Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-31 / 177. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPT3JSÄG 1963. Július 31. Hová indultak, meddig jutottak az érettségiző fiatalok? Most érettségiztek. Ambícióval telve, nagy reményekkel hagyták el az iskolapadot. Sokban közülük már kialakult egy szakma iránti vonzalom, mások csak pillanatnyi szükségből jelentkeztek ide, vagy oda. RepliSöiiek jelentkeztem Magas, szőke fiú, Varga Vendelnek hívják. Sugárzik róla az egészség. — Nem vettek fel — mondja. — Nem a felvételi vizsga, hanem a magas orvosi követelmények miatt. Azt mondják ideges vagyok. Hát ideges embernek látszom én? Mások szerint kötél- idegzctű vagyok. És mégis .. Hiába oda nagyon megválogatják az embereket. Először villamossági szakmára szeretett volna menni, de a vitorlázórepülés annyira hatott rá, hogy el sem tudott képzelni mást, mint a felhők felett szállni. — Most már nem bánom, — folytatja — nagyon jó helyem van. Autó-villamossági szerelő leszek. Szeretem ezt a munkát és a repülést sem kell abbahagynom. Továbbra is tagja maradok a vitorlázórepülő-klubnak. így is olyan munkában dolgozom, amit szeretek. A repülés pedig szórakozást, kikapcsolódást jelent. Révbe jutottam — A nyomdában dolgozom — mondja Hermann Zoltán. — A bátyám is ott van. Én még egészen kisfiú voltam, amikor megbámultam a hatalmas gépeket és a bátyám munkáját. Azóta is csodálom ezt a szakmát. Nem vágy7 tam soha máshová: Most^írkézt' szedést gyakorolom, de ez is nagyon érdekes munka. Az a legjobb érzés, amikor'az ember saját keze nyomát látja a fehér papíron. Sikerült a tervem, örülök. Később majd a bátyámmal együtt fogunk dolgozni. Családon belül is vehetek különórákat. — Mehettem volna oda is, ahol többet fizetnek, de ehhez van kedvem. Más ha valamit kedvvel ha csupán a csinál az ember, s pénzért dolgozik. Mérnök leszek — Nem szeretném elkiabálni, mert ez még nem biztos — mondja Sípos Judit. — Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy felvettek az egyetemre. Az egyetem nehéz lesz, de úgy érzem, meg fogom állni a helyem. Mindig érdekeltek a műszaki dolgok. Már a politechnikai gyakorlaton is szerettem, ha komolyabb munkákat bíztak rám. Észreveszi hitetlen arcomat. — Azért mert lány vagyok? Manapság ez ma már nem ritkaság. Különben is egyenjogúság van! Férjhez megyek Katz Mária fekete kislány. Közepesen érett. — A Tejipari Vállalatnál dolgozom, az üzemben. Nem fárasztó munka, szívesen csinálom. Nem ez volt a tervem, de nem baj. Itt sem rossz. Dolgozni mindenhol kell. Marikának vőlegénye van, nem tanul tovább. Az érettségi bizonyítványt megszerezte, akár szakmunkás lesz. akár irodába kerül megtalálja a számítását. A legtöbben megtalálták helyüket. Előttük az élet a maga örömeivel, nehézségéivel és sok-sok lehetőséggel. Rajtuk múlik, hogy mire viszik. — kájé — Kik azok a kispolgárok? Nem azok, akiket néha ok nélkül kispolgároknak nevezünk. Manapság ugyanis divattá válik, hogy ha valaki házat épít, autót vásárol, divatosan öltözködik, új bútort vesz, tvisztel, vagy gépesíti háztartását kikiáltjuk kispolgárnak. Előfordul az is, hogy egyesek elméleteket gyártanak: látván a munkásosztály életszínvonalának, kultúrájának emelkedését, „megállapítják”: kispolgárosodnak a munkások. Hallottam, hogy egy kommunistát azért neveznek kispolgárnak, mert párton kívüli értelmiségiek is a társaságához tartoznak. Mást azért kiáltottak ki néhányan kispolgárnak, mert megnősülvén, abbahagyta korábbi bohém életét és rendezett, kiegyensúlyozott a családi élete. Öntsünk tiszta vizet a pohárba Időnként nem árt elismételni az ismert igazságokat, még akkor sem, ha ezeket már több ízben, alapfokú politikai szemináriumokon elsajátítottuk. Öntsünk tehát tiszta vizet a pohárba és tisztázzuk a kispolgárság fogalmát. A kispolgárság a kapitalizmusban a polgárságnak az a rétege, amely kis magántulajdonnal rendelkezik, általában és döntő mértékben saját munkájából és nem bérmunka kizsákmányolásából él. Ezenkívül a kispolgársághoz Fiatalok karneválja a lengyeli erdőben Augusztus 20~íúy. nagyszabású karnevál lesz a len gyei i erdőben. A majori és—a Lengyel községi ifjúsági szövetség hat község fiataljainak részvételével rendez kirándulással egybekötött karnevált. A karnevál Majosról indul ós útközben csatlakoznak hozzájuk motorral, kerékpárral, lovas kocsikkal. Aparhant, Mucs- fa, Kisvejke, Nagyvejke, Závod és végül Lengyel község fiataljai. Az útvonalon tréfás vetélkedő, próbatétel áll majd a fiatalok előtt ezek legyőzése után folytathatják majd útjukat. A nagyszabású karnevál végleges programját még nem készítették el, de bizonyára a kát község ifjúsági vezetői — a karnevál rendezői — felejthetetlenné teszik a fiatalok erdei karneválját. „Fűre lépni H a csak egyetlen hely lenne széles e hazában, ahol az élet olyan formán megy, ahogy majd arról alább szó esik, akkor is szóvá kellene tenni. Mivel azonban több hely is akad, szerfölött ingerlők a példák, s arra ösztökélnek, hogy szóljunk róluk, mondjuk ki híven egy közepesen sikerült filmvíg játék mondandójához hasonlóan, hogy: fűre lépni igenis szabad! Még tovább: nem csak szabad, hanem szükséges is letaposni azt a fűvel betelepített részt, ami itt-ott; és amott elválaszt embereket, de különösképpen vezetőket egymástól. Miről van szó? Tulajdonképpen nem nagy dolog az egész, s ha úgy vesszük az élet enél- kül is elmegy a maga útján, a társadalom fejlődése sem reked meg, ámhogy nehezebben, gyakoribb döccenőkkel halad az szinte bizonyos. Mutatja ezt az alábbi példa, amit sok közül emeltünk ki, mint az ilyesmiket jellemző leghívebb precedenst. Bizottság járta a falut, arra akart választ kapni, miként zajlik ott a kulturális élet, a községben, a termelőszövetkezetben, s egyáltalán van-e valami jele annak, amit hivatalos nyelven kulturális forradalomnak szokás nevezni. Az eredmény most lényegtelen. Erről majd máskor. Sokkal érdekesebbek e pillanatban azok az akadályok, amelyekbe vizsgálat közben a bizottság tagjai ütköztek. A tanácselnök körülbelül ezt mondta: mennek, menéseinek nálunk a dolgok, de a részleteket inkább az iskola- igazgató ismeri. Az iskolaigazgató: Én csak azt tudom, ami a tantestületben, az iskolában és a művelődési otthonban történik, de hogy a termelőszövetkezetben mi van, arról az ottani elnök tud bővebbet mondani. — Van nekem elég bajom — így a közös elnöke. Nyakunkon az aratás, a cséplés és még sok egyéb, s ezek éppen eléggé lekötik az energiámat, időmet... JT E s a bizottság: Ezeket a problémákat megbeszélték, vagy megbeszélik néha közösen? Volt róla tanácsülés, ott a beszámoló meg a vita során alaposan megtárgyaltuk. Máskor nem? A, felek kicsit csodálkozva néztek egymásra: mikor és miért kellett volna még azon kívül a dolgokról beszélni? Végül a tanácselnök kis tétovázás után, hogy partnerei érzékenységét valamiképp meg ne sértse, kibökte: — Nem jöttek hozzám, hogy tájékoztassanak ... Nem kárt tőlünk tájékoztatást — hangzott a válasz a másik oldalról majdnem egyszerre ... S itt tulajdonképpen elértünk ahhoz a képzeletbeli pázsithoz, amit nemcsak szabad, hanem szükséges is letaposni, ha azt akarjuk, hogy a dolgoknak ne külön-külön legyenek gazdái, hanem egyszerre, s a maguk részterületéről lássák az egész komplexumot. Mert mi derült ki a végén? Az, ho<*v az iskol úga-'gatá a termelőszö- velkezet elnökével t"h\idónkén- pen most telrlkczoH harmad - szorra, s az ezt megelőző két találkozó pedagógus-föld ügyében történt. M ondhatja valaki: miért akarom én most különböző érdeklődési körű, más szakmai elfoglaltságú emberek barátságát, barátkozását kierőszakolni. Hiszen ez csak amolyan tessék-lássék valami lenne úgyis. Szemben ugyan barátok maradnának, de különben semmi sem változna. Az, hogy kikivel barátkozik, kinek-kinek a saját dolga. Ebben az esetben és az ehhez hasonlókban azonban többről van szó, mint emberek egyszerű, nyájas, kedves érintkezéséről. Az a barátko- zás, amit a felhozott példa alapján sürgetünk, tulajdonképpen munkakapcsolat, olyan érintkezés, amelyik egymás segítését, a kollektív bölcsesség, a testületi vezetés kibontakozását van hivatva elősegíteni. Az, hogy egységesebbek legyenek az elgondolások és a tervek, összefogottabb a végrehajtás. Hogy abban a községben, ahonnan a példát vettük, ki kezdte ezt a furcsa különálős- dit nem kutattuk. Ezt firtatni nagyjából felesleges. Sokkal fontosabb, hogy a példával érintettek és mások is okuljanak az esetből, lépjenek rá arra a bizonyos fűre, ami most közöttük elterül, döntsék le a vélt, vagy valóság0« tekintély állította táblákat, közeledjenek egymáshoz. így könnyebb lesz az ő dolguk is, mert é°rem érdk ma gukat egyedül Szolnoki István tartoznak az értelmiségnek, alkalmazottaknak, szabad foglalkozá- súaknak és más társadalmi rétegeknek azok a tagjai, akik a kis magántulajdonosokhoz hasonló életkörülmények között élnek. Kispolgárok tehát a kapitalista társadalomban a kisbirtokos parasztok, kisiparosok, — általában a kisárutermelők — a kiskereskedők és az ezekhez hasonló társadalmi helyzetben élő emberek. A forradalmi harcban a munkásosztály mindent megtesz a kispolgárság, főként legjelentősebb csoportjának, a dolgozó parasztságnak a megnyeréséért. A parasztsággal való szövetség kiépítése döntő jelentőségű a proletariátus forradalmának győzelme szempontjából. A munkásosztálynak ugyanakkor számolnia kell a kispolgárság két arcával, ingatagságával. A kispolgár ugyanis, mint dolgozó a munkásosztályhoz, mint tulajdonos a tőkéshez húz. A kispolgárt a kapitalizmusban állandóan fenyegeti a proletarizálódás veszélye, s csak halványan bízik a meggazdagodás szerencséjében. Mindezeket figyelembevéve a munkásosztálynak a kispolgárság érdekeivel találkozó politikát kell kidolgoznia forradalmi harcaiban. A marxizmus—leninizmus elméletében nagy szerepet játszik a munkásosztály és a kispolgárság, főként a dolgozó parasztság viszonyának kérdése. A marxizmus előtt már a Francia Enciklopédia szerzői is helyesen vetik fel a kispolgárság politikai szerepét: „A rendszerek romlottságával szemben politikai közösségének állásfoglalását fogja — amennyiben ez egyhangú — vallani, s ha megoszlás lesz úrrá,fáz államon, azokhoz csatlakozik majd, akik valamennyiünk egyenlőségének és szabadságának lesznek hívei...” Eszméi túlélik a kispolgárságot A kispolgárokat nem sajátítja ki a munkásosztály. A forradalom győzelme után a kispolgárság megmarad, majd a velük szemben folytatott helyes politika következményeként eljut a szocializmus igenléséig, szövetkezeti útra tér, szocialista termelési viszonyokat alakít kisbirtokából. Ekkor tulajdonképpen a volt kistulajdonos, a most már szövetkezeti ember megszűnik a szó társadalmi és gazdasági értelmében kispolgár lenni. Vajon a szocialista termelési viszonyok győzelmével a kispolgárság gazdasági, társadalmi viszonyainak megváltozásával megszűnik minden, ami a kispolgárságot jelenti, ami a kispolgársággal kapcsolatos? Korántsem ez a helyzet. A marxizmus egyik igazsága: a lét határozza meg a tudatot, de a tudat fejlődése mindig elmarad a lét fejlődése mögött. így vagyunk a kispolgári eszmékkel is. Nem kétséges, mindenki által ismert, hogy a kispolgári léttel, mint alappal együttjár a kispolgári lét jellemzőit tükröző tudat is. Nincs abban szégyellni való — mondjuk ki nyíltan, mert senki sem tehet erről —, hogy a kispolgári tudat objektíve: ingadozó, kétszínű életszemlélet és magatartás, nagyzoló, de kicsinyes életmód, s a mindehhez tartozó, félműveltséget tükröző ízlés, szokások, korlátolt gondolkodás, szűk látókörű véleményalkotás. Ezek kifejezésre jutnak a politikai események megítélésében, az életformában, lakásberendezésben, öltözködésben, stb... A kispolgári jellemvonások bizony élnek a mi társadalmunkban, megtalálhatók a társadalom nem kispolgári osztályaiban, rétegeiben egyaránt. Kispolgári csökevényeknek szoktuk ezeket nevezni. A kispolgári szemlélet tovább él az ideológiában is. Kispolgári talajon virágzik a reformizmus, a revizionizmus, a szektás, dogmatikus nézetek, a túlzott baloldaliság, az invidualiz- mus, nacionalizmus, anarchizmus, stb... Kispolgári talaja van a személyi kultusznak és a vele járó összes elhajlásnak. No, de maradjunk a kispolgári csökevények hétköznapi jelenségeinél, s néhány gyakorlati példán világítsuk meg ezek lényegét. A jólét nem kispolgári csőkévé ny Onnét indultunk el, hogy kispolgároknak neveznek olyanokat, akiknek az életszínvonala ma eléri a régi, módosabb kispolgárokét. Mi lesz, ha tovább emelkedik az életszínvonal? Hát nem az a célja társadalmi rendszerünknek, hogy általánossá tegye a jólétet, s emelje állandóan az egész nép életszínvonalát? A jólét nem kispolgári csöke- vény. A jólét a szocializmus sajátos velejárója. Csak akkor válik kispolgárivá az anyagi helyzet magas foka, ha az önelégültséget, tespedtséget szül, vagy ha az mások rovására, ha nem is bűnös, de nem is erkölcsös eszközökkel — például spekulációval, kapzsisággal, anyagiassággal — jön létre. Nem az a kispolgári, aki a társadalomnak hasznos munkájával anyagi jólétre tesz szert, hanem az a kispolgári, aki egyéni érdekeit a társadalom érdekei elé helyezi önző módon. És az a kispolgár, aki a jogosan szerzett anyagi javakat irigyli. Kispolgári a képmutató, Janus- arcú ember. Az olyan, áld látványos társadalmi névadót rendez, gyermekének — ezzel mintegy hízelegve a hatalomnak —, s közben, hogy a „másik oldalról” is bebiztosítsa magát, titokban megkeresztelted gyermekét. Vagy aki KISZ-esküvőt rendez, majd elutazik nászúira, és biztos ami biztos, titokban templomban is megesküszik. Kispolgári a gyáva ember, aki a világért se avatkozna bele a vitákba, „jobb kívülállónak, pártatlannak lenni” jelszóval. Mi ez, ha nem a régi kispolgár vagyont, egzisztenciát féltő nyavalygásának új vetülete? Kispolgári a fásult, közömbös ember, aki olyan jelszót tűz maga elé: „Minek a világot megváltani, úgysem hagyja magát!” S nem hisz a társadalmi mozgalmakban, beletörődik a meglévő valóságba, s azt akarja valahogy konzerválni. „Majd csak lesz valahogy, csak engem hagyjanak békén” — mondja a kispolgári mentalitású ember. Kispolgári a másokat utánzó, a gíccset kedvelő, a csak anyagiakat hajhászó, a vélt sérelmeken rágódó, a magasabb beosztásúak- nak nyaló, a régi tekintélyek előtt hajbókoló, a kisebbségi érzésekkel terhelt, az érzelgős, a nagyképű, a másokat lenéző, a hátrafelé kacsingató, kispolgári a mindezekhez hasonló ember... Kispolgári, mert ezek a tulajdonságok a kapitalizmusbeli kispolgárságra voltak a leginkább jellemzők. Lehet kispolgári a munkás is, ha ilyen nézeteket vall, ha ilyen a gondolkodása, jelleme, életfelfogása, de semmi esetre sem, ha autót vesz, divatosan öltözik, tvisztel, gépesíti háztartását, vagy kiegyensúlyozott családi életet él. Szerencsére eljutottunk odáig, hogy az emberek szégyellik, ha lpspolgári jelzővel illetjük őket. Jó ez így... De valóban a kispolgári csökevényekért ostorozzuk azokat, akik Ilyeneket hordanak magukban, s ne oda csapkodjunk ahol virág nyílik. Gyenis János
