Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-19 / 194. szám
Ä hosssű hésí Ez már nem véletlen! Célzatosság, szándékos rosszakarat van abban, hogy ez a szeplős Kurucsai, ez a... ez a divatkáder már harmadszor ver át. Harmadik esztendőben ígérte meg a bogiári beutalót, biztosra, száz százalékra, és végül mindig Lillafüredre akar küldeni. Kánikulában Lillafüredre, mikor víz után áhítozik az ember! De már másban is tapasztaltam a rosszmájúságot. Nekem két nappal később szólt, hogy kedvezményes tüzelőt lehet vásárolni, s egyszerűen megfeledkezett rólam, amikor csoportos kirándulást szervezett a szakszervezet a Duna-kanyarba. De mondaná meg, ha- valami baja van velem! Persze, tudom én, mi van a begyében! Az piszkálja a lépit, hogy az élüzemavató ünnepségen, három évvel ezelőtt, félreültem a feleségével. Tehetek én róla? Ezért a feleségére kellene pikkelnie! No, de ez nem megy tovább. Le fogok vele számolni. Egyszerűen kap két fülest, egyet jobbról, egyet balról és majd észhez tér. Vagy nekihajtok a szak- szervezeti gyűlésen! Itt-ott szedi magát össze, ha rálátom a számat. Ne gondolja- hogy packázhat velem! Persze, ném muszáj ezt ilyen nyilvánvalóan. Igen, azt mondhatja, hogy sértődésből... Valami mást kell kitalálni, hogy ne is sejtse, honnan fúj a szél, mert akkor visszalő. S mégis csak ő ül nagyobb széliben. Jobb lesz, ha indirekt módon kapja a tust. Megvan! Hiszen a felesége ott dolgozik a Tejsavanyító Vállalatnál, ahol személyzetis a sógorom. Vagy még jobbat tudok! A sógorom jó barátja a Kaptafakészítő Üzem meósának, aki naponta ellenőrzi Kurudsai nagynéniének a munkáját. Ott kapja vissza, ahol nem is várja! Igaz, hogy ebbe bele lehet magyarázni „rokoni szálakat”... Nem, nem is ez kell! Szóval a személyzetis sógorom elmegy a Spanyolviaszk Kiszerelő Vállalathoz és beszél a művezetővel, aki viszont együtt gyerekes- kedett a Tarhonyagömbölyítő Kézműipari Ktsz főkönyvelőjével. Megfőzik a főkönyvelőt, hogy fűt- sön alá Kurucsai barátjának, aki brigádvezető a ktsz-ben... Sok a selejt, vagy rossz a munkafegyelem, vagy vajmi vaj ugyanis a fülire kenhető. Nem kap prémiumot egy negyedévig, kiírják a nevét a szégyentáblára, Kurucsai röstellkedhet a barátja miatt! Lehet, hogy akkor ez még elszalad a cimborájához, és azt mondja neki: „Kurucsai komám, engem sérelem ért, védj meg! Beszélj az üb-elnökkel,'akivel. minden héten egy értekezletre jársz, hogy húzzon ki ebből a pácból”. Igen ám, de a főkönyvelő együtt jár horgászni az ottani üb-elnökkel, s még jobbap víz alá nyomják a Kurucsai komáját, de még Kurucsai is kap a leckéből, mert a szakszervezeti aktíván meg fogja bírálni a másik üb-elnök, hogy protekcióért folyamodott hozzá és meg akart semmisíteni egy jogos határozatot. S akkor lehet, hogy még le is váltják ezt a szeplős divatkádert, de legalább is olyan fegyelmit kap, hogy meggebed belé! Megtanulja majd, hogy nem lehet packázni velem, csak azért, mert én egy egyszerű diszpécser vagyok! De megtanulja-e? Hiszen nem is tudja majd, hogy ki ejtette a pácba. S ha nem tudja meg, engem azután sem fog jobban respektálni, azután is kidugja a szememet a bogiári beutaló helyett lillafüredivel. Ha pedig megtudja, akkor azért se! És akkor esetleg ő is megindít egy másik gépezetet. Mert az ő nagynénje meg. aki a Kaptafakészítő tizemben dolgozik, minden nap együtt kávézik a Vöröskereszt titkárával, akinek férje ugyancsak valami vezető a szakszervezetnél és így ' is, még "amúgy is Ősszestim- melnek Kurucsaival. Na most, ha ez. a mufti is végigviszi a gyújtózsinórt a mi rokonságunkban, akkor éppen a nyugdíj előtt "érheti karambol az öregemet a Tollfosztó Trösztnél, az unokaÖCsémet a Szószaporító RT-nél és a feleségemet a Zabhegyező Ktsz-nél. S vagy segít az ügyben a nagyfejű ;após, az ipari osztály munkatársa, vagy sem, hiszen ő meg nem nagyon ugrálhat, éppen tavaly volt egy fegyelmije. S ha segítene is, fölötte van a Kurucsai egyik ultipartnere a megyei tanácsnál, akinek egy pisszentésére lésimulnának úgyis a felborzolt serték. Hiába, ha nem sikerül megnyerni az ügynek a Juda néni fiát, aki egészen a minisztériumig vitte, s szegről-végről mégis rokon, ha nem tartja is az atyafiságot, nekem nem lesz bogiári beutalóm a nyárra. S még azt is ki kell nyomozni, hogy ennek a Kurucsai nak nincs-e valamiféle összeköttetése a másik minisztériumban. vagy a kormánynál, mert ha az magasabb polcon áll, ismét csak meg kell gondolni. Akkor is marad ugyan még egy ütőkártya, mert én meg egyszer együtt utaztam a villamoson az üdülésügyi miniszter sofőrjével és én mutattam meg neki, hogy merre van a Csiperke utca. El is kísértem a patikáig és ő megígérte, hogy hozzásegít majd a bogiári beutalóhoz, de addig is köszöni a szívességemet és bármiben Segítségemre lehet, készséggel viszonozza ezt a jócselekedetemet. Márpedig mindenki tudja, hogy a nagyemberek sofőrjei sokszor többet tudnak segíteni, mint maguk a nagyemberek! No. Kurucsai, most megkapod! Indul a gépezet, a verkli, működésbe lép a hosszú kéz! Lásd meg, ha kell, akár polgárháborúig elmegyek. de velem nem packázol többet! Majd fogsz te adni b'oglá- ri beutalót, akár kettő is egy évtjfeiyKK.iwu J Sz. Simon István Az egyik vidéki színházunkban hallottam — még az elmúlt évadban az alábbi történetet. Gyorsan elmondom, — még az új évad kezdete előtt. Régi jó színész-mondás, ugyanis, hogy „Régi díszlet csak átfestve jó". És én nem akarom a sztorit átfesteni. Majd jövőre... A negyvenhez közeledő — de harmincat mutató és húszéveseket is játszó —, kedves primadonnát nagyon kihozta sodrából az az alig -húszéves (a főiskoláról nemrégiben kikerült) leány, aki nem elég, hogy csinos, nem elég, hogy tehetséges, de még hangja is van. Hangja az operettszerepekhez és hangja a vitákhoz, a nács felé meg betegségére hivatkozva, a színház táján is csak ritkán bukkan fel, izgatottan elkapta a primadonnát. — Te Izé (mindegy a név) mit szólsz, az a főiskoláról frissen felkerült. fruska nem köszönt NEKEM! Egyesek szerint kegyes biccentése köszönés-jellegű volt szóba állni vele. És most mégis! És éppen a szemtelen fruska ügyében! Majdhogynem kezet csókolt a megilletődéstől, — Hát veled is? Te édes, te szent, akit csak tisztelni szabad? Hát neked is kellemetlenkedett az a... A Nagy öreg Párduc közbevágott: — Csak mondd ki bátran, az a szemtelen fiatalja. Azért, mert 5 csitri. mi meg már öregek vagyunk, azt hiszi, velünk mindent lehet?... A primadonna — dicséretére lepróbákon. — Kérem, én nem tu- Ezt tanítják azon a "híres főisko- dom megérteni, miért szól bele? ián? (Tudni kell, hogy a főiskola — kérdezte például (egy kicsit régi vesszőparipája öpárducságá- felcsattanva) a kellemes hangocs- nak. Neki ugyanis nincs főiskolá- ka gazdája, amikor a primadonna ja. Rossz nyelvek szerint elemi a puha, mindig álmos rendező he- iskolája is alig.) lyett nagy lendülettel rendezge- a primadonna szeme felcsil- teft. Primadonnánk először hápo- lant. A Párduc nem igen szokott goit valamit, majd levegőhöz és a helyzet tiszta felismeréséig jutva, így zengett (egyesek szerint süvített, mások szerint vijjogott): — Szemtelen fiatalja! Taknyos csibe, engem akar oktatni? Ném részletezzük, hogyan csillapodott le a botrány, hogy aztán a következő próbákon újra, meg újra felkavarodjék. A „taknyos csibe” kifejezést a primadonna különböző, porig alázó kifejezésekkel variálta, („teremtő, elme”! — jegyezte meg róla a viharos próbák alatt teljesen szétpuhult rendező); a ..Szemtelen fiatalja!” azonban állandóan ismétlődött, mint egy régimódi kupié refrénje. Történt egyszer, hogy a Nagy Öreg Párduc, aki csak igen fontos szerepeket szokott elvállalni, és az igazgató felé rangjára, a taugyan, de biccentetni?... NEKEM? gygn mondva egy szót. sem ....... • •..................... szólt. Szótlanul biccentett (pardon, B iccentett) és eltávozott. Másnap, a próba után meghívta égy duplára a „szemtelen fiatalját”. Hogy miről beszélgettek? Nem nehéz kitalálni... A Nagy Párducot szidták, és a beképzelt — öregeket... A. G. JOHANNES E. BECHER: Háromszor reng a Főid Háromszor reng a Föld az ember életében. Először reng a Eöld, amikor az ember öntudatra ébred és felismeri, mit jelent: embernek lenni. Ekkor meghajlik a Eöld az ember nagysága előtt és először reng. Másodszor reng a Föld. amikor az ember a sors fölé emelkedik és felismeri, hogy ő úrrá lehet a sorson, ekkor meghajlik a Föld az ember mindenhatósága előtt és másodszor reng. Harmadszor reng a Föld, amikor az ember az emberrel összefog és együtt hirdetik: „Mi megváltoztatjuk a világot.” Ekkor egy új megtermékeny ülés előérzetében harmadszor reng a Föld. És ez a rengés elvegyül időkön át, tova a végtelenségen a világ teremtését kísért mennydörgés morajával. Hollós! Tibor fordítása CSERHÁT JÖZSEF: ÉBREDÉS Ezt szülte a perc: a világot zeneként zengi be. Duzzogva hajtja fejét vállamra ez a zene. Térdemen ül: Meg Is ölelget. Belémzsong mindenütt: tele méhkas, melyet a nyár aranyos szárnya megüt. Ébrednek a méhek, a dongók, rákezdik a vén darazsak, derekukon tüzes öv, most kel fel a Nap. Most látszik meg: mennyi a szép kert, mennyi virág van. Uj házak paprikatornya érik a nyárban. Nem jegyzik fel a bűnügyi krónikákban, semmiféle társadalmi szervezet nem tesz róla jelentést, mert csak annyi történik, hogy egy asszony áll a kocsma ajtaja előtt és pír. Hangtalanul sir, időnként mély lélegzetet vesz és le- nl/eli a könnyeit. Feje ilyenkor előre billen, egy pillanatig attól lehet tartani, hogy összecsuklik a bánat siilya alatt, de hirtelen kiegyenesedik, s körülnéz, nem látta-e valaki. De nincs ideje az utcát kémlelni, a következő _percben odanyomja arcát a kocsmaajtó üvegéhez, s beles az ablakkeret és a függöny közötti ujjnyi résen. Béniről vidám kiabálás haitik, indulatos és erőszakos ordítással keverve, amit rögtön elnyom a zeneszó, ahogy rázendít a cigány, s a hangoskodókon másfajta indulat vesz erőt: Nekimenjek, ne menjek . .. Az asszony, aki a keskeny résen át lesett az ivóba, kiegyenesedik, s szégyenlősen körülnéz. Mintha, valami illetlent, megvetésre méltót tett volna, mert ez a les- kelödés idegen tőle, bár magával már alig törődik valamit, inkább a férfit szégyen- li, aki ezen a napon, miután kézhez kapta a fizetését, bevette magát az ivóba. „Nekimenjek, ne menjek..Az asz- szony fáradt és elgyötört, s bántja a lelkiismeret, amiért ilyen szánalmas szerepre, kényszerült, hogy kétfelé kelljen leselkednie, a hangos kocsmába és az utcára is, mert nem akarja, hogy meglássák. Bent se, a férfi se tudja meg, hogy kint áll az asszony, zsebkendőjét gyömöszölve, kétségbeesve és megalázva. Nem átkozó- dik, nincs egy hangos szava, de legszívesebben meghalna, mert így porig sújtva, minek is éljen? Valaki közeledik az utcán, távolról hallani a lépteit, az asszony tehát ellép az ajtótól, s felbámul a csillagos égre, mint akinek semmi köze a földi dolgokhoz, s már csak a bolygók járása tudja lekötni. De innen egy tenyérnyi darabot látni csak az égből, nem is a mennybolt az, inkább valami sovány jelkép, ami sejteti, hogy a napi gondokon és a kocsmai zajon túl van még valami. De mi köze ennek az asszonynak a végtelen térségekhez és ismeretlen világokhoz, amikor a sors ilyen kétségbeejtő őrhelyet jelölt ki számára? Hogyan tudna csillagközi távolságokban gondolkozni, amikor ezekre a nagyon is földi zajokra kell ügyelnie, amelyek a kocsmaajtón szűrődnek ki? Az egyetlen járókelő továbbment, ügyet sem vetett az asszonyra, az utca ismét üres. Valószínűleg gyakran vagyunk így; részvétlenül megyünk el felebarátaink melleit, bár az is igaz, hogy szánalommal mire menne ez az asszony? S már fáradt is, a falnak dől, s így nézi az égboltot, mintha reménysugarat várna, csak egyetlen biztatást, ami új erőt adna neki, hogy legalább annyit bírjon ki, amig itt áll a kocsma előtt. Bent az ivóban pedig ordítanak, s ki tudja hányadszor hangzik fel ezen az estén a bárgyú kérdés: Nekimenjek, ne menjek? Az asszony nem is hallja, már nem is leskelődik az ablaknyíláson, csak áll, háttal a falnak dőlve, s csak annyit kér a sorstól, hogy élve kibírja ezt a szörnyű szégyent, amely valósággal égeti vasszögekkel veretett testét. Csínyt László Balatoni tájak