Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-05 / 129. szám
4 fOLNA MEGYEI NÉPÜJS4C 1963. június 5. Az aranyhomok program Az eredményes gazdálkodás a homokon már régóta foglalkoztatja a Duna-Tisza közén élő embereket. Hosszú évszázadokon át nehezen birkóztak vele, az ember és a homok küzdelmében sokáig az utóbbi kerekedett felül. A hatalmas homokbuckák egy-egy viharos széljárás után különböző helyeken ütötték fel tanyájukat és csak nagyon lassan, sok-sok ember szorgalma és verejtéke árán sikerült úgy ahogy meg- szeliditeni. A bőséges napfényes a termést1 korán érlelő meleg még az avar időkben ébresztette a gondolatot az erre lakókban, hogy szőlőskertet telepítsenek. A Tisza- menti. felsőalpári szőlőkről, ahogyan a nép nevezte: Árpád szőlejéről már I. Géza 1075-ös adonyek között élő emberéről. Bács- Kiskun megyében nagyon találóan a szőlőt a kommunizmus növényének nevezték el. jelképezve. hogy a napjainkban létesített ültetvények a mai generáció jövőjét, a kommunizmusért folytatott harcunkat alapozza meg. Bács-Kiskun gazdaságtörténeti múltja azt bizonyítja, hogy nagy kiterjedésű homokos területeink a meglehetősen szélsőséges, de végeredményben mégis kedvező időjárási tényezőkkel együtt a szőlő- és gyümölcstermesztésnek ígérik a legnagyobb jövőt. Kormányzatunk nagy jelentőséget tulajdonít Bács-Kisaun eme adottsága hasznosításának, hiszen az ötéves tervtörvény kimondja: mánylevele is említést tesz. Nagy Bajos királyunk pincéiben már szabadszállási borok is voltak. És még a török hódoltság előtt megtaláljuk szőlőőseit a Jánoshalmán. Kiskunhalason és Kiskunmaisán ma is gazdagon virágzó kultúráknak. Egyik legkedveltebb bor«' szőlő-fajtánk a kadarka, a török hódoltság idején került hazánkba, amely később értékes tulajdonságai -miatt nagy területeken honosodott meg és manapsag is a borfogyasztók egyik legkedveltebb itala. A szőlő és gyümölcs térhódítása a, múlt század második teleljen és a századfordulón következett be. A kötött talajokon pusztító filoxéra felkeltette az immunis homokos'területek iránti érdeklődést és elődeink ezekben az évtizedekben nagy lépéssel jutottak előre a homok meghódításában. A szőlő- és gyümölcstermesztés igazi felvirágzásához azonban a szocialista átszervezés adta hieg a döntő lökést. A homokvilágban a kérdést az élet a következőképpen vetette fel: vagy termelünk több százezer holdat kitevő, 2 aranykorona alatti homokos területeinken három mázsa rozsot, négy-öt mázsa kukoricát, vagy 60—80 mázsa szőlőt és ugyanannyi gyümölcsöt. Az egyik szakíró már a múlt század végén kifejtette, hogy inig egy hold rozs a homokon 10 forintot, addig egy hold szőlő 280 forintot jövedelmez. Ez a tapasztalat nem évült el. Éppen ezért Mintegy 70—80 ezer katasztrális hold nagyüzemi szőlő telepítését főként a rekonstrukció keretében keli úgy végrehajtani, hogy közvetlen a szőlő-, illetve a bortermés és, felvásárlás növekedjék«. Ez a nagyarányú állami és' társadPimi program amelyet a Duna-Tisza közén a futóhomokból aranyhomok-programnak neveztek el. a második ötéves terv idején' Bács-Kiskun megyében 45 ezer hold szőlő és 25 ezer hold gyümölcsös telepítését irányozza elő. A telepítési program rendkívül nagy szervező tevékenységet igényelt a párt_ és állami szervektől, az állami . gazdaságoktól, a termelőszövetkezetektől, termelőszövetkezeti csoportoktól • és a szakszövetkezetektől egyaránt. De annak ellenére, hogy különösen kezdetben nagy gond volt a szaporítóanyag biztosítása, s kedvezőtlen volt az időjárás, több mint 20 ezer hold szőlő már a földben van. A telepítések egy érdekes színfoltja, hogy tsz-közi vállalkozásként is hoznak létre ültetvényeket: Jánoshalmán 275 és Imrehegyen 200 holdon. Meggyőződésünk, hogy az új telepítésekkel végérvényesen elűzzük a homoki szegénységet és kulturálatlanságot, és jelentős lépést teszünk előre annak érdekében, hogy a futóhomokból valóban aranyhomok legyen. Bács- Kisfcun a szőlő- és gyümölcstermesztésben nagy tapasztalatokat szerzett parasztsága megtiszteltea jelzett kettős alternatíva közül a választás az utóbbi megoldásra esett. Ez egyben az is jelenti, hogy a mi. szinte szűzföldnek számító homokterületeink a belterjes és gazdaságosan termő kertészeti kultúrák folyamán nagy termelési értéket adnak. És ha évszázadokon át szinte megoldhatatlannak látszó gondot jelentett e homokos vidékek parasztjainak élete, úgy a szőlő- és gyümölcsültetvények egyben gon doskodást jelentenek a homokvilág ma még moetolja körülmétésnek veszi, hogy öt esztendő alatt akkora új ültetvényt mondhat magáénak, amekkorát annak előtte csak 150 év alatt sikerült megvalósítani. Éppen ezért büszkén vallja, hogy az az új honfoglalás. amelv szemünk előtt zajlik a homok meghódításának befejezéséért, a magyar szőlő- termesztés nagy fellendülését, biztosan bekövetkező viíághirnév. r?k megalapozását és a szökő- es " ó mölcskultúra reneszánszát! í ■> s 1 a ered ménvezni. Wetttaer Owe} I 'R AT F.KSZANDR NASZIBOV: EJTEK HELY a<2 €Lbán Fordította: Szathmári Gábor 75. Seifert: Igen ... Ellenben azt hiszem, ideje, hogy megebédeljünk, mi? Upitz: Nem vagyok ellene. Seifert: Itt kitűnő pince van, Upitz. Upitz: Akkor igyekezzünk. A hangfelvétel ezeknél a szavaknál befejeződött. * Csendes, langyos éjszaka ereszkedett Karlslustera. A telihold magasan úszott a sötét égbolton, s lágy fényével valósággal be- ezüstözte a magányosan álló ódon kastély tornyait, csipkés falait. Minden mozdulatlan volt köröskörül: a kastély falát őrt álló katonák módjára körülövező topolyafák, a bokrok, a domb lábánál meghúzódó kis tavacska, minden, minden nyugalmat lehelt. A fa körül húzódó árkot egv bogárhátú, nehézkes híd szelte át a főbejárat előtt, A hidat és a kastély falát jókora vaslánc kötötte össze. Valamikor — még a lovagok, a minnesángerek és a heroldok világában — a sötétség beálltával minden nap megcsi- kordultak ezek a láncok, s felhúzták a súlyos hidat. A híd emelőszerkezete ma már azonban csak agyonrozsdásodott dobok és fogaskerekek halmaza, a két oldalán függő lánc megereszkedett, kusza borostyánindák fonták ke- resztbe-kasul. Az árkot, amelyen az idő vasfogától végérvényesen mozdulatlanságra kárhoztatott híd ívelt át. csalán, fűzfabokrok és mindenféle gaznövény nőtte be. Éjjel két óra körül járt az idő. amikor három mozgó árny jelent meg a bogárhátú hídnál. Áthaladtak az árkon, s a kastély falához közeledtek. Aztán hirtelen lebújtak a földre, s mozdulatlanná meredtek. Nesz hallatszott. Mintha ág pattant volna, majd — a farkát hegyesen felfelé tartva — egy kis állatka futott el mellettük. — Vadnyúl! — suttogta Percev őrnagy. — Az anyádat!... Aszker leeresztette a kezében lövésre készeniartott csőre töltött pisztolyát. A három felderítő önkéntelenül is elmosolyodott, amikor a holdfényben látták, hogyan vágtat lefelé a dombról a megijedt tapsifüles. Aszker Ljulko századoshoz fordult. — Nézze meg a kaput. Ljulko bólintott, s eltűnt a fal sarka mögött. Néhány perc múlva megjelent. — Zárva van. Nincs más hátra, mint a falon át. Tudok egy helyet, ahol a legalkalmasabb. — Vezessen. Ljulko előre ment. A többiek utána indultak. — Itt, — szólalt meg Ljulko. amikor a csoport egy öreg fenyőhöz ért. A fa magas volt, felső ágai a csipkés fal tetejét súrolták, s behajlottak a kastély parkjába. Mind a hárman egymás után felmásztak a fára, az egyik vastag ágba kapaszkodva a fal tetejéig kúsztak. Onnan már könnyűszerrel le tudtak ereszkedni a parkba: — Ljulkonál volt kötélhágcsó. A gazos, elhanyagolt, buján benőtt park belsejébe egy kis sétány vezetett, Aszker és társai, a fák sötét árnyékába rejtőzve, óvatos léptekkel indultak el ezen a sétányon. Időnként megálltak és hallgatóztak. Valahol őrnek kellett lennie a parkban. Ljulko százados. amikor a kastélyban tett második látogatásáról jött visszafelé, egy kis személyszállító teherkocsival találkozott útközben. Az autó hal katonát vitt a kastély felé. Este történt a dolog, s ebből feltételezni lehetett, hogy az SS-tábornokok éjszakai őrzésére mentek a katonák. Az út felénél járhattak, amikor észrevették az őröket. Aszkerék — a bokrok mögé rejtőzve — lélegzetvisszafojtva követték tekintetükkel a sétányon kifliért léptekkel haladó két géppisztolyos katonát. Olyan közel haladtak el mellettük az őrök, hogy akár kézzel is megérinthették volna őket. Aszker és két társa kivárta, amíg veszélytelen lesz a helyzet, aztán folytatta az utat. A sétány végére értek. Egy tisztást láttak maguk előtt. A tisztás közepén állt a kastély főépülete. Alacsony sövény övezte a kastélyt. Az ódon épület egyetlen ablaka sem világított. Mozdulatlannak látszott minden. Csak a bejárat előtt fel-alá járó őr léptei alatt recsegő homok alig hallható zaja törte meg a csendet. Hamarosan megjelent még egy katona, amely az épület körül járt körbe-körbe. — A negyedik, — szólalt meg Ljulko. — Azt hiszem, ennyi az egész őrség. — De hiszen hatan voltak, — vetette közbe Percev. — Kettő minden valószínűség szerint pihenőben van. Majd váltják őket. — Ez csak feltételezés, — kapcsolódott a beszélgetésbe Aszker is. — Hányadik ablak? — Hetedik a bejárattól, balra. Az épületet körbe járó katona ismét megjelent. — Egy perc, — mondta Percev aki azt figyelte, mennyi idő alatt járja körbe a kastélyt az őr. Vártak. A fegyveres katona még háromszor kerülte meg az épületet. A következő pillanatban kigyulladt egy lámpa a főbejáratnál. világos lett az egyik ablak is, s még két őr jelent meg a ház előtt. — Ne! — suttogta Aszker Per- cevnek, miközben visszarántotta az őrnagyot' árnyékosabb helyre. — Nem lehet kockáztatni. Elronthatjuk az egész dolgot. Alighogy elhangzottak Aszker szavai — szinte válaszként azokra — valahol a kastélypark mélyén ugatni kezdtek a kutyák, s az épület újabb ablaka lett nyomban világos. — Mitévők legyünk? — suttogta Percev. Aszker nem felelt. Meghiúsult az egész terv. amelyet a két SS-tábornok és Freed Thedder beszélgetésének lehallgatása1 után állított össze a csoport. A terv fő- célkitűzése az volt. hogy megszerezzék annak a kémösszekötőnek a címét, aki Seiferték és Thedder között tartja majd a kapcsolatot. Aszker ebben a pillanatban elállt a tervtől, hogy behatolnak a kastély dolgozószobájába. A legkisebb pontatlanság, egy apró véletlen eset, s kárba- veszhet még az is, amit olyan emberfeletti erőfeszítés árán sikerült eddig elérniük. — Mit csinálunk? — ismételte a kérdést Percev. — Visszamegyünk. Aztán majd meglátjuk . . . A park sétányán, a csipkés fogazata fal tövében, s a bogárhátú hídon ismét végigsuhant három árny. Aszkerék távolabb mentek az úttól, a sűrűn benőtt mogyoróbokrok felé. Ott várták meg a reggelt, mert éjjel a városba menni nem volt tanácsos. (Folytatjuk) /* » | •• • I « ## » # m • ifarkozi kcpzontuveszcri Decsen, a Sárköz „székhelyén” ötödik éve tevékenykedik a községi művelődési otthon mintegy húsz tagú képzőművészeti szakköre. M. Szabó István festőművész irányításával. A kör tagjai nagyobbrészt általános- és középiskolás fiatalok, de vannak köztük felnőttek is. A sárközi képzö- művészj/eiöltek tavasszal és ősszel kinn a szabadban dolgozhatnak jó időben. — Különösen a tavasz a mi időnk — mondják —, ilyenkor hosszabbodnak a nappalok, több óránk jut a festésre. Minden kedd délután többen összegyűlnek egy faluvégi utcatorokban, vagy a ligetben, s amíg látnak, rajzolnak, vagy fejtegetnek, esetleg agyagot mintáznak. Modelljük a népművészeti érdekességekben gazdag ősi falu, a decsi emberek, a jellegzetes parasztházak és inaga a környező természet, amelynek jelenségeit pasztellkrétával, vagy olajfestékkel igyekeznek művésziesen megörökíteni. Gyakran mesterük: M. Szabó István is közéjük telepedik festeni. Ö állandóan figyelemmel kíséri tanítványainak haladását, látásuk és szemléletük fejlődését. Azonban arra is ügyel, hogy ne őt utánozzák. hanem a saját egyéniségük bontakozzék ki. A szabadtéri körben a képzőművészet sokrétű tudnivalóra is kioktatja tanítványait a mester. Egyebek közt művészet- történetről és esztétikai kérdésekről beszélget velük. S a napi munka után kerül sor egy kis testmozgásra, fogócská- zásra is. hogy a gyerekek megmerevült izmai újból felfrissüljenek. A kedves körre szívesen gondolnak vissza azok a fiatalok is, akik közben elkerültek falujukból középiskolába. vagy távoli egyetemre. Nem véletlen, hogy ezek az egykori körtagok akik még mindig tartják a kapcsolatot, a legte- I kétségesebbek közé ■ tartoznak. M. Szabó István mintegy ötven tanítványát vezette be a képző- művészetbe és szívesen emlegeti legkedvesebb tanítványait. Czakó Csaba például ügyes szobrász, jelenleg második éves pécsi joghallgató, akinek régi vágya az, hogy a képzőművészeti főiskolára felvegyék. Az ezermester Túróczy András is sokirányú tehetség. valóságos technikai zseni, de a sokszorosító grafikának, a rézkarc-technikának és a linóleum-metszésnek is reményteljes művelője. A gödöllői agráregyetem második éves hallgatója: Örkényi Ildikó, a szekszárdi gimnáziumban most érettségiző húgával, Örlcényi Dórával együtt tiszteletbeli hűséges tagja a sárközi festőkörnek. Blaskovich Erzsébet harmadik osztályos általános iskolás kora óta jár a körbe. Most végzi a nyolcadik osztályt, s két másik végzős körtagaal együtt illusztrált meghívói kékör szítéit iskolájának ballagási ünnepélyére. A szép meghívót ők nyomtatták, valódi nyomdaf estékes betűkkel. A betűket a fiatalok metszették linóleum csíkba. így párosul a művészet tanulása, kifejlesztése gyakorlati haszonnal is. A sárközi képzőművészeti szakkörre felfigyeltek már országszerte. Az egyik Budapesten megjelenő hetilapban képes riport emlékezett meg róluk. A körben — főleg a kinti foglalkozásra alkalmatlan időszakban és télen — srá- mos művészettörténeti, esztétikai ismeretterjesztő előadást tartottak, M. Szabó Istvánnak szép gyűjteménye van a műalkotások reprodukcióiból, s ezeket is bemutatták diavetítővel. Két évenként házi tárlatot is rendeznek, s részt veitek az idei kulturális szemlén. Megérdemlik mesterükkel együtt ez ismerést. Ballabás László
