Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-04 / 128. szám
i. ÍS63. június 4. I fOfjSfA MFGTF1 FffPÜJS.tB 3 A fajgyűlölő alabamai kormányzó a New York-i televízióban New York, (MTI). George Wallace fajgyűlölő politikusnak Alabama állam kormányzójának az NBC amerikai televíziós társaság lehetőséget nyújtott arra, hogy műsorának keretében terjeszthesse a faji megkülönböztetést szolgáló nézeteit. A kormányzó, aki azzal tette hírhedtté nevét, hogy megakadályozta két néger diák beiratkozását az állam területén lévő Birmingham egyetemére, erős rendőri kísérettel érkezett a televízió New York-i épületébe. A faji megkülönböztetés ellen tiltakozó newyorkiak azonnal az épület elé vonultak, mihelyt megtudták, hogy a kormányzó szerepel a műsorban. „Le a fajgyűlölő fasiszta Wallace-szal!” — „Azonnal adjanak szabadságot Birminghamnak!” — „Támogatjuk Birmingham lakosságát!” — „Wallace bűnös, miért van szabadlábon?” — ilyen feliratokat vittek magukkal a tüntetők. Csak a rendőri védelemnek volt köszönhető, hogy a kormányzó elmondhatta televíziós beszédét. Az alabamai kormányzó fajüldöző magatartása az amerikai és világközvélemény nagy részének felháborodását váltotta ki. Az észak-karolinai Charlotte városában nyolc szálloda, amely eddig csupán a fehér lakosság rendelkezésére állott, a közvélemény nyomására megnyitotta kapuit a négerek előtt is. Az első néger vendégek között volt Martin Luther King lelkész, a négerek egyenjogúságáért küzdő mozgalom vezető egyénisége. Alsop cikke az amerikai faji politikáról New York, (TASZSZ). Joseph Alsop, a New York Herald Tribune szemleírója a lapban írt cikkében megállapítja, hogy az igazságügyminisztérium előzetes és nem teljes adatai szerint a legutóbbi 7 nap alatt 30 tüntetésre került sor az Egyesült Államokban a faji megkülönböztetés ellen. Cikke végén kijelenti: a Kennedy-kormány az utolsó pillanatban határozta el, hogy a kongresszus elé terjeszti a polgárjogokkal foglalkozó új törvénytervezetet. Ezt a törvény- tervezetet nemcsak végrehajtani, hanem még elfogadni sem lehet a közvélemény aktív támogatása nélkül — jegyzi meg Alsop. Cikkében Alsop rámutat: az embert undorral és borzadállyal tölti el az, hogy az amerikai polgároknak 100 évvel a polgárháború kezdete után még mindig a tömegtiltakozások eszközéhez kell folyamodniok, ha el akarják érni a jogegyenlőséget. A haza — írja Alsop — új jelenséggel találja magát szemben. A néger lakosságnak a harag szórványos kitörésével együtt járó passzív ellenállás új, a legszélesebb tömegeket hatalmukba kerítő törekvéssé erősödött. Alsop kiemeli, hogy a tüntetések mindeddig békés jellegűek voltak, nem követeltek véres áldozatot. Figyelmeztet azonban arra, hogy a rendőrfőnökök megtorló intézkedései nem biztosítják a néger-tüntetések békés jellegének fenntartását. Ha vér folyik majd — írja — a bűnösök csak azok lesznek, akik örök időkre fenn szeretnék tartani az egyenlőtlenséget. Lelkesedéssel fogadták Kubában Hruscsov látogatásának hírét Havanna (TASZSZ) A kubai sajtó továbbra is foglalkozik Hruscsov küszöbönálló kubai látogatásának hírével és ezzel kapcsolatban ismerteti azokat a nyilatkozatokat, amelyekben a kubai dolgozók és az ország társadalmi szervezeteinek vezetői lelkesedésüknek adnak kifejezést e látogatás fölött. Lazaro Pena, a kubai munkás szövetség főtitkára, a Naticias de Hoy tudósítójának adott nyilatkozatában hangoztatja, hogy a kubai szakszervezetek nagy örömmel fogadták a látogatás hírét. Pepe Ramirez, a kubai kis- parasztok országos szövetségének elnöke kijelentette, hogy Kuba népe őszinte szeretettel várja a szovjet miniszterelnököt. A szovjet nép megmutatta a kubai nép iránti rokonszenvét Fidel Castro mostani szovjetunióbeli látogatása alkalmából. Jósé Rebellon. az egyetemi diákszövetség elnöke hangoztatta, hogy „Hruscsov utazása újabb figyelmeztetés az imperialistáknak, hogy Kuba nincs egyedül”. Választások Jugoszláviában Belgrád, (MTI). Jugoszláviában az újonnan megválasztott úgynevezett községi gyűlések (tanácsok) hétfőn ültek össze első ízben, hogy megválasszák a járási gyűlések, továbbá a tartományi és köztársasági nemzetgyűlések, valamint a szövetségi nemzetgyűlés együttvéve valamivel több mint 8000 tagját. A községi gyűlések először megalakultak, majd megállapították, jelen vannak-e a községi gyűlés két tanácsának összes tagjai. Ha ez megtörtént, a községi tanácstagok közül választják meg a járási gyűlések tanácsainak tagjait. Ezt követi majd a köztársasági nemzetgyűlések és a szövetségi nemzetgyűlés megválasztása. A párt és a kormány vezetői megtekintették a Lenin emlékmű valamint a világűr meghódítása tiszteletére a szovjet fővárosban emelendő emlékmű tervezeteit. A képen: a párt és a kormány vezetői a világűr meghúdííásánakeinlékműve előtt. (MTI Külföldi Képszolgálat.) Nilsson Moszkvában Hruscsov szovjet »miniszterelnök a Kremlben fogadta Nilsson svéd külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson van a Szovjetunióban. (MTI Külföldi Képszolgálat) Befejeződött az argentin tiltakozási hét Új munkáspárt Mexikóban Mexikó (TASZSZ). A közelmúltban egyesült a mexikói népi szocialista párt és a munkás—paraszt párt. Mint Lombardo Tole- dano, a Népi Szocialista Párt központi bizottságának főtitkára sajtóértekezletén bejelentette, a mexikói dolgozók e két pártjának egyesülése elősegíti a marxizmus —leninizmus megerősödését. Az egyesült párt megtartotta a Népi Szocialista Párt elnevezést. Meghalt Nazim Hikmet Moszkva (TASZSZ) Moszkvában szívizom-infarktus következtében 61 éves korában elhunyt Nazim Hikmet nemzetközi béke- díjas kiváló költő és író. Hikmet 1951-ben Törökországból érkezett a Szovjetunióba és a múlt évben felvette a szovjet állampolgárságot. Nazim Hikmet, a világhírű török író halálának hírére az Országos Béketanács táviratot küldött a Béke-világtanácsnak. Nazim Hikmet élete, munkássága az emberi nagyság és hősiesség legszebb példái közé tartozik. Emlékét, helytállását a magyar békemozgalom minden munkása, az egész magyar nép példaképül őrzi meg. Repülőgép- katasztrófa — 29 halottal Uj Delhi (Reuter). Az északindiai Pathankot közelében lezuhant az indiai légiforgalmi társaság egyik Dakota-típusú repülőgépe. Jelentések szerint a gép 25 utasa és négy főnyi személyzete elpusztult. Buenos Aires (MTI) Az argentin dolgozók a múlt héten sztrájkokkal tiltakoztak az ellen, hogy a kormány korlátozta a nép demokratikus jogait. A TASZSZ jelentése szerint a mozgalom tanácsa e nyilatkozatában megállapítja, hogy a dolgozók a tiltakozási héten az általános munkásszövetség vezetésével „még magasabbra emelték az oligarchák és az imperialisták elleni küzdelem zászlaját”. Csak a munkásosztály vezetésével lehet véget vetni az alacsony bérek politikájának, a drágaságnak, az elbocsátásoknak, a nemzeti érdekek elárulásának, a politikai pártok betiltásának és a megtorló intézkedéseknek, amelyek a közelmúltban egy fasiszta dekrétum kiadására vezettek — hangzik a nyilatkozat. (A kormány május 24-i dekrétumában megtiltotta a kommunisták mindennemű tevékenységét, többek között a kommunistáknak a szavazáson való részvételét. — A szerk. megjegyzése.) A szakszervezeti egységmozgalom elnöksége végül felhívja az általános munkásszövetséget, hozzon létre egységes vezetőséget a nép minden rétegének bevonásával a kitűzött program végrehajtására. A TASZSZ iroda jelenti: a Buenos Aires-i egyetem tanácsa határozott hangú nyilatkozatban tiltakozott a kormány kommunista-ellenes dekrétuma ellen. Egy hónap múlva üzembe helyezik a Dunai Kőolajfinomító fűtőolajvezetéket Százhalombattán, az ötéves terv hatalmas nehézipari ikerberuházásán, a Duna-menti hőerőmű és a Dunai Kőolajfinomító építkezésén napról napra élénkebb a munka üteme. Közeledik július elseje, amikorra el kell készülnie az olajfinomító fűtőolaj-lefejtő állomásának és fűtőolaj vezetékének, amelyen keresztül július elején megkezdik az olajszolgálta- tást az erőmű első gépegysége őszi üzempróbájának előkészítő műveleteihez, a kazánmosáshoz, a kazán kifőzéshez. Természetesen ekkor még nem a helyi berendezésekben előállított fűtőolajat küldik az erőműbe, hiszen ehhez előbb fel kell épülnie az egész finomítórendszemek, az pedig még messze van. Egyelőre Szőny- ből és az ország más finomítóiból hozzák ide vasúton a fűtőolajat s a már elkészült tartályokból szivattyúzzák négy kilométeres csővezetéken az erőműbe. A legutóbbi kooperációs értekezleten valamennyi kivitelező vállalat bejelentette, hogy július 1-re elkészül munkájával s a vezeték üzembe helyezésének semmi akadálya sem lesz. Az út- és ülést tartott a magyar Pugwash-bizottság A világ legkiválóbb tudósait a békéért folytatott küzdelemben egyesítő Pugwash-mozgalom magyar nemzeti bizottsága Rusznyák Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének vezetésével ülést tartott. Az ülésen megtárgyalták, hogyan vegyenek részt a magyar tüdősök a mozgalomban. A magyar Pugwash-bizottság tagjai baráti megbeszélést folytattak a Magyarországon tartózkodó J. Rotblat angol biofizikus professzorral, a Pugwash-mozgalom állandó bizottságának főtitkárával és dr. Patricia Lindop angol biofizikussal a Pugwash- mozgalom aktuális problémáiról, vasútépítő vállalat befejezi a vasútállomás építését és a vasúti sínek lerakását, hogy fogadhassák a lefejtésre érkező tartálykocsikat. Az erőműben a kazánszerelés utolsó szakaszához érkezett. A 200 méteres óriáskémény füst- csatornáinak építése pedig befejeződött, s hozzáfogtak tűzálló téglával való belső burkolásához. Az erőmű más üzemrészeinek építésénél és szerelésénél is erősítik a munkatempót, hogy minden szükséges berendezés készen álljon az első 60x50 megawattos gépegység őszi üzempróbájára és november 7-én a Dunamenti Hőerőmű már áramot adhasson az ország energiahálózatába. A konzervgyárakban megkezdődött a zöldborsó tartósítása A szegedi konzervgyárban hétfőn Kovács László a konzerv- és paprikaipari igazgatóság vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit a konzervgyárak számára az egyik legnagyobb munkát jelentő zöldborsóidény kezdetéről. Elmondotta, hogy az ország 11 konzervgyára közül tízben már megkezdődött a borsó tartósítása. Erre az iparág jól felkészült. A számítások szerint az idén a tavalyi 2400 vagon helyett legalább 3500 vagon zöldborsót tartósítanak. Ebben az évben jobban összehangolták a feldolgozást a termeltetéssel. Ez azt eredményezi, hogy lényegesen több lesz a „gyenge” borsóból készülő konzerv. Megkezdődött az egres és a földieper feldolgozása is. Százhúsz tehergépkocsival indultak megyénk méhészei a Bakonyba A méhészek kipergették az akác első virágzása idején összehordott nektárt. Az eredményt illetően még nincsenek végleges adatok, de a tapasztalatok szerint a méhek nagyon szorgalmasak voltak az elmúlt hetekben. Gazdáik az akác második virágzása idején is szeretnének még sok nektárt összegyűjteni, ezért tehergépkocsira rakták a családokat és irány a Bakony. A Megy ei^, Méhészeti Szakbizottság vezetői ugyanis kiderítették, hogy a Bakonyban június első napjaiban várható az akác második virágzása. összefogtak az egy-egy községben lévő méhészek, gépkocsit béreltek, és elindultak vándoroiri. A megyei méhész szaktitkúrtól arról értesültünk, hogy az akác második virágzása idején Tolnából négyezer méhcsalád 120 tehergépkocsival indult a Bakonyba. A Bakonyban a földművesszövetkezetek megszervezték a helyszíni mézfelvásárlást, s a szekszárdi, hőgyészi, dombóvári és a paksi földművesszövetkezet néhány nap múlva indítja megbízottját a Bakonyba. A kedvező kilátások azt jelentik, hogy az. idei méztermés nem messze marad el a tavalyi rekordtól, amikor is közel 20 vagon mézet vásároltak fel megyénkben a földművesszövetkezetek. R. ti.