Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
Átvették a kormány vándorzászlaját a dombóvári szövetkezeti gazdák n éti (3. o.) Az aranyérmes csizmadia (4. o.) Irodalmi melléklet (5—6. o.) T udomány — technika (7. o.) Pártunk politikája kiállta a gyakorlat próbáját Kádár elvtárs felszólalt a szakszervezetek XX. kongresszusán A magyar szakszervezetek XX. kongresszusa szombaton a beszámolók és a határozati javaslat vitájával folytatta munkáját. A délelőtti tanácskozáson megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Gáspár Sándor, a budapesti pártbizottság első titkára, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Brutyó János, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja. Részt vett a szombati ülésen az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács több tagja is. Az első felszólaló Závori László, a Csepel Vas- és Fémművek küldötte volt, utána Gróf Ádám, a pusztavámi szénbánya szocialista brigádvezetője, Raposa Irén, a nemesgulácsi gépállomás üzemgazdásza, Timmer József, a Népszava főszerkesztője, Csáki László, a postások szakszervezetének elnökségi tagja, Szalontai Lajos, az építők szakszervezetének titkára, Tebeli Mihály, a NVDSZ Komárom megyei bizottságának titkára, Ungvári László, a Nemzeti Színház művésze és Bőle Dezső, a SZÖVOSZ szak- szervezeti bizottságának titkára szólalt fel. Ezután Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke emelkedett szólásra. Kádár elvtárs beszéde TISZTELT KONGRESSZUS! TISZTELT ELVTÄRSAK ÉS ELVTARSNÖK! Engedjék meg, hogy pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya megbízásából átadjam a kongresszus küldötteinek, az önök személyén keresztül a magyar szakszervezetek több mint háromszázezer tisztségviselőjének, több mint két és félmilliós tagságának, forradalmi, szocialista testvéri üdvözletünket — kezdte beszédét Kádár János, majd így folytatta: Pártunk Központi Bizottsága és népköztársaságunk kormánya nagy szeretettel, szívből üdvözli mindazokat az elvtársainkat és barátainkat, akik a föld különböző országaiból, a testvér-szakszervezetek képviseletében, a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében eljöttek hozzánk, megtisztelték megjelenésükkel szak- szervezeteink XX, kongresszusát, és építő hozzászólásukkal segítséget nyújtottak munkánkhoz. A párt politikáját népünk jóváhagyta Pártunk politikája következetes, immár évek óta töretlenül fejlődik és mind határozottabb lesz. A múlt év végefelé a párt legfőbb fóruma, a kongresszus ezt a politikát, annak fő irányát jóváhagyta és tovább fejlesztette, majd azt követően az országgyűlési és tanácsválasztásokon választási programunkat, azaz a párt' politikáját népünk is jóváhagyta. Elvtársak! Az élet rákényszerített bennünket arra, hogy az 1956-os ellenforradalom után a társadalom úgyszólván minden lényeges kérdését újból megvizsgáljuk: összegeznünk kellett a tapasztalatokat, elemeznünk kellett a helyzetet, meg kellett határoznunk az irányvonalat. Most az a fő dolog, hogyan tudjuk gyorsabban, hatékonyabban, minél hama- ’ rabb végrehajtani a határozatokat. Elvtársak! Ha megengedik, megemlítem politikánk fő elemeit. Nemzetközi síkon Harcolunk a társadalmi haladásért, a gyarmati rendszer szétzúzásáért, az általános és teljes leszerelésért, a tartós és szilárd béke megteremtéséért. . Szolidárisak vagyunk, együtt harcolunk a nemzetközi munkás- osztály forradalmi osztagaival, az egyes országok munkásosztályainak forradalmi élcsapataival: Szolidárisak vagyunk és együtt haladunk minden olyan emberrel, és minden olyan mozgalommal, amely a világ bármely országában harcol a békéért. Engedjék meg — mondotta ezután Kádár elvtárs —, hogy külön szóljak arról, hogy mi, kommunista forradalmárok, magyar munkások, egész szocializmust építő népünk, szolidáris, törhetetlen egységben halad együtt a nagy szovjet néppel. (Hosszantartó, viharos taps). Pártunk, a magyar szakszervezetek, egész népünk harca és munkája az utóbbi időszakban jelentős fejlődést eredményezett. Ma városba, vagy faluba, gyárba, intézetbe, vagy színházba, bárhová nyugodtan elvisszük barátainkat és nem barátainkat is. Még ellenségeink is észrevették, hogy ma Magyarország nem olyan, amilyen 1956 októberében volt. Folyik is „filozofálás” arról, mi ez a magyar fejlődés, miképpen „liberalizálódtak” Magyáror- szágon a viszonyok. Fantáziáinak arról is, hogy majd kimennek a szovjet csapatok, azután jönnek a „szabad választások”, és így tovább. (Élénk derültség.) Annak, hogy Magyarországon szovjet csapatok vannak, nincsenek belső társadalmi okai. Ha az imperialisták azt akarják, hogy a szovjet csapatok Magyarországról kimenjenek, valahonnan menjenek ki az amerikai csapatok is (Nagy taps.) Nem akarok itt további részletekbe belemenni, csak azt szeretném megmondani, hogy először is Magyarországon nem liberalizálódás, hanem szocialista fejlődés megy végbe. Politikánk marxista-leninista elveken nyugszik, szocialista kommunista politika. Az, hogy rendszerünk humánus, természetes,1 mert a szocializmus, a kommunizmus lényegénél fogva a legemberibb a leghumánusabb világnézet. Ezt kell tehát ellenfeleinknek először megjegyezniük. A másik: számíthat ránk a nemzetközi élet minden haladó ereje, a szocialista országok közössége, amelyhez a mi népünk törhetetlenül hű. Számíthat ránk minden progresszív törekvés, számíthatnak a gyarmati rendszer végleges szétzúzásáért, a békéért folytatott harc erői. De hozzáte- hetem: számíthat ránk a világ minden országának kormánya, még az Egyesült Államok kormánya is az esetben, ha a vitás nemzetközi kérdéseket hajlandó tárgyalások útján, a józan észre hallgatva, a magyar nép függetlenségének, nemzeti szuverénitásá- nak, szocialista fejlődésének tiszteletben tartásával megoldani. Minden kérdésben készek vagyunk tárgyalni és véleményünk szerint sok mindenben meg lehet egyezni. Az a véleményünk, hogy ez minden országnak javára válnék. A párt nagyra értékeli a szakszervezeti mozgalmat Elvtársak! Hadd szóljak most belső dolgainkról. Azt hiszem, nem kell külön bizonygatnom, hiszen részben maga a vita is mutatja, hogy megváltozott nálunk a munka stílusa. Nem köt most minket komoly ügyeink tárgyalásánál semmiféle helytelenül értelmezett udvariasság, vagy illendőség, nevén szoktuk nevezni a dolgokat. Ezért kérem, ne vegyék puszta udvariaskodásnak, ha azt mondom, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nagyra értékeli a magyar szak- szervezeti mozgalmat és fő támaszának tartja harcában és a munkájában. (Nagy taps.) A szakszervezet az az osztályszervezet, amely pártunkat — a munkásosztály forradalmi élcsapatát — a legerősebben összeforrasztja saját osztályával, a legerősebben és mind fokozottabb mértékben összeforrasztja a dolgozó néppel, a munkások, a parasztok, az értelmiség tömegeivel. Az építőmunkában, a termelésben. a közoktatásban, sőt még a kultúrábari is és az élet sok más területén — a szakszervezetek igen jelentős és nagy segítségét nyújtottak a párt harcához. Az, hogy a szakszervezetek hatalmas támaszai a pártnak, nem új keletű dolog. A felszabadulás előtt, a Horthy-fasiszta rendszer negyedszázadában, mint tudjuk, a munkásosztály forradalmi élcsapatának, legöntudatosabb harcosainak a szakszervezetek voltak fő támaszai. Ez nemes hagyomány nálunk és talán nem hiba, ha megállapítjuk, hogy 1956 után visszaállítottuk a régi egészséges helyzetet a párt és a szakszervezet viszonyában is. Megegyeztünk abban a helyes jelszóban, hogy a szakszervezetek a munkásosztály leghatalmasabb osztályszervezetei, a munkás- osztály forradalmi élcsapatától, pártjától nem lehetnek függetlenek, viszont szükséges, hogy önállóak legyenek. Ném tudom, hogy ebben a teremben mi az arány a párttagok és a pártonkívüliek között, de azt tudom, hogy több, mint három- százezer szakszervezeti tisztség- viselő között hatalmas párton kívüli tömegek vannak. És azoic az emberek teljes meggyőződéssel vallják és hirdetik a párt politikáját, harcolnak megvalósításáért. Nyugodtan mondhatjuk: a pártnak nagyszerű fegyvertársa a szakszervezet, g a fejlődés szempontjából is egészséges az az irány, amelyet a szakszervezetek ma követnek. Pedig ez nem is olyan egyszerű. Nálunk a szakszervezetek megtalálták .a helyes utat, kialakították a megfelelő célokat és a munkamódszert, ahogyan a szocialista viszonyok azt megkívánják. Elmondhatjuk, hogy nálunk a szak- szervezetek a kommunizmus iskolájává váltak, abban az értelemben, ahogyan ezt Lenin meghatározta. Szakszervezeteink máris sok bonyolult, nagy feladatot vettek át az államtól: a társadalombiztosítást, a betegellátást, az üdülést és sok egyebet. Mint látható, nagyon sok tekintetben megvan már a társadalom. saját ügyintézése, nagyon sok feladat van már a szakszervezetek • kezében és mindig több. lesz. A burzsoázia propagandistáinak persze sehogy sem tetszenek a mi szakszervezeteink. Azt mondják, hogy „micsoda szak- szervezet az ilyen, nincsenek sztrájkok. Nézzék meg nálunk: szabadság van, sztrájk van. Franciaországban is, Nyugát-Námet- országban is. Hogy-hogy nincs sztrájk a szocialista országban7 És a rendszer ellen sem harcolnak?” Ez azonban a munkásosztály alapvetően megváltozott helyzetéből magától értetődően adódik. Vajon, azt gondolják, hogy a munkásosztály ostobább, mint a burzsoázia, vagy a nagybirtokos osztály és sztrájkot szervez, harcol saját, rendszere ellen? Ez nem szabadság kérdése, hanem az osztályhelyzet megítéléséből és osztályöntudatból következik. Feladataink Fejleszteni kell az ipart, a közlekedést és más területeket is. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy teljesítsük az 1963-as tervet, amelyet nagyon nehéz körülmények és komplikált viszonyok között kezdtünk el. Azt is meg akarom mondani, hogy amikor egy hónappal ezelőtt végre beköszöntött a tavasz — ez az első hónap egyébként nem volt rossz időjárás szempontjából — a mezőgazdaság siralmasan el volt maradva, de a parasztok megfogták a munka boldogabbik végét. A minap alkalmam volt egy kicsit körülnézni az országban. Szépen megy a munka. Meg nem művelt földet csak" egy helyen láttam. A múlt héten tapasztalt kép bíztató, nyomják a gombot, igyekeznek. Az iparban nem kevesebb a feladat. Az 1963-as terv első negyedévének feladatait nem teljesítettük. Január és február rossz volt, márciusban már szinte ugrásszerű volt a fejlődés, de ez nem tudta pótolni a januári és februári lemaradást. A lényeg az, hogy "bár az ipari termelés a múlt évihez képest 5,3 százalékkal növekedett) a terv teljesítésében nem értük el a tervezett szintet. Tudomásul kell venni, hogy .első negyedéves tervünket nem tudjuk teljesíteni, kivéve egy pontját, a munkabér kifizetését. (Derültség.) Természetesen semmiféle csalásról nincs szó, nem működött zavartalanul a szállítás, itt, volt a hideg, s ezért nem tudtak'dolgozni a bért pedig ki kellett fizetni. Azt szeretném jól. az elvtársak emlékezetébe véshi, hogy amikor a kongresszusról hazamennek, a fő feladatok közé, sorolják az 1963-as terv teljesítéséért folytatott harcot. Be kell pótolni az elmaradást,, s a legtöbb vonatkozásban be ,is lehet pótolni. (Folytatás a 3. oldalon) fi H W ft !
