Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-03 / 153. szám
4 TOLNA' IWSGYfil NFPmSAG 1963. július 3. Az útravaló... SZEKERES KAROLY: | FuU&lok 4 . — EGY BÍRÓ NAPLÓJÁBÓL I Űíjv érezte valamit kellene mondani. Őszintén. egyszerű szavakkal, ahogy ezt már természete diktálja. Tekintetével végig pásztázta az előtte álló huszonnégy fiatalt. Elállt szándékától. — Örökre nem veszek búcsút tőlük, miért is traktálnám fejüket olyasmivel, hogy . . . no, hát tényleg miről is beszélnek nekik? — tűnődött el. Az ünnepség, amellyel a felszabadult ipari tanulókat, azaz már az ifjú szakmunkásokat körülvették, valahogy rá, az oktatóra is érzékenyen hatott. Talán túlságosan is elérzékenyült, nagyon szívéhez nőttek ezek a gyerekek. A három év alatt igazán nem volt velük semmi probléma. A fiúk is érezték, hogy a mester elvtárs — ahogy szakmai oktatójukat nevezik — szívesen atyáskodik felettük. Akár a tanulásról, akár a közös szórakozásról volt szó. A jószándékkal nem lehet visszaélni, ez még a gyengébb tanulót is arra kényszerítette, hogy jobban tanuljon. Egy- némelviknek a közepesnél nem sikerült jobbá tenni eredményét, nehéz az elméleti rész. De a gyakorlat? — Külön-külön és mind együttvéve is felelősséget vállalok értük, akár a legtapasztaltabb, minden fortéllyal „megkent” szakikkal is felvehetik a versenyt — lelkesült már a gondolat hatására is Varga István, az ipari tanulók oktatója. Megint csak sorra vette az arcokat, de most már külön-külön szemlélte őket. Hajmási Tibin kezdte, ő szólt a volt tanulók nevében. Mit is mondott? — Sohasem fogják elfeledni tanáraik, oktatójuk intelmeit. S hogy mennyire fogant meg bennük a sok jó, amire tanítottak, majd rövidesen elválik amint elfoglaljuk helyünket a termelő ••munkában. I M ennyire más ezeknek I _________í___________a fiatal oknak élete, mint a mienk volt. Szakmunkásvizsga, bankett, jutalom? Mennyire messze voltunk mi ettől! — tört ki belőle a sóhaj. S ahogy nézte a vigadozó fiukat, az eredményes vizsga tiszteletére rendezett bankett résztvevőit, megpróbálta osztályozni őket. No nem, most igazán nem a tanulmányuk eredménye alapján. A ruhájukat nézte, s azt találgatta vajon milyen minőségű anyagból készült. Mert hót valamikor a magamfajtabelinek nem futotta többre, mint a sötétkék, vagy fekete „khasa” szövetre. Ilyen olcsó kis öltönye volt neki is, mint legjobb ruhadarabjában, ebben ment a szakmunkásvizsgára. Nem is tudta többet magára ölteni. — Rafinált emberek voltak a gyár akkori urai — szokta mondogatni. S ez a rafináltság most újra eleven képként jelent meg 1 előtte. Vizsgára ment, ünneplőbe. | s mire a „segédlevelet” kézhez j vette, ledolgozott vagy tíz órát. A meszes áztatástól kezdve, a bőr hasításáig mindenre kíváncsiak voltak a vizsgáztatók. — Persze az utolsó lehetőséget is kihasználták, hogy pénz nélkül dolgoztassanak — vonja le ismét és ki tudja hányadszor a következtetést. | A szakmunkásvizsgája sikerült, de a ruha? Az ünneplő ruhát, azt márcsak munkára hordhatta. Hogy miért tört elő újra ez az emlék? A fiúk sötétkék kamgárn ruhája juttatta eszébe és örült is, hogy feltörtek belőle az emlékek. Volt olyan szándéka, hogy mindezt elmeséli az ifjú tímároknak. a Simontornyai Bőrgyár újdonsült szakembereinek. Útra valóul szánta, ízelítőnek a fiatalok régi életéből, lehetőségéről. S hogy jobban megbecsüljék a mát és a holnapot. Mert ők valóbán olyan körülmények között kezdik pályafutásukat, amiről a Varga Pisták csak álmodtak egykor. Az útravalónak szánt emlékezés mégis csak a gondolatban maradt meg, ott is visszakerült a lassan mór elhomályosuló, huszonöt évvel ezelőtti történetek közé. — Jobb így, ők már más „nyelvet” beszélnek, nem értenék egészen a szív feltárulkozását, ha még olyan illedelmesen is figyelnének — morfondírozott. Hosszan nézte újra őket. Felszabadultan magyarázták már a fiúk a vizsga legizgalmasabb perceit. Ott ültek a gyár vezetői között, magabiztosan a tiszteletükre rendezett banketten. Holnapra már kipihenik fáradalmaikat és munkába állnak. Utánpótlást visznek a már-már kihalófélben levő szakmába, segítséget a több évtizede tímárkodó szakiknak. S bár Varga István ajkán nem hangzott el az útravalóul szánt intelem, a fiatalok nem indultak üres kézzel az „életbe”. A hu- 'S'/ófinégy volt ipari tanuló közül négynek vörös oklevélre írták fel vizsgaeredményét, hárman jeles osztályzatot kaptak és a többiek sem maradtak el nagyon mögöttük. Sikeresen fejeződött be az első csoportos iparitanuló-képzés a Simontornyai Bőrgyárban. Rácz Lászlóné Múzeumba került a szekszárdi céhlegények emlékfája Szekszárdon. a Séd patakun átívelő hármas-híd melletti régi ház sarkán századok óta állt egy vaslemezbe burkolt ágas-bogas fatörzs. Elbeszélések szerint valamikor ott volt a város széle, a Pécs és Budapest felé vezető országút mentén, s a hajdani szokás szerint a világjáró céhlegények búcsúzáskor vasszeget vertek emlékül a céh-fába. A céhlegények emlékfája most méltó helyre, a szekszárdi múzeumba került. 2. — Vad, és makrancos lett a gyerek. Nem tudom, miért?... Nem bírtunk vele. Elhatároztuk, hogy állami gondozásba adjuk. Ez az apa tehát a legtermészetesebbnek azt tartotta, hogy mivel nem bír a gyermekkel, állami gondozásba adja, majd az állam elvesződik a gyermekével. így hát az apa, aki nyilván a munkakörében is szerette az „áthidaló” megoldásokat, ez esetben is a legkényelmesebb, a legkevesebb konfliktussal járó megoldást: az állami gondozást választotta. Úgy gondolta. hogy a család békéjét így tudja a legmegfelelőbben biztosítani. Legalább is akkor még így hitte... — A gyermeket egy gazdához adta ki az intézet. Nem volt rossz dolga. De itt sem tudott megszokni, és hazaszökött — vallja az anya. — S tudomásom szerint a gazda biciklijét is magával hozta, alig tizenegy éves korában — teszem hozzá. Az anya meghökken. hogy még ilyen „jelentéktelen” részletekre is kiterjeszkedem, majd mentegetőzve hozzáteszi: — Igen, valóban így volt, de nem történt nagyobb baj, hiszen a biciklit visszaküldtük. — Majd kisebb szünet után így folytatja Polgárné. — Sajnos a fiam később bűncselekményeket követett el. és Aszódra került. Nem is tudom, hogy helyes volt-e? — Ott szakmára tanították — jegyzem meg. Az anya élesen közbevág: — Igen. de a gyereknek nem volt kedve a cipészmesterséghez. Hiába, amihez az embernek nincs kedve... A valóság az, hogy ennek a fiúnak semmihez nem volt kedve, a családból nem hozta magával a munka szeretetét. A szülők emlékezetébe idézem a bukás útját: Aszód, majd ismét Aszód. Szökés Aszódról. Közben egy intermezzo: a szökés ideje — alig néhány nap — alatt a betörések sorozatát követi el. Ismét Aszód következik. Itt kerül össze a hűséges jóbaráttal, Varró Tibivel. Az apa a rövid szabadlábon-lét időszakában igyekszik elhelyezni a gyereket. Jóskának azonban nem ízlik a munka. Munkahelyeit állandóan változtatja. Az apa úgy érzi — s ezt a tárgyaláson is hangoztatja —, a szülői kötelezettségének eleget tett azzal, hogy fiát elhelyezte. Kénytelen vagyok ismét az apót megcáfolni. Nekem az a véleményem, hogy a puszta elhelyezés nem elég. ha ez nem párosul a munkára való neveléssel és azzal, hogy gyermekeinkkel őszintén, minden kendőzés nélkül beszéljünk a munkával járó gondokról, a felmerülő nehéz problémákról. Ezt ez az apa. aki pedig munkahelyén emberekkel foglalkozott, nem egyszer nehéz problémákkal küzdött meg sikerrel, gyermekénél elmulasztotta. Csodálható ezek után, ha az egyébként is ingatag jellemű fiú a munkát elkerülte, sőt munkahelyeiről nem egyszer bűncselekmény árán szabadult meg? Ennek egy kirívó példáját is elmondom: Jóska, mint kifutó. 1000 forintot kap a boltvezetőtől, hogy a pénzt postára adja. Megbíznak benne, hiszen ismerték az apját. Jóska azonban a pénzt zsebrevág- ja, a Balaton mellé utazik, és a ..zsákmányt” két este eltékozolja. Jóska 17 éves akkor. A büntető bíróság elnéző vele szemben: pontosan akkora pénzbüntetésre ítéli, amennyit elsikkasztott. A hiányzó ezret viszont a szülők térítik meg. A szülők örülnek, hogy fiuk a dolgot könnyen megúszta, és utána — méginkább magára hagyják, nem emelnek gátat kimaradozásai elé. Nem kérdezik meg, hol járt. és mit csinált? Az az érzésem, beletörődtek már abba, hogy úgysem lehet rajta segíteni. S Jóska az életet egyre inkább a visszájáról nézi. Még nem huligán, de a huligánszellem egyre inkább megfertőzi. Már nem érez erkölcsi korlátokat. Már érzéketlen az élet pozitív jelenségei iránt, megvetéssel nézi a fiatalok százezreinek erőfeszítéseit, becsületes munkáját. Az élet értelmét a fékezhetetlenségben látja. A számára csupán anyagiakat nyújtó családi környezet sivárrá válik, s ezt a sivárságot a bűnnel igyekszik ellensúlyozni. Elszakad a családi környezettől, a munkától, a becsülettől. S a szülők tehetetlensége és közönye csak bátorítja a fiút. Egyre inkább kialakul bennem az a meggyőződés, hogy a szülők menekültek ettől a fiútól. Szinte csak addig voltak nyugodtak, amíg nem hallottak róla. Most már bizonyosan ők is érzik, hogy a felelősségnek ezért az elhárításáért, a „semmiről nem tudni” kényelemért, drága árat kell fizetniük. * Varró Tibi családja egészen más mint Polgár Jóskáé. Ebből a családból az anyagi kiegyensúlyozottság és a látszólagos fegyelem, s szülői tekintély is hiányzik. Varró János, a családfő iszákos, kicsapongó, állandóan barátnői vannak, sőt a fiú egyik lányismerősére is szemet vet. A fiú hosszú ideig nem tudja, hogy Varró János nem az édesapja. Egy hitvány szomszéd megsúgja neki, hogy házasságon kívül született, s Varró csak adoptálta. Adoptálta, de soha fiává nem fogadta. S az anya? Amint a bíróság elé áll. az arcán különös fintorok és rángások árulják el lelkiállapotát. Nem akar vallani. Tekintetéből szemrehányás sugárzik. Mintha vádolni akarna. De kit? Mentességi jogával él és nem tesz vallomást. Szavak nélkül is az a benyomásom róla, hogy ez a nő már hosszú idő óta mindent céltalannak tart: a házasságot, a családot, az egész életet. Pedig mindössze negyven éves. Nemrég idegszanatóriumban volt. Akkor is, amikor fia nagy bűnét elkövette. S a férj, az örökbefogadó apa hogyan viselkedik? Arcán teljes közöny látszik. Vallomás közben csak időnként villan fel a szeme, s ilyenkor tekintetéből gyűlölet sugárzik. Minden szavával éreztetni akarja, hogy neki semmi köze ehhez a fiúhoz. Pedig a fiú eddigi élettörténete azt bizonyítja, hogy a fiú életfelfogásának kialakításához nagyon is sok köze volt. A felelőtlenségért, a gátlástalanságért a fiúnak nem kellett a szomszédba menni eleven példákért. Nézzünk kissé távolabbra, s vizsgáljuk csak meg, miben „bűnös” Varró János? A fiú ötvenhatban a Corvin-közi ellenforradalmárokhoz csatlakozik. Akkor tizenhárom éves. Hogy ott mit csinált, homály fedi. Az apa november közepén érte megy, és hazaviszi. Engedi, hogy a tizenhárom éves fiú fegyvert hozzon haza. Végül is a lakók követelésére kénytelen a puskát a házból eltávolítani, viszont szemet húny akkor, amikor a fiú egy TT.-pisztolyt szerez és ezt magánál tartja. Csak akkor ijed meg, amikor a fiú a pisztolyt egy játszótársának megmutatja, és a gyermeket véletlenül agyonlövi... Az apa ekkor — 1957. januárjában — ijedtében disszidál. S csak egy év múlva, amikor már nem kell tartania a felelősségre vonástól, tér vissza családjához. — Nem érzi a felelősséget, hogy magára hagyta ezt a fiút? — kérdezem, és a szenvedély izzását alig tudom visszatartani. Vállat von, s csak ennyit mond: — Ennél a fiúnál... úgysem használt semmi... Tetszik látni? Tibi 1957-ben az aszódi javítóba kerül, s ettől kezdve életútja kísértetiesen hasonlít Polgár Jóskáéhoz. A javítóból négyszer szökik meg, s a szökési intermezzókat betörésekre használja fel.végül már börtönbüntetésre ítélik. A Kozma utcai börtönben végleg megpecsételi barátságát Polgár Jóskával, akivel már Aszódon is nagyon összebarátkozott. Megbeszélik, hogy ezentúl együtt fognak „tevékenykedni”. Mégis, amikor a börtönből kikerülnek — legalább is egy időre — úgy látszik, hogy „fogadalmukat” nem tartják be. Dolgozni kezdenek. Munkahelyeiket változtatják ugyan, de mégis dolgoznak. Polgár Jóska idegen társaságba kerül. Varró Tibi pedig egy munkás lányának kezd udvarolni. A munkás, aki sok rosszat hallott Tibiről, figyelmezteti lányát, hogy vigyázzon ezzel a fiúval. Tibi gyakran jár fel hozzájuk hívás nélkül. Mindent elkövet, hogy a munkás bizalmába férkőzzék. Érdeklődik a munkás élete iránt. Még a pisztolyát is megmustrálja, amikor hazajön gyakorlatról. Tibi — most már tudom, hogy nem meggyőződésből', hanem a munkás bizalmának megnyerése végett — belép a KISZ-be. sőt tevékenységébe is bekapcsolódik (Folytatjuk) CS. HORVÁTH TIBOR—ZÖKÁD ERNŐ: A CAPU AI FENE VAD | Előzmények: Az Időszámításunk előtti 74. esztendőben eg.v éjszaka nagv verekedés támad a capuai gladiátor-Irkíanyában- Az őrség beavatkozik, mire a verekedők dühe „ katonák ellen fordul. Spartacus, a gladiátorok egyike elhatározza, hogy értelmei ad az oktalan öldöklésnek .,, 15 Hatolnak AZ EMBEREID. CENTURIO/ ■fussAT OK A KONYHÁRA! SZEREZZETEK NYARSAKAT * KÉST- VILLÁT FEGYVERNEK. AMENNYIT TUDTOK. J KATÓNAK HATÁSA! Y Nyugalom, B AT!ATUS, A KAPUBAN MAJD MEGVETIK A la'bukat!-c
