Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-05 / 103. szám

1963. május Si ALEKSZANDK NASZXBOVí EJTEKHELY Fordította: Szathmári Gábor ' A?, egyik reggel iskolába men­ve a gimnázium előtt egy csapat diákot pillantottam meg. A hoz­zám érkezett szófoszlányokból megállapítottam, hogy a tanulók valami autót várnak. Tengelic- Szőlőhegyről. Gondoltam, hogy valami kirándulásról lehet szó. Mindennapi dolog, hogy egy osz­tály tanulmányi kirándulást tesz. .Elhagytam a kis társaságot, még láttam, hogy az autó megér­kezett, és ők gyorsan felkászálód-* tak. Tovább nem is foglalkoz­tam a dologgal, bár egy kjcsit irigyeltem őket a kirándulásért. Pár nap múlva egy barátnőm újságolta, hogy a szekszárdi gim­názium II. c. osztálya elvállalta a tengelic-szőlőhegyi KlSZ-fiata- lok patronálását. A minap autó várta őket a gimnázium előtt és a faluba szállította az egész osz­tályt, ahol egy nap a fásításban segítettek. Valami derengeni kezdett előt­tem: autó, diákok... ahá, megvan, hát nem kiránduló, hanem patro­náló tanulókról volt akkor szó Barátnőm lelkesen tovább be­szélt. — A faluban már várták őket és reggeli után a termelőszövet­kezet elnöke megmutatta a fásí­tandó területet. Az erdész elma­gyarázta a fásítás csinját-binjat, és kezdődött a munka, de főtt a finom ebéd is. A délelőtt folya­mán kicsit elfáradtak, de ez a lelkesedést nem törte le, sőt még fokozta. Most még inkább irigyeltem őket. Bendes Ilona levelező TOLNA MEGYEI NEPÜJSA6 50. — Egy pohár sörre? — moso- lyodott el Wiesbach. — Az nem is olyan rossz. Különösen, ha jó társalgóval issza az ember. — Holnap elutazunk az igaz­gató úrral. Csak néhány napra. Ha visszajövünk, megkeresem magát. — Jó. Tehát: ha visszajöttek. A munkanap végén a főbejá­ratnál várta a kocsi az igazgatót. — Kész a kocsi, — mondta Aszker, miközben kitárta az aj­tót Khümetz előtt. — Indulha­tunk akár azonnal is. — Ha velem beszél, mindig te­gye hozzá, hogy „igazgató úr”. — szólt mogorván Khümetz, bár magában elégedett volt az ügyes, szolgálatkész sofőrrel. Aszker és Khümetz másnap el ­hagyták Ostburgot. Korán reggel indultak, s tíz óra tájba már Ber­linbe értek. A hatalmas metropo­lis komor és kihalt volt. Esett az eső. Az út két oldalán összegyűlt piszkos víz — sebesen kavarogva — hulladékot, papírszeleteket és a járdáról lehordott egyéb sze­meteket sodort magával a kanáli­sok felé. Itt is, ott is tető és ab­lak nélküli házak tűntek elő, ég felé meredező üszkös, romos fa­lak, amelyeket sárosra, piszkos­ra vert az eső. Aszkemek úgy tűnt, hogy az emberek az esőtől behúzott nyakkal védekező, gör- nyedten igyekvő, ázott járókelők is ugyanolyan únottak, komorak, színtelenek, mint maga a város. Aszker számára ezt a benyo­mást hozta az út első néhány órája. De mit tartogatnak a kö­vetkező órák és napok? Auschwitz!... Ennek a hitle­rista koncentrációs tábornak a neve mind gyakrabban szerepelt a szovjet felderítők jelentéseiben. Aszker nagy szerencsének tar­totta, hogy a véletlen révén most jobban körülnézhet a hirhedt haláltáborban. Hasznát veheti még valamilyen formában. Aztán Wiesbachra terelődtek a ■ ■ininiiiniinmi«i»»ii gondolatai. A vele való első ta­lálkozás semmit sem hozott. Igaz, Aszker nem is ringatta magát olyan elképzelésben, hogy egy néhány percig tartó beszélgetés­ből tiszta képet kaphat valaki­nek a jelleméről. De valamiféle benyomásnak — ha még oly felü­letesnek is — maradnia kellett volna róla. Kutatta magában, ám legnagyobb meglepetésére kény­telen volt megállapítani: ha meg­kérdeznék, miféle ember ez a Wiesbach, semmit sem tudna ró­la mondani. .. Az igazgató szakította félbe Aszker gondolatait. — A város központja felé hajt­son — szólt oda. Breslauba me­gyünk. Ott meg is hálunk az éj­szaka. Elhagyták Spandaut, aztán Berlin egy másik kerületében, Moabitban haladt a kocsijuk, majd a széles Unter den Linden- re fordultak rá. Itt lassítaniok kellett katonai teherautók és csa­patszállítók mentek az úton, sű­rű sorokban. Nyilván csapatát­csoportosításról lehet szó, — gon­dolta Aszker. — Forduljon déli irányba, — rendelkezett az igazgató, amikor áthaladtak a Brandenburgi Kapu alatt, s elhagyták a Tiergartent és a Reichstagot. — Elmegyünk a tempelhofi repülőtér mellett, s, egy nagyszerű autósztráda kezdő­dik ott. Aszker azt tette, amit Khümetz parancsolt. Hamarosan kiértek a városból, s délkeletnek tartott a kocsi. Khümetznek igaza volt. Az út valóban kifogástalan. A nagy be­tonlapokból épített széles, nyíl­egyenes útra kiválóan ráfeküdtek a kocsi kerekei. S Aszker mind nagyobb sebességgel hajtott. — Nagyszerű autója van, igaz­gató úr! — mondta Aszker, hogy szóval tartsa Khümetzt. — Sokfé­le kocsit vezettem már, de Bui- ckot meg soha. Hadizsákmány* ugye? Khümetz bólintott. — Ezek az amerikaiak tudnak) autót csinálni, — mormogta az igazgató. — Ami igaz, az igaz. — Nem, nem! — Aszker elen­gedte a kormánykereket, s szét­nyitott ujjakkal rázta a kezét. — Nem rossz a Buick, de én nem adnék oda egy Mercedest, vagy mondjuk egy Horchot semmiféle Buiokért, vagy Lincolért. A mo­tor, a sebességváltó, a kapcsolási rendszer mind ég és föld igazgató úr! — Igen. ez az én véleményem is, — felelte Khümetz, miközben érdeklődéssel nézett Aszkerra. — Régóta ül volán mellett, Gube? Aszker felnevetett. — Nem fogja elhinni, igazgató úr, de azt kell felelnem a kérdés­re; éppen ma jubilálok. Még­hozzá kétszeresen. Huszonnyolc éves lettem és pontosan tíz esz­tendővel ezelőtt kaptam meg a gépkocsivezetői igazolványomat. Aszker benyúlt a zsebébe, ki­vette az igazolványát, s odanyúj­totta Khümetznek. (Folytatjuk) ■»« i1 ■■«■■inniurmir A Méiey utca: a szekszárdi felsőváros kapuja A kocsolai tsz valamennyi tagja munkavédelmi oktatásban részesül A mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben a fokozódó' gépe­sítés egyre nagyobb tudású szak­embereket igényel. A mezőgaz­daság gépesítésével azonban bi­zonyos fokig a munka veszélyessé is válik, különösen akkor, ha munkavédelmi szempontokból nem ismerik a gépet a kezelők. Ezért határozza el mind több ter­melőszövetkezet vezetősége, hogy kéri, oktassák ki tagjaikat, ille­tékes szakemberek a- gépek he­lyes használatára. Legutóbb a kocsolai Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet vezetői keresték fel a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkavédel­mi csoportját, kérték, látogassa­nak ki a szövetkezet üzemegysé­geibe, nyújtsanak segítséget, hogy még biztonságosabbá tehessék a tsz tagjainak munkáját. Május harmadikán egésznapos üzemszemlét tartott az S2t.1T munkavédelmi csoportja a mező- gazdasági szakemberek bevonásá­val a tsz üzemeiben. Az érdekes munkavédelmi szemle — mely első a megyében — nemcsak a gépeknél — tehát munka közbeni balesetvédelemre terjedt ki, ha­nem igen behatóan tanulmányoz­ta a balesetek megelőzésének le­hetőségeit is. Ehhez különösen sok értékes tanácsot adtak a munkavédelmi szakemberek. Az egésznapos szemle után a bizottság a tsz több száz tagjának tartott munkavédelmi oktatást. Az előadást filmvetítés kísérje. A tsz vezetői a jövőben rendszeres­sé teszik a tagok munkavédelmi oktatását, havonta tartanak majd üzemszemléket, és oktatást. A szövetkezet vezetői kijelölték a tsz egyik tagját biztonsági megbí­zottnak — a biztonsági megbí­zott hasonló feladatokat lát el majd, mint az üzemekben műkö­dő társai. Fa ültetők T engelic-Szőlőhegyen Nem is mindig ... A kalauz és az utasok — Naponta 6 ezer ember buszozik Piri néni most nem is olyan szigo­rú. Éppen a reggeli feketével fogla­latoskodik az üvegfalú iroda ká­véfőzőjén, s igyekszik meggyőzni a kolléganőjét, hogy csak vegye ki a részét az első főzésből, mert ő ráér megvárni a következőt. — Én csak kilenctízkor kezdek, te már megjártad a hajnali for­dulót — mondja ki a döntő érvet. Kalauztáskája most az asztalon pihen, a szekszárdi MÁVAUT-ál- lomás irodájában, kollégák között van. Az utasok pedig szigorúnak is­merik. — Aki nálam utazik, annak úgy kell viselkednie, ahogy tár­sasgépkocsiban illik — mondja. — Rendnek kell lenni. Nálam a diákok sem utaznak ülve, ha az idősebbnek nem jutott hely. Azért, akik nap mint nap a hő- gyészi vonalon utaznak, ennek el­lenére szeretik Piri nénit. A törzsközönséghez 11 éves isme­retség fűzi. S ennyi idő alatt sem hallott rá panaszt az állomásve­zető. — Magánál soha nem marad le utas, aki dühösködne? — Kérem, én ismerem a kö­zönségemet. Tudom, kinek kell időre érkeznie a városba, azok természetesen előnyben részesül­nek, még ha teli vagyunk is. Akik piacra készülnek, vagy csak látogatóba, azok megvárhatják a következő járatot is. Apelláta kizárva, vitatkozásnak helye nincs — Piri néni, Tassi Piroska kalauznő szempontjai igazságosak, mindenki kénytelen elismerni. De hogyan is állunk ma utas­igényekkel, járatokkal, forgalom­mal a távolsági közlekedésben? Erre már az állomás forgalom­vezetője, Hajnal Gyula válaszol. Nehéz ugyan megvalósítani vele akár öt perces nyugodt beszélge­tést is, mert az érkező kalauzok, gépkocsivezetők be-beszaladnak hozzá, valami fontos személyi problémát megbeszélni, keresi az osztályvezető, a forgalmista, és fél szemmel p is az állomás külső terét figyeli. De nem is csak szemmel. Az embernek az az ér­zése, hogy minden idegszálával ide kapcsolódik, megérezné egy ablaktalan szobában is, hogy va­lamelyik kocsiállásnál szükség van rá, intézkedni kell. Minden­esetre először kifelé invitál, hogy megmutassa a pályaudvar újdon­ságait. — Felszereltük az indulásjelző lámpákat, minden kocsiálláson kifüggesztettük az érkező és in­duló járatok menetrendjét, most már kialakult az érkezési és in­dulási oldal. Rend és nyugalom uralkodik a pályaudvaron, a következő csúcs- forgalomig még rendelkezünk fél órával. így hát sor kerülhet a be­szélgetésre is. — Lassan egy éves lesz az ál­lomásunk — mondja. — Létesí­tése nagy lendületet adott az utasszállítás fejlesztéséhez. Régebbi adatokkal összehason­lítva a mai utasforgalmat, az arány: például 1960-ban havonta szállítottak annyi utast, mint most egy hét alatt. Ma már napi hatezres utasforgalommal szá­molnak az állomáson. Ehhez 74 kocsijuk van, amelyek a menet- rendszerű forgalmat bonyolítják le, és mindössze négy tartalék- busz. — Megvalósíthattuk, hogy az utasok, ha a kiválasztott járattal zsúfoltság miatt nem utazhatnak, fél órán belül mégis elindulhat­nak kocsijainkon. Még több tar­talékkocsira lenne szükség ahhoz, hogy az utasoknak esetenként ke­vesebbet kelljen várakozniuk. A kocsiparkunkat most fejlesztjük. A negyvenszemélyes' buszok he­lyett nagyobb befogadóképessé­gűeket állítunk forgalomba, le­cseréljük az erősen használtakat. Az idén még hat új kocsit ka­punk. Az állomáshoz tartozó kocsik naponta 250—260 kilométert tesz­nek meg, negyvenhárom vonalon. A Sárköz kivételével, ahol vi­szont igen jó a vonat közlekedés, — az állomás irányításával a me­gye egész területét behálózzák az autóbuszjáratok. Az utasok igé­nyeiről a vállalat állandóan tá­jékozódik. Most állítottak be mentesítő járatot a Mohács felől érkező budapesti, kora reggeli já­rat elé, amely túlzsúfolt volt, s lehagyta az utasokat. Ősszel a dombóvári rész kap uj járatot. Április közepétől közlekedik Iregszemcse—Felsőnyék vasútál­lomás között autóbusz, reggel, délben, és este. Bővítették a-mun- kásjáratokat, amelyekre, ha hely van, polgári utasokat is felvesz­nek. Az építőipari dolgozókat szolgálják a Mecseknádasd, Té­véi, Fadd, Felső- és Alsónána, Szekszárd között közlekedő bu­szok. Az alsónánaiaknak nemrég még át kellett gyalogolniuk Vár­dombra, ha hatra a városba akar­tak érni, munkakezdésre. Az ál­lami gazdaságok munkásainak is biztosították az utazást. — Továbbra is az a törekvésünk, hogy a külső, kisebb települések lakosait mindinkább bekapcsol­juk a MÁVAUT-hálózatba — mondja Hajnal Gyula. A pótkocsis szerelvények ma már a pusztákra is ki járjak B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom