Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-17 / 165. szám

8 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ 1963. július 17. ISMÉT a simontornyai strandról Június 26-i szá­munkban tettük fel a kérdést: Mikor lesz strand Simontor- nyán? Cikkünkben kifogásoltuk, hogy eb­ben a nagyközségben nincs strandfürdő. Hi­báztattuk ezért a köz­ségi tanácsot és rész­ben a község lakóit is. Mert elindult a községben egy moz­galom, a vegyesipari vállalattól, azonban nem talált olyan visszhangra, amint megérdemelte volna. Cikkünkkel kapcso­latban levéllel kere­sett fel bennünket a község tanácsának végrehajtó bizottsága. A levélben közöltek ismerete nélkül, úgy érezzük, nem teljes írásunk, ezért szük­séges a simontornyai elvtársak leveléből néhány adatot, amely a község fejlődését, előrelépését bizonyít­ja, közölni. A község egész évi KÖFA- alapja 350 000 forint, ez az összeg, a köz­ségben folyó nagy munkákhoz viszonyít­va, a megoldásra vá­ró feladatok kivite­lezéséhez igen kevés. Mert épül, szépül ez a község is, bár a fejlődés nem annyira lemérhető, észreve­hető. mint más köz­ségekben, hisz itt év­tizedes mulasztásokat kell pótolni. Az utób­bi egy-két évben a tanács erejét meg­feszítve munkálkodik azon, hogy szép, ren­dezett legyen a köz­ség. És a lakosság segítségét is igénybe veszik ehhez. Leg­utóbb például a köz­ségben parkot épí­tettek társadalmi munkában. Járdákat építenek, vízvezeté­kek kilométereit ás­sák a földbe, villanyt szerelnek, napközit építettek. Mind-mind olyan tény, mely a község fejlődését iga­zolja. Amikor a napokban jártunk ebben a nagy ipari községben el­ismerték a vezetők, hogy a fejlődés le­hetne gyorsabb is. Bár az erőkhöz, a le­hetőségekhez mérten a mostani ütem ro­hamosnak mondható. Kétségkívül sok meg­oldásra váró feladat van a község előtt. Ezek megvalósítása csak közös erővel le­hetséges. A lakosság nagyobb aktivitása feltétlen lendítene a mostani fejlesztési ütemen is. Azon fá­radozik a tanács és a tanácstagok is, hogy a községet ren­dezetté, széppé te­gyék. Az állami tá­mogatást ésszerűen felhasználva, a helyi erők figyelembe vé­tele, lehetőségek ész­szerű felmérése tette szükségessé, hogy a község fejlesztésében bizonyos sorrendet ál­lapítsanak meg. így sor kerül majd a következő években egy strandfürdő épí­tésére is, azonban ad­dig még néhány ut­cába a villany- és vízvezetéket kell be­vezetni, amely egye­lőre fontosabb a strandfürdő építésé­nél. Kétségkívül, a múltkori cikkünkben említett alap, e strand létrehozásához csak alap, de kevés ah­hoz, hogy építéshez fogjanak. Több pénz kell ahhoz, több lel­kesedés, megértés, hogy úgy mondjuk ügyszeretet, főleg a községben működő vállalatok részéről. Mert tizenötéves programot megvaló­sítani, a távlati ter­veket megvalósítani csak egthittes erővel lehet. És sajnos, e napokban még azt tapasztalhatjuk, hogy egyesek nem sokat törődnek a község fejlődésével, követe­lőznek, kifogásokat keresnek, de nem áll­nak oda akkor, ha a kifogásolt létesít­mény megvalósítását vénzik — nélkülük. Épül strandfürdő Simontornyán, szük­ség van rá tudják ezt a község veze­tői, érthető okok miatt azonban a für­dő megvalósítása a jövő évek feladata — addig fontosabbak megoldását tartják célszerűnek. Könnyű kérdés—könnyű felelet 7. hél 2. szelvény 1. kérdés Mennyi a kerékpár évi biztosítási díja? 10 Ft 20 Ft 30 Ft 1x2 2. kérdés Hány községben kölcsönöznek háztartási kisgépeket megyénk földmíívesszövetkezetei ? 42 49 56 1 x 2 3. kérdés Hány család élt 1960-ban Tolna megyében? 74 773 74 783 74 793 1 X 2 4. kérdés A totón szereplő 16 mérkőzés közül mennyit kell legalább lejátszani, hogy a nyereményalapot kifizesse? 8 mérkőzést 9 mérkőzést 10 mérkőzést 1x2 Név és pontos cím: Ellenőrző szelvény 7. hét 2. szelvény Fegyverrejtegetők és orv­vadászok a bíróság előtt Tippelőnél marad TUDNIVALÓK: Beküldési határidő: a hetedik hét 6 szelvényét gyűjtse össze, s borítékban július 27-ig küldje be a Tolna megyei Népújság cí­mére: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Tippelni úgy kell, hogy a kérdésre adandó helyes feleletnek tartott név, adat, stb. alatt lévő 1, x, vagy 2-est a tipprovatba kell beírni. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük pályázóinkat, hogy minden szelvényen olvashatóan töltsék ki a nevet és a lakcímet. Ha biztos találatot akar elérni, egy-egy nap több szelvénnyel is játszhat, ez esetben a legtöbb találatot elért szelvénye vesz részt a játékban! A portósan küldött szelvények nem vesznek részt a játékban! A július 9—14 között leközölt hatodik hét 6 szelvényének beküldési határideje július 20., déli 12 óra. A határidő után beérkezett hato­dik heti szelvényeket nem értékeljük! Jupiterlámpák fényében kezd­ték meg tegnap délelőtt a szek­szárdi járásbíróságon Gyepesi Jó­zsef és 11 társa érsekcsanádi la­kosok ellen indított bűnügyben a tárgyalást. A jupiterlámpák azt jelzik, hogy a televízió is készí­tett felvételeket. A bíróság előtt egy asztalon a bűnjelként lefoglalt fegyverek egy kisebb arzenálnak is beillő hal­maza. Katonai fegyverek, vadász- és céllövő kispuskák hevertek sor­ban, és sok lőszer. A VAblRAT szerint a büntető eljárás a gemen- ci állami vadgazdaság vezetőjé­nek feljelentésére indult meg. A nyomozás során megállapították, hogy a gazdaság területén egy orvvadász-társaság működött. En­gedély nélküli lőfegyverekkel, lő­szerrel rendelkeztek és több eset­ben megdézsmálták a vadgazda­ság állományát. Gyepesi József elsőrendű vád­lottnak öt engedély nélküli fegy­vere volt, s hol egyik, hol másik vádlottal számos vaddisznót, őzet, szarvast, nyulat, fácánt lőttek a gazdaság erdeiben és Érsekcsanád határában. Az eddigi vizsgálat sze­rint több mint 30 000 forint kárt okoztak a társadalmi tulajdon­ban. Ezért is a vád jó részük el­len lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint társadalmi tulajdon elleni lopás bűntette. Szabó Lajos másodrendű vád­lottól két puskát vettek el, Palik József harmadrendű vádlottól egy puskacsövet és egy kispuskát. Ha- nák József hadipuskát és kispuskát rejtegetett. Hanáknak 1958-ig volt fegyvertartási engedélye, s ezt használták fel társai, és engedély nélküli fegyvereiket nála rejtet­ték el., Lehetne még sorolni, ho­gyan pusztították a vadakat, mi­ként osztozkodtak rajta. Érdekes azonban, hogyan jött össze ennyi fegyver. Gyepesi József egy kis­puskát öt liter pálinkáért vett. A többit kapta. Albert János pedig Kuli Józseftől kapott egy vadász- fegyvert. Fél évig rejtegette, az­után Gyepesi Józsefnek adta. Tér­Nagyobb mennyiségű bukósisak érkezik Szekszárdra A KRESZ szerint hatvan kilo­méternél gyorsabban haladó mo­torkerékpár utasának, vezetőjé­nek bukósisakot kell viselni. A motorost és az utasát védő hasznos „durkalap” ezideig. ritka vendég volt a szekszárdi boltban, ugyanis ezideig mindössze csak egy ötven darabos szállítmányból lehetett válogatni. A múlt hónap­ban érkezett szállítmányt órák alatt elkapkodták. E hónap végén érkezik ismét, de most már remélhetőleg na­gyobb tétel bukósisak. A pasztel- színű fej védőből, mely duralu- miniumból és üvegszállal erősí­tett műanyagból készül, a mos­tani szállítmány sokszínűbb lesz, mint volt az első szállítmány. A kereskedelem ugyanis a vásárlók véleménye alapján már több szín­ben készítteti a sisakokat. Bízunk abban, hogy a követke­ző hetekben még gyakrabban kap városunk, és megyénk a mo­torosok életét védő bukósisakok­ból. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspórt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vóllalato Felelős kiadó*. Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 40. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hánopro 12 Ft indev-szám: 25 069. mészetesen valamennyien részt vettek a vadászatokon, vagy pus­kával, vagy mint hajtők. Visszaesőként vádolja a bíróság Gyepesi Józsefet, aki lopásért és fegyverrejtegetésért, Farkast, aki lopásért már volt büntetve. A vádlottak kihallgatása során érdekes jelenség, hogy valameny- nyien bűnösnek érzik magukat, de a vádirat egyes pontjaival még­sem értenek egyet. Gyepesi József például az ötödik fegyverről nem akar tudni. Abban sem tisztázó­dik a helyzet, hogy az egyik ak­ciónál, amikor egy vaddisznót és egy őzet lőttek, ki volt a tettes. Gyepesi azt vallja, hogy Farkas lőtte az őzgidát, Szabó Lajos sze­rint Gyepesi. Ugyanígy egymásra vallanak más esetekben is. Egyéb­ként az egész ügy az őz és a vad­disznó elejtéséből tudódott ki. Gyepesi a télen disznót vá-í gott, s gondolták, jó lesz hozzá egy kis vadhús is. Ezért indultak el vágás előtt portyára. A TANUK KIHALLGATÄSÄRA ebédszünet után került sor. Itt is ellentmondó vallomásoknak lehet­tek tanúi a hallgatók. Kosa Jó­zsef például azt vallotta, hogy só­gora, Farkas, 1955-ben üzente ne­ki, amikor hasonló ügyben már letartóztatták, hogy vegye magá­hoz a zsákba csomagolt fegyvert* s utána Gyepesi vitte el tőle. Gyepesi ezt tagadta, mondván, ő 1961-ben, Farkastól vitte el a jelzett puskát. Taba László és Dö­me József né azt vallotta, hogy Tabáéknál Farkas, Dömééknél pe­dig Gyepesi Ernő rejtett el tud­tuk nélkül fegyvereket. A tárgyalást ma folytatja 3 szekszárdi járásbíróság. Jelentős változás az egyetemi hallgatók állami támogatásában . A napokban rendelkezés jelent meg, amely fontos változásokat léptet életbe a felsőoktatási in­tézmények nappali tagozatos hall­gatóinak állami támogatásában. Eddig hiába volt valakinek jó ta­nulmányi eredménye, ha a szü­lők jövedelme egy meghatározott összeget meghaladta, a hallgató nem kaphatott ösztöndíjat. Ez most megszűnik. Az új rendel­kezés értelmében az állami tá­mogatás kétféle lehet: szociális támogatás és tanulmányi ösztön­díj, s ezek egymástól függetlenül adhatók. A szociális támogatás formái: diákotthoni, vagy kollégiumi el­helyezés, rendszeres pénzbeni tá­mogatás, kedvezményes étkezés, valamint rendkívüli segély. A szociális támogatás mértéke az egy családtagra eső jövedelemtől függ, s ebből a szempontból a hallgatókat három kategóriába sorolják. .............................. D iákotthonban elsősorban azo­kat a fiatalokat helyezik el, akik­nek szülei nem a felsőoktatási intézmény színhelyén laknak. Az elhelyezésnél előnyben részesítik az alacsony jövedelmű fizikai dolgozók gyermekeit. A diákott­honban lakók az étkezésért és a teljes ellátásért egységesen havi 200 forintot fizetnek. Ez az ösz- szeg csupán töredéke annak, amibe egy-egy hallgató ellátása az államnak kerül. Általános tanulmányi ösztöndí­jat kap minden hallgató, aldnek átlag eredménye legalább jó. Az ösztöndíj összege 100—300 forin­tig terjedhet. A kitűnő rendűek 300, a jelesek 250, a jók 150 fo­rint ösztöndíjban részesülnek havonta. Népiköztársasági tanulmányi ösztöndíjnál eddig csak egy ka­tegória volt, s ennek összege 700 forint. A jövőben két fokozat lesz. Az első fokozatot — havi ezer forintot — az a 2—4. évfo­lyamú hallgató kaphatja, aki aa előző tanévben kitűnő tanulmá­nyi eredményt ért el. A népköz­társasági tanulmányi ösztöndíj második fokozata — amelynek összege 700 forint — annak a 2—4. éves hallgatónak adomá­nyozható, aki az előző oktatási évet legalább jeles tanulmányi eredménnyel végezte, s legalább egy tárgyból kimagasló tudást mutatott fel. Az 1963—64-es tanévtől sokkal többen részesülhetnek a népköz- társasági tanulmányi ösztöndíj­ban, körülbelül nyolc—tízszer annyian, mint eddig. A népköztársasági ösztöndíjasok sem általános tanulmányi ösztön­díjat, sem rendszeres pénzbeli támogatást nem kaphatnak. Attól a hallgatótól, akinek tanulmányi eredménye, erkölcsi, politikai magatartása nem megfelelő, az adományozó az állami támoga­tást határozott időre megvonhat­ja. Az új ösztöndíj-rendszer ez év szeptemberétől lép érvénybe. Amint a Művelődésügyi Mi­nisztériumban közölték, változá­sokra kerül majd sor a társadal­mi tanulmányi ösztöndíj jelenle­gi rendszerében is. (MTI.) „tiltott gyümölcs” áldozatai Fokozott óvatosságot a permetezett gyümölcsök felhasználásánál A múlt évben két halálos mér­gezést okoztak a gyümölcsösök permetezésére használt mérgező anyagok, illetve a gondtalanul kezelt tároló edények, s az idén is több termelő üzemből kellett kórházba szállítani éretlen gyü­mölcsöt fogyasztó, vagy permetes kádban fürdőző gyerekeket mér­gezési tünetekkel. A dabasi Pető­fi Termelőszövetkezetben 16, a Nyírlugosi Állami Gazdaságban 13 gyerek evett frissen permete­zett, „tiltott"’ gyümölcsöt. Csak a gyors kórházi kezelés mentette meg őket a súlyosabb következ­ményektől. Az Apagyi Állami Gazdaságban hét gyerek és öt feilnött betegedett meg a parathio- nos szerrel három nappal előbb permetezett éretlen téli alma fo­gyasztásától, s a 14 éves Czirják Józsefen már a kórházban sem tudtak segíteni. A mérgezésekkel kapcsolatban megállapították, hogy a permete­zést végző gazdaságok megtették a szükséges óvintézkedéseket. A lakosság egy része azonban még mindig azt hiszi, hogy a figyel­meztető táblák, hirdetések csupán arra valók, hogy a dézsmálókat elijesszék. A szakértők szerint a frissen permetezett gyümölcsök akkor is mérgezőek, ha fogyasztás elölt gondosan megmossák. Arra hív­ják fel a lakosság figyelmét, hogy — elsősorban saját érdekükben — a fákról ne szedjenek gyümöl­csöt. Különösen indokolt az éret­len gyümölcsöknél, amelyek vegy­szeres kezelése folyamatosan az érés kezdetéig tart. A gyermeke­ket minden családban külön fi­gyelmeztessék a veszélyre! Ugyan­csak óvni kell a gyermekeket at­tól, hogy a permetlé készítésére használt kádakban fürödjenek. (MTÜ

Next

/
Oldalképek
Tartalom