Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-23 / 145. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1963. június 23. Az SZKP Központi Bizottsága plénumának határozata ci pírt ideológiai snyukéjásictk soron következő felcsdatairól Moszkva (TASZSZ). A Pravda szombati számában megjelent az SZKP Központi Bizottsága pénteken véget ért plénumának határozata a párt ideológiai munkájának soron következő feladatairól. A határozat hangsúlyozza: A párt ideológiai nevelő munkájának fő feladata a jelenlegi körülmények között: ideológiailag biztosítani az SZKP program, jának megvalósítását, a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtését, a kommunista társadalmi viszonyok kialakítását, az új ember nevelését; fokozni a politikai éberséget, széles arcvonalon harcolni az imperialista ideológia ellen, a múltnak az emberek tudatában élő esöke- vényei ellen. A határozat, amelyet Leonyid iljicsovnak, a Központi Bizottság titkárának beszámolója alapján egyhangúlag hozott meg a plénum, rámutat arra, hogy a Párt, az állami szervek, a szak- szervezetek, a Komszqmol és minden más társadalmi szervezet összpontosítsa erőfeszítéseit az ideológiai munka alábbi fő irányvonalainak megvalósítására. E fő irányvonalak, amelyek összhangban állnak a Szovjetunióban folyó kommunista építés és a nemzetközi küzdőtéren folyó osztályharc jelenlegi szakaszával a következők: A dolgozók kommunista világnézetének kialakítása; a szovjet emberek tudatában és magatartásában még élő múltbeli csökevények leküzdése; a kommunizmus aktív és öntudatos építőinek munkában való nevelése: a nép műveltségi és kulturális színvonalának emelése; a nép nevelése a szovjet házai is ág és a szocialista nemzetköziség szenemében; határozott harc a antikommuniz- mus a burzsoá. ideológia minden formája ellen. A plénum megelégedéssel állapította meg, hogy a XXII. pártkongresszuson hozott határozatokat. az SZKP programját megvalósítva a szovjet nép máris nagy sikereket ért el az anyagi termelés, a társadalmi és a szellemi élet minden, területén. A párt tevékenységének fő eredménye az, hogy a szovjet hatalom eddig eltelt éveiben a szocializmus országunkban maradéktalanul és véglegesen győzött, olyan emberek nevelkedtek, akiket kommunista ideálok és magasfokú erkölcsi elvek vezetnek. Az emberek millióinak világnézete a történelemben most először alakul a marxizmus—leni- nizmus tudományos alapján; a szovjet nép most határozott. tudományosan megalapozott tervvel rendelkezik a kommunizmus felépítésére. A plénum hangsúlyozta, hogy ez az eredmény a marxizmus— leninizmus igazi diadala, a marxizmus—leninizmusé, amely hűséges és megbízható iránytű a dolgozó emberiségnek a kapitalista szolgaság ellen, a kommunista ideálok győzelméért vívott történelmi harcában. A plénum megállapította, hogy a Szovjetunió népei igen rövid történelmi időszak alatt bebizonyították a szocializmus vitathatatlan fölényét a kapitalizmussal szemben a társadalom életének döntő szakaszán; az anyagi termelésben. — Az SZKP — folytatja a határozat — elsőrendű kötelességének tekinti a szovjet néppel szemben, nemzetközi kötelességének az egész világ dolgozóival szemben, hogy kérlelhetetlen támadó harcot folytasson az embertelen imperialista ideológia ellen, megvédje a dolgozókat, ennek az ideológiának a bomlasztó hatásától, még aktívabban juttSfe sa el a tömegekhez a kommunizmus nagy eszméit, állandóan gondoskodjék a marxista-leninista tanítás tisztaságáról, fejlődéséről és gazdagodásáról. Az SZKP a marxista—leninista testvérpártokkal karöltve kidolgozta a világot átfogó felszabadító mozgalom legfontosabb problémáit. határozott harcot bontakoztatott ki a burzsoá ideológia ellen, valamint a revizionizmus, a dogmatizmus és a szektásság ellen. A plénum megállapította, hogy az utóbbi évtizedben a szovjet nép kiemelkedő eredményeket ért el ipara és mezőgazdasága fejlesztésében, mélyreható forradalmi változtatások tör- ' téntek a népgazdaság valamennyi ágának irányításában, alkotó szellemben kidolgoztuk a kommunizmus építésével, a pártnak a dolgozók kommunista nevelésére irányuló sokoldalú tevékenységével összefüggő alapvető problémákat. Még jobban megszilárdult a szovjet társadalom egysége, a munkás—paraszt szövetség, a szovjet népek barátsága, új virágzást ért el a szocialista demokrácia. Nagy sikereket aratott államunk aktív és hajlékony lenini külpolitikája, amely békére és a népek közötti barátságra törekszik. Az elmúlt évtizedben különösen alkotóvá és eredményessé vált a párt elméleti tevékenysége. E tevékenység a legjobban á XXII. pártkongresszus határozataiban és az SZKP programjában öltött testet. A plénum megállapította, hogy az ideológiai front á kommunizmus győzelméért folytatott harcban az egyik legfontosabb arcvonal. majd hangsúlyozta: A tömegek kommunista szellemben való nevelésének alapját Marx, Engels és Lenin halhatatlan művei, az SZKP programja, pártunk dokumentumai alkotják. A plénum kötelességévé tette a pártszervezeteknek, hogy az eddiginél fokozottabban törekedjenek a dolgozóknak a szocialista nemzetköziség szellemében való nevelésére, erősítsék a Szovjetunió népeinek testvéri barátságát, amely a szocializmus rendkívül nagy vívmánya, tevékenyen segítsék elő a szovjet népek kölcsönös kulturális gazdagodását, kérlelhetetlenül harcoljanak a nacionalizmus minden megnyilvánulása, a lokálpatriotizmus, a nemzeti sovinizmus és elkülönülés, a múlt idealizálása, a reakciós hagyományok és szokások dicsőítése ellen. A nacionalizmus természeténél fogva a szocializmus, a marxista —leninista világnézet, a népek közötti barátság ellensége, szemben áll a szocialista nemzetek fejlődésének és közeledésének objektív folyamatával — jelentette ki az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A szovjet hazafiság, a mi szocialista hazánk, a Szovjetunió nagy Kommunista Pártja iránti szeretet kialakítása — ez az ideológiai munka legfontosabb, elsőrendű feladata hangsúlyozta a Központi Bizottság plénuma. A plénum megállapította továbbá: A Szovjetunió, valameny- nyi szocialista ország gazdasági erejének és védelmi képességének növelése, és elsősorban gazdasági sikereik," tudományos és technikai vívmányaik, a kiemelkedő győzelmeket elért elnyomott népek hallatlan erejű anti- kolonialista nemzeti felszabadító mozgalma, a nemzetközi kommunista mozgalom sikerei a világ- porondon az erőviszonyokat a béke és a szocializmus javára, az imperializmus és a háború erőinek kárára változtatták meg. A plénum kijelentette: Az SZKP és a szovjet kormány minden állammal szemben, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi rendszerhez tartozik, rendületlenül és következetesen a békés egymás mellett élés lenini politikáját a népek közötti béke és barátság politikáját folytatja. A Központi Bizottság plénuma a továbbiakban megállapította, hogy a mai helyzetben a háború nem elkerülhetetlen és elhárítható, majd hangsúlyozta: Am a pártnak és az egész szovjet népnek feltétlenül figyelmébe kell vennie, hogy amíg az imperializmus létezik, addig megmarad az agresszív háborúk talaja. Számolnunk kell azzal, hogy az imperializmus politikája oda vezethet, hogy a legagresszívabb és legkalandvágyóbb imperialista erők kirobbanthatják a termonukleáris világháborút, éppen ezért a népeknek igen nagy éberséget kell tanúsítaniok. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma kijelentette: A szovjet állam minden szükségeset megtesz és meg fog tenni annak érdekében, hogy az ország védelmi erejét tovább növelje. A plénum külön felhívta a figyelmet: Fokozni kell a politikai éberséget az imperializmus ideológiai diverziói, azon kísérletei ellen, hogy a szovjet embereket eszmeileg és morálisan lefegyverezze. Hz SZKP Központi Bizottságának határozata a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbönálló találkozóról Moszkva (TASZSZ). Az SZKP Központi Bizottságának pénteken véget ért plénuma egyhangú határozatot hozott a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbönálló találkozóról. A Pravda szombati száma közli a határozat teljes szövegét, amely a következőképpen hangzik: 1. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma egyhangúlag és teljés mértékben helyesli az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének, N. Sz. Hruscsov .elvtársnak, az SZKP Központi Bizottsága első titkárának, a szovjet minisztertanács elnökének politikai tevékenységét a világot átfogó kommunista mozgalom erőinek további összefogására. Továbbá helyesli azokat a lépéseket és intézkedéseket, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának Elnöksége a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságával való kölcsönös kapcsolatok terén hozott. A plénum helyeslőén állapítja meg. hogy az SZKP Központi Bizottságának Elnöksége, élén N. Sz. Hruscsov elvtárssal, következetesen és tántoríthatatlanul végrehajtotta és ma is végrehajtja a kommunista és munkáspártok 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozásain egyhangúlag elfogadott határozatokat. 2. Jóváhagyja az SZKP Központi Bizottságának ez év június 18-án, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága 1963. június 14-én kelt levelével kapcsolatos nyilatkozatát.. 3. Megbízza az SZKP Központi Bizottságának Elnökségét, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbönálló találkozón az alábbiakat tartsa szem előtt: Tántoríthatatlanul érvényesítse pártunknak a XX , a XXI. és a XXII. kongresszuson elfogadott vonalát, azt a vonalat, amelyet a kommunista pártok tanácskozásain leszögeztek, az e tanácskozásokról kiadott nyilatkozatok megszövegeztek. és az élet a nemzetközi kommunista mozgalom gyakorlati fejlődése és a nemzetközi események menete teljes mértékben igazolt. Az SZKP Központi Bizottsága következetesen olyan irányvonalat követ most, és a jövőben is, amelynek célja a testvéri kommunista- és munkáspártok összefogása, a fennforgó nézeteltérések kiküszöbölése, a marxista—leninista elmélet, valamint az 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozásokon elfogadott történelmi jelentőségű dokumentumok alapján. Az SZKP Központi Bizottsága továbbra is arra törekszik, hogy a marxizmus—leninizmus és a szocialista nemzetköziség elvei alapján erősödjék a testvéri barátság és kapcsolat a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság nagy népei között, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Kínai Kommunista Párt, valamint a többi testvérpárt között a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egysége, s közös ügyünkért, a kommunizmus győzelméért vívott harc érdekében. Az SZKP Központi Bizottsága alaptalannak és rágalmazónak minősíti és ezért határozottan sir utasítja a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának támadásait pártunk és más kommunista pártok ellen, az SZKP XX., XXI.. XXII. kongresszusán hozott határozatok ellen, valamint azSZKP-nak a marxista—leninista elmélet, a szocializmus építése terén a Szovjetunióban szerzett gyakorlati tapasztalatok és a nemzetközi forradalmi mozgalom gyakorlati tapasztalatai alapján kidolgozott programja ellen. Az említett kongresszusi határozatok, az SZKP új programja, amelyeket az egész szovjet nép. a nemzetközi kommunista mozgalom egyhangúlag helyeselt, óriási mozgósító erőt jelentenek országunkban a kommunizmus építése szempontjából. Az SZKP Központi Bizottsága abból indult ki, és a jövőben is abból fog kiindulni, hogy ne folytassanak nyílt vitát a kommunista mozgalomban, s- kifejezi azt a reményét, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága a maga részéről nemcsak szavakban, hanem tettekben is betartja a nyílt polémia beszüntetésére vonatkozóan létrejött megállapodást. A tárgyalásokon ki kell fejteni és meg kell védelmezni az SZKP- nak a világot átfogó kommunista és munkásmozgalom fő elvi kérdéseire vonatkozó álláspontját, továbbá meg kell világítani az SZKP-nak a Szovjetunióban folyó kommunista építés alapvető kérdéseivel kapcsolatos álláspontját. Ezeket az álláspontokat maga az élet igazolta, s a testvéri kommunista pártok egyhangúlag íőváhagyták. Amint a plénum megállapítja.) az ideológiai munka magvát annak kell képeznie, hogy minden szovjet embert a hasznos társadalmi munka szeretőiére és megbecsülésére nevelünk. A plénum hangsúlyozta, hogy ki kell alakítani a közkincsek iránti kommunista viszonyt, biztosítani kell az agitációs tömegmunka elszakíthatatlan kapcsolatát a vállalatok, építkezések, kolhozok és intézmények konkrét feladataival. Az egész szovjet népnek a kommunista öntudat szellemében való nevelése megköveteli, hogy a kommunisták és a pártonkívüliek minden eszközzel fokozzák a marxista—leninista elmélet tanulmányozását. A plénum szükségesnek véli a kommunista világnézet kialakításában, a nép eszmei-tudományos nevelésében a tudomány szerepének növelését. A szovjet tudománynak a vilégtudományban az ismeretek minden területén el kell foglalnia a vezető pozíciókat. a tudománynak be kell vonnia a dolgozókat a tudományos-technikai alkotómunkába. A szovjet tudósok megtisztelő kötelessége ismereteiket eljuttatni 3 tömegekhez. A plénum hangsúlyozza, hogy az új ember nevelésében, a kommunista kultúra kialakításában roppant nagv jelentősége van az irodalom és művészet további fejlődésének. -A plénum lelkesen helyesli a művészeti dolgozókkal lefolyt találkozókon N. Sz. Hruscsov elv- társ beszédeiben megfogalmazott eszméket és tételeket. A plénum határozatában kimondja: A művészek minden olyan, valóban értékes törekvését támogatva, amelynek célja feltárni. és világos képekben visszaadni a kommunizmust építő korszak grandiózus tetteit, a szovjet ember hőstetteinek nagyságát, a párt a jövőben is meg nem alkuvó harcot fog vívni mindenféle eszmei megtántorodás. az ideológiák békés egymás mellett élésének hirdetése ellen, a művészi alkotásban a formalista szemfényvesztés. a szürkeség és sablon ellen, a szovjet művészet — a szocialista-realista művészet — pártosságáért és népi ség éórt. A plénum javasolta továbbá, hogy elsődleges figyelmet' kell fordítani a gyermekek és a felnőtt lakosság általános műveltségének fejlesztésére; bővíteni kell az esti- és levelező-oktatást, támogatni kell a népművelési egyetemeken folyó foglalkozásokat, terjeszteni kell a tudományos-technikai ismereteket. A plénum külön felhívta a figyelmet arra, hogy növelni kell a párt-alapszervezetek szerepét és felelősségét az SZKP programjának és szervezeti szabályzatának megvalósításáért, a gyermekek kommunista neveléséért, A plénum határozata megjelöli a nép kommunista nevelésében a szakszervezetek, a tanácsok feladatait. hangsúlyozza a falvakban folyó ideológiai munka határozott megjavításának szükségességét. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma kifejezte meggyőződését, hogy minden pártszervezet, az ideológiai front. minden dolgozója az SZKP programját, a XXII. kongresszus és a jelenlegi plénum határozatait végrehajtva gyökeresen megjavítja az ideológiai munkát, még magasabb szintre emeli a nép alkotó aktivitását hazánkban a kommunizmus építésével kapcsolatos feladatok megvalósítása, a nagy marxista— leninista tanítás további győzet» ínéi érdekében.