Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
1S63. április 30. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Erről is szóljon a krónika \ Nagydorogi Gépállomás élüzem lett. Miért? Török Sándorral, ezzel a nyakigláb sofőrrel és kombájn vezetővel — aki nyáron arat, máskor gépkocsit vezet —, végig kell járni a poros dűlőutakat, és a miértre a határ nyomban megadja az első és legilletékesebb választ. Csak olvasni kell belőle. Sándortól persze az élüzemség felől nem érdemes kérdezősködni, mert szerinte ez csak bajjal jár. Rengeteg a lótás-futás, fárasztó az ünneplés, szóval bajjal jár. Egymás mellett ülünk, oda fordulok hozzá és közlöm vele: — Tavaly nyáron minden héten leírtam a nevét. Nem mond rá semmit, az utat nézi, különben beszédes ember, az előbb mesélte, hogy 1951 óta tartozik a gépállomáshoz, bár ötvenkettőben szökni akart. Irgalmatlan hidegek voltak a fabódék. — Az akkori párttitkár nem engedett. Ö már nincs nálunk, Bonyhádon dolgozik. Nem ismeri? — Nem. — Kár. Rendes gyerek. Jobb is, hogy ráhallgattam és maradtam. Már nem mennék semmi pénzért — mondja Sándor az öreg szakik biztonságával. Tizenkét év után egy mai munkásember, ha helyét nem változtatja, majd csak akkora úr az üzemben, mint az igazgató. Belőlük, öreg szakikból van a dolgozók többsége, hetven százaléka. Persze, ez az öreg jelző elég relatív, mert Sándor esetleg harminc éves, ha lehet. Zsoldos László igazgató talán még ennyi sincs, ö korábban a gépállomás főagronómusaként működött és itt lett_agrármémök, 1957-ben felvételizett. Emlékezetes nap, mert akkor született a fia... — Néhányszor már megjártam ezeket az utakat — mondja Török Sándor, aki itt, a határban ezredesnek számít, mert neki tavaly se kottyant meg ezer hold betakarítása. Ö mesélt arról is, hogy mire képesek ezek a nagydorogi traktorosok. Tavaly nyáron a gépállomás körzetében az aratás befejezéséhez közeledett. Egyszer délután szól a telefon: az igazgatót keresik a tengelici Petőfi Tsz-ből. Segítséget ■ kérnek, mert 100 hold árpa még talpon áll. Késő este három hatalmas kombájn útnak indul. Török Sándor vezeti az elsőt, Tóth József a másodikat, Wascher Pál a harmadikat. Velük a három váltótárs. Reggelre a száz hold árpából marad is, nem is. Sándor mosolyog. — A Petőfiben rendesek voltak. Éjfélkor ebédet, hajnalban kiadós reggelit adtak. El ne felejtsem, amikor odaértünk, vacsorát is kaptunk — mondja, azt meg sem említi, hogy másnap ugyanúgy dolgoztak, mintha nem is csináltak volna egy „idegen” tsz-ben egy egész éjszakás ráadást. Sándor vállat vont. — Az is valami? A rrafelé mutat a györkönyi -í*- határban, ahol tavaly Molnár József traktoros tíz körmével kaparta ki a, tárcsát. A szerszám összetúrta a földet és a traktor elakadt. Molnár József egyedül volt. a nehéz vasszerszámot nem tudta kiemelni, és más eszköz híján a kezével csinált utat a gépnek. Az egész véletlenül tudódott ki, úgy, hogy az igazgató elvtárs éppen akkor ért oda, amikor Molnár József csuromvizes homlokát törölgetve indulni készült. A.németkéri határban, a falutól hat kilométerre egyszer elromlott a gépen az önindító. Molnár elvtárs gyalog vágott neki a kötözködésig érő sárban a falunak, utána vissza, úgy, ahogy, megcsinálta a gépét és két hétig még szinte megállás nélkül dolgozott. ' — Látja, ttt kezdődik... — néz rám Török Sándor, s bólintok. Igen, ilyen a munkásember. A Nagydorogi Gépállomás körzetében tavaly ősszel a termelő- szövetkezetek területén nem maradt a határban kukorica, pedig korán jött a tél. Forster Mátyás neve kerül szóba, aki univerzális ember, és ő is azok között szerepelt, akik tavaly ősszel ember- feletti munkát végezve hordták, szállították az összevagdosott, fagyos utakon a kukoricát. S minden cső hazakerült. Sándor szinte fázik, ha visszagondol. — Nem is munka volt az, inkább kinlódás. Mínusz 15—18 fokos hidegben. Elképzelheti. Raktak egy kis tüzet, megmelegedtek, és tovább. Erről egyébként az igazgató elvtárs is úgy beszél, mint a legnagyobb munkahőstettről. — Sokszor magam is azt mondtam, nem lehet,, nincs értelme kínlódni — emlékezik vissza az igazgató. Bőhm Fülöp nevét szintén megemlítik. Ez az ember úgy vigyáz gépére, hogy talán sajátjára sem ügyelne jobban. S amikor késő ősszel arra lehetett számítani, hogy a rossz utakon törnek, szakadnak a gépek, Bőhm Fülöp traktorát alig kellett javítani. — A többiek is vigyáznak — állapítja meg nagyon egyszerűen Török Sándor és arra biztat,*nézzem meg, milyen szép a határ. rPavaly, Szilveszter éjszaká- ján ezen az úton vontatók hordták terhüket. Arról volt szó, hogy a gyár kéri a cukorrépát, öt vontatót kellett munkába állítani és kétszerannyi vontatós jelentkezett. Egész éjjel hordták a répát, a traktor nyergében szilvesztereztek. S még egy jellemző epizód: Az egyik sárszentlőrinci traktoros kollegának a víz megrongálta a házát. Nemrég vasárnap reggel huszonhatan jelentek meg az igazgató vezetésével és a házat rendbehozták. Erről Török Sándor tömören így vélekedik: — Egymáson segíteni kötelesség. Amikor elindultunk megnézni a Nagydorogi Gépállomás körzetében a határt, az igazgató elvtárs megkérdezte: — Esetleg néhány számadatra nincs szüksége? Úgy érzem, nincs. Számok nélkül Is megértettem, hogy miért lett a Nagydorogi Gépállomás élüzem. Sz. P. Délafrikai május nrTTTTT Tizedszer lett él üzem a 100 éves Szekszárdi Nyomda álltak odaugrottak hozzá, s vissza* nyomták a székre. A tiszt hangosan nevetett és eloltotta a fényszórót. Vaksötétség lett a szobában. Az ablakokat sűrű, fekete vászon takarta. A csend és a sötétség jeges félelmet keltett benne. A pribékek gyors mozdulatokkal odaláncolták a székhez. — Nem vagy erős ember, ha ilyen gyenge áram miatt ugrálsz — hallatszott ismét a tiszt hangja — kár erőlködnöd, úgyis beszélni fogsz. Elmondasz mindent. Hirtelen ismét kigyulladt a reflektor. Becsukta a szemét. Vörös karikákat látott. Szédült a feje. Eszébe jutott a röplap szövege ... ...Vonuljatok fel május 1-én! Ne féljetek az imperialisták kutyáitól.. — Kik voltak a társaid? — Egyedül készítettem a röplapokat! A tiszt nyomkodni kezdte a gombot, mintha morzé jeleket adott volna. Szörnyű kínokat élt át. Háromszor elájult. Azt hitte megőrül. Elkészült a halálra. A tiszt egyre vadabbul kiabált, de ő nem szólt egv szót sem. Utolsó ájulásából a cellában tért magához. Fájt a feje, égtek a szemei. A szíve vadul kalapált. Különös morajra lett figyelmes. A börtöntől nem messze tömeg zúgott, morajlott. Nagyon sokan lehettek. Énekfoszlányok, kiáltások hallatszottak. Lecsukta a szemét és három nap óta első ízben mosolygott. Ha éjjel összeszedhették volna a szervezőket, akkor most nem lenne a tömeg az utcán, akkor nem sikerült volna a május 1-i felvonulás. — gondolta, s megjelentek képzeletében elvtársainak arcai. Az arcokhoz nevek tartoztak. Nevek, amelyekről, akkor sem beszélt volna, ha megfeszítik, Visszavánszorgott a priccshez. Elnyúlt rajta. A tömeg hangja egyre erősödött. Arra gondolt, ha zeneszerző lenne megzenésítené a tömegfelvonulást, amelynek zsongása, úgy érezte, a világ legszebb zenéjéhez hasonló. H. T. Maiét elmarasztalják... Fecó, a trombitás — Akik győztek a pályán, félnek a krumplipaprikás-versenytől ? Véget ért a twist. Asztalhoz ültünk. A szekszárdi Télikertben szokatlanul sokan voltak. Abazeid, aki a gyarmati ifjúság napja alkalmából érkezett városunkba, kérésemre elbeszélte első rendőrségi kihallgatását. * Az íróasztal mögötti embernek csak sötét körvonalait lehetett látni. Széles vállai voltak és nagy feje. Az asztalilámpa fényszóróját feléje fordították. A szék, amelyen ült vasból készült és hideget árasztott. — Kitől kaptad a röplapokat? — hallatszott a magas, nyers hang az íróasztal mögül. — Senkitől, magam csináltam őket. — Hogyan csináltad? Nincs is írógéped! — Kölcsönvettem! — Kitől? — Egy bazárostól. — Melyiktől? — Nem tudom a 'nevét, a bazárnegyedben lakik. — Megtalálnád, ha elvezetnénk oda? — Nem. Hosszú szünet következett. A rendőrtiszt felállt és járkálni kezdett. Illatos egyiptomi cigarettát szívott. Váratlanul kilépett a félhomályból és egészen közel ment hozzá. A reflektorfényben észre vette, hogy nagy barna szemölcs van • jobboldalt az arcán. A hangja barátságossá vált. Elmosolyodott. — Hogy kerültél te közéjük? Beszéltem az apáddal, szégyelli á dolgot. Mit akarsz te? Gazdag kereskedő fia vagy! Neked nem azon az oldalon a helyed. Némán figyelte a rendőrtisztet, aki visszasétált íróasztala mögé, s az asztal fedőlapján megnyomott egy gombot. A szék megtelt villamossággal és úgy érezte, mintha villám csapott volna belé. Csak akkor tudott felugrani, amikor a tiszt levette ujját a gombról. Kísérői, akik eddig az ajtónál A százéves Szekszárdi Nyomda tizedszer nyerte el az idén az éliizem címet. Képünkön Schrottner Károly, a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának vezető titkára köszönti a dolgozókat. Mindjárt megakad a szemem Fecón. Nemcsak azért, mert előtte fekszik a pádon a csapat trombitája. Szépen hátranyalt hajjal, kar- batett kézzel ül ott, és sokszor kér szót. ö az, aki elsőnek javasolja a csapatgyűlés elnökségi tagjait, aki szól, hogy május elsejére rendbe kellene hozni az udvart, s őrse, a „Sirály” nevében, mindjárt vállalja is a rőzse elhordását a tábortűz színhelyére, hogy apja által szerez a tsz- ből kocsit, az egyéb szükségtelen anyagok elszállításához. Erélyes kis ember. — Harmincadikára elintézzük — jelenti ki. Aztán jelentkeznek a többiek is, mindenkinek jut valami munka a rendezésből. S én közben megkérdezem Győri Vincéné tanító nénit, — pardon, itt mint rajvezető szerepel — hogy hívják a trombitást? — Faragó Ferenc, de úgy hívjuk: Fecó. Fecó mindent észrevesz. Azt is, ha az elnöki asztalnál valaki felőle kérdezősködik. A gyűlés most már ott tart, kit is hívjanak meg a május elsejei ünnepi napra. Fecó elsőnek kér szót. — Javaslom, hogy hívjuk meg a Népújság szerkesztőjét! — vágja ki a mondókáját. — Köszönjük — mondom, s derülök a terem- nyi hallgatósággal együtt. Fecó jellemzéséhez még hozzátartozik, hogy a gyűlés után nem sokkal szaladt vissza jelenteni, hogy a „sirályok” már el is vitték a rőzse- köteget. A következő napirendi pont tárgyalásánál más a főszereplő. Szed- lák Erzsi, a Galamb-őrs vezetője arról számol be. hogy meghívták a krumplipaprikás-ver- senyre a Mókus-őrs tagjait, akik nem jöttek el. Nekik ez nagyon rosszul esett, mivel előzőleg a „mókusok" megverték őket kézilabdában. Re- vansot kértek, s a mókusok nem álltak elébe. Eddig ez csak annyi, hogy sportszerűtlenül viselkedtek. Hanem a folytatás izgalmasabb. — Az őrsvezető ráparancsolt a többiekre, hogy ne jöjjenek el. így aztán mindegyik talált valami kifogást... Katát, aki velünk kirándult, őrs elé akarták állítani... Hűha, ezt ki kell vizsgálni alaposan. — Mata, mit szólsz ehhez? Mata magas, barna lány. Hosszú copfba simul a haja, arcát szabadon hagyja. — Velem is csak a határozatot közölte — vádolja Galambos Mari. — Szóval nem szóltam? — fordul felé Mata, az őrsvezető, s olyan szúrósan néz, hogyha Galambos nem volna harcias hangulatban, menten leülne. De Galambos maga mögött tudja a többieket. Mata egyedül van. Bonyolódik tovább az ügy. A visszautasítás miatt a Galamb-őrs a Kócsag-őrsöt hívta ki. Mata az egyik kislányt megkérte, hogy majd mondja el, amit róla beszélnek a találkozón. Mata mellett kevés hozzászólás hangzik el. Az elnökség néhány tisztázó kérdést tesz fel, s aztán mindenki előtt világos a tényállás: Keresztes Mária őrsvezető súlyosan hibázott. Meg kell tanulnia, milyen a jó őrsvezető. Matát megneveli a raj. Gyűlésükön elmondják majd neki, milyen őrsvezetőt kívánnak a tagok. Mert Matát végülis egyhangúan elmarasztalták... A csapatgyűlés víg és harsány hurrával végződik, olyan harsánnyal, hogy én, az edzetlen látogató, ijedtemben a szivemhez kapok. Aztán felhangzik a víziúttörők dala. viszik ki a zászlót, míg a kék és piros nyakkendős pörbölyi úttörők tisztelegnek. Énekelnek. Nézem Matát. Arca nem engedett még fel... A megye legjobb úttörőcsapata éppen ebben a tanyasi iskolában alakult ki. És nemcsak azért a legjobbak, mert a csapatgyűléseken öntevékenyek. Itt a tanítóknak nem kell már fegyelmezni. Az inspek-, ciós őrs felel a rendért. Az őrsi tagok pedig felelnek egymásért a tanulásban. A mai uzsonnán, meg az esti tábortűznél Mata sem lehet kivétel... BENCZE KLÁRA
