a nálunk ismeretlen forróság. a pálmák, cédrusok városa. Rendkívül jó fekvésű kikötője van. A hegyről óriási tálnak látja az ember: magas hegy szegélyezi, a hajók éppen, hogy be tudnak futni a keskeny öbölbejáraton. A hegyek olyan védelmet nyújtanak a vihar ellfen, amilyennel kevés kikötő1 dicsekedhet. Az öblöt szegélyező hegyoldalban rengeteg a lapos tetejű pavilon. A hegy mindenütt sziklás, s csak az alacsonyobb részen van növényzet. A pálmák, cédrusok városa — ezt szószerint kell értelmezni. A nálunk cserepekben, ládákban féltve őrzött, gondozott pálmák itt tél en-nyáron a szabadban virítanak. Egyik-másik pálmatörzs kerülete az egy-két métert is eléri. Lándzsaszerű levélSSet különös hangulatot varázsol. Fölsétálunk a tenger felöli hegyoldalra. Itt a kaktuszok sokasága kápráztat el. Ezek a fajták nálunk is ismeretesek, kis cserepekben neveljük őket. Dubrovnikben a sziklafalakon éppen úgy megkapaszkodnak és óriási la nőnek, mint a kertekben, vagy éppen az utak mentén. Az óriási jelző nem túlzás. A rrti kis apró kaktuszainkhoz képest az itteniek valóban óriásiak. A medvetalp nevű tüskés, vastag levelű különleges növény ismert nálunk is — ugyancsak a virágcserepekből. Itt vadon nő a sziklákon, mint nálunk a gaz. A fügét is ismerjük hazánkban: sokfelé található kis fügecserje. Itt körülbelül 2 méter magasságúra no meg. A füge az egyik legelterjedtebb gyümölcs, de a fügecserje ismeretlen: Dubrov- nikban fügefákról kell beszélni. Lgy-egy fügefa akkora, mint nálunk a jól megnőtt diófa. A fügefa minden udvarban, kertben megtalálható, sőt, az utak mentén, s máeutt „vadon" is nő. A piáeon mégis meglehetősen drága. A rozmaringoß kalap — eddig úgy tudtam — magyar jellegzetesség. A falusi lányos házaknál még most is féltve őrzött dísznövény a rozmaring. Lakodalmakkor aztán ezzel díszítik a násznagyok, vőfélyek kalapját. A magyar rozmaringos kalap tekintélyét egy kicsit megnyirbálta előttem a dubrovniki élmény. A rozmaring hazája ugyanis itt van. A kertekben nem rozmaring-bokrokat, hanem valóságos rozmaring-fákat láttunk — lábszár vastagságú törzzsel. A hortenzia ugyancsak ismert nálunk: szívjuk a fogunkat, amikor a virágárus közli, hogy menynyibe kerül egy cseréppel a szép dísznövények e fajtájából. A magás áron viszont nem lehet csodálkozni, mert a hortenzia szaporítása. felnevelése nagyon költséges. Itt a kertek tele vannak hortenzia-bokrokkal, 6 nem tartoznak a „kényesebb” növények közé. Hiába, erre más az éghajlat. A számunkra csodálatosnak tűnő növények mellett más különlegesség is akad bőven. A város különleges specialitása, hogy a küiföldi,t két percre sem hagyják nyugton az árusok. Népművészeti cikkeket árusító emberek hada járja a forgalmasabb helyeket. Ezek elkapják az ember ingét, megállítják, s az orra elé dugják a kivarrott tarisznyát, vagy egyebet, A szerencsétlen idegen hiába int, hogy nem akar venni ilyen tarisznyát, s indulna tovább, de az árus eléje áll, s most már alacsonyabb áron kínálja a portékái. Háromszor-négyszer is megkísérli az alkut, csak akkor tágít, ha az idegen bosszúsan elfordul tőle, vagy dühében inkább megveszi a tarisznyát. Az árus persze mindvégig türelmes, udvarias marad. A tengerparton ugyanígy fogják az embereket a csónaktulajdonosok. Itt sem lehet nyugodtan sétálni, mert percenként odalép valaki az idegenhez, és kirándulni hívja nem éppen alacsony tarifával. Ha az ember a piacra megy fél kiló barackért, mindent meg akarnak vele vetetni a kecske- gidától kezdve a banánon, a rothadt dinnyén és kívánatos szőlőn keresztül a fapapucsig. Egyébként kellemes város Dubrovnik. A világ minden tájáról összesereglett emberek a legnagyobb tisztelettel viselkednek egymás iránt. Itt nem sérti meg egyik ember a másikat, kellő előzékenységet tanúsítanak egymás iránt függetlenül attól, hogy ki, melyik országból jött, milyen nyelven beszél, vagy éppen mi a véleménye a világpolitikáról. Ilyenkor látja az ember, hogy nem is olyan elképzelhetetlen dolog a békés egymás mellett élés. (Következik: Semleges övezet) __. Boda Ferenc
