Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-20 / 168. szám
6 fOEür'A MEGYEI ÄBPÜJSAG 1963. július 29. Megyénk tsz-eiből száz szövetkezeti gazda látogat a Szovjetunióba (Tudósítónktól). Tavaly, a Magyar Szovjet Baráti Társaság és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya megszervezte 33 szövetkezeti gazda és vezető kéthetes tanulmányútját a Szovjetunióba. A költségeket a közös gazdaságok fedezték, a szociális és kulturális alapból. A „világjáró'’ tsz-tagok útjuk során gazdag tapasztalatokat szereztek. A tavalyi kezdeményezés nyomán ez év őszén újabb csoportok indulnak Tolna megyéből tanulmányútra a Szovjetunióba. Száz termelőszövetkezeti gazda utazik majd el. Jó alkalom lesz arra, hogy a tsz-ek a munkában élenjáró tagokat egy életre szóló élménnyel I jutalmazzák. Július végén kezdődnek a járási szántóversenyek (Tudósítónktól). Ez évben harmadszor rendezik meg a szántóversenyeket. A traktorosok tavaly ősszel és idén tavasszal üzemi vetélkedőkön mérték össze tudásukat. A legjobbak részt vehetnek a járási vetélkedőn. Július 28-án a bonyhádi és a dombóvári járásban, augusztus 4-én a paksi, a szekszárdi és a tamási járásban rendeznek szántóversenyt. Általában 24—30 traktoros áll rajthoz. Az idei vetélkedők minőségben előreláthatóan meghaladják az előző évieket. A résztvevők között nőtt a fiatalok aránya. A legjobb négy helyezett értékes tárgyjutalmat kap és jogot nyer arra, hogy indulhasson augusztus 20-án a megyei szántóversenyen. Nyári (ajándékhangversenyeket ad a dombóvári munkásőrzenekar Tolna megyében mind ismertebbé válik a dombóvári munkásőrök 32 tagú fúvószenekara és 36 tagú vegyes énekkara. A csupán másfél évvel ezelőtt alakult zenekar Hemcrle János karnagy vezetésével, az énekkar Péter Fe- rencné pedagógus vezényletével rendszeres szereplője a dombóvári ünnepségeknek. A munkásőr- kórus gyakran a zenekarral lép fel a hangversenyeken. A kitűnő fúvós-zenekar negyven zeneszámot számlál műsortárában. Az ezekből kiválogatott műsorával a nyáron ajándékhangversennyel köszönti a községbeli és a járásbeli szocialista brigádd- kat és termelőszövetkezteket. A napokban például a Dombóvári Vasipari Ktsz szocialista brigád ayatóünnepségén léptek fel meglepetésként, a következő hetekben pedig Döbröközön, Kocsolán és Szakcson adnak ajándékműsort a falu lakosságának. A dombóvári munkásőrzenekar augusztus harmadikétól felkeresi a balatonkenesei és leilei néphadsereg-üdülőket, a balatonaligai és földvári pártüdülőházakat és a balatonlellei SZOT üdülőt is. Könnyű kérdés—könnyű felelet 1. kérdés Mikor alakult meg az Állami Biztosító Szekszárd városi fiókja? 1959 1961 1962 1x2 7. hét 2. kérdés Melyik földművesszövetkezet vásárolta fel a háztáji gazdaságokból a legtöbb árut az elmúlt évben? Dombóvár Bonyhád Dunaföidvár 1x2 5 szelvény 3. kérdés A helyreállítási és tatarozás! kölcsön után hány százalékos kamatot kell fizetni? 0.5 százalék 1.5 százalék 2 százalék 1x2 4. kérdés A Föld felületének hány százalékát borítja tenger? 70.3 70.5 70.7 1x2 Ellenőrző szelvény 7. hét 5. szelvény Név és pontos cím: Tippelőnél marad TUDNIVALÓK: Beküldési határidő: a hetedik hét 6 szelvényét gyűjtse össze, s borítékban július 27-ig küldje be a Tolna megyei Népújság címére: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Tippelni úgy kell, hogy a kérdésre adandó helyes feleletnek tartott név, adat, stb. alatt lévő 1, x, vagy 2-est a tipprovatba kell beírni. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük pályázóinkat, hogy minden szelvényen olvashatóan töltsék ki a nevet és a lakcímet. ' Ha biztos találatot akar elérni, egy-egy nap több szelvénnyel is játszhat, ez esetben a legtöbb találatot élért szelvénye vesz részt a játékban! A portósan küldött szelvények nem vesznek részt a játékban! A július 9—14 között leközölt hatodik hét 6 szelvényének beküldési határideje július 20., déli 12 óra. A határidő után beérkezett hatodik heti szelvényeket nem értékeljük! Szervezettebb anyagellátást, gondosabb felkészülést, szilárdabb munkafegyelmet követel a tél okozta károk helyreállítása Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Pénteken délelőtt ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Megvitatták a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtását, a rendkívüli tél okozta károk helyreállításáról szóló központi bizottsági határozatok végrehajtását, a megyei tanács végrehajtó bizottságának 1964. évi továbbképzési tervét 1021/1960. kormányrendelet értelmében, valamint a bejelentések, panaszok fölött nyitottak vitát. A végrehajtó bizottság ülésének második napirendi pontjaként került vitára, hogy ipe- gyénkben mennyire sikerült a szokatlanul zord téli időjárás okozta károkat helyreállítani. A végrehajtó bizottság jelentését hosszantartó vita követte, számos javaslat hangzott el, míg az intézkedési határozatokat jóváhagyták. A mezőgazdasági munkák értékelésénél a szerfás istállók kerültek a vita középpontjába. Ugyanis hangzottak él olyan vélemények, hogy a nagyarányú állat- hulláíst és a kényszervágást főként ezek az istállók okozták. A tapasztalatok azt igazolják — mint ahogy ezt Virág István elvtáns az MSZMP megyei bizottságának titkára is hangsúlyozta felszólalásában, — hogy a szerfás istállók egy kis előrelátással betöltik átmeneti szerepüket. Ott, ahol már a zord időjárás kezdetén megtették a szükséges intézkedéseket, fokozták a teljesítést, egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés elhullás volt. Ez a tapasztalat egyben figyelmeztetés is; ne bízzuk magunkat az időjárás szeszélyeire, időben és megfelelő módon készüljünk fel a tél fogadtatására. A cél érdekében a végrehajtó bizottság határozatba is foglalta a szerfás istállók időbeni teljesítését. " A hosszantartó tél az ipari üzemek tevékenységét is megbénította, lassította a termelést, s a tanácsi vállalatok közül háromnál jelentős lemaradást is okozott A legtöbbet az Építőipari Vállalatnál. Helyzetük ma is nehéz, annak ellenére, hogy számos intézkedés történt a lemaradások pótlására. Megyénk építkezése — a lakások, irodaházak, üzletek és egyéb Nagydorog és Vidéke Körzeti Fölművesszövetkezet azonnali belépéssel havi 80000 Ft forgalmú kajdacsi önkiszolgáló vegyesboltjába szakképzett boltvezetőt nagydorogi vas-műszaki boltba pedig szakképzett eladót keres. Jelentkezés személyesen, vagy írásban, a központi irodában. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Fizetés kollektív szerint. (107) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolnu megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 40. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél előfizetési df| egy hónapra 12 Ff Index-szárat 29 Otifl. közületek — mondhatni a Komlói Építőipari Vállalat kezében van. A vállalat dolgozóinak munkája ellen, számos kifogás hangzott el. Az 1962-es évet — akkor kezdte meg munkáját megyénkben a vállalat — már öt és félmillió forint adóssággal zárták. Ennyivel kevesebb értékű építkezést végeztek. Adósságuk azóta közel 14 millió forintra növekedett. Nos, ez már semmiasetre sem magyarázható csupán a zord időjárással. Van ebben egy nagy adag nemtörődömség, felelőtlenség és ahogy a tapasztalatok mutatják, lazaság. Éppen ezért a végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy felszólítja a Komlói Építőipari Vállalat vezetőit, változtassanak módszerükön. — Ügyeletes orvos vasárnap: dr. Bagi Emilia, Szekszárd, régi kórház. — Folytatásos regényünk és képregényünk anyagtorlódás miatt mai számunkból kimaradt. — Megjelent a Tolna megye Ifjúsága, a KISZ megyei bizottsága lapjának legújabb száma. — A gyulaji termelőszövetkezet 23 mázsás átlagtermést takarított be 50 holdas őszi árpa táblájáról. — A SZOT hajdúszoboszlól Béke gyógyüdülőjét pénteken ünnepélyesen átadták rendeltetésének. Az ünnepségen ott volt Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöMeleg idő Várható időjárás ma estig: meleg, túlnyomóan napos idő, legfeljebb elszórtan futó eső zivatar. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30—34 fok között. (MTI) TTTTTTTTTTTTTTTTTÍTtTTTTTTTTTTTTT Á nyerőszámai: 21, 35, 36, 48, 60 Határozatot hoztak arra is, hogy a meglévő alapanyaghiány pótlására — ami minden jel szerint csupán szállítási okokból késlekedik — a felelős minisztériumokkal veszik fel a kapcsolatot. Az építőiparban az éves terv sikeres teljesítésének döntő időszaka a második negyedév. Sajnos ezt az időszakot nem a legkedvezőbben tudták kihasználni, s így a munka dandárja áthúzódott a harmadik negyedre. Tehát ezekben a hetekben dől el, hogy lesz-e éves tervteljesítés, pótolni tudják-e a téli hónapok okozta lemaradást. A megyei tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a még soronlévő feladatokat, a mező- gazdasági és az ipari termelés kiesések pótlása érdekében. ke, valamint Brutyó János, a Politikai Bizottság póttagja, a SZOT főtitkára. — A Televízió műsora: 15.10: Szovjetunió—USA atlétikai viadal. 18.00: Hírek. 18.10: Dávid és Góliát Délkelet-Ázsiában.'' 18.30: Nyári szünet. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Hétről hétre... 19. 55: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Üdülőknek, üdülőkről. (Vidám zenés műsor). 21,55: Maupassant novellái IV. A két barát. (Magyarul beszélő francia film. Csak 14 éven felülieknek!) 22.20: Hírek. Tv-híradó (ism.) • A Munkaügyi Minisztérium 505. sz. Iparitanuló Intézete pályázatot hirdet: A tamási iskolához 1 fő építőipari, 1 fő vasipari tanári és 1 fő mezőgazdasági gépszerelő szakoktatói állás, a gyönki iskolához 1 fő mezőgazdasági gépszerelő szakoktatói állás, a dunaföldvári iskolához 1 fő mezőgazdasági gépszerelő szakoktatói állás, a szekszárdi iskolához 2 fő ács, 1 fő vasbetonszerelő, 1 fő központi- fűtésszerelő szakoktatói, valamint 1 fő matematika—fizika szakos tanári állás betöltésére. A pályázat feltételei: tanári állás betöltésére egyetemi, vagy főiskolai végzettség, műszaki tanárnak technikusi végzettség. Szakoktatói álláshoz technikumi végzettség, vagy szakmunkás- bizonyítvány (VIII. ált. iskola) és legalább 5 évi szakmai gyakorlat szükséges. Jelentkezni: Mü. M. 505. sz. Helyiipari Iskola, Szekszárd. Széchenyi u, 23. (128) Sztárok a III. Nemzetközi Filmfesztiválon Moszkva: Simone Signorét (baloldalt) és Yves Montand, a népszerű francia színész-házaspár M. Sztrizsenova és fc. Sagalova (jobboldalt) szovjet film-színésznő k társaságában. (MTI Külföldi Képszolgálat)